Vasárnap, 1992. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)

1992-08-14 / 33. szám

Vasárnap ¥ * 99 2. Vili. 14 Földig érő palástban, rozoga széken ül a király, mezítláb a trónon öccse, Vazul. Gálffi László és Cserhalmi György felvételre vár. Péntek van, forró, dús lomok alatt is tikkasz­tó, füvet s fát égető nyár. Bent, a várkápolná­ban világosítók, kellékesek, sminkesek sürgö­lődnek, Esztergályos Károly kint, a Bazilika árnyékában várja, hogy elkészüljenek.- Koltai Gábor 1983-as mozija és a híres Nemzeti színházbeli előadás után nem túl korai még ez a tévéfilm?- Nem hiszem, hogy korai lenne, elvégre másról szól a rockopera és másról Sík Sándor művé. Ez a dráma István király, valamint Péter és Vazul drámája, s mivel a magyarság­ról, a kereszténységről, Európáról és a Péter által képviselt Nyugatról is elmond egyet s mást, olyan „partitúra“, amelyre azt mond­tam: érdekel, megrendezem.- Sík Sándor művei nem igazán ismertek az olvasóközönség előtt. Egyházi verseiről hal­lottam csak én is, novelláiról, meséiről és színdarabjáról lexikonokból tudok. Mint ahogy arról is, hogy 1903-ban belépett a pia­rista rendbe, majd jóval később a Magyar Tudományos Akadémia első tagja lett.- Eddig én is csak a papköltőt ismertem Sík Sándor személyében, István király című drá­májáról annyit tudtam csupán, hogy van, mert játszották Veszprémben. Hogy egy másik ki­rálydrámához hasonlítsam: Shakespeare III. Richárdja kétségkívül sokkal jelentősebb irodalmi alkotás, mint ez de nekünk, magya­roknak Sík műve is fontos kell, hogy legyen. Igen, sok benne az aktuális dolog, de nem hiszem, hogy azt egy az egyben kellene átültetni a mába. A kölcsönös engedményekkel járó kompromisszum lehet útmutató belőle, a megegyezés keresése. István király mindent megtesz, hogy Vazult és Pétert kiegyezésre bírja, de amikor látja, hogy nem sikerül neki, Istennek ajánlja az országot, hogy csináljon vele, amit akar. Magyarul: a csodában hisz. Na, most lehet, hogy ezer évvel ezelőtt bízni lehetett a csodában, ma már aligha Ez a lega­lapvetőbb dolog, amely érzésem szerint a da­rabból kibogozható. A mű persze nem erről szól, hanem annak az embernek a drámájáról, aki összeomolni látja élete művét, úgy, mint Ibsen Solness építőmestere. Tehát én óva intek mindenkit, nehogy azt higgye: politizál­ni akarunk ezzel a filmmel, mert ilyesmiről szó sincs. Az életnek amúgy sem a politika a lényege.- Jelentett valamiféle plusz örömet a forga­tás során, hogy a televízió augusztus 20-án, az alkotmány napján mutatja be a filmet?- Ennek a filmnek annyi köze van az ün­nephez, mint az Aidának a Szuezi-csatorna megnyitásához. Nem hiszem, persze, hogy az István király ugyanolyan önálló életet fog élni, mint Verdi operája, de remélem, bárme­lyik más napon is levetíthetik. Tudniillik, ha csak augusztus 20-án tűzhetnék műsorra, ak­kor ez alkalmi dolog, s annál sokkal értéke­sebb a darab. A 44. kép után, amelyben a király arról próbálja meggyőzni Vazult, hogy ,,nekünk, Árpádfiaknak többet adott az Isten, mint másoknak, látóbb szemet, tévőbb kart, de többet is kíván tőlünk, mint másoktól“, Gálffi Lászlóval beszélgetek.- Tizenöt éve már, hogy együtt dolgozik Esztergályos Károllyal. A IV. Henrik és a Hamlet óta a Caligula helytartója, a Dráma a vadászaton, a Hajnali párbeszéd és A vesze­delem főszerepét is tőle kapta. Ilyen munkák után, gondolom, már ki is érdemelte nála, hogy István királyt is ön játsza.- Nem, nem ilyen alapon kaptam meg a szerepet. Esztergályos Károly, ahogy nekem elmondta, abból indult ki, hogy leginkább velem, általam tudja hitelessé tenni a történe­tet, hiszen nemcsak a színészi képességeimet, hanem a világhoz való viszonyomat is ismeri.- Maga a tény, hogy a királyt nem is olyan régen Bubik István és Hirtling István is életre keltette, mennyire zavarja?- Semennyire. Sík Sándor műve nem ha­sonlítható Szörényi Levente és Bródy János rockoperájához. Ez tandráma, amely sorskér­déseket feszeget.- Tandráma „tanszereppel“?- Nagyon nehéz feladat elé állított a sze­rep, hiszen mindenkinek van valamiféle el­képzelése István királyról. A krónikák szakál­las, szigorú és keménykezű uralkodóként em­legetik, bár ki tudja, mennyire hitelesek ezek a feljegyzések. Mi nem is ezekre a dolgokra figyeltünk elsősorban, hanem a mű ma is érvényes gondolatiságára. Itt van egy ember, aki megtette az első csákányvágásokat, s ami­kor folytatni kellene, amit megalapozott, ki­derült, hogy nincs, aki folytassa. Egyetlen Tévéfilm az országalapítóról A főszerepben: Gálffi László „Élhet az ember fél lélekkel? Ha a másik fél lelke meghal? És népek... fél lélekkel, élhetnek? Lehet a lélek kisebb önmagánál?“ István király teszi fel ezeket a kérdé­seket Sík Sándor 1934-ben írt drámájában, amelyből Esztergályos Károly rendezett most tévéfilmet Gálffi László főszereplésével. Esztergomban, a Várdombon, III. Béla palotájában forgatták a filmet július első két hetében, azokban a termekben, amelyekben korabeli fres­kókat őriznek a falak, és minden egyes tégladarab maga a történelem. (Inkey Alice felvételei) Vazul és István király (Cserhalmi György és Gálffi László) eszmére, egyetlen gondolatra tette fel az egész életét, és most a szeme láttára semmisül meg minden. Ez rettentő fájdalmas érzés. De mint tudjuk, csak az együgyű emberek élnek és halnak meg boldogan.- Nagy szavakat és súlyos mondatokat ka­pott az írótól, ám ha nem találja meg a kellő hangszínt, jelszavakkal és jelmondatokkal áll kamera elé.- Ritkán játszhat manapság a színész olyan szerepet, amelyben komoly gondolatokat mondhat ki. István királyként nekem most újra lehetőségem nyílott erre, de valóban nehéz volt úgy megszólalnom, hogy az elfo­gadható legyen a néző számára. Sem hétköz- napiasan, sem pátosszal nem beszélhettem, a kettő között kellett megtalálnom azt az egyensúlyt, amely minden szavát hitelessé teszi egy igazi embernek.- IV. Henriket és II. Ludwigot a tévében, II. Richárdot és IV. Edwardot a Vígszínházban játszotta el, most itt van István király... mi jön ezek után?- II. Edward a Budapesti Kamaraszín­házban.- A királydrámák, legalábbis filmen, a leg­több esetben elég statikusak. Sík Sándor mű­ve nem hordozza ezt a veszélyt?- De igen, erre is figyelnünk kellett. Az élet nagy kérdéseiről azonban nem lehet falatozás közben cseverészni, vagy úgy, hogy közben kehelyből iszogat az ember. A maffiafilmek­ben akció közben beszélnek a hatalomról, egy királydráma ilyesmire aligha ad lehetőséget. De ha jó a színész és a gondolat is érdekes, akkor elbírja a jelenet a mozdulatlanságot.- Most nem a színészt, hanem a magánem­bert kérdezem: többnek érzi magát ott legbe- lül egy ilyen szerep eljátszása után?- Mindenképpen. Számomra az a legfonto­sabb vonala a műnek, hogy egy ember, aki végigküzdötte az életét, azzal áll Isten elé, hogy „Itt állok Uram, életem romjain. Mezte­lenül, mint a koldus. Úttalanabbul, mint egy eltévedt gyerek az éjszakában. “ Ezeket a sza­vakat egy cipész vagy egy zöldséges is el­mondhatja, hiszen nemcsak a király, a kisem­ber is eljut arra a pontra, hogy megkérdezze önmagától: hol rontottam el, mit kellett volna másképp tennem? Ezek a kérdések negyven­évesen engem is érintenek. A kockák le van­nak rakva, az út ki van jelölve, de nem mindegy, hogyan megyünk végig rajta. Szá­momra ettől izgalmas István király története. Vazult, akit a király részeges, buja, véreng­ző, istentelen, országháborító pogánynak ne­vez, de a szent koronát mégis felajánlja neki, Cserhalmi György formálja meg.-Testvérháború, összeomlás, felségsértés, erőszakosan elragadott földek, békejobb a szomszédoknak - mintha csak a napi hírek­ből idéznék, pedig a frogatókönyvből vettem ezeket a szavakat.- Történelmi fordulóponthoz értünk most is, mint annak idején, amikor a darab cselek­ménye játszódik. Én most nem akarok politi­zálni, mert úgy gondolom, a színésznek amúgy sem ez a dolga, de nézzük csak meg, miről szól a történelem. Vallásháborúk soro­zata. Jugoszláviában sem polgárháború fo­lyik, hanem vallásháború. Kőkemény vallások csapnak ott össze. Átok? Abból is jutott bőven. Ha olyan emberek ülnének most ná­lunk a parlamentben, mint amilyen Podma- niczky Frigyes volt, aki hetven-nyolcvan év­vel előbbre látott, akkor minden okunk meg­lenne a jó reményre, de így?!- Valós, történelmi fugurát játszik a film­ben, aki nem engedi, hogy parancsoljanak neki.- Ady is hivatkozik rá nem egy versében. „Legyek az új, az énekes Vazul, tiporjatok rám durván, gazul...“ Sík Sándornak minden valószínűség szerint szüksége volt egy ellen­tétpárra. Péter, aki velencei, ugyanazokat a kérdéseket kapja Istvántól, mint Vazul. Király lehetne bármelyikükből, de Péter egy­folytában hazudik, Vazult pedig egyszerűen nem érdekli a dolog.- Betörhetetlen?- Nem lehet tudni, mennyire az és mennyi­re nem. Ami biztos: valamiféle morált, karak­tert akar adni a szerző a Vazul-féle színtiszta magyarnak, hiszen akoriban még létezett ilyen. Magyarországon ma már aligha van magyar, ember. József Attilának van igaza, amikor azt írja, óriási olvasztótégely a Kárpát­medence, mert valóban az. Aki ma ököllel veri a mellét, hogy magyar, az semmi mást nem ér el, csak azt, hogy kiveri magából a többi, nagyon is nemes és jó etnikumot. Én sem vagyok Vazul... az én ereimben a ma­gyar mellett sváb, török és francia vér folyik. De nem is szeretem én ezt az „ősmagyar indulatot“, ami most hihetetlen erővel előre- nyomakodott nálunk. Azt sem szeretem, ha a magát törpe kisebbségnek nevező ellenzék olyan jogokat követel magának, amelyek nem szolgálják közös javainkat, közös boldogulá­sunkat. Na tessék, megint politizálok, a végén majd feltesznek árvalányhajnak a kalapra. Szabó G. László „Az út ki van jelölve“

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom