Vasárnap, 1992. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1992-05-22 / 21. szám
Z. NÉMETH ISTVÁN Halott, kis névtelen Megöltek téged is. Alem tudhatta a doktor, hogy én hívtalak. Csak kinyúlt, felvette a hideg vasat, hogy összeroppantsa kis fejed. Álmodtam veled, szemétkukák mélyén, porladó embriók közt kutattalak. Megöltek - csak egy mozdulat, oly könnyed, elegáns, mindennapi. Sikoltottad: már élek, valahol szeretnek! Engem, aki húsz éve gyászol, ki kérdezett meg? És a világ egy merő mocsok, mert nem vagy itt, eltaposott: ne tudd meg titkait. Ajkadon csók, hajadon érintés nem terem, A BOR TÚSZom lett, el nem engedhetem a pohár karcsú nyakát, tükreimben te jössz szembe velem, a sikolyt őrzik az éjszakák, műholdak fülébe ordítom kínjaim, míg megölnek engem is... Lett volna értelme, ha jössz te is. Ne mondd el senkinek, mit ígértem Ha meghajolsz majd könnyeim előtt, s megérinted térded közt kezem, társad leszek a társkeresésben jö vödbe magamból építkezem. Ha érteni fogsz, érteni végleg, érteni úgy, ahogy én is értenélek, ölelj, mintha vele ölni kéne, mert nem tudom már, hogy mennyit érek. Ha jössz az úton, vagy vársz a téren, a nyílt időből egekbe ömlik a vérem, úgy hiányzol. Es ha itt vagy, hiányzol úgy is. Kérlek, ha itt hagy, vagy elveszt aki voltam: rohanj, s ne mondd el senkinek, mit ígértem! Hajaddal álmodom mostanában Se ostobább, se mostohább nincs, mint a múlt. Az üvegszekrényekbe gondosan elzárt játékainkból következtethetünk önmagunkra. Tiéd volt az a fésű, enyém a pohár. S látod ott azt a pirossal bekarikázott percet? A miénk. Rabszolgaságból egy másfajta rabszolgaságba - kerülgetve Istent, mint gyanús, gőzölgő ételt szavaink roncsa felett! Mi nem leszünk sose megmagyarázva, fiókok mélyén megfulladunk. Mi nem leszünk soha féltve, vigyázva, mást akarunk: csak egy kortyot abból, ami megromolhatatlan! Se éhesebb száj, szélesebb nincs, nincs a múltnál, betakarítottuk üvegmorzsáit, betakartuk józanodni kívánó éjszakáink. Tiéd az a rajz, enyém volt ez a láz, közös volt a harmadik, aki most mindent magyaráz, őriz, konzervál, s nem ad újabb kóstolót. Hajaddal álmodom mostanában, de felébredek, ha rágondolok. JULIO CORTÁZAR Mese tanulság nélkül Volt egyszer egy ember, aki mon- dókákat meg szavakat árult, és elég jól megélt belőle, bár sokan voltak, akik alkudoztak vele, és árengedményt kértek. Ő majdnem mindig engedett, s így nagyszámú vásári mondókát tudott eladni az árusoknak, meg egynéhány sóhajt tehetős hölgyeknek, de elkeltek szépen a szavak is: jelszavaknak, hirdetésnek, levélfejnek, alkalmi hazugságnak vásárolták őket. Mikor emberünk érezte, hogy közeleg a halál órája, kihallgatást kért a hazája zsarnokától, aki olyan volt, mint akármelyik zsarnokkollégája; mikor fogadta az embert, körülbástyázta magát tábornokokkal, titkárokkal meg kávéscsészékkel. — Azért jöttem, hogy eladjam az utolsó szavait — mondta a férfi. — Meglehetősen fontos volna, mert az adott pillanatban ön nem fogja megtalálni a helyes szavakat, pedig nagyon is szüksége lenne rájuk, hogy abban a súlyos helyzetben végleg beírja magát a történelembe. — Fordítsd le, mit beszél - parancsolta a zsamokocska a tolmácsnak. — Argentinul beszél, excellenciás uram. — Argentinul? Akkor mért nem értem? — Ön nagyon is jól megértett- mondta a férfi. - Ismétlem: az utolsó szavait jöttem eladni. Ahogy ez már ilyenkor lenni szokott, a zsamokocska fölállt, és remegését visszafogva megparancsolta, hogy tartóztassák le a férfit, és vigyék abba a különleges tömlöcbe, amely ugyebár mindig megtalálható ezekben a kormánykörökben.- Kár - mondta a férfi, amikor megragadták. - Ön ugyanis, ha üt az utolsó órája, valóban el szeretné majd mondani az utolsó szavait, és szüksége is lenne rá, ha végleg be akarja írni magát a történelembe. Én csak azt akartam eladni önnek, amit majd akkor el szeretne mondani, nincsen ebben semmi csalás. De ha ön nem fogadja el az ajánlatom, és nem tanulja be előre a szavakat, hiába akarnak majd az ajkára tömi, ha eljön az a pillanat, ön természetesen nem fogja tudni kimondani őket.- De miért ne tudnám kimondani, ha egyszer ki akarom mondani őket? — kérdezte a zsamokocska, egy újabb csésze kávé mögül.- A félelem miatt - mondta szomorúan a férfi. - Mert hálóingben lesz, s a nyakában kötél, és reszket majd a hidegtől meg a félelemtől, és ügy fog vacogni, hogy egy szót se tud kinyögni a száján. A hóhér meg a segédei, akik közt a jelenlevő urakból is lesznek ott egypáran, várnak majd néhány percet illemből, de amikor végre szólásra nyílik az ajka, és csak nyöszörgéstől meg csuklástól eltorzult könyörgés jön ki rajta, mert könyörögni minden nehézség nélkül tud majd, akkor ezek elveszítik a türelmüket, és fölakasztják. Nagyon felháborodtak ezen a titkárok és a tábornokok, de főleg a tábornokok; körülvették a zsarno- kocskát, és kérlelték, hogy tüstént lövesse agyon a férfit. De a holtsá- padttá vált zsamokocska durván kidobta őket, és bezárkózott a férfival, hogy megvásárolja tőle az utolsó szavait. Ezalatt a tábornokok és a titkárok, akiket porig alázott ez a bánásmód, sietve felkelést szerveztek, és másnap reggel rajtaütöttek a zsarnokon, mikor a kedvenc lugasában éppen szőlőt evett. S nehogy kimondhassa az utolsó szavait, ott helyben agyonlőtték. Aztán nekiálltak megkeresni a férfit, aki közben eltűnt az elnöki palotából, és nem sokkal később meg is találták a piacon; éppen kikiáltószöveget adott el a mutatványosoknak. Betuszkolták egy rabszállítóba, és az erődbe vitték, ahol megkínozták, hogy kiszedjék belőle, mik lettek volna a zsamokocska utolsó szavai. De mivel sehogy sem tudták kicsikarni tőle a vallomást, hát agyonrugdalták. Az árusok, akik mondókákat vásároltak tőle, továbbra is kiabálták a szavait az utcán, és az egyik ilyen mondóka lett a jelszava annak az ellenforradalomnak, amely véget vetett a tábornokok és a titkárok uralmának. Néhányan közülük, mielőtt meghaltak, ködösen arra gondoltak, hogy ez az egész tulajdonképpen egy buta félreértés-sorozat, mert mondókákat és szavakat, bármilyen lehetetlennek tűnik is, szigorúan véve csak eladni lehet, de venni nem. Aztán mind elporladtak lassan: a zsarnok, a férfi, a tábornokok, a titkárok, de azok a mondókák néha-néha még fölhangzottak az utcasarkokon. Dés Mihály fordítása ."V, Ferenc György: Melankólia (Méry Gábor fotoreprodukciója) GÁBRIEL LAUB Tíz aforizma • Miért nem büntetik a Múzsa megerőszakolását? • Az ostobák gyakran igazat beszélnek - de az igazság erről nem tehet. • Ha egy szerző megvásárolható, az még nem jelenti azt, hogy a könyveit is megveszik. • A forradalom botrányos korszak, amikor az igazság meztelenül jár-kel az utcán és a rendőrség nem mer beavatkozni. • Erkölcsi jólétben élünk: majdnem mindenkinek kétféle erkölcse is van. • Micsoda gyönyörű illúzió, hogy egyáltalán nincsenek illúzióink. • Akármelyik impotens potencionális potentát. • A lakájság valaha nagy képzettséget igénylő foglalkozás volt, amíg nem csinált politikai karriert. • Ha valakit ártatlanul elítélnek, az az ő bűne: hisz valamit csak elkövethetett volna. • Ha az irodalomkritikus nem tud írni, az csak fél szerencsétlenség. Rosszabb, ha olvasni sem tud. Sz. B. fordítása Messziről a domool négyszögéi bal, várta, vészetre fi piros nádkt gyázatossá; szabályok 1 három old: rítve, ideg« legföljebb : nal szembe négyszögét ra rakott, i kilenctagú < tál férfi, eg nő. Szonja, a csoportbc gálva, Erik- Ne zz a csoportbc idő előtt ki- Hogy-1 de nem áll rom? - moi- Nem - ten és lábál- Állítok én először ha elmagya- Mit? - s félszemm múlt.- O^i a lány.- Igen, o- Egyenk- Egyenk- Péter ködik.- Ez iga2 san, a kö; a harmadik a tárcsát.- S miko- Etát ép]- Csuda Szonja, bár kozott, min volna.- Akar ír hangjában t ezt Szonja ágában sem dezősködésl- Még eg kíváncsi, pé vei kell elős vagy a balo Erik arca szolt.- Maga a lány.- Ez nem -, ha mindi forduljon Pc- Én mag tólag maga eltalálja? __________l- Dc joktor úr! Az éjszakáim! Az éjszakai nyugalmam: oda!- Adjak valami altatót?- Minek? Végigalszom az éjszakákat.- Hát akkor...?- Ahogy behunyom a szemem, attól kezdve, addig, amíg fel nem koppan. Szünet nélkül.- Rázza a hideg?- Rosszabb.- Egész testében reszket?- Rosszabb.- Verítékben fürdik?- Az is; minden. Verítékemben fürdőm, egész testemben reszketek és ráz a hideg. Én egész éjszaka álmodom.- Látástól vakulásig?- Még sokkal tovább.- Most is?- Nem lehetetlen. Álomvilágom kétségbeesett lépése volt, hogy rászántam magam. Ennyivel tartozom az önbecsülésemnek. Elmebeli épségemnek! Csak ön biztosíthat róla, hogy nem álmodjuk egymást s akkor hogy melyik melyikünket, ennek eldöntését is. Önre bízom. Ha istent ismer...!- Csillapodjék.- Ilyen nehéz eset vagyok?- Ugyan már.- Súlyos, de nem menthetetlen?- Ne drámázzunk, kérem. Odakint ezt a lármát. Hallja? Ennyien várakoznak.- Vártam eleget én is. Csak hadd várakozzanak. Van az ilyenre remedium?- Ilyen milyenre?- Amilyen nekem van. Az én bajomra. Álomlepra...- Van egy altatóm: az akár a horogütés... Felírjam?- Azé két álon- Örö lekésem, tatnak. 1 Defektes lünk, en félfarcsal- Ne altatót. Álomtalanítót. Olyat, ami az alvást álomtalanítja.- Ez olyan.- Alszom én magamtól. A fene- ség, hogy alig alszom el, hozzáálmodom az álmok hallgatóját. Undok fráter a meghallgatom, mondhatom.- Mindig ugyanaz?- Ahány annyiféle. Alighogy meglát, azzal fogad és unásig kiabálja - Mit? Kicsoda?-A meghallgatom. Az álmok lekiáltója. „Volt! Volt! Minden volt! Álmodjon mást, álmodjon új álmokat!“- Mondja el nekem.- Utálom meghallgatni. Ismétlésekbe bocsátkozzam? Azzal nem fogja megállítani az én katasztrófámat, az álmok áradását, a beleful- ladásig!... közben meztetm ejtőerny irodán. I kínoztar engenyr ily* A mily™ lenszerű sek. Azt vesszőm Szerkeszti: Kövesdi Károly
