Vasárnap, 1992. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-31 / 5. szám
t V oltak már jobb évei is. Sokkal jobbak. Például 1975 és 1985 között, amikor külföldi rendezők kapkodták az itthoniak orra elől. Berlinbe hívták, Budapesten foglalkoztatták. JURAJ DURDIAK kelendő „árucikke“ volt a csehszlovák filmgyártásnak. A mesebeli szegényember talpraesett fiát és az elragadó szőke herceget ugyanazzal a finom beleérzéssel formálta meg, mint a hétköznapok értelmes arcú, lelkiismeretes fiatalemberét. Parasztgúnya, reneszánsz korabeli zene és farmernadrág egyformán jól állt rajta. Prágában csehül, Berlinben németül, Budapesten magyarul mondta a szövegét. Ez is sokat számított. Akárcsak frissessége, spontaneitása, érzelmi nyitottsága. A magyar rendezők közül GYÖNGYÖSSY IMRE és KABAY BARNA fedezte fel őt. VÁRAKOZÓK, A TENGERRE NÉZŐ CELLA - két film, két komoly siker. Aztán BACSÓ PÉTER alkotása, a ZONGORA A LEVEGŐBEN. Durdiak egy fiatal, nemzetközi hírű zongora- művész szerepében kamatoztatja érzékenységét és intellektusát. A CSILLAGSZEMÉIT, KOLOZSVÁRI GRANDPIERRE EMIL mesehősét MARKOS MIKLÓSTÓL kapja, 1977-ben. Ez volt az utolsó filmszerepe Budapesten, 1981-ben már A VARÁZSLÓ TÜKRÉBEN játszik, Berlinben. Akkoriban még itthon is sokat forgatott, a hullámvölgy később következett be. Persze, csak ami a filmet illeti. Juraj Durdiak ugyanis gondolt egy nagyot - és beállt operaénekesnek. Nem várta meg, hogy a pálya szélére sodródjon, inkább váltott, és a Szlovák Kamaraopera tenorja lett. Egykor kedves, csibészes mosolya „mélyhűtött“ fintorként fut most végig az arcán, szavai keserűen csengenek. Zeffirelli Hamletjéről vagy Fassbinder Querelle-jéröl láthatóan nagyobb kedvvel beszélne, mint önmagáról. • Igaz, hogy két zongorája is van?- A szüleimnél van a régebbi, nálam meg az újabb, a villanyzongora... igen... játszani persze egyiken sem játszom mostanában. Egy üzlet- hálózat vezetése rengeteg gonddal, intéznivalóval jár. • Ki ül most akkor velem szemben, egy kereskedő vagy egy operaénekes?- Nem vagyok kereskedő és nem is akarok az lenni, csak hát a Kamaraopera, amelynek megalakulásától fogva, most már ötödik éve a tagja vagyok, haldoklik, nekem pedig meg kell élnem valamiből. Igazgató vagyok, árut rendelek, számlákat ellenőrzők. • Érdekli a dolog?- Nem is tudom... belecsöppentem egy családi vállalkozásba, és most teszem, amit tennem kell. Ausztriába ment férjhez a nővérem, egy jó nevű üzletember felesége lett, ők ketten beszéltek rá, hogy álljak az üzlet élére. De hogy olyan naták, nem akarják észrevenni a színész arcán, s főleg a lelkében végbemenő változásokat. Bennem talán még mindig a régi külsőmet keresik, nem akkor jutok az eszébe egy rendezőnek, ha negyvenéves férfira van szüksége, hanem amikor egy kama- szos arcra, amelyet már hiába keres bennem. Mostanában persze elég kevés film készül idehaza, nincs annyi szerep, nincs annyi lehetőség, mint évekkel ezelőtt, és bizonyára ezért sem foglalkoztatnak. • Sohasem fordult meg a fejében, hogy kint maradjon külföldön? Hiszen lett volna rá nem is egy alkalma.- Igen, kint maradhattam volna, de nem akartam. Én itt szeretném jól érezni magam. A hetvenes, nyolcvanas években nem volt olyan nagyon nagy gond külföldön maradni, mára viszont változott a helyzet. Most már sehol sem kellünk, a forradalom óta ugyanis senki sem állíthatja magáról, hogy politikai üldözött. Bár erről is gondolom a magamét... azok közül, akiket üldöztek, a legtöbben ugyanis itthon maradtak, akiket békén hagytak, inkább azok szöktek ki. Én nem voltam üldözött soha, sőt még csak hős sem, aki kint, a téren mondta el a rendszerről alkotott véleményét. Nem mintha nem lett volna véleményem, sőt! Ellenzéki voltam én is, de bevallom, a jelenlegi rendszertől sem vagyok elragadtatva. Nem azok irányítják az országot, akiknek irányítaniuk kellene, nem a legjobb politikusok ülnek a parlamentben. Néha az az érzésem, a többségnek máshol lenne a helye. • ön sem azt csinálja most, amit csinálnia kellene.- Csakhogy én jól végzem a munkám, erről meg vagyok győződve. • Bizonyára azok is ezt hiszik, akik a parlamentben ülnek.- De ők csak hiszik, én meg tudom, hogy jól dolgozom. És ami Juraj Durdiak keserű évei Külföldi rendezők kapkodtak érte... (Méry Gábor felvétele) gyón érdekelne ez az egész, azt nem mondhatom. Igyekszem a legjobb tudásom szerint csinálni; ha már egyszer belevágtam, nem hozhatok szégyent a családra. Élelmiszereket és ruházati cikkeket árulunk, néha én magam is ott állok a pult mögött. Egyszer már arra is volt példa, hogy a pénztárosnő helyébe álltam be, mert rosszul érezte magát. De megjavítom én a vízvezetéket is, ha elromlik, rajtam egy csap, egy lefolyó nem tud kifogni. Kellemetlen perceket inkább akkor élek át, ha valamilyen nagyobb pénzösszegben kell döntenem. • S az mennyire zavarja, hogy most már évek óta nem szerepel cseh és szlovák filmekben?- Nem szerepelek? Milyen tapintatosan fogalmaz... elvesztettem a helyemet, mondja csak ki bátran Igen, ez az igazság, s én érzem is: ennek így kellett lennie. Engem a rendezők annak idején elkönyveltek egy bizonyos típusnak, volt egy meghatározott szerepköröm, amelyből most kiöregedtem, a mai arcommal pedig úgy tűnik, nem tudnak még mit kezdeni. • A legtöbbször sugárzóan tiszta, szimpatikus srácokat játszott.- Srácokat... de most, hogy negyven felé közeledek, megjelentek az arcomon az első ráncok, kihullott pár szál hajam, szemmel láthatóan megváltoztam. Új szakasz kellene hogy elkezdődjön a pályámon, ám a változáshoz a rendezők alkalmazkodnak a legnehezebben. A színésznek nem okozhat gondot, ha egy bizonyos életkortól fogva nem játszhat például huszonéves fiúkat, a rendezők viszont kényelmesek és lusugyancsak nagy különbség: én csak a saját életemet irányítom, ők viszont mindenkiét, mindannyiunkét. S mit gondoljak azokról, akik heteken át egy gondolatjel miatt civód- nak, most pedig Szlovákia önállóságáért „küzdenek“. Hadd legyen meg róluk a véleményem! • Hogy ott folytassuk, ahová el sem jutottunk: miért lett végül is a színészből operaénekes?- Azért, mert eredetileg is az akart lenni, csak nem valami bátor ember. Igen, gyáva voltam új útra lépni, elfogadtam, amit kitapostam magamnak. Hároméves koromtól már színházat játszottam, de még a színművészetin is arról ábrándoztam, hogy zongoraművész vagy operaénekes leszek. A zongorához nincs elég kitartás bennem, az operaénekléshez pedig bátorságra lett volna szükségem. Közben jöttek a filmek is, az egyiket épp hogy befejeztem, már hívtak is a másikba, aztán külföldön forgattam, s nem is lett volna időm énekórákra járni. Akkor kezdtem el újra foglalkozni a gondolattal, amikor elapadtak a berlini meghívások. Aztán megalakult a Kamaraopera és le is szerződtettek gyorsan: Gluck, Donizetti, Mozart, Britten alkotásaiban énekeltem és nagyon jól éreztem magam minden egyes szerepemben. • Jók az értesüléseim? Salzburgban is énekesként járt?- Nem, Salzburgban magánemberként töltöttem egy évet. A sógorom üzletében próbáltam ellesni, megtanulni egyet s mást. Egyébként az én fülembe is eljutott, hogy kint énekelek, meg beszélték azt is, hogy pillanatokon belül milliomos leszek. • És nem lesz az?- Bár az lehetnék! Ki nem akar milliomos lenni? Nézzen csak körül, hány emberben folyik Assisi Szent Ferenc vére... szerintem elenyészően kevésben. 0 Színésznek tartja még egyáltalán magát?- Persze, hogy annak. Ez a mostani csak egy átmeneti állapot az életemben. Ismerem magam, tudom, milyen vagyok. Ha én egyszer ragaszkodom valamihez, akkor abból nem adok, a terveim pedig még mindig valóra váltak. Ebben is hiszek ... aminek meg kell történnie, az meg is történik. Mint színészt egyébként akkor írtak le, amikor énekelni kezdtem, énekesként pedig azért áll most rosszul a szénám, mert a Kamaraopera megszűnőben van, a pénze elfogyott, az énekesei szétszéledtek... mit tegyek hát? A semmiért vegyem fel a fizetésemet? Inkább akkor igazgatója leszek egy üzlethálózatnak, ahol a munkámért fizetnek. Filmezni persze így is volna lehetőségem, de hát mi készül ma a Kolibán vagy a tévében? Alig valami. Agyagos sárban állunk, amiből nem könnyű kievickélni. A színházakban szerencsére van még pénz újabb bemutatókra. Az Új Színpad például a budapesti Madách Színház Mária evangéliumának a bemutatójára készül Jozef Bednárik rendezésében. Ebben leszek majd a három angyal egyike, aztán a Nemzetiben, ugyancsak Bednárik színpadra állításában, Offenbach operáját, a Hoff- mann meséit tűzik műsorra, ebben pedig a négy szolgát, Andrest, Co- chemille-t, Pitichinacciót és Ferencet formálom meg. • Mikor is lesz negyven éves?- Negyven? Száz leszek már, száz, méghozzá perceken belül. • S ha csak harminckilenc lenne, hogy érezné magát?- Vacakul. Itt ülök a számlák fölött és egyre ráncosabb leszek. Minek örüljek? Amíg bírom, csinálom, aztán hogy később mi lesz, azt még csak sejteni sem sejtem. Legfeljebb elmegyek balett-táncosnak, vagy elkezdek elbeszéléseket írni... mit tudom én? Szabó Q László Linda Gray Jockey feleségeként sok megpróbáltatást állt ki, elkeseredésében alkohollal vigasztalódik. A következmény: válás. Lucynek majdnem minden jelenetben a szerelem örömét- bánatát kell átélnie. Mith Cooper orvostanhallgatóval kötött korai házassága hamar zátonyra fut. (Charlene Tilton és Leigh McCloskey) Sue Ellen Texas leggazdagabb férfijának a felesége. De nem őt szereti, hanem egy egyszerű cowboyt. Sue férje — a szeretői népes táborából - felesége húgát részesíti előnyben. Az viszont kedvesének bátyjáért rajong. Úgy tűnik tehát, hogy mindenki másvalakinél keresi hosszan tartó boldogságát. S ehhez pénz is van elég; azúrkék medencék partján, a kellemes texasi napfényben sütkérezhetnek, miközben a világ legjobb kávéit, üdítőit kortyolgatják. A villásreggelikről, az ebédekről, a koktélpartikról nem is beszélve. Ismerős a történet, ugye? Igen, a Dallas képsorait láthatják maguk előtt a tévénézők, annak a sorozatnak a jeleneteit, amely az Egyesült Államokban pontosan tizenhárom évig szórakoztatta a közönséget. Hazánk a 96. ország, amely átvette ezt a „végtelen“ milliomoséknál játszódó szappanoperát. Egyelőre huszonkilenc részt vetít a Csehszlovák Televízió. Képeinken a sorozat legnépszerűbb szereplői. y 12 1992. I. 31.
