Vasárnap, 1992. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-17 / 3. szám

r\ erékba tört pálya az övé.

JL J Első és mind a mai napig egyetlen játékfilmjét, a Szétlőtt vasárnapot tizenkilenc évig fektették a sötétben; Drahomíra Vihanová már nem is remélte, hogy látni fogja. 1988-ban, a Karlovy Vary-i fesztiválon került először közönség elé a film, az elvesztett lehetőségekért azonban sem a késve jött hazai elismerés, sem a következő évben kapott San Remó-i fesztivál- díj nem kárpótolhatta őt.

Derékba tört pálya az övé - és mégsem az! Erős, szívós, kitartó ember Drahomíra Vihanová. Játékfilmje ugyan dobozba került, ő maga pedig ,,politikailag megbízhatatlanná“ vált,

1978-ban azonban újra forgatni kezdett. Köztörvényesekről, metróépítőkről, szociális otthonban lakókról, bányászokról, leányanyákról készített dokumentumfilmeket. Bármilyen témához nyúlt is, érzékenységével, tisztánlátásával, valóságközvetítésével minden egyes munkáját sikerre vitte. Krakkóban, Bilbaóban, Montecatiniben, Palermóban, Budapesten és Oberhausenben díjazták dokumentumfilmjeit, 1988-tól mégis arra vár: egy újabb játékfilmre kapjon lehetőséget.

9 „Felejtsd el, amit láttál és hallottál - hallgass!“ Ez a sokatmondó felirat, amely a helyzet rosszra fordulását is jelzi egy hatvanas évekbeli poros helyőrség oktatótermének falán, többször is felbukkan a Szétlőtt vasárnapban, önnek mi okozott nagyobb gondot a két évtized alatt: felejteni, vagy hallgatni?- Nekem beszélnem kell, én nem vagyok az a típus, aki hallgatni tud, felejteni pedig azok sem felejtenek, akik negyven évig hallgattak, ebben biztos vagyok. Ami velem történt, az nem több, mint pech. Alighogy lélegzetet vettem, már félre is állítottak. Késve lettem filmrendező. Érettségi után konzervatóriumba jártam és zongoraművésznek készültem, majd a brünni bölcsészkaron zeneelméletet és esztétikát tanultam. Huszonöt éves koromban jelentkeztem a prágai Zeneművészeti Akadémiára, de nem vettek fel, mert fizikailag nem voltam alkalmas a zeneművészi pályára. A filmrendezői szakot 1965-ben végeztem el, és három évvel később kaptam az első lehetőséget, hogy filmre vigyem Jirí Krenek kisregényét, a Szétlőtt vasárnapot.

9 Hol talált rá és milyen körülmények között ültette át filmre?- A Piámén (Láng) című irodalmi folyóiratban olvastam, és azonnal megfogott a téma. Egy magányos katonatiszt az időtlen, szürke városban.. . édesanyja nem él már, felesémajd a tévében, de sem itt, sem ott nem sikerült, így kötöttem ki a dokumentumfilmeknél. Annál, hogy századrangú filmekről csináljak reklátársadalmi rendszerhez kötve. Kitűnő írás, tizennégy oldal mindössze. 1965-ben jelent meg, azóta várok a lehetőségre, hogy filmre vigyem.

„A rázós témákat szerettem mindig“ (Méry Gábor felvétele)

Prágai találkozás Drahomíra Vihanovával

ge messze van tőle, a tegnap és a ma egyformán értelmetlen számára. Sivár, üres szobájában ő maga is leltári tárgyként van jelen, még a jegyzék is ezt jelzi a falon: 1 katona. A történet persze nemcsak róla, hanem egy huszadik századi világérzésről is szól. Az emberi élet fenyegetettségéről, az egzisztenciális űrről, a hagyományok elvesztéséről, a tártalanság- ról... arról az útról, amely az öniszonyattól az önpusztítás felé vezet. Emlékszem, a film forgatókönyvét egy hét alatt írtuk meg Jin Kíenek- kel, de maga a forgatás már nem ment ilyen zökkenőmentesen. Bejöttek az oroszok és sietnem kellett, ráadásul a stábbal is gondjaim voltak. Az operatőrrel egyszerűen nem tudtam szót érteni, ezért lecseréltem őt. A segédrendező egyfolytában részeg volt, így róla is le kellett mondanom, leállni persze nem akartam. Mire befejeztük a forgatást, már le is váltották a filmgyár vezetőségét, a vágással és a keveréssel sietni kellett, de bármennyire igyekeztünk is, a vége az lett, hogy dobozba zárták a filmet.

\

9 Akkor még, gondolom, nem sejtette, milyen évek várnak önre.- Nem, és még 1970-ben sem. Nem tudom, miért, de azt hittem: az a katasztrofális állapot, amely bekövetkezett, legfeljebb három évig tart majd, tehát csak egy rövid kis epizódja lesz jelenkori történelmünknek. Aztán ahogy telt, múlt az idő,

rá kellett jönnöm, hogy tévedtem. Nem dolgozhattam. Nem kaptam lehetőséget még a rövidfilmstúdióban sem. Akárhol próbáltam is munkához jutni, mindenütt elutasítottak. Belebetegedtem, hogy nem volt rám szükség. Az idegeim is felmondták a szolgálatot. Fél évig kezeltek a pszichiátrián, a második férjem, aki az asszisztensem volt a Szétlőtt vasárnapban, miután kijöttem a kórházból, elvált tőlem, egyedül az anyám tartotta bennem a lelket, és anyagilag is ő támogatott. A lelkiismeretem tiszta volt, de ebédre és vacsorára sokáig csak puszta krumplit ettem, mert többre nem futott. Az 1973-as év volt a legrosszabb számomra. Olyan lakásban laktam, ahol ágy sem volt, a földön aludtam, széknek pedig egy felfordított ládát használtam.

♦ Otakar Vávra, aki tanára volt a főiskolán, politikai körökben is befolyásos személynek számított. Az ó közbenjárása talán kimenthette volna a rosszból.- Ugyan, kérem! Vávra kitűnő pedagógus volt, de hogy bárkiért is tett volna valamit... legfeljebb akkor, ha nem volt veszélyes a dolog. A kollégáim segítettek rajtam azzal, hogy a nevüket adták a munkámhoz. Ez már 1975-ben volt, amikor öttízperces filmösszefoglalókat csináltam a moziknak. Előbb a szinkron- stúdióban próbáltam állást keresni,

mot, még ez is jobb volt, és világosan láttam azt is: ha az életemet nehezítik is, a lelkemet nem tudják kirabolni. Elkedvetleníthetnek, idegesíthetnek, gátakat állíthatnak elém, de a lelkembe nem nyúlhatnak bele, parancsokat pedig csak önmagámtól fogadok el. Pavel Juráceketés Ewald Schormot, a hatvanas évek új hullámának két neves egyéniségét sikerült tönkretenniük, én nem hagytam magam. Úgy látszik, az én szívem sokkal többet kibír, mint másoké.

9 1984-től a rövidfilmstúdió munkatársaként dolgozik. Hogy sikerült végül is álláshoz jutnia?- Évről évre újabb és újabb kérvényeket írtam, míg felvettek. Addig azzal utasítottak el, hogy nincs hely... szerintem egyszerűen nem volt szükségük rám. Fekete bárány voltam a személyzetis szemében. Egyszer aztán hetekre elment, kivette az évi szabadságát, és akkor szólt egy ismerősöm, hogy gyere, most próbáld meg, míg távol van. És sikerült. Dolgozni persze már előtte is dolgozhattam nekik, abban nem akadályozhattak, csak éppen státuszt adni nem akartak.

• Ma, amikor a Szétlőtt vasár- napot mindenütt sikerrel vetítik a vi- lágban, elveszettnek érzi azokat az éveit, amikor csak dokumentumfilmeket forgathatott?- Egyáltalán. Amíg él és mozog az ember, egyetlen éve sem lehet elveszett. Az én vasárnapjaim nem voltak szétlőve soha, és ma is reményte- liek. Nem vagyok sem borúlátó, sem megkeseredett, legfeljebb szomorú olykor-olykor. Hatvanegy éves vagyok.. . állok a tükör előtt és látom, mennyire megöregedtem. De nem ez zavar, hanem az, hogy hiába akarok mint játékfilmrendező újabb lélegzetet venni, nem lehet. Kevés a levegő, nincs pénz. A Barrandov új igazgatója pedig nem tartigényt rám.Negyven év fölött már egyetlen rendező sem kell neki. Jin Menzellel beszéltem a minap, és ő mondta: sokak szerint nekünk már a nyugdíjasotthonban a helyünk. Rendben van, feleltem, én már amúgy is „befizettem“ magamnak egy ilyen otthonba. Forgattam ott, ismernek jól, talán várnak is már. De félre a tréfával, nekem még terveim vannak. Őrzök egy kisregényt, Alexander Kliment művét, az Erődöt. Ebből szeretnék filmet készíteni és minél hamarabb, amíg bele nem fáradok a pénzkunyerálásba.

9 Miről szól a mű?- A félelemről, amelyet születésünk óta magunkban hordozunk. A félelemről, amely sohasem volt

9 Most, amikor vágást tanít a prágai Filmművészeti Akadémián, a dokumentumfilmekre mennyi ideje marad?- Én nem tartoztam soha a termékeny rendezők közé. Nekem egy, legfeljebb két film bőven elég egy évre, de az értékes munka legyen. A rázós témákat szerettem mindig, és ma is csak ezek érdekelnek. Jó pár évvel ezelőtt találtam egy férfit, egy dél-morvaországi magángazdálkodót, aki elvégzett három szemesztert a teológián, aztán hazament és elkezdte művelni a földjét. A szövetkezetbe nem lépett be, de mindig mindenből a legjobbat adta. Rettenetesen érdekelt a sorsa, többször is filmre akartam vinni, de nem engedték. Mostanában egyre többet gondolok rá, talán meg is fogom keresni őt. Aztán van egy örökös igazságbajnokom is, akit elűztek a munkahelyéről és beállt pásztornak, majd fejőnek, de ott is meggyűlt a baja a helyi kisistenekkel. Ujjal mutogattak rá, hogy őrült, pedig csak az volt a „bűne“, hogy megszállottam ment a maga igaza után. Évekkel ezelőtt, amikor felkerestem őt, levelet írtak az ottaniak Jakesnak, az akkori párt- főtitkárnak, hogy én, a „hatvannyolcas“ ilyen és ilyen alakról akarok filmet forgatni. Azonnal leállítottak. Legutóbb Éva Olmerováról, az ismert dzsesszénekesnőről forgattam portréfilmet, s bár azt mondott benne, amit akart, a bemutató óta haragban vagyunk. Pontosabban: ő haragszik rám. Remélem, mire nyugdíjba megyek, visszakapom tőle a zongorám. De hogy a kérdésére is válaszoljak: igen, a tanítás mellett is jut időm elég a filmekre. Most egy nyolcvanhat éves német öregemberről szeretnék filmet készíteni, akit nemzetisége miatt űztek el annak idején az országból, Zápotocky ideje alatt mégis visszajött, mert ide kötötték az emlékei. Még csak gyűlöletet sem érez egykori ellenségei iránt, boldog és kiegyensúlyozott, hogy ugyanott élhet, ahol egykor a gyerekeit nevelte. Csodálatos ember, rengeteg erőt kaptam tőle. És ugyanígy vagyok azzal az asszonnyal is, akiről nyolcvanháromban forgattam filmet. Menetjegyeket árul egy eldugott kis vasútállomáson, közben ontja a hosszabbnál hosszabb verseket. ír és ír szakadatlan, alig várja, hogy kiszolgálja az embereket, már nyúl is a toll után. Puncsot iszunk, mert azt szereti, nagyokat eszünk, mert imád főzni, közben mondjuk, mondjuk a magunkét, amíg bele nem fáradunk. Ha szomorú vagyok, mindig őt keresem fel. Utána könnyebb, sokkal könnyebb az élet.

Szabó G. László

A sztárcsemete és az örmény emigráns

Liza Minnelli előtt minden kapu nyitva állt, hiszen már háromévesen a hollywoodi magazinok címoldalára került a híres színész-rendező házaspár, Vincent Minnelli és Judy Carland lányaként.

Charles Aznavour szülei a pogromok elől menekültek Örményországból Franciaországba.

A két életút merőben különböző, ám a tehetség végül közös színpadra terelte a két művészt. Húsz évvel ezelőtt ismerkedtek meg egymással, és szinte azóta érlelődik bennük a gondolat, miért ne léphetnének fel együtt. Most ez is sikerült nekik.

Don Johnson váratlan sikere

Don Johnsonról, aki a Hosszú forró nyár és a Miami bűnei című sorozatokkal tett szert népszerűségre, Hollywoodban az utóbbi néhány évben jó adag rosszmájúsággal csak mint Melanie Griffith férjéről beszéltek. Amíg ő ugyanis sikertelenséget sikertelenségre halmozott, és tiszteletdíja rohamosan zuhant, addig Melanie a legsikeresebb színésznők közé emelkedett.

Úgy tűnik azonban, Don Johnsont túl korán kiáltották ki bukott színésznek. A Miami bűnei után a Mennyország című filmben nyújtott alakításával óriási közönségsikert aratott, és a kritika is a legnagyobb elismerés hangján szólt szerepéről.

Ebben a megható drámában Melanie Griffith- szel egy fiatal párt személyesítenek meg, akiknek házassága egyetlen gyermekük elveszítése miatt tönkremegy. A filmkritikusok szerint Johnson mesterien játszotta el a kétségbeesett apa szerepét, aki minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy megmentse házasságát. Dicsérően szóltak azokról a jelenetekről is, amelyekben gyermekszínészek a partnerei. Ezek a jelenetek rendkívül melegek és érzelmesek.

Maga Don Johnson is úgy nyilatkozott, hogy határtalanul boldog volt, hisz végre olyan filmben kapott szerepet, amelyben nincsenek lövöldözések, verekedések, száguldozások és

.gengszterek. A Mennyország egyszerű emberekről szóló történet, olyanokról, akik mindaddig abban a meggyőződésben élnek, hogy boldogok, amíg nem szembesülnek a tragédiával. Lehet, hogy a Mennyország lesz Don Johnson- nak az a fordulópont, amelynek köszönhetően megszabadul a szuperzsaru alakjától, melyet öt évig játszott a Miami bűneiben. Azok, akik nem rokonszenveznek Don Johnsonnal, bizonyára igencsak meglepődtek kitűnő alakítása miatt, de ő magabiztosan állítja, hogy semmi helye a csodálkozásnak: „Az emberek talán megfeledkez-. tek arról, hogy a Miami bűnei előtt mintegy tíz filmet forgattam. Természetesen voltak téves választásaim is, de szilárd meggyőződésem, hogy ha a forgatókönyv nem jó, nehezen lehét sikeres filmet készíteni“.

Johnson kansasi egyetemi évei alatt Shakespeare, Csehov és Ibsen darabjaiban szerepelt, és a Miami bűnei előtt néhány filmben is fellépett, többek között a Tűzszünetben és a Visszatérés Macon Countyba címűben. A Miami bűnei sikerének hatására a producerek csak akciófilmekben adtak neki szerepet. Ezek közül az utolsó a Harley Davidson és Marlboro Mán című film, amelyben Mickey Rourke oldalán láthatjuk. A Mennyország általános vélemény szerint Johnson első színvonalas filmje hosszú évek után.

1992. I. 17.