Vasárnap, 1992. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1992-06-19 / 25. szám
#■I A karcsúságért meg kell szenvedni Amikor néhány héttel ezelőtt a lévai rendelőintézet lelkes pszichológusa beavatott a hipnózis segítségével végbemenő, stressz nélküli fogyókúra titkaiba, azon nyomban meghívott a fogyni akarók kéthetes, június elejei kezelésére. Arra kért csupán, a kúra végeztével látogassam meg a hölgyeket, amikor már tudni fogják, hány kilót adtak le. Gyűgyön, a szövetkezeti gyógyüdülőben (hivatalosan egészségügyiszociális létesítménynek nevezik) nem hölgyektől, hanem két úrtól tudakoltuk, jó helyen járunk-e.- Hát nem látják? - mutatott hús- hegynyi társára Peter Marcek.- Ez is valami? - tiltakozott nevetve az azonnal bemutatkozó Igor Kadraba. — Láttak volna két héttel ezelőtt.- Miért, akkor hány kilós volt?- csevegtünk kedélyesen a bejáratnál, s fürdőruhás beszélgetőtársainkat egyáltalán nem zavarta az odase- reglett hölgyek fürkésző tekintete.- Sajnos, azt nem tudom. A fürdőszoba-mérlegre nem állhattam rá (teherbírása csak 125 kiló), üzleti mázsára meg restelltem. De nadrágomon érzem a súlyveszteséget, sőt, nem okoz gondot a cipőfűzők megkötése sem.- Én nemcsak karcsú lettem - nevette el magát a barátja - hanem abba hagytam a dohányzást is. Három nappal ezelőtt dr. Molnár Péter pszichológus ezt is megcélozta, s azóta nem kívánom a cigit.- Uraim, fáradjanak a tornaterembe - figyelmeztette beszélgető- társainkat dr. Zuzana Bieliková pszichológus, a kurzus másik vezetője, majd kollégájával együtt megismertetett a kúra lényegével.- A jelentkező hölgyek és urak (négyen vannak csupán), bármenynyit koplaltak is, nem tudtak lefogyni. A hipnoterápia arra kell, hogy egyrészt megszüntessük éhségérzetüket, másrészt karbantartsuk lelki egyensúlyukat. Mert nem titok, a fogyókúrák legtöbbje alatt a nők rettenetesen idegesek, robbanékonyak, fáradtak. A csoport napirendje a következőképpen alakul — közölte készségesen, majd felsorolásba fogott: — Ébredés után a fél óra tornát és fél óra úszást fél órás reggeli követi, pihenésképpen összejövetelt tartunk, ahol megbeszéljük a napi problémákat. Azután egyéni foglalkozás keretében vannak, akik hipnoterápiát kapnak, többen a medencében tornásznak, illetve különböző vízi kúrákat vesznek. Aki mindezt végigcsinálta mehet a szaunába, masszázsra. Ebéd előtt még egy kis erősítő torna következik, majd jöhet a jóízű falatozás. Ebéd után sincs lazsálás, az egyik csoport a tornaterembe vonul, igaz, a másiknak szabad programja van. A szabadidő sem jelent heverészést, hanem sétát a jó Jevegőn. Délután háromtól ismét testedzés következik, majd úszás. Az üvegben ásványvíz, a tányéron vitaminegyveleg (Méry Gábor felvételei) A „jótevők“ - dr. Zuzana Bieliková és dr. Molnár Péter csak az utolsó napon akarok örömet szerezni magamnak. A ruhámon érzem a súlyveszteséget, s határtalanul boldog vagyok. Hogy én mit szenvedtem kövérségem miatt! Egy év alatt - igaz hormonkészítményeket kellett szednem — tizenhét kilót híztam. És mert kövér voltam, még jobban kiborultam, és bánatomban ettem. Sokat. A hipnózis segített, megnőtt az önbizalmam, megtanultam figyelni testem jelzéseire, s ami a legcsodálatosabb, élvezem a mozgást. Hiszem, hogy hazatérésem után betartom az itt tanultakat, s önkontroll segítségével megszabadulok a további felesleges kilóktól. A csodagyógyszer sem segített Egy magát megnevezni nem akaró hölgy elmesélte, hogy gyakran fogta fogyókúrára magát. A koplalás mindig segített, de mihelyt újra enni kezdett, zsírpárnái is megjelentek.- Tavaly ezer koronát dobtam ki az annyit hirdetett pirulákra. És a végeredmény? - közölte jókat nevetve. - Meghíztam. - Azt is elmondta, hogy a csodagyógyszertől még ágynak is dőlt.- De most karcsú leszek és kívánatos - hangsúlyozta tréfásan a négygyermekes családanya. Bevallotta, a többi résztvevővel elhatározták, nemcsak hogy évenként megismétlik a fogyókúrát, hanem havonta egy hétvégén összejönnek, s a pszichológusok egy kis terápiával megerősítik őket fogyási szándékukban. Nem kell a bot sem Liliana Sajmírová, porckopásban szenved, ezért határozta el, ha törik, ha szakad, le kell fogynia.- Voltam már kórházi fogyókúrán is, de annyit szenvedtem, mint az állat. Tönkrementem idegileg, s egyáltalán nem tudtam örülni a súlyveszteségemnek. A férjem olvasott erről az új módszerről, s azonnal bejelentkeztem. Bevallom, nem hittem abban, hogy a hipnózis hat rám, de abban sem, hogy nem leszek éhes. És ráadásul nehezemre esett a járás, nemhogy a torna! A harmadik nap olyan rosszul voltam, hogy haza akartam menni. Mankót kellett kémem, hogy járni tudjak. Aztán megtörtént a csoda. Nem tudom mitől, hogyan - de biztosan a hipnózis hatásától - fájdalmaim enyhültek, könnyebb lett a járásom, sőt a mankót majdnem a presszóban felejtettem. Azóta sem volt rá szükségem. Hat és fél kilót hagyok itt, hát nem csodálatos? Jövőre én is eljövök, sőt, a havi összejövetelek szervezésében is részt veszek. Most már hiszem, hogy mosolyogva, jókedvűen is le lehet fogyni. Csupán sok mozgás, kalóriaszegény étel, és erős akarat kell hozzá. Tessék kipróbálni, érdemes! Péterfi Szonya A könnyű kis vacsorát tánc, vagy előadóestek, illetve pszichoterápiás kezelések - relaxációs gyakorlatok, autogén tréning - követik.- Mi az, hogy könnyű kis vacsora? - kérdeztük szömyűlködve a hallottak nyomán.- A helyes étkezési szokások kialakítása minden jó fogyókúra alapja. Ha megszüntetem az éhségérzetet, minek sokat enni? - érvelt Molnár Péter pszichológus. - Az étrend összeállítását szakemberekre bíztuk, a tálalt ételek kalóriaszegények. Alapját sovány húsok és gazdag vitaminköretek képezik. A résztvevőknek tetszik a szép, színpompás tálalás, s minden egyes falatot lassan, élvezettel fogyasztanak el. Szöuljukat vízzel oltják, a nap folyamán viszont gyógyteákat (csalán, csipke) isznak. Ez volna talán minden, a többiről győződjenek meg személyesen, - zárták le a beszélgetést és mi végigjártuk az üdülő „kínzókamráit“. Mindenkinek ajánlom Első utunk a kis tornaterembe vezet. Az erősítő biciklin Kvetoslava Predmerská taposta a pedálokat. (A csinos nő láttán, a kollégám azonnal engedélyt kért a fényképezésre, s némi habozás után meg is kapta.)- Mielőtt ide jöttem volna, otthon 21-napos fogyókúrát tartottam. Lefogytam, de bőröm elemyedt. Azért határoztam el, hogy az intenzív testedzéssel visszanyerem testem, izmaim rugalmasságát. S ha még fogyok is közben, az tiszta haszon. Nagyon jól érzem magam, végre csak magammal törődhetek. Meggyőződésem, minden nőnek legalább évente egyszer szüksége volna az ilyen intenzív kúrára. Korra, súlyra való tekintet nélkül - közölte kissé kifulladva, majd a nyújtón folytatta az önsanyargatást. Társnője a bordásfalon izzadt, s talán örült is annak, hogy megzavartuk. Bozena Zábavíková öt kilót fogyott, s bízik abban, a folyamat nem áll meg.- A hipnózis alatt a pszichológus az édesség utáni vágytól szabadított meg. Tegnap szándékosan elsétáltam a cukrászdába, kitéve magam a kísértésnek. Nem futott össze a nyál a számban... Bezzeg a zöldségesnél, a paradicsom láttán! A hölgyek eldicsekedtek azzal, hogy a férjek messzemenően támogatták fogyási szándékukat, s átvállalták a háztartás vezetését, a gyerekek nevelését. Naponta úszni kellene- közölte a medence felé igyekvő Viola Sulganová egészségügyi nővér. - Bevallom, én utáltam a medencét, mindig fertőzéstől tartottam. De most nagyon élvezem. Mind a vízitornát, mind az úszást. Nem tudom mennyit fogytam, mert a súlyommal Hoy Walford amerikai tudós szerint, ha sikerül gyakorlatban hasznosítani a biológiai ismereteket, az ember 130 évig elélhet úgy, hogy közben megőrzi testi és szellemi képességeit. Az öregedés ellen több dolgot ajánl, amelyek közül néhány már ma is rendelkezésünkre áll. így például a „szerény étkezés“, ami 1500—1800 kalóriára csökkenti a napi fogyasztást. Egyes országokban már elérték ezt a szintet, azonban nem az öregedés elleni küzdelemmel, hanem az éhínség következtében. A másik eszköz az emberi test hőmérsékletének egyfokos csökkentése lenne. Mint ismeretes ezt az emberi agyban egy speciális „hőmérséklet-szabályozó“ irányítja. A majmokkal már ígéretes kísérleteket folytattak, de emberen még nem próbálták ki. Ugyanis az emberek nem szeretik, ha valaki az agyukban babrál. A professzor a fenti két probléma mellett továbbiakat is felsorol. Például a speciális vitaminkúrát, tornát és a stressz minimumra csökkentését. Azonban ugyanolyan fontos az, hogy az ember jó kedvvel dolgozom. Nem holmi mellékes hobbira gondol, hanem a főfoglalkozásra, amelyet teljes odaadással kell végezni. Kerülni kell minden unalmat, tétlenséget. Vagyis a hosszú élethez, az élet szeretete szükséges. Ez eléggé banálisán hangzik, de így igaz. Sokan ugyan szeretik az életet, de ezt különféle módon értelmezik. Például mértéktelenül sokat esznek, isznak. A falánk ember meggondolja azt, hogy érdemes-e koplalni azért, hogy 130 évig éljen. Azért, hogy megtudja mi lesz 50-80 év múlva, le kellene mondania a lak- mározások örömeiről. De éppen ez a kíváncsiság tanúskodik az ember nemeslelkűségéről, az élete szere- tetéről. Sajnos ezt a kíváncsiságot gyakran károsan befolyásolják az emberiség jövőjéről terjesztett különféle ijesztő jóslatok. A természet pusztulása, a víz és a levegő szeny- nyezödése, a mezőgazdasági termő területek, az erdők pusztává, ipari építkezésekké, szeméttelepekké válása, a bonyolult kapcsolatokból eredő feszültségektől, viszonyoktól való szabadulás kilá- tástalansága, gyakran igen negatív képet fest a jövőről. Ezért találkozhatunk olyanokkal, akik tipp emiatt megkönnyebbüléssel távoznak az élők sorából. Mások őszintén, vagy kevésbé őszintén azt mondogatják, hogy az öregedéssel az élet elveszti vonzerejét és nincs értelme meghosszabbítani. Másrészt viszont csábító lenne egy egész évszázadon át élvezni az életet, tapasztalatokat gyűjteni. Azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni a hosszú élet társadalmi következményeiről szóló eszmefuttatásokat sem. Képzeljük el, hogy a nyugdíjas kor' 110-120 éves korban kezdődne, vagyis az ember szakmájában dolgozhatna aktívan egy évszázadig. Walford professzor nem tesz említést a szaporodásról. Pedig érdekes lenne valamit tudni, hogy egyszer a nők képesek lehetnek-e 60—70 éves korukban is szülni. Történjék bármi is, legelőbb jó lenne felszámolni a stresszt a munkahelyen és nyugodt légkört teremteni ott. Ebben viszont a biológia nem sokat segíthet. (sz.) 1992. VI. 19