Vasárnap, 1992. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)

1992-05-22 / 21. szám

szégyenlősen előadja óhaját a tenyérnyi nyíláson át tudatában van szinte korlátlan hatalmának, amely egy „nacsalnyiknak“ kijár.

Az, ami a benzinkútnál történik, megismétlődik a rendőrségen és az Aeroflot irodájában, a határőrsnél Csehszlovákia irányában UngváAZ ELNÖK GONDJAI

Igaz: Leonyid Kravcsuk elnök a hangsúlyozottan „ukrán“, az oroszokat és a moszkvai „birodalmat“ elutasító politikájával gondoskodik arról, hogy még az ellenzék is csendes tisztelettel adózzon

Megdöbbentő vélemény: „Joszif Adolfovics Pinochetre van szükségünk“

MINDENNAPOS KÉP A KIJEVI UTCÁN: KÉREGETÓ KOLDUSOK

Megint repül egy húsdarab a mérlegre. A dundi eladónő rosszkedvűen nézi az ide-oda járó mutatót, egy darab csomagolópapírra csúsztatja a félkilónyi húst, tompa ceruzával mellékapar egy számot, és a csomagot jobbra taszítja a kolléganőjéhez. Emez csak akkor adhatja ki a zsíros kincset, ha a riadt vevő - a kijevi Krescsatik bevásárlóutcában, a „központi élelmiszeráruházban“ - a hangosan odakiáltott árat a túloldali „hetes pénztárban“ kifizette, és a bont bemutatja.

Talán még 8—10 húsdarab hever a bádoglapon a papírfőkötős eladók előtt, amikor a néma, mindig tülekedő embertömegben a pult előtt halk zokogás hallatszik. Egy idős asszony észrevette az árak után tudakozó idegent, és sírva fakadt. Alig lehet érteni panaszáradatát, a körülötte állók mégis növekvő egyetértéssel támogatják.

Két fia s ő maga mondja: „De hiszen annyit dolgoztunk a háború óta, és most ki vagyunk semmizve“. Majd folytatja: „Még a háborúban sem volt ilyen drága a kenyér, mint most. Ha a faluban nem lenne egy kis krumplink, nem tudom, mi lenne velünk".

Az asszony nyugdíja 200 rubel, és 200 rubelba kerül egy kiló hús - nem itt, az állami boltban, ahol már csak a január 10-én bevezetett „kupont“, a sebtében kinyomott ukrán pótpénzt fogadják el, hanem pár száz méterrel odébb, a „bessz- arábiai piacon“, amelyet egy merész acélszerkezetű csarnokban

helyeztek el. Ez az ukrán főváros „rinok“-ja, „szabadpiaca“; a piacot egy ideje szilárdan kezükben tartják a Moldvából, Kaukázusból és a közép-ázsiai köztársaságokból jött bajuszos kereskedők, akik ezer kilométereket utazva, repülőgéppel érkeznek ide, zsákjaikban gránátalma, mandarin és dió, fűszerek, gyógynövények és kisebbfajta görögdinnyék, amelyek darabjáért 300 rubelt kémek.

Itt (szinte) minden bőségesen van: hús, szalonna, zöldség és gyümölcs; tej, túró és méz. Ám ezeket a kincseket csak igen kevesen tudják megvenni: a külföldiek, a vezető tisztviselők, a kis és a nagy bűnözők, akik a valutás szállodák előtt a taxiüzletet éppúgy a kezükben tartják, mint a bárokban fizetőképes nyugati kuncsaftra váró prostituáltak vigasztalan életét. Ki- jev, a 3 milliós város visszafojtja lélegzetét, ez az érzése a pár hónap múltán visszatért látogatónak - senki sem tudja, merre visz az út.

Miután az oroszországi árfelszabadításra válaszul bevezették a „kupon“-valutát, a 70 évig érvényben volt rubel (a leninpénz, ahogy itt megvetően nevezik), egy hét alatt értékének több mint felét elvesztette. A decemberi bérek egynegyedét már a játékpénzre emlékeztető ukrán pótbankjegyekben fizették ki, és ha a francia nyomda elég gyors lett volna, Kravcsuk elnök kijevi kormánya

(CSTK felvételek)

teljesen eltakarította volna a piacról a rubelt.

„A moszkvaiak a magas bérükkel mindent elvittek tőlünk, kénytelenek voltunk védekezni“ — így vagy ehhez hasonlóan indokolják hivatalosan a „kuponokat“, a vámellenőrzést az Ukrajnából az orosz fővárosba tartó vonatokon, az élelmiszer szigorú kiviteli tilalmát. De mit számít a „szigorú tilalom“ egy Franciaországgal azonos nagyságú és nagyjából azonos lélekszámú országban, amelynek közigazgatási és kereskedelmi struktúrái vagy még mindig a régi káderek kezében vannak, vagy teljesen összeomlottak, egy olyan országban, ahol a rubel és a „kupon“ helyett a német márka és az amerikai dollár az „igazi pénz“, amelyért van repülőjegy, szállodai szoba, taxi és élelmiszer?- Mihelyt valaki ebben az országban olyan funkciót kap, amelyben valamit eloszthat, kiskirállyá válik - mondja Frank Schlemmer, a hajdani NDK-ból jött programozó, aki évekig dolgozott az egykori Szovjetunióban, és most a nyugat-ukrajnai Ivano- Frankovszkban egy belföldi partnerral együtt „üzleti irodát“ és szállítási céget nyitott. Ő a hírhedt „nacsalnyik“, a „főnök“. De még az a férfi is a benzinkútnál a deszkabódéban - amely előtt a „vevőnek“ mélyen le kell hajolnia, hogy

neki. ffogy eközben az önálló államiság és annak szimbólumai állnak az előtérben, hogy a nemzeti himnuszról, az itt állomásozó katonák felesketéséről és az állami címerről egység van a parlementben, de még mindig nincs kilátásban az alapvető jogokat rögzítő alkotmány és független igazságszolgáltatás, beletartozik abba az ellentmondásos mozaikba, amellyel a látogató Ukrajnában találkozik.

A nagyhatalmú bürokrácia továbbra is akadályozza a külfölddel kereskedelmi szándékozókat, még mindig nem születtek meg a külkereskedelmi monopólium hatalmát megtörő rendeletek. Egy bonni diplomata szerint Vitold Fokin miniszterelnök kormánya egyetlen tollvonással tudna ezen változtatni, és engedélyezni önálló üzletek kötését külföldi partnerekkel; ám ez esetben „az apparátusnak önmagát kellene megfosztania a hatalomtól“, és pontosan ez az, amit nem akar megtenni.

Az áremelések miatt Kijevben, Harkovban és Hmelnyickijben lezajlott tüntetések riadóztatták az ügyes, rugalmas Kravcsukot, és arra indították, hogy egy felrázó beszédet mondjon az ukrán televízióban. Köszönetét mondott az embereknek „türelmükért“, egyúttal óva intette őket attól, hogy „spontán cselekedetekkel“ veszélyeztessék a demokráciát vagy a reformokat. Leonyid Kravcsuk mindazonáltal nem említette, hogy a parlamentben nagyobb teljhatalmat fog követelni Jelcin mintájára, s emiatt a demokrácia is megtorpan.

Nos, az emberek nyugati szemszögből alig felfogható türelemmel viselik sorsukat. Más a helyzet a katonákkal: nemcsak Oroszország és Ukrajna fekete-tengeri flottavitája és a kölcsönös nyilvános felesketések rontják a hangulatot. Az egyenruhások egy országszerte széles körben elterjedt véleményre támaszkodhatnak, amelyet egy sofőr kísértetiesen fogalmazott meg: „Vaskézre van most szükségünk ebben az országban - egy Joszif Adolfovics Pinochetre“.

Hans-Helmut Kohl

(Frankfurter Rundschau)

ron és a Ivovi vámhivatalban, a hajdani Lembergben, amelynek morbid k. u. k. bája az elmúlt (jobb) időkre emlékeztet. A vesztegetés lépten-nyomon folyik — szemlátomást ez az első lecke, amelyet a „piacgazdaság“ propagálói megtanultak.

VÁNDORMUNKÁSOK

Hogy valójában olyan társadalmat hirdetnek, amelyben az ember embernek farkasa, amelyben a gyengék, a szegények és a betegek, a fogyatékosok és az öregek kényszerűen le fognak szakadni, pillanatnyilag nyilván senkit nem zavar Ukrajnában. Mit is kezdjen egy paraszt, mint Román Himcsak Szolotveno faluból, az olyan fogalmakkal, mint „árfelszabadítás“ és „piacgazdaság“? 21 éven át mint vándormunkás a bőrét vitte piacra a szibériai olajmezőkön, hogy új házat építhessen. Az eredmény: havi kemény 120 rubelnyi ,járadék“.

De Himcsaknak és feleségének, Irinának, meg fiainak, Olegnak és Románnak még szerencséje van, a ház mögött két disznó szépen gömbölyödik, és a zömök faház alatti pince gabonazsákokat, befőt- tes üvegeket és konzervdobozokat rejt szép számban. Azt is tudják, hogy a faluban mindenki segít egymásnak, mint már az elmúlt években is, mert a férfiak Szibériába mentek pénzt keresni, és az asszonyoknak, a gyerekeknek és az öregeknek kellett egyedül gazdálkodniuk.

Román Himcsak most döntés előtt áll: visszamenjen-e munkahelyére, a sarkköri Jamal-félszigetre, hiszen ott csak annyi pénzt keres, amennyiért a községi közigazgatás januárban 200 kupont tudott adni, míg ő három hónapon át keményen dolgozott érte mínusz 50 vagy 60 fokos hidegben. És ahogy az ö számára egész életében számító egyszerű értékek eltűntek („a kolbász azelőtt 20 rubel volt, most pedig 120, a kenyér 20 kopejka volt, ma pedig 1,80 kupon“), ugyanúgy nemzeti, állami szinten is lejtőre jutott a társadalom.

A „KUPON-PÉNZ“

A RUBELT HELYETTESÍTŐ UKRÁN KUPONOK.

„UKRAJNÁNAK A FEKETE-TENGERI FLOTTÁT!" - KÖVETELIK A KIJEVI TÜNTETŐK, MINTHA EZ LENNE A LEGFONTOSABB.

IñM,