Vasárnap, 1992. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-17 / 3. szám
A cikk első részét lapunk előző számában közöltük ÚJ KISEBBSÉGEK Bármennyire nem akarta sok nyugati politikus - akár kényelemből, akár a felelősségtől való irtózatában, akár nemzeti önzésből - hosszú időn át tudomásul venni: a soknemzetiségű Szovjetunió és Jugoszlávia megszűnt létezni. Mindkettő a nemzeti államok ma még nem ismert számú sokaságára hullik szét, melyeknek határát még csak ezután kell meghúzni. Ha jó tanácsadóik lesznek, nem fogják az összes korábbi összekötő szálat szétszakítani, az azonban teljes bizonyossággal feltételezhető, hogy az új államkapcsolatok nem fogják meghaladni az államszövetség és/vagy a gazdasági unió intenzitását. A kétnemzetiségű csehszlovák állam fennmaradása ugyan továbbra is elképzelhető egy erősen decentralizált szövetségi állam formájában, a fokozódó szlovák szeparatizmus azonban más lehetőségek előtt is nyitva hagyja az utat. Annyi mindenesetre már most bizonyos, hogy az említett államok szétaprózódása több most alakuló nemzetállamra számos új kisebbséget fog teremteni. A Szovjetunióban például, ha a köztársaságok jelenlegi határait vesszük mércéül, a beloruszok 21,2 százaléka, a nagyoroszok 17,4 százaléka és az ukránok 15,3 százaléka nemzetállamának határain kívül lesz kénytelen élni. Hasonló feltételezés esetén Jugoszláviában a szerbek 24 százalékának és a horvátok 22 százalékának jutna osztályrészül a kisebbségi lét. Az államalkotó nemzet oldaláról nézve az államalkodó népnek helyenként jóval több mint egyötödét tennék ki a kisebbségek az egykori 15 szovjetköztársaságban. Ami a balti államokat illeti, Litvániában a lakosság 20,4, Észtországban 38,5 és Lettországban 48 százalékát teszik ki a kisebbségek. Ami a jugoszláv csődtömegből kikerülő nemzetállamokat illeti, Makedóniában és Szerbiában az összlakosság egyharmadát, Horvátországban egynegyedét tenné ki a kisebbségek részaránya. (Amennyiben Szerbia lemondana Koszovóról, a kisebbségek részaránya 22 százalékra csökkenne.) Bosznia-Hercegovina új soknemzetiségű államként jelenne meg, mivel lakosságának 44 százaléka félszláv muzulmánokból, 32 százaléka szerbekből és 18 százaléka horvátokból állna. De talán elég is a számokból: az új kisebbségi probléma mértékét alighanem kellőképpen érzékeltettük A MEGOLDÁS A megoldás magától értetődően nehéz, és a nemzetállami kormányok és az adott kisebbségek jóakaratától egyaránt függ. Amennyiben a bevezetőben említett előfeltevéseket helyesnek vagy legalábbis elkerülhetetlennek fogják mondani, úgy a következő ajánlatok felvetésére nyílik majd mód. Először is azon kell igyekezni, hogy lehetőség nyíljon a nemzetállami határok kiigazítására. A „lehetséges" itt gyakorlati szabályként azt jelenti, hogy a kisebbségek nagysága a határkiigazitások következtében tetemesen csökken és semmi esetre sem növekszik. Ez sok esetben nem lesz lehetséges Amennyiben viszont az etnikai határok megvonása lehetetlen, csak egy megoldás marad: a hatékony kisebbségvédelem. A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egységokmányának 27. cikkelyében már ma is megkövetelt nemzetközi jogi minimumszint sem elégséges. Az EBEÉ-folyamatban előremutató kezdemények tűntek fel. Elég itt utalnunk az 1990. július 29-i koppenhágai dokumentumra, amely egyebek között a 35. pontban a nemzeti kisebbségek etnikai, kulturális, nyelvi és vallási megóvásra szolgáló eszközként üdvözli a „helyi és autonóm közigazgatások" létesítését. A kisebbségi területi önkormányzatok „helyi autonómiának" nevezett területi autonómiája számos nyugat-európai országban gyakorlat, és Kelet-Európábán is találkozhatunk vele fejlődőképes csíraformában, legalábbis a Szovjetunióban és Jugoszláviában mindenképpen, de Csehszlovákiában is, ahol léteznek föderatív és autonóm területi egységek. Ha lehet tehát, ki kell építeni őket. Lehetséges határaikat a mindenkori településmódok jelölik ki. A területi autonómiával szemben sok előnye is van. Ebben az esetben az autonómia hordozója a kisebbség mint személyek szövetsége: az, hogy a szövetség tagja hol lakik, ebben az esetben ú|abb kisebbségi problémák keletkeznének. Amennyiben a területi autonómia feltételei hiányoznak, egyetlen lehetőségként már csak a meglehetősen ügyetlenül „autonóm igazgatásként" emlegetett személyi autonómia kínálkozik, amelynek egyébként a területi autonómiával szemben sok előnye is van. Ebben az esetben az autonómia hordozója a kisebbség mint személyek szövetsége: az, hogy a szövetség tagja hol lakik, ebben az esetben lényegtelen. Ehhez azonban szükséges lenne, hogy a személyek kinyilvánítsák, az adott népcsoporthoz tartoznak, ami azzal a nagy előnnyel is járna, hogy pontosan meg lehetne határozni az adott kisebbség tényleges nagyságát, feltételezve természetesen, hogy eközben maximálisan tiszteletben tartják az egyén szabadságát a nemzeti hovatartozás bevallását illetően. Ez egyben véget vetne a kisebbség nagyságára vonatkozó kellemetlen és politikai visszaélésekre csábító találgatásoknak is. A kisebbségi személyek szövetségét ezután a kulturális önigazgatás jogaival kellene felruházni. Ide tartozna például az iskolaügyi illetékesség is. El kell ismernünk persze, hogy a személyi autonómia koncepciója olyasvalami, amivel részben államjogi szempontból szűz területre kellene lépni. A koncepcióban rejlő lehetőségek azonban megérik az aktív kreativitással járó fáradságot. Az elképzelés egyébként nem is olyan új, és épp egy kelet-európai ország szolgálhatna itt olyan mintával, amely hagyományosan jól bevált. Észtországról van szó, amely az 1925-ben bevezetett kulturális autonómiával jól működő modellt teremtett a területén élő kisebbségek jogos igényeinek kielégítésére. (Frankfurter Allgemeine Zeitung) SZERVEZETI MEGÚJULÁS A MAGYAROK VILÁGSZDVETSÉGÉBEH Kincses Előd, az új főtitkár válaszol- Milyen konkrét tervekkel lát munkához?- Ha a Magyarok Világszövetsége úgy alakul át, ahogyan a legtöbben szeretnénk, akkor hogy úgy mondjam, szinte mindent kell csinálni. Hiszen ezentúl nem a nyugati magyarság megfigyelésével kell foglalkozni, hanem gyökeresen más a feladatunk: a magyarság mindhárom pillérével, a nyugati, a határon kívüli és természetesen az anyaországi magyarsággal is szoros kapcsolatot tartunk. Az a tény, hogy a világnak szinte minden pontján élnek magyarok, óriási lehetőséget jelent - élni kell ezzel. Az anyanyelvi konferenciákat folytatni kell. A legfontosabb ma az, hogy tudunk egymásról. Kezdetnek egy „összmagyar népszámlálást" kellene elvégezni, megtudandó, hányán, hol is vagyunk. Az az MVSZ stílusváltását Illeti: szeretnénk eljutni mindenkihez, nem egyszerűen tömegként kezelve az embereket. Segíteni kell az egymásra találást, a kölcsönös megértést. A másik: ha a határon túli magyarok egyénileg és csoportjaikban gazdaságilag megerősödnek, akkor ez hasznos lesz az adott ország többségi nemzetének is. Nem valamiféle magyar küldetésről van szó, hanem arról, hogy ez előmozdítaná az egész régió felemelkedését, a polgárosodást, a megbékélést. A harmadik: nyilvánvaló, hogy a külföldön elő magyarság nagymértékben rétegződött, helyzete országonként jelentősen eltérő. Az sem mindegy, ki mikor és hogyan szakadt el az óhazától. Itt jegyzem meg, hogy törődni kell az Izraelben élő, de magyarságát is őrizni kívánó negyedmillió volt honfitársunkkal is. Magától értetődően nem mondhatunk le arról, hogy a második-harmadik generációs külföldi magyarokat segítsük anyanyelvűk, kultúrájuk ápolásában. Itt is, a szomszédságban élő magyarok szempontjából Is intő jelenség, hogy a világszövetségben alig vannak fiatalok. Pedig vannak jelentős hagyományok: a két háború között komoly egyesületek működtek világszerte. Iskolákat, könyvtárakat tartottak. Támogatni kell minden törekvést - benne az Országos Széchenyi Könyvtárét -, hogy a kisebbségben, szórványban élő magyarok folyamatosan könyvekhez jussanak. Érthetetlen, hogy a belföldön eladatlan könyveket bezúzzák, ahelyett, hogy a külföldi magyar olvasótábornak adnák a kezébe. Meghökkentő, hogy a környező országok magyar sajtója nem jut el ide, az anyaországi lapok pedig nem érnek el a határon túlra. Még mindig nem fogható a magya. tévéadás külföldön. Az egyházakkal tovább kell erősíteni a kapcsolatot. Egyszóval rengeteg a tennivaló, és ehhez megfelelő szervezetet, munkamódszert kell létrehozni. Augusztusig ez a legfontosabb. Még a szavazási rendszer kialakítása is kemény dió: arányos voksolásnál a „kicsik“, aránytalannál a „nagyok" szorulhatnak háttérbe. (Népszabadság) 4 CIGÁNYOK EURÓPÁBAN Hitler megpróbálta kiirtani, mások csak továbbküldeni próbálták őket. Csakhogy a cigányoknak - akik, valami ősi földrajzi félreértés folytán, romáknak nevezik magukat - még mindig rosszul megy soruk Európában. A tavaly Németországban menedékjogot kért 35 ezer román közül sokan voltak cigányok, s ők nem csak a gazdasági nehézségek elől menekültek. Az elégedetlen románok régi előítéletekről tettek tanúbizonyságot cigány honfitársaikkal szemben, akiknek száma több mint 2 millióra rúg. Az idén áprilisban és májusban 45 otthont gyújtottak föl a Bukarest környéki cigánytelepeken. Országszerte fordultak elő erőszakoskodások a falvakban, és általános az ellenségesség a sajtóban. A kommunista uralom négy évtizede, úgy látszik, nem sokat tett, hogy megváltoztassa az évszázados előítéleteket. Romániában a cigányokat letelepedésre kényszerítették, nyelvüket és ünnepeiket betiltották Ceausescu nemzetiségellenes hadjáratának részeként. A cigányok a letelepedés után is a társadalom páriái maradtak. Vezetőik nagy reményeket fűztek Ceausescu utódához, Ion Iliescu elnökhöz, akit szárnyait bontogató pártjuk, a Romániai Romák Demokratikus Szövetsége támogatott a tavalyi elnök- választáson. Csakhogy az elnökválasztás után a cigányok váltak azoknak a bányászoknak a célpontjaivá, akiket Iliescu hívott Bukarestbe a tüntetések letörésére. A szomszédos Bulgáriában kevesebb a cigány, de hasonlóak a gazdasági és politikai gondok. Ott tomboló falusiak nemrég cigányok százait tették hajléktalanná. Júliusban Észak-Lengyelországban Mlawa falu lakói kifosztották a jómódú helybeli cigányközösség házait. A Cseh és Szlovák Köztársaságban az idén nyáron bőrfejúek támadták meg a cigányok házait és találkozóhelyeit. A jelentések szerint a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaságban az idén 12 cigányt öltek meg. Október 11 -én mintegy 150 cigány vonult Prágában az elnöki palota elé, ahol Václav Havel elnök főtanácsadója megígérte, hogy bizottságot állítanak föl a panaszaik kivizsgálására. Úgy látszik, a feszültséget fokozta az a Romániából és Bulgáriából Lengyelországon, Magyarországon és a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaságon keresztül nyugatra irányuló emigráció, amely Németország eddig viszonylag nyitott kapuit vette célba. Amikor először nyíltak meg a határok, a román cigányok először Lengyelországba költöztek, ahol Varsó és Krakkó lakói (akik maguk sem valami gazdagok) meg voltak döbbenve ekkora szegénység láttán. Az együttérzés hamar átadta oOvasEojIk a helyét az ingerültségnek. Magyar- országon és a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaságban a bűnözési arány a cigányok létszámának növekedésével párhuzamosan nőtt, ezzel igazolva a régi előítéleteket, hogy a cigányok mind tolvajok, koldusok és egyáltalán kellemetlen lények. Szlovákiában még ezerszámra élnek ilyen putrikban Marian Márton felvétele A jugoszláviai háború tovább dagasztotta az onnan kiinduló áradatot, ahol csaknem 1 millió cigány él. Újjáéledő törzsi indulatokat fordítanak a helybeli cigányok ellen. Minderről a cigányok képviselőinek nemrég Rómában megtartott értekezletén számoltak be a felszólalók. Mintegy 15-20 ezer jugoszláv cigány utazik ide-oda Olaszországban: minél többen vannak, annál nagyobb velük szemben az ellenségesség. Magyarország és Spanyolország kultúráján - különösen a zenéjén- mély nyomokat hagyott a cigány hatás. Ám mindkét országban rosz- szul megy a cigányok sora: az ő körükben a legnagyobb az analfabétizmus és a gyermekhalandóság aránya. Bár a legtöbb spanyol cigány letelepedett, úgy látszik, be vannak zárva a szegénység és bűnözés bűvös körébe. Mindez viszont növeli a helyi ellenségeskedést, amint azt a legutóbbi heves tüntetések mutatták. Lehetséges, hogy nagyon hasonlóan alakul Magyarország 800 ezer cigányának sorsa. A cigányok Európa-szerte azt kérték, hogy ismerjék el őket nemzeti kisebbségnek. Most új követeléssel álltak elő. A római konferencia azzal a felhívással végződött, hogy a cigányságot ismerjék el transznacionális etnikai kisebbségnek- olyan nemzetnek, melyek nincs állama. Ez szörnyű emlékeket ébreszt. A nácik - mondván, hogy a cigányok nem tartoznak sehová- megpróbálták kiirtani őket. Economist 1992. I. 17.
