Vasárnap, 1992. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1992-04-17 / 16. szám
„Magányos bolygóként nincs értelme(Oláh Csaba felvétele) Hegedűs D. Géza rendezői szerepben SZŰRŐVIZSGÁK Hívták és ment. Ennyi a története Hegedűs D. Géza rendezői pályakezdésének, amely a Kőműves Kelemen című rockballadához és a veszprémi Petőfi Színház felkéréséhez fűződik 1988-as évszámmal. Hat évadon át játszotta a darab főszerepét a Pesti Színházban, mielőtt ő maga is színpadra állította volna a művet; tudott róla mindent, a Sarkadi-dráma és az eredeti népballada mitikus-mágikus erejét neki is sikerült megőriznie. Aztán hosszabb szünet következett, pontosabban: szerepek jöttek, majd ismét a főiskola, de most már rendezői szakon. Volt már tanára is a Színművészetinek Hegedűs D. Géza. Művészi beszédet tanított Kapás Dezső és Horvai István osztályában. Most, amikor az Ahogy tetszik Frigyes hercegét, a Gyilkosság a katedráidban Becket érsekét és A gondnok Astonját játssza, újabb rendezői tapasztalatokat gyűjtött. James Joyce Számkivetettek című művét állította színpadra Kulka János és Ráckevei Anna főszereplésével, az Arizona Kis- színházban.- Színészként most már tizenhetedik éve ,,haladó“, rendezőként.. .- ... rendezőként még mindig csak csecsemőkorú vagyok, mert nem igazán készültem annak. Nem is tudom, hogy kezdtem volna el, ha nem hívnak a veszprémiek. Meg is lepődtem, amikor felkértek, sőt azt kell hogy mondjam, meg is ijedtem. Készületlenül ért ez engem, teljesen váratlanul. Ha nem biztatnak a mestereim, talán el sem vállalom, hogy „levigyem“ a darabot, mert az az igazság: hiába is akartam, én a próbák során nem tudtam elszakadni a Pesti színházbeli előadásunktól. Inkább csak továbbgondoltam, de formailag nem adtam újat. Akármennyire igyekeztem is mást mutatni bizonyos pontokon, a végén mindig oda jutottam vissza, hogy mi azt így és úgy csináltuk a Pestiben. Tehát be kell hogy valljam; Marton László rendezése tü- remkedett át az én veszprémi munkámon. Az elvárásnak úgy érzem, korrekt módon, tisztességgel megfeleltem, hiszen szenvedélyes előadást csináltam, amellyel külföldön is sikere volt a társulatnak, de a formai motívumok, ezt nem akarom elhallgatni, visszaköszöntek Marton László rendezéséből.- Aki, ugye, látta az előadást.- Igen, és gratulált.- ügy, mint a sajátjához.- Nem, nem, semmi ilyet nem mondott. Sem akkor, sem később. Közben én tanítottam a főiskolán, ahol a művészibeszéd-órák mellett a pedagógiai munkában is elég nagy teret kaptam. Olyan feladatok hárultak rám, amelyek már egyfajta rendezési munkát is jelentettek. Például Schiller-drámák képeit elemeztük fél éven át, és ott már nem volt elég felmondani a szöveget, ott már színházszerűvé kellett tenni minden egyes jelenetet. Schiller után Moliére-rel dolgoztunk, s ez nekem éppen olyan iskola volt, mint a növendékeimnek. Velük együtt tanultam én is, és óráról órára éreztem, mi minden szükségeltetik ahhoz, hogy érzékeny, nyitott, tudnivágyó gyerekekkel foglalkozhasson az ember. Tudásfedezet és tapasztalatok nélkül ez nem nagyon megy. És akkor úgy döntöttem, nem tanítok tovább, szellemi vértezetre van szükségem nekem is, tehát tanulnom kell. így jelentkeztem a rendezői szakra, és a harmadik szűrővizsga után fel is vettek. 1990 őszén, amikor elsőéves voltam a főiskolán, megint egy olyan darab jött, amelyhez színészként már közöm volt. A padlás. Egerbe hívtak, hogy rendezzem meg nekik, s bár volt bennem némi szorongás, ettől már nem ijedtem meg annyira, mint a Kőműves Kelementől. Könnyebben is ment minden, mert volt időm végiggondolni, mit akarok. Veszprémben, amikor a rockballadát rendeztem, elkövettem egy hibát, bár ki tudja, lehet, hogy nem is volt hiba... szóval ugyanazt a három embert hívtam meg munkatársnak, akikkel a pesti produkcióban Marton László dolgozott. A koreográfust, a díszlet- és a jelmeztervezőt. Egerben viszont kész helyzet elé állítottak. Azt mondták: a díszlet ilyen és ilyen lesz, a kosztümöket szintén mi tervezzük meg, hozz magadnak koreográfust és szabad a pálya. Ezáltal már izgalmasabb volt a munka, s a darabot is csak az olvasópróba előtt ismerte meg a társulat, így egészen új, pontosabban egy újrafogalmazott előadást sikerült létrehoznom.- Amely így vagy úgy, gondo- lom, mégis csak rokona volt a vigszínházbelinek.- Ha a költészetét veszem, akkor mindenképpen, de az egri Padlás mozgalmasabb, dinamikusabb volt és képi világában is külöbözött a pestistől. Nem egy dolgot, amelyet fontosnak éreztem, jobban kiemeltem. Most Marosvásárhelyre hívtak, hogy rendezzem meg nekik is a darabot.-A főiskolán előbb A város című Bergman-egyfelvonásost, majd egy réges-régi, németből fordított „szomorú víg operát“ rendezett, amelyet magyar szín- padon Pikkó hertzeg és Jutka Perzsi címen mutattak be 1793ban. A Joyce-darab, amelyet az Arizonában vitt színre, megint csak más világ, más stílus, másfajta életábrázolás.-Bergman műve egy meg- csömörlött művész öngyötrő éjszakai tébolygásairól szól, ezért érdekelt. A Pikkó hertzeget Békés András ajánlotta, a Számkivetettek megrendezésére pedig felkértek és mert megfogott a darab, elvállaltam. Nincs benne politika, ez is tetszik benne, a vergődésünkről, a küzdelmeinkről szól, arról, hogy a lehető legőszintébben kell egymásba kapaszkodnunk, ha tartalmas életet akarunk élni, különben magányos bolygóként keringhetünk a világban, annak meg nincs értelme.- Nem tart attól, hogy minél többet vállal majd rendezőként, annál több lehetőségről kell lemondania színészként?-Én a színészetet egy pillanatra sem akarom elhanyagolni, sőt, ugyanolyan fontos számomra, mint 1971-ben, amikor elkezdtem a főiskolát. Megfigyeltem magamon: a munkamódszerem sem változott, ha szerepet próbálok, az idegrendszerem, az ösztöneim ugyanúgy működnek, mint korábban. Racionálisabb is csak olyan értelemben lettem, hogy ha nekikezdek egy munkának, leülök és leírom, mit szeretnék, miről mit gondolok, hogy később a végeredményt legyen mihez viszonyítanom. Hogy szembesülhessek magammal. A Pikkó her- tzegben semmiféle segítséget nem kaptam, teljesen magamra voltam utalva, még a színpadképet is én találtam ki. Bevittem a gyerekeim bábszínházát és azon mutattam meg, hogy milyen hátteret képzelek, aztán nekiálltunk és megcsináltuk nagy-nagy élvezettel. Még a koreográfiát is magunk találtuk ki, a zenei anyagból és a karakterekből. Igen, ha szívós és kitartó az ember, így, úgy, amúgy mindennel teremthet csodát, még tizenkét lámpával is. Hogy aztán miről kell majd lemondanom? Én úgy érzem, gyorsan megtalálom majd a helyes arányt, tudni fogom, miből mennyit kell vállalnom, mennyi a hasznos és mennyi a célszerű. Most, hogy az életem felét a főiskolán töltöm, csak a rádióban és a szinkronban dolgozom kevesebbet, ugyanakkor örömöm telik abban is, hogy művelődéstörténetről, zenéről, képzőművészeti stílusokról hallgatok előadásokat. Ez mind érdekel engem, meg is pezsdít azonnal, hogy jaj, de jó, hogyhogy én ezt nem tudtam? És máris máshogy veszem kezembe a könyvet, máshogy hallgatom a zenet, máshogy nézem a képet, a felfedezés öröme, az, hogy újrafogalmazhatok sok mindent, szinte kiemel a hétköznapokból és határtalanul boldoggá tesz.- Ön nemcsak nagyszerű szerepeket, hanem európai rangú rendezőket is kapott az elmúlt évek során. Horvai István, Kapás Dezső, Marton László, Valló Péter, Szinetár Miklós, Ruszt József, Ascher Tamás, Ba- barczy László, Taub János, Gothár Péter, Zsámbéki Gábor, Szikora János - mind más és más stílus, más és más színházi ideál.-A munkamódszerük is különböző. Van, aki mindent pontosan tud, előre belát, más a színésztől vár nagyon sokat. Van, aki hihetetlen szenvedéllyel tudatosít benned bizonyos dolgokat, másvalaki fantasztikus racionalitással, vagy érzékenységgel, esetleg költőiség- gel. Van, aki kíváncsi a színész bensőjére, van, akit ez egyáltalán nem érdekel. Van, aki az élményeimre épít, a sorsomra oszt, abból indul ki, másnak ilyen eszébe sem jut. Nincs törvény, nincs előírt szabály. Itt mindenki a maga mentalitásával dolgozik, a személyiségéből nem tud kitörni senki. Én egyvalamitől irtózom: az erőszaktól. Jó hangulatban, kellemes légkörben szeretek dolgozni, az idő szorítása pedig még nagyobb fegyelemre kényszerít.- Ha most választhatna egy lélektani dráma és egy zenés darab között, melyiket rendezné meg szívesebben?- Nádasdy Kálmán mondta réges-régen: az ember szellemileg is mindenevő és nagy butaságot követ el az a rendező, aki finnyáskodva csak egyvalamire teszi le a voksot. A színházban mindenre szükség van, a köny- nyű műfajoktól kezdve a véres tragédiáig mindenre, s én egyformán viszonyulok ehhez is, ahhoz is. Igazi népszínháznak pedig azt a színházat tartom, ahol a kakasülőn és a páholyokban egyformán örülnek.- Meglepődne ha mondjuk, holnap, még mielőtt színpadra lépne, hívatná az igazgatója, hogy módosul a Pesti Színház májusi műsorterve, s ha kedve van, rendezhet valamit?- Nem jönnék zavarba. Már most is fel tudnék ajánlani néhány darabot. És remélem, ami késik, nem múlik. Szabó G. László V Bárányok Rossz reklám is jobb a semminél — tartja a mondás. A fiatal amerikai színésznő, Jodie Foster azonban szívesen lemondott volna arról a hírverésről, amelyet a Reagan elnök elleni merénylet hozott számára: a tettes ugyanis azzal indokolta gyilkos szándékát, hogy így kívánta felhívni magára a szép színésznő figyelmét. „Attól kezdve egy perc nyugalmam sem volt. Mindenki tudni akarta, ki az a nő, aki miatt egy férfi képes rálőni az elnökre“ — emlékszik vissza Jodie Foster. Pedig a ma huszonkilenc éves színésznő éppen elég régóta dolgozik már a filmszakmában ahhoz, hogy ne léét és Osca hallgatása gyen szüksége kétes értékű hírnévre. Hároméves korában már ő tartotta el a családját azzal, hogy a kamerák előtt napolajat reklámozott. De igazán ismertté akkor vált, amikor tizenhárom évesen eljátszotta A taxisofőr zsenge utcalányát. Későbbi szerepeiben alakított gyilkost és sztriptíztáncosnőt, de a rendezők - talán első főszerepében aratott sikere miatt — szívesen bízták rá olyan nők megformálását, akikkel erőszakoskodnak. Jodie Foster az 1989-es Oscar-díjat is A vádlott című film hasonló jellegű figurájáért kapta, ám ezek a szerepek idegileg megviselték. Egy időben azt fontolgatta, hogy szakít szakmájával, és Nigériában keres magának egyetemi állást, hiszen diplomáját afro-amerikai irodalomból szerezte. Azután mégis maradt. A bárányok hallgatnak című legutóbbi filmjét, amely öt Oscar-díjat nyert a minap, a kritikusok egyöntetű tetszése fogadta. A színésznő azonban úgy döntött, hogy új szereppel próbálkozik. Taté, a csodagyerek című film főszereplője egy kiemelkedő képességű kisfiú, akit foglyul ejt egy pszichológusnő. A csodagyerekről szóló történetet Jodie Foster nem csupán rendezi, hanem szerepel is benne, a címszereplő kisfiú édesanyját alakítja. Ez is mutatja, hogy igazi hivatásával mégsem tud szakítani. Jövőre John Malkovich és Madonna partnere lesz egy Woody Allén rendezte filmben, utána pedig folytatódnak az FBI-ügynöknő kalandjai A bárányok hallgatnak második részében. (n) 1992. IV. 17.
