Vasárnap, 1992. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1992-03-27 / 13. szám
ÚBUJBSBÍI m f mo st az a kérdés, hogy Szlovákia és Csehország, illetve azok polgárai közös államban kívánnak-e élni?“ Beszélgetés Jan Kalvodával, a Cseh Nemzeti Tanács alelnökével m 3 1992 III. 27.- ön alelnök úr, határozott fellépésű, markáns egyéniség. Vannak, akik ezt még azzal is megtoldják, hogy olykor hajthatatlan. Legalábbis ami a csehek és a szlovákok közötti viszonyt, a szövetségi államforma megőrzését biztosító szabályok rögzítését illeti. Nos, nem firtatom, valóban nyakas-e; ám a kérlelhetetlen emberek sajátja, hogy jobbára kitűnő az emlékezőtehetségük. így nyilván ön is emlékszik arra, hogy mindössze tizenhat hónappal a rendszerváltás után: 1991 márciusában a hejszlovákok Pozsonyban durván rárontottak Václav Havelra. És talán az is föltűnt már önnek, hogy március 14-e a szlovákság ominózus dátumává lett... 1939-ben ezen a napon kiáltották ki a szlovák bábállamot; a kommunista pártállam bukása óta pedig rendre ekkor tetőzik az önálló Szlovákiát követelők Tiso-mámora. Egyébként a Havel elleni inzultus is ezen a napon történt.- Igen, és az államfő pozsonyi bántalmazására egyszerűen nincs mentség. Szerintem ugyanis erre a minden megnyilvánulásában demokrata férfira nem a politikai meggyőződése miatt rontottak rá, hanem azért, mert cseh! Ez az, ami abban a főtéri hajcihöben eleve megdöbbentő és veszélyes volt, hiszen - ott s akkor - a nacionalizmus lett úrrá az embereken. Tudniillik más dolog a természetszerű nemzeti öntudat, és más dolog a nacionalizmus. Ezért a március 14-ei hercehurcákat is csupán indulatok nélkül, egyrészt a történelmi tények, másrészt a jelen eseményeinek tükrében szabad vizsgálni. Tény, hogy a második világháború küszöbén létrejött egy szlovák állam, amit Szlovákia lakosságának egy része manapság pozitívan értékel. Őszintén szólva, pusztán az államiság ténye ellen a pártatlan szemlélőnek nemigen lehet kifogása; ugyanakkor tanácsos utánanézni, hogy milyen körülmények között jött létre 1939-ben a szlovák állam és ki volt a „keresztapja“. Én ezért igyekszem különbséget tenni az utcákon skandálgatók, illetve a szlovák politikusok hivatalosan kiejtett véleményei között. Meggyőződésem ugyanis, hogy egyetlen felelős politikus sem lehet jó véleménnyel március 14-éről, feltéve, ha demokratának tartja magát az illető. Sem a múltba pillantva, sem a jelent szemlélve.- Rendben, de minő vélekedéssel legyen valaki például önről, akiről köztudott, hogy nemcsak a Tíso-tisztelőket nézi rossz szemmel, hanem az államjogi rendezés vitás kérdéseiben sem enged a negyvennyolcból...- Nézze, önnönmagáról ne nagyon beszéljen az ember. Bárkinek szíve joga azt gondolni rólam, amit akar, én legföljebb az indítékaimat tisztázhatom. Egyebek között azért, mert Szlovákiából is jócskán kapom a leveleket. Szépecskén akad közöttük olyan hangnemben írott „episztola", amely csak erkölcsrendészeti engedéllyel tűrné a nyomdafestéket. Bőven akadnak viszont olyan levélírók is, akik tisztességes hangnemben vádolnak azzal, hogy a szlovákok egyenjogúságának kerékkötője vagyok; hogy a szlovákság nem az ország kettészakítására, hanem az egyenrangúság kivívására törekszik. Hasonló kívánalmakat hangoztatnak tárgyalásainkon a szlovák politikusok is. Ugyanakkor arra még egyetlenegyszer sem kaptam kielégítő választ, hogy vitapartnereim közül ki milyen értelemben óhajtja a „teljes jogegyenlőséget", elvégre a Cseh és Szlovák Föderatív Köztársaságban mind a cseh, mind a szlovák országrészt hajszálpontosan azonos jogok illetik meg. Erre az szokott az ellenérv lenni, hogy tendenciózusan formalista vagyok, elvégre már csak a központi hivatalok zöme is Prágában van. Ilyenkor én azt szoktam felelni, hogy a föderációnak ezt a típusát két szlovák politikus: Karol Laco gyakorlati útmutatására támaszkodva, elsősorban Gustáv Husák alkotta meg; őrá viszont a szlovákok jelentős hányada mindmáig nosztalgiával gondol... Erre azután azt szokták felhozni, hogy Prágában, a központi hivatalokban kevés a szlovák nemzetiségű tisztviselő. Ez lehetséges, riposztozok ilyenkor, ám mi az akadálya annak, hogy a sűrűn kiírt pályázatok útján egyre többen legyenek? Jobbára így megy körbe-karikába a szóváltás, mígnem kiderül, hogy az egyenjogúság körüli vita nem egyéb a meddő disputánál; elvégre Csehországban egyetlen politikai erő sem kívánja, hogy a föderáció két tagköztársasága közül az egyik föléje kerekedjen a másiknak.- Kalvoda úr, ön szerint elképzelhető, hogy a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság a jövőben is szövetségi államformát alkosson?-Természetesen. Nem szeretnék a cseh etnikum ügyvédjének tűnni, de tény és való, hogy a csehek évszázadokon át bebizonyították: képesek más etnikumokkal való együttélésre. Látni kell azonban, hogy a kommunista diktatúrák bukása után fellángolt a nacionalizmus, s ezzel merőben új helyzet állt elő. Számos vitapartnerem kedvenc érve, hogy ez nem csak hazai jelenség, hiszen Európa- szerte reneszánszát éli a nacionalizmus, sorra alakulnak a nemzetállamok. Én viszont amondó vagyok, hogy épp ez az, amitől óvakodnunk kell, ami veszélyes. Egy politikusnak tudatosítania illenék, hogy bármely nemzet érdekeinek makacs túllicitálása ütközik a demokrácia alapelveivel. A nacionalizmusok eleddig mindig és mindenütt katasztrófákat okoztak; ezért programnak sem jó az ilyesmi, hiszen hátráltatja az európai integrációt és gátolja az együttélést.- Hosszú hónapok állam jogi huzavonáit összegezve, vajon hol a határ a patriotizmus és a nacionalizmus között?- A kommunista ideológia évtizedeken át szinte kilúgozta belőlünk az egészséges, a természetes hazafiasságot. A televízió hiába játszotta hetente a hazafiúi filmeket, a ránk oktrojált rendszer ennek ellenére már-már elidegenítette tőlünk a saját hazánkat. Sokak érzelmei most az ellenkező végletbe: a nacionalizmusba csaptak át. Nekem személyesen a tengerentúliak patriotikus szemlélete imponál. Ott a portorikói, a kínai vagy akár a néger is büszke a saját énjére, de emellett természetes otthonának érzi Amerikát. Az én szememben ez a helyes patriotizmus, míg a hangoskodó melldöngetést, a karakánkodást könnyen ártó nacionalizmusnak tartom.-Zokszó nélkül rábólintanék szavaira, ha nem motoszkálna bennem a kisördög, hogy például a Szövetségi Gyűlés elnöke olykorolykor önt is egyoldalúsággal vádolja...- Nézze, Dubcek úrnak szokása lett mostanában néha-néha rám pirítani. Korholó szavait azonban ritkán tudom komolyan venni, mert még egyetlen alkalommal sem határolta el magát a kriptokommunistákat és a nemzetieskedő erőket tömörítő Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomtól, holott Vladimír Meciar bevallott szándéka a gazdasági reformok lassítása, a szlovák szuverenitás kinyilvánítása és az önálló szlovák államfő tisztségbe segítése. Ezzel a hallgatólagos rábó- lintással Dubcek önmaga is hozzájárul ahhoz, hogy Szlovákiában a hivatalos állampolitika eszközeként teret hódíthasson a nacionalizmus. Lényegében hasonló szellemben politizál a Kereszténydemokrata Mozgalom mindkét frakciója is.- A szlovákok viszont azt állítják, hogy ön legalább ennyire cseh párti...- Bővebb magyarázkodás helyett, csupán a leglényegesebb ellenérvet említem: több csehországi, nemzeti programra építő mozgalomtól kaptam felkérést, hogy legyek az elnökük, a húzóemberük. Valamennyi ajánlatot habozás nélkül visszautasítottam. Az ellenem piszkálódók nyilván nem tudnak megbékélni azzal, hogy a Polgári Demokrata Tömörülés - amelynek viszont a tagja vagyok -, nyilatkozatban is leszögezte: számunkra a polgári társadalom megteremtése, a privatizáció, a gazdasági reform és a demokrácia mind-mind fennköltebb princípium, mint a közös állam kierőszakolt egybentartása.- A realista politikustól kérdezem hát: befellegzett Csehszlovákiának, oda a közös állam?- Bármennyire döntő kérdés ez, egyelőre megválaszolhatatlan. A csehek és a szlovákok kölcsönös kacsolatatai újabban ezernyi sebet kaptak. Olyan mélyeket, hogy pnár a gyűlölködés csírái is megjelentek. Egyelőre mégsem merném azt állítani, hogy befellegzett a közös államnak; bár a politikusok határozatlansága, egyesek kétszínűsége valóban a szakadás küszöbére sodorta a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaságot.- Némi türelemmel talán gyógyíthatók lennének ezek a sebek...- Ez nem türelem, hanem az elvszerűség, az akarat és a világos beszéd kérdése. Sőt! A halogatás csak árthat .a dolognak. Igaz, Csehországban is sokan vannak, akik azt ajánlgatják: hagyni kell Szlovákiát, meg kell várni, amig lecsillapodnak a kedélyek. Szerintem éppen ezzel ronthatjuk el a jövőt, hiszen mi ez, ha nem az idősebb, a tapasztaltabb, a bölcsebb társ apáskodása... Szlovákia egyenrangú partner, ezért a szóba jöhető lehetőségeket latolgatva ehhez mérten kell kezelni. Mennyi idő telt el az államjogi tárgyalások trencséntyeplici nyitánya óta a milovyi „kompromisszumig" - és az eredmény a nullánál is kevesebb!- Szlovákiában gyakori panasz, hogy a Cseh Nemzeti Tanács, illetve személyesen ön, Kalvoda úr, kelletlenül fogadja a szlovákok jogos követeléseit...- Az ilyen hangok legföljebb a félremagyarázások számát szaporítják. „Mindössze" arról van szó, hogy a CSNT képviselőjeként - tehát nem a cseh nemzet, hanem a cseh parlament egyik szabadon választott honatyjaként - bizonyos kötelezettségeim vannak. A cseh országrészben élő csehekkel, szlovákokkal, lengyelekkel, magyarokkal, németekkel, morvákkal szemben. Velük együtt vagyok felelős azért, hogy a Morva folyótól Asig a demokrácia, a jogállamiság és az egyéni szabadságjogok fognak-e érvényesülni a jövőben. Ehhez kell mérni a döntéseimet, a céljaimat, de nem utolsósorban a tárgyalási stílusomat is. Ezért hát joggal fölmerülhet a dilemma: fogékony vagyok-e a szlovák tárgyalóküldöttségek különböző igényei iránt? Gondolom, érdemes eltűnődni rajta, minő követelések ezek. Egyenjogúság? Ezt a meglévő alkotmány is már réges-régen garantálja. Ónálló döntésjog? Az illetékességi törvények pontosan rendelkeznek ebben a tekintetben is; az országos hatáskörű föderális szerveket pedig a csehek és a szlovákok közösen alkotják. Teljes szuverenitás? Ez csak az önálló államok kiváltsága, viszont a sokat követelt önjogúságot úgyszintén biztosítja már az érvényes alkotmány. Vagy miféle közös állam lenne az, ahol az egyik tagköztársaság önálló hadsereget, külön jegybankot, más vámtörvényeket óhajt... Olyan alapvető kérdések ezek, amelyeket eleve tisztázni kell, különben képtelenség közös nevezőre jutni. Mind a közös állam, mind az esetleges szakadás dolgában. Vannak kérdések és helyzetek, amikor egyértelműen, ha úgy tetszik, hát feketén-fehéren nyilatkozni kell. Kormánykoalíciónak és ellenzéknek egyaránt. En csak úgy szeretek tárgyalni, ha a másik az első pillanattól az utolsóig a szemembe néz. Kerülöm viszont a lavírozgatást, a könnyen felejthető, nagyhangú ígéreteket.-Erről Meciar úr egyik kijelentése jut eszembe, aki azt mondta: Szlovákiát majd a csehek rugdossák az önállóságba...- A demagógia iskolapéldája ez az állítás. Meciar úr ráadásul eléggé lenézi a szlovákságot, ha úgy véli, bábáskodás nélkül képtelenek a saját, önálló államuk létrehozására. Meggyőződésem, hogy a szlovákoknak jogukban áll eldönteni: kívánják-e a közös államot? A CSNT alelnökeként én mindössze arra törekszem, hogy ez a döntés mielőbb megszülessen, mert a gazdasági reform sem együtt, sem külön-külön nem túr halasztást.- Frantisek Miklosko, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke, interjúinak egyikében azt fejtegette, hogy a csehek már 1938-ban sem tanúsítottak kellő megértést a szlovákok önrendelkezési törekvései iránt...- Ha Miklosko úr ezt nyilatkozta, én igazat adok neki. Az érem másik oldalát nézve azonban látni kell azt is, hogy 1918-ig Csehszlovákia sohasem létezett, a cseh királyságnak viszont történelmi múltja van. Csehszlovákia a nagyhatalmak jóindulatából jött létre, ezért az eladdig sohasem létezett Szlovákiának szüksége volt a cseh országrész sokoldalú támogatására. így hát a mostanában rengeteget szidott csechoszlovakizmus nem Masaryk vagy Benes bűne volt, hanem sokkal inkább a szlovákiai helyzet sajátosságainak szüleménye, hiszen a szlovák országrészben ez volt a fejlődés, a lépéstartás egyik stabilizáló tényezője. A teljes valósághoz ezt is látni illik, mint ahogy arról sem érdemes megfeledkezni, „hogy Szlovákiának éppen a közös államban sikerült felfejlődnie a cseh országrészek nívójára. Szégyelleném most felsorolni ennek legjellemzőbb adatait. Ráadásul most az a kérdés, hogy Szlovákia és Csehország, illetve azok polgárai közös államban kívánnak-e élni?...- Véleménye szerint az sem igaz, hogy a második világháború óta eltelt évtizedekben a csehek sűrűn ,,kiskorúsitották“ a szlovákokat?- Elárulná, hogy hogyan?! Hacsak nem egyezünk még abban, hogy Jozef Lenárt Litvínovban, Husák Prachaticében, Bil'ak pedig Budéjovicében született... Ebben az országban nem a csehek nyomták el a szlovákokat, a szlovákok pedig a magyarokat - vagy esetleg fordítva hanem a bolsevik diktatúra tette tönkre mindannyiunk életét.- Kézenfekvő hát a kérdés: milyennek ítéli meg most a demokrácia esélyeit az egyelőre közös Csehszlovákiában?- Őszintén szólva, tartok a jövőtől. Elsősorban Szlovákiában érződik a baloldal és a nemzetieskedő erők összefogásának, a re- formfékezö áramlatok felülkerekedésének veszélye.- Kalvoda úr, ön eltűnődött már azon, hogy milyen érzés kerítené hatalmába, ha egyszer valóban beállna a szakadás a cseh és a szlovák országrész között?- Kérem, elégedjen meg annyival, ha tömören azt felelem: az aggodalom és a borúlátás venne erőt rajtam. Éspedig prózai okokból: én Szlovákiában is mindig otthon érzem magam.-Alelnök úr, úgy érzi megtett mindent, hogy megőrizhesse jó kedélyét? ön is, és mi mindannyian?- Lelkiismeretem szerint megtettem. Éppen azzal, hogy ködösítés helyett a szókimondás, az egyenes beszéd elvét forszíroztam. Csakis így tisztázódhatnak a különböző álláspontok; így válnak olvashatóvá az ilyenolyan szándékok. De azért hadd mondjam el azt is, hogy csodálom a szlovák kormánykoalíció egy-két élenjáró politikusának békés álmát. Csodálom, de nem irigylem.- Kalvoda úr, köszönöm az interjút! És remélhetőleg a jövőben is majd útlevél nélkül tehet végigautózni a Morva folyót átívelő hídon... Miklósi Péter A CSTK felvétele it i 1' IP - i - ;§; - Bspflk. m m » B SL __ P* 3 *** æb**§L »_ fjE »B B bUk r m mb B ■ fl B oh m « mam B B »m
