Vasárnap, 1992. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)

1992-03-13 / 11. szám

Szerkeszti: Tallósi Béla RÁKOSI VIKTOR A kis vértanú Nagyszebenben voltam, s kí­váncsiságból elmentem egy oláh gyűlésre. Feketeképű ember vonta magára a figyelmet, aki­nek arcán egy vonás, olyan, mint egy régi beheggedt kardvágás, vonult végig. •- Nézi, ugye, ezt az embert? — szólt a szomszédom, aki szász ügyvéd volt.- Csak nézze meg jól, különö­sen azt a piros forradást az arcán.- Kardvágás?- Nem. Átok. Ránéztem az ügyvédre.- Jöjjön ki a szabadba, majd elmondom. Künn a kertben szivarra gyúj­tottunk s ő elkezdte. x Ezemyolcszáznegyvenkilenc- ben a császáriak oláh fölkelőkkel egy várost ostromoltak, amelyet egy maroknyi bécsi légionárius honvéds a lakosság védelmezett. Az osztrák parancsnok dühbe jött a kétségbeesett ellenálláson s kiadta az ordrét, hogy minden­kit kardélre kell hányni, akit fegyverrel kezében fognak el. A város elesett. Dühös védelem után elfoglal­ták az utolsó házat is és a zsoldo­sok vad káromkodás közt kita- szigáltak onnan egy apát, a tizen­hároméves fiával. Mind a kettő­nek fegyver volt a kezében. Egy pillanat alatt a falhoz voltak ál­lítva. Ekkor egy hadnagy jött oda s meglátta a szép barna fiút, aki apja kezét fogva, villogó sze­mekkel nézett körül.- Megálljatok! - kiáltott, s a katonák elé lépett, - ez a fiú is verekedett?- Igen, - felelték a katonák.- Kár érte, - mormogott a tiszt.- Uram, - szólt az apa, - lá­tom, hogy jó szíve van, mielőtt agyonlőnek, egy kegyet kérek. Engedje meg, hogy a nálam lévő pénzt elküldjem a feleségemnek, aki nem messze innen biztos rej­tekhelyen van. Arra jött egy ezredes több tiszttel s egy oláh vezérrel. A hadnagy eléjük terjesztette a kérelmet.- Kivel akarja elküldeni a pénzt? - kérdé az ezredes.- A fiammal. A tisztek összesúgtak. Meg akarja menteni a fiát. A tépett ruhájú, puskaporfüstös gyerekre néztek, s újra maguk közt beszél­gettek. Az apa megszólalt:- Látom, azt hiszik, a fiú meg akar szökni. Legyenek nyugod­tak, visszajön.- Jó, hát vedd át a pénzt és szaladj. A fiú átvett valamit az apjától, s futva eltávozott. A tisztek szin­te megkönnyebbülten néztek utána, csak az oláh néptribun és emberei tekintettek sötéten a gyerek után. Mint az ölyv egy elmenekült galamb után. A tisztek a szemben lévő kocsmába vonultak s otthagyták az oláh tribünt az embereivel. Ezek legelőször is az apával végeztek. Újra a falhoz taszítot­ták és húszán lőttek bele egy­szerre.- Kár volt a kölykét elereszte­ni, - szólt egy óriási hegyi­pásztor.- Hadd csak, Tógyer, az a tiszt urak dolga.- Nézd, tribün, - kiáltott egy alvezér, - istenemre, ott jön a kölyök. A tribün szeme megvillant. A kisfiú lélekszakadva érke­zett oda. Egészen kipirosodott a futástól. Haja lengett. Áttörte magát a bámuló oláhokon s kö­rülnézett.- Apám, óh, édesapám, miért nem vártál meg! S keserves zokogással apja vé­res tetemére borult. A tribün arca eltorzult, mintha ennek a fiúnak az irtózta tó er­kölcsi erejével küzdene, aztán, mintha csak azért tenné, hogy erőszakkal fölülkerekedjék, re­kedten elordította magát: HOGYAN RAJZOLJUK LE? (Készítette: Miroslav Motycík)- Üssétek agyon! Húsz kasza suhintott le egy­szerre, vége volt... Teste alakta­lan véres hústömeggé lett, bátor, erős, tiszta lelke pedig ott lebe­gett az ég szennytelen magassá­gában, a Mindenható felé... A tisztek jó darab idő múlva kijöttek a kocsmából. Az ezre­des, mintha valami jutott volna az eszébe, egyenesen a tribün­höz ment.- Visszajött a gyerek?- Vissza.- Visszajött? - szólt elbámul­va az ezredes.- Vissza, vissza!- S mit csináltatok vele?- Ami rá volt mérve: meg­öltük. Az ezredes, mintha kígyóra lépett volna, egy lépést hátrált, aztán élesen sziszegte:- Canaille! (Csőcselék!) Azzal lovaglóostorával úgy vágta arcon a tribünt, hogy egy hosszú, vörös stráf maradt a he­lyén, melyből lassan szivárgott ki- Tehát ez a feketeképű em­ber, akit a gyűlésen láttunk, volt az a tribün?- Nem. Sokkal fiatalabb ahhoz.- Nem értem.- Ez a fia a tribunnak.- S a korbács jele az arcán?- így született. Hidegség futott át rajtam.- Az Isten bosszuló keze! Bé­lyeget vert rájuk.- Azt! Átok van rajtuk. És a nyomorult nem kap feleséget, mert minden nő attól fél, hogy egy ilyen megbélyegzett gyere­ket fog a világra hozni. Régi történet, azt sem tudom biztosan, kitől hallottam. A történetet a szerző Korhadt fakeresztek című könyvéből vettük. Gyurkovics Tibor Varjú Száll az égen varjúpár szárnyait kitárva azt mondják az okosok minden varjú árva pedig nem csak úgy lebeg a két szárny hiába mindenkinek megvan a maga varjúpárja. Ferenczes István Az állatkerti oroszlán Szomorú az oroszlán, szomorú. A horpasza homorú, homorú. Otthagyja a hús felét, hús felét, s földre hajtja bús fejét, bús fejét. Éjét s napot alszik át, alszik át, f Afrikát álmodja meg, li Afrikát. Ki ne lenne megtörött, u megtörött s kedvetlen egy rács mögött, rács mögött?! Abszolút abszolútok ABSZOLÚT KITARTÁS: Addig kacsintani a tyúkszemre, amíg az visszakacsint. ABSZOLÚT GYAGYA: Aki egymaga indul a szellemi vetélkedőn, és második helyezést ér el. ABSZOLÚT NYOMOZÓ: Aki, ha szükséges, a gyilkos galócát is letartóztatja. ABSZOLÚT GOND: Ami még a parókát is megöszíti. ABSZOLÚT UDVARIAS: Az, aki a fáradt olajat is hellyel kínálja. ABSZOLÚT BIZALMATLAN: Az, aki kézfogás után megszámolja, hogy megvannak-e az ujjai. ABSZOLÚT ÉRTÉKTELEN: Nyeleden bicska, penge nélkül. Gyufázás Rakj ki tucatnyi gyufaszál­ból egy nagy négyzetet, ben­ne négy kisebbet, amint ezt az ábrán is bemutatjuk. Ve­gyél el két szálat úgy, hogy összesen két négyzet alakul­jon ki. Melyik kettőt kell el­venned? KÉP- ÉS BETÜREJTVÉNY Bizonyára fejtettetek már meg kép- és betúrejtvényt. Az ábrán látható megfejtése egy szó. Nos, melyik szó? TÖBB FÉNYT! A jobb oldali képen látható lámpák és más fényt adó tárgyak többségének párja ott található a bal oldalin is. Mindkét képen viszont két-két olyan tárgy is szerepel, amelynek nincs párja. Megta­lálod őket? A GYUFÁZÁS MEGFEJTÉSE Például ezeket: MEGFEJTÉS A február 28-ai számunk­ban közölt feladatok megfej­tése: 156 háromszög, Simkó Tibor - Tikirikitakarak. Nyer­tesek: Dobsa Melinda, Bős; Kovacsics Szilvia, Udvard; Bódők Katalin, Ekel; Ret­kes Veronika, Búcs: Barna Attila, Szógyén. 1992. III. 13. g Ilasarnap

Next

/
Oldalképek
Tartalom