Vasárnap, 1992. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1992-02-28 / 9. szám
Szerkeszti Kövesdi Károly VYTAUTÉ ¿1LINSKAITÉ Élő automata Mielőtt kiértek volna az autóbuszparkból, a vezető a főmérnökhöz ment. — Szeretném — mondta —, megsétáltatni magát.- Ez meg mire való? - csodálkozott a mérnök. — Tudja — oktatta, nehezen ejtve a szavakat a vezető —, tökéletesítettem a jegyautomatát... Nem nézné meg, hogyan működik? A mérnök kételkedve topogott. A vezető hozzátette:- Tudja maga, mennyi kárunk származik ezekből az automatákból? Hol régi pénzt dobnak bele, hol vasdarabokat. És mennyi a potyautas... Sokáig törtem a fejem, míg rájöttem, miért állnak olyan távol a jegy vizsgálástól... — És miért? — Nincsenek élő kapcsolatban az utassal... De inkább jöjjön velem az út végéig. - S kinyitotta az autóbusz ajtaját. A mérnök engedett a csábításnak és felszállt'. Az autóbusz kifordult a parkból. A szokásosnál nagyobb automata a hátsó ajtónál foglalt helyet. Esteledett, és már az első megállóban nagy csapat ember szállt föl a buszra. — Ne lökdösődjenek! - hangzott föl élesen egy mérges női hang az automatából. - Ez nem marhavásár! Gyorsan fizessenek! Csengtek a fémpénzek. A mérnök éberen figyelt, csupa fül volt, sőt, kissé fölemelkedett. Arcára csodálkozás és irigység ült ki; mi lenne könnyebb: beszerelni a készülékbe egy magnószalagot és pár elektronikus részt?- Ki nem fizetett még? - dörmögte az automata. - Olyan nagy dolog előkészíteni a pénzt felszállás előtt? Addig matatnak a zsebükben, míg le kell szállni... Ismerem magukat, mint a rossz pénzt. Az autóbusz megállt.- Gyorsabban mozogjanak! - nógatta az automata a leszállókat.- Úgy mozognak, mint a csiga! Nehéz a hátsó felük? - Ki a fene kergeti magukat? — állította meg az előretörő új utasokat. - Először fizessenek! Mikor az autóbusz megállt, ezt kiáltotta:- Menjetek félre, varangyosbé- kák, az ajtótól! Úgy álltok, mint a fadarab... Hirtelen bizalmasra váltott:- Ellenőrzés! Készítsétek elő a jegyeket... És kárörvendően hozzátette: — Most lesz nektek, haddel- hadd...- Ne támaszkodj rám, te elefánt!- cincogta kis szünet után. Az út végén ezt morogta:- Hogy a villám csapna agyon minden utast! Az autóbusz kiürült; a vezető és a mérnök kinyitotta az automatát, és megszámolta a pénzt. A mérnök nem hitt a szemének, újra kezdte számolni: a begyűlt pénzösszeg sokkal nagyobb volt, mint a megvett jegyek ára! Már éppen meg akarta dicsérni a vezetőt, amikor az automata megelőzte:- És te, potyautas! Vezető, vidd ezt a marhát a milíciára! A megbomlott mérnök minden pénzét beledobta az automatába.- Soha életemben nem láttam ilyet... - dünnyögte.- Nesze, a jegy, - rikkantotta az automata - te mamlasz! Bán Péter fordítása Az Az Orc kai felmé akart ^ még minc Az idők a haladás kult a va és harcmt sem volt i látszott t nézni. Ne nak kétel címével 1 zonyossáj emberi s; lemben a alapvető jából hal szentesítő tudottat, zelgő is: i nyörűség. Oroszlán mai, meg jóm, ki A Majom kérő bőd gyot ugrc szolt, ami fa legmag gos, hogy hogy te v Az ^ folytatta megkérde csoló Pa] Oroszlán ugye?“ IV gájoknak tönzés ké ismétlésé, megismét Oroszlán, ugye? Ril ugye? Az Orc ve továbf nek újabt lálkozott dezte tők vagyok a; ja?“ „De a Bagoly désből n mert böl pedig est magabiztt magasabb találkozol mondta < vagyok a- És milyen módját választottad az öngyilkosságnak? - kérdezte egy öreglány -, remélem, könnyű és biztos.- Nem könnyű az egyik se - feleltem már a lépcsőházból -, de biztosnak, azt hiszem, biztos lesz: az Albánia tetejéről akarok leugrani.- És mikor? - kíváncsiskodott tovább.- Holnap délután. Ha érdekel, megnézheted - mondtam. Különös egy teremtés volt, gyűlölködő és kárörvendő, borongós, búskomor és magába zárkózó. Sosem bocsátotta meg a sorsnak, hogy a fordulat folytán elvesztette udvari állását. Az, hogy közönséges cselédlányként szolgált ott, mit sem zavarta abban, hogy királynőnek képzelje magát.- Tudod mit, ha te megteszed, megteszem én is, úgysem ér egy fabatkát sem ez a nyomorúságos életem - buzdítgatott, bátorítgatott álnokul.- Ha komolyan gondolod, amit mondasz, ugorjunk együtt - javasoltam. Ó, ahhoz neki nincs meg a bátorsága, táncolt gyorsan vissza, tudja ö nagyon jól, hiába állítják sokan az ellenkezőjét, mekkora elszántság kell az ilyesmihez, s abban is bizonyos, hogy bennem megvan, és mihelyt ennek tanújelét adom, ő is rászánja magát. Éreztem a tekintetén, alig várja már, hogy kiterítve lásson.- Bezzeg, ha hirtelen felvinné az isten a dolgom, nem biztatgatnál így — vágtam a szemébe, mire megszégyenülten vonult vissza a lakásába, én meg lebaktattam a lépcsőkön. Egy Vajic nevű kollégám lakása felé vettem az utam, tudtam, hogy ilyentájt ér haza a munkából. Elmeséltem neki, mi a helyzet, megöleltem és elbúcsúztam tőle. Nem jutott szóhoz a meglepetéstől, el se akarta hinni eleinte, azt hitte, valami sótlan tréfáról van szó. Eljött velem egészen a „tetthelyig“, addig az épületig, amelynek a tetejéről készültem levetni magam. Az Albánia előtt búcsút vettünk egymástól, s a lelkére kötöttem, próbálja meg behajtani a szociális alaptól, amivel tartozom neki. Bementem az előcsarnokba, s egyenest nekivágtam a lépcsőháznak, úgy gondolván, hogy az épület tetején levő teraszra akkor megy fel akárki, amikor akar.- Hé, hova lesz, hova lesz? - kiáltott utánam az őr a kabinjából, miután észrevett a kis ablakán át. Úgy tettem, mintha nem.hallottam volna, gondoltam, úgyis csak a forma kedvéért kérdezi, nekem meg eszembe sejo volt az orrára kötni, mire készülök. Erre kijött a kuckójából, utánam eredt és megismételte a kérdését.- Kímennék a teraszra egy kicsit, nézelődni - mondtam.- Nem lehet. Ahhoz külön engedély kell illetékes helyről — jelentette ki. Ott álltam, táskámban a búcsúlevelemmel, mint akit fejbe kólintották. Mi az, hát már ebben is utamat állják, már e végzetes lépésemben is megakadályoznak? - kérdeztem magamban a homlokomat kivert hideg verítéket törülgetve. Az őr észrevette, milyen felindult vagyok, mennyire izzadok, és kíváncsian érdeklődött tovább.- Miért éppen odaföntről akar nézelődni? Nem valami másban sánti- kál maga?- Tudja, én művész vagyok, és valami jó motívumot szeretnék föntről kinézni - mondtam, megpróbálván jobb belátásra bírni, miután tudtam, hogy nála van a teraszajtó kulcsa. MOMA DIMIC a fontos, mit hisznek a fejesek, akiktől az életünk függ - mondtam és kimentem az utcára. Mindjárt megpillantottam a barátom, ott sétált az ügyészség épülete előtt, az újságosbódé mellett, szemlátomást a halálugrásra várva. Amikor észrevett, elnevette magát:- Mi az, meggondoltad magad, túl magas, mi?- Ne légy cinikus - intettem le, és elmeséltem neki, mi a helyzet. Nem akarta elhinni. Képes volt bemenni és megkérdezni az őrtől, igaz-e.- Miért, mit gondoltál - kérdeztem tőle, amikor visszajött -, olyan- Holnap megpróbálom a Száva- hídról — mondtam.- Az nehéz lesz. Mindkét oldalon rendőr silbakol, megakadályoznak. És a táskád meg a búcsúlevél?- Otthagyom a hídon.- De ott megállni sem szabad. Állandóan le-föl sétálnak. Nem fog ez menni.- Akkor is megpróbálom. Jobb, mint a mérgezés - mondtam, és láttam, hogy most valóban komolyra veszi a dolgot.- Csak egyre kérlek - mondta -, ne itt a lakásomban.- Ne félj - nyugtattam meg -, ha- Művészek se mehetnek fel különleges engedély nélkül — mondta az őr, és megkért, hogy, a kellemetlenségeket elkerülendő, ne is próbálkozzam többé.- A fenébe, hát már meghalni sem hagyják az embert! - fakadtam ki, felismervén, hogy újabb áthághatatlan akadályba ütköztem élet s halál kérdésében.- Na látja, épp ezért nem engedhetem fel - mondta és egészen a kijáratig kísért -, azt hiszem, így a legjobb, maga is élve marad, engem sem rúgnak ki...- Hogy maga mit hisz vagy mit nem hisz, az nekem nyolc, nekem az (Regényrészlet) nak ismersz te engem, aki nem állja a szavát, vagy hülyének nézel?- Mindent elhittem neked - mondta megilletődve -, de ezt az egyet nem. És ha nem győződöm meg róla személyesen, be nem magyarázod nekem soha, hogy még azt is megtilthatja valaki, hogy megölje magát az ember. Elmentünk ebédelni, aztán meghívott magához, hogy kipihenjük a fáradalmainkat és még egyszer s utoljára meghányjuk-vessük a dolgokat.- Most mi lesz? - kérdezte kíváncsian. a halálba megyek is, neked nem származhat belőle semmi kellemetlenséged. Másnap bementem a Társadalom- biztosítóhoz a táppénz és a segély ügyében, hogy kifizethessem a hitelezőimet. Azt mondták, hónapokba is beletelhet, míg elintéződik a dolog, ne is jöjjek többet, majd elküldik visszamenőleg is a lakóhely szerint illetékes község utján, várjak, míg hazajönnek a hivatalnokok a tengerparti nyaralásból. Persze, nem ők éheznek, lázadtant föl, fogalmuk sincs róla, micsoda kínszenvedés magatehetetlen madárfiókának lenni és üresen tátongó csőrrel várni a falatot, miköz egész nyál a világukat- Kit ér megvan%e ta szemteli asszonyság- Nagyo vinné bőrt - pirította rágyújtott ablakon. Sötét g értem ki a ben, jobbra ívben elkei hér könyö pálcájukat árgus szem gyalogosok hajít-e vak egyebet a fenntartott lantva a fo véletlenül mentene, 1 kapnak adi táján úgy t vegő, előv a -poémát melyben t a halálomr mentum. K tam erre i a rendőrök róka - nag a döntő pil tam a táska átléptem a test meügf tékcsövön nőm, neh közben, va SZABÓ OTTÓ: EX LIBRIS DENISA Szabó Ottó rajza LUZSICZA ÁRPÁD RAJZA
