Vasárnap, 1992. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)

1992-02-21 / 8. szám

♦ Alice Springsről, az ausztráliai sivatag közepén fekvő kisvárosról a Vasárnapban irt riportjában szerzőnk azt ígérte, hogy legközelebb az ott élő őslakosok életébe pillanthatunk be. Az ausztráliai Outback - a „hátország", az isten háta mögötti kietlen terület ma is az aborigine-ek, köznyelven szólva az abók legfontosabb lakóterülete. Elszórtan, nagyrészt sivatagos, bozótos rezervátumokban élnek itt, a Never Never - ahogyan egy ausztrál írónő nevezte -, a Soha-Soha földjén. Ennek a napperzselte, kegyetlen vidéknek a központja a legutóbb bemutatott Alice Springs. AZ ÖREG ABO, A BUMERÁNG MINDENTUDÓJA - AKINEK A BE- MUTATÓJA NEM MINDIG SIKERÜL Bumeráng-csőd Alice Springsben Rod Stei- nert utazási irodája különleges túrát kínál: négy és fél óra az öslakóknál a bush-ban - a siva­tagi bozótosban. Dreamtime tourí Az álomkor­szak emlékét idézi talán? A warlpiri őslakók jukurrpának nevezik ezt a korszakot, amikor a földet még az égből érkezett szellemek uralták, és ók terem­tették a hegyeket, a folyókat, a barlangokat - de az embere­ket is. Ők teremtették az Ayers Rock egyik sziklaalakzatát, ahol ma is láthatók az ősök szikla­festményei az álomkorról. Rod Steinert dreamtime tourja azt a boldog kort ígéri a turistának, amelyben az őslakosok éltek, avagy ma is élnek... Reggel fél nyolckor jött értem a busz. Tele hófehér amerikai­val, de néhány angol, japán és szingapúri kínai is akad köztük. Kísérőnk az amerikai cowboyo- kéhoz hasonló öltözetet és szé­les karimájú kalapot visel. Ö Bob Lane. A buszsofőr kék ingben, nyakkendősen. Irány észak, az aszfaltozott Stuart Highway-en. Kétoldalt óriási sziklák, csenevész bokrok. Se­hol egy lélek. Fél óra sem telik el, a busz- s utánunk a második - megáll egy táblánál: Tropic of Capri- corn (Baktérítő). Aki az ablaknál ül, megörökítheti. Azután balra letérünk az útról, be a bush-ba. De csak száz méternyit, a kita­posott úton, és megállunk. - Ki­szállás! Mindenki vigyen magá­val egy összecsukható széket!- És engedelmeskedünk. Hiszen ki tudja, mi vár ránk a bozó­tosban?! Hamarosan ez is kiderül: a vörös földön hajítódárdák, bu­merángok. És két „igazi ősla­kos“. Bob bemutatja őket: az idős, fekete férfi Djabutáj. A kis­fiú az unokája. Djabutáj megmu­tatja nekünk a dárda és a bume­rángnak nevezett hajítófa keze­lését. Zöld bokrokat céloz meg (,, Képzeljétek el, hogy ott áll egy kenguru!“), és a dárdával min­dig célba talál. De a bumeráng nem jön visz- sza. Csalódás a nézőközönség soraiban. Mi ugyanis félkörben, a kis székeken ülve, mint a diá­kok, hallgatjuk Bobot, aki felkéri az ügyesebb turistákat, vállal­kozzanak bumeránghajításra. Két férfi lép a félkörbe. Az első egészen jól dob, a második azonban mintha megbabonázná a bumerángot, amely elrepül a fejek felett és a felesége előtt hull le... Talán azért, nehogy valakinek a feje hulljon a porba, a bumeránggyakorlatot befejez­zük, s mindenki Bob után indul, kezében a kis székkel... Sült hernyót tessék! Most már sejtettük, hogyan tagiózták le az öslakók bume­ránggal a kengurut, de a követ­kező percekben azt mutatják be, miből élt meg az abo, ha nem került a bumerángja elé kengu­ru. Egy bokor tövében fekete asszony ül. Az élelmesebbek a közelébe furakodnak. Bob be­mutatja öt: Nakama. Ö varázsol húst a sivatag homokjából! Na­kama kezével és egy vasdarab­bal ásni kezd a vörös földben, s mikor könyökéig mélyül a lyuk, kiemel belőle egy békát! Azután egy másikat... Bob az ámuló turistáknak elmagyaráz­za, hogyan tudják az abók, hol rejtőzik viz, béka, apró állat a si­vatag homokja alatt, a földben vagy éppen a fában. Egy másik bokornál mindenki megkóstolhatja a szedhető ap­ró, piros és sárga bogyókat - mintha őslakosként táplálkoz­nánk a bozótosban! Oregasz- szony tüzet szít egy bokor ár­nyékában. 35-38 °C lehet a hő­ség, persze árnyékban, s a kis tűzrakás is meleget áraszt. De mindenki ezt akarja körülállni, hogy közelebbről lássa, mit süt a fekete anyóka. Nos, békák és hernyók sülnek a hamuban! Bob magyarázza: ezek ínyenc falatok, s hogy megkedveitesse közönségével a feltehetően fi­nom hernyók húsát (ezek a fa kérgében élnek), egyet élve a szájába vesz és rágni kezdi, miközben a fehér féreg hátsó része kívül kapálódzik... Amikor a hamuban megsültek, feldara­bolják a békákat és a hernyókat, s a fakéreg tálcáról mindenkit megkínálnak. Néhányan majd feldöntenek, hogy hozzáférhes­senek az „igazi abo ebédhez“ - legyen miről mesélni otthon.- Fogják a széküket, most fel­keresünk egy aborigine csalá­dot! - hangzik a felszólítás, és újabb kalandra indulunk. Egy tisztáson három idős férfi, köz­tük Djabutáj, és négy asszony. A „család“ asszonytagjai vizet forralnak a főzéshez. Bob lisz­tet, mazsolát, sót, vizet tesz egy nagy kondérba és tésztát kever, amelyet azután öntöttvas faze­kakban egy mély gödörben izzó parázsra helyez. Amíg megsül a „bozóti torta“, addig Bob előadást tart az abók, s persze az általunk megismert „család“ házaséletéröl. A „bozóti tortához“ tea vagy kávé is jár. Az abók azonban türelmetle­nek, sietnének haza, hiszen a mai bemutató, az álomtúra számukra már véget ért... Szá­munkra is: a buszokkal vissza­térünk Alice Springsbe és - fel­ébredünk!... Benzinszipózás a rezervátumban Rod Steinert idillikus képet igyekezett mutatni Ausztrália őslakóiról. Pat Dodson a lehan­goló valóságot... Pat az öslakó- kat tömörítő Central Land Coun- cil nemzeti koordinátora. Csak­nem tűvé tettem érte a sivatagi kisvárost. Még a kórházban is kerestem, azután a második na­pon a városháza előtt találkoz­tam a hatalmas fekete szakállt viselő, testes fekete abo ember­rel, aki karján kislányát, Adriant tartotta. Nevetett és bosszanko­dott, amikor elmondtam a dre- amtouron szerzett élményeimet:- Ugyan, ezek az emberek pénzért vállalják a turistáknak a cirkuszi bemutatót, azután itt Alice-ben élnek. De látná az Uto- piah farmot. A fajtámbeliek a szabad ég alatt hálnak, vagy düledezó kunyhókban élnek. A földjüket elvették tőlük! Akár­csak a jogaikat. • Pat a városszéli abo - benn­szülött - táborba, a Little Sister- hez - a Kis nővérekhez- igyeke­zett, s hívott, tartsak vele. A tró­puson, a Baktérítőn gyorsan ér­kezik az este: hat óra után ránk­szakadt a sötétség. De annyira nem, hogy eltakarja a látványt: az őslakosok tábora hullámle­mezekkel fedett bódékból áll. Ez az őslakosok számára lé­tesített egyik rezervátum. Mun­ka nincs. A kevés munkanélküli­segély - és ebben csaknem egyenlöek az ugyancsak munka nélkül tengődő, fehér bőrű ausztrál társaikkal - az abóknak is jár. De mire telik ebből? Sörre, alkoholra. Most nem kell puska- tűzzel tizedelni őket, megteszi a „tüzes ital“, amelyet a „civili­záció“ már kipróbált az amerikai indiánokon. Isznak és kuporog­nak a földön, amely már nem az övék... Meg a benzinszipózás, amely néhány éve a benszülött gyerekek és fiatalok körében vé­szesen terjed. Az autó benzin­tankjából kiszívják a benzint és isszák, belehelik, amíg el nem bódulnak. A benzin az agyukat károsítja, és egy-két éven belül végez velük. Tábor a Kis Nővérekhez A Little Sisters Camp olyan, mint egy elhagyott katonai tábor támadás után. Pedig itt nem volt ütközet. Az egykoron francia missziós nővérek által felállított táborra kevés a pénz, az itt élö- tengödő 400 őslakos saját nyo­morában fuldoklik. Egy középkorú abo nő, aki kisgyemekével várt az orvosra a kórházban, ezt kiabálta, ami­kor a felcser segítségével meg­kérdeztem, miért iszik: - Mi mást tehetnék? Elhódítom magam. A hatóságok azt mondják, a rezervátum most a legalkalma­sabb hely az őslakosoknak a túlélésre. De milyen túlélés ez a 200 ezres létszámra becsült aborogine-ek számára? A kül­földről jött látogató úgy érzi, hogy sok aussie - ausztrál - lel- kiismeret-furdalást érez, amiért apáik, nagyapáik olyan kegyet­lenül kiirtották a múlt században a munkára (kizsákmányolásra) alkalmatlan őslakosokat - és megpróbálnak most tenni vala­mit megmentésükért. Akadnak is jó néhányan, akit kiemeltek a névtelenségből. De csak minden ötvenedik őslakos végzett el valamilyen iskolát... És csak a 70-es évek­ben ismerték el az abók jogos birtokigényeit. Ám a legtöbb bá­nyatulajdonos süket lett: mintha nem is hallottak volna a földtör­vényről!... A per folytatódik - az őslako­sok ősi földjéért, amit ők saját édesanyjuknak éreznek. OJABUTÁJ BEMUTATJA A HAJÍTÓDÁROA HASZNÁLATÁT NAKAMA, AKI BÉKÁT VARÁZSOLT A KISZÁRADT FÖLDBŐL BOB SÜTI A „BOZÓTI TORTÁr' A Szerző felvételei

Next

/
Oldalképek
Tartalom