Vasárnap, 1992. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-03 / 1. szám
%!• T Tibátlan szépség, de ha ii csak az lenne, nem ott tartana, ahol most jár a pályán. Kováts Adél tartalmas, érzékenységet és intellektust sugárzó szépség. Arcának és lényének diszkrét báj ad közös nevezőt, egyénisége, lelkivilága a legkülönbözőbb szerepeknek teremt kellő hátteret. Mások sorsa miatt aggódó vidéki tanítónőt játszott a Freytag testvérekben, katona- szökevényt bújtató cselédlányt az Ember és árnyékban, testi örömöket habzsoló ravasz kis ösztönlényt A varázsló álmában. Az Eszmélésben Vágó Mártát formálta meg, József Attila elérhetetlen szerelmét, a Dráma a vadászatonban Olenykát, a kínok közt vergődő gyönyörű erdészlányt, s a tévében keltette életre Vetsera Máriát, Rudolf trónörökös kedvesét is. Filmszerepei közül Mészáros Márta Naplójának szomorú-szép Natasája emelkedik ki. Natasa, az érett férfi oltalmára vágyó moszkvai színésznövendék, aki úgy szorítja kebléhez tajgán élő szüleitől kapott csomagját, mintha édesanyját, édesapját ölelné magához. A Nemzeti Színházban, ahol évekkel ezelőtt Júliát, a Légy jó mindhalálig Bella kisasszonyát, a Doktor Zsivágó Tonyáját, a Tartuffe Marianne-ját játszotta, ma pedig Marivaux Véletlen szerelmek komédiája című vígjá- tékának Silviája, Kováts Adél nem érzi jól magát. „Nyolc éve végeztem a főiskolán, azóta vagyok a Nemzeti tagja; szeretnek és elismernek, tudom, a szakma divatos emberei is azt mondják rólam, hogy tehetséges vagyok, de attól, hogy a Nemzetiben játszom, ennek mégsincs igazából jelentősége. “ • • Ma, amikor csapatok váltják egymást a Nemzetiben, kollégák jönnek-mennek újabb és újabb viharokat kavarva, Kováts Adél milyen kedvvel lép estéről estére színpadra?-Nehéz erről beszélni... sírhat- nékom van, ha erről kérdeznek. Annyi minden forrong itt körülöttünk ... amikor Csiszár Imre idejött igazgatónak, azt mondtam: kíváncsi vagyok rá, mit csinál? Két évet töltött a Nemzetiben, az alatt a két év alatt én odáig jutottam, hogy elmegyek a színháztól. Aztán Csiszár ment el, én maradtam. Most Ablon- czy László az igazgató, és a helyzet mit sem változott. Zűrzavarról, üzemszerűségről, kiszolgáltatottságról kellene szólnom, eszméletlen állapotokról, amelyek rengeteg energiát vesznek el az embertől. Szeny- nyest teregessek? Nem az én stílusom. Különben is, amikor aláírtam a szerződésemet, pontosan tudtam, mire vállalkozom. Arra, hogy egy , Csöbörből vödörbe eshettem volna “ (Oláh Csaba felvétele) Vasárnap este Kováts Adéllal Dráma a vadászaton - Puskás Tamással az Esztergályos Károly rendezte tévéfilmben (Inkey Allce felvétele) intézmény kiszolgáltatottjává válók. • Nem lett volna akkor jobb, ha a mostani évadtól már csak szerepekre szerződik?- Igen, ezt is megtehettem volna. Csakhogy én szeretem, ha a szakmán belül is megvan az otthonom, a színházam. Én a Nemzetinek sok mindent köszönhetek, itt lettem színésznő, itt kaptam az első színpadi főszerepeket, s talán éppen ezért akarok továbbra is ide tartozni. Pedig nyilvánvalóan sokkal előbbre tartanék már, ha nem ragaszkodnék hozzá. Sokáig csak azért nem mentem el innen, mert úgy éreztem, semmi sem történik, ha színházat változtatok. Csöbörből vödörbe eshettem volna. Ma már tudom, jobb helyzetbe kerülnék, ha itthagynám a Nemzetit, de még mindig várok valamire, nem akarom elhinni, hogy nem képes jobban működni, bár most minden jel arra utal. Az idegesít a legjobban, hogy visszaélnek azzal, hogy mi ezt szeretjük, erre tettük fel az életünket. Én augusztus 26-a óta szinte csak bent, a színházban élek. A nap huszonnégy órájából tizennyolcat biztosan itt töltök. Csiszár Imre, az alatt a két év alatt, amit itt töltött, egészen új repertoárt állított össze, hetven százalékban az ő rendezéseit játszottuk, de azzal, hogy leváltották és elment, három darab maradt csak műsoron, a többit magával vitte. Ablonczynak a régebbi előadásokat kellett felújítania, és mert sokan elszerződtek innen, vendégeket hívott, akik miatt sok esetben csupán késő este próbálhattunk. A helyzet tehát a váltásnak köszönhető. És most mindenki ennek a levét issza, nagyon nehéz helyt állni, hiszen az ember energiája véges, akárkire nézek is a kollégáim közül, látom, mindenki elfáradt már. • Belső arcára, lelki harmóniájára tud-e vigyázni ilyenkor a színész?- Ha olyan darabokban fárad el, amelyek jók és kellemesek, akkor igen. Ezek sajnos idegesítő helyzetek, amikor nincs minek örülni. Csiszár Imre idejében legalább azt tudtam, mi az, hogy markánsan rossz... most a középszerűség uralkodik nálunk, az húz le. Ablonczy persze mindent megtesz, hogy változtasson ezen a rettenetes állapoton, ő borzasztóan akar, szeretné helyreállítani a színházat, de semmi sem működik körülötte. • Elmondta már neki, miről mi a véleménye?- Igen. Felesleges volt. Úgy tesznek, mintha figyelnének rád, közben nem... mondhatsz, amit akarsz. Nem véletlenül érzem én azt, hogy évek óta már csak befektetek és befektetek, aztán a negyedét sem kapom vissza ennek. Elmehettem volna szabadúszónak, tudom, adott esetben akkor is játszhattam volna a Nemzetiben, de ettől a megoldástól is idegenkedem. Nekem ugyanis nagyon nem tetszik, ha valaki csak vendégszerepelni jár ide. Hogy ilyen helyzetben, mint ami most van, nem szerződik hozzánk, de jókora gázsiért bármikor jön és eljátssza a szerepet. Ezt nem tudom összeegyeztetni az elveimmel. Aztán azért sem tudok felmondani, mert érzem: szükség van rám, talán sokkal inkább, mint eddig volt és ez nagyon nagy vonzerő. Ettől függetlenül újra és újra csak azt mondhatom: nehéz most nemzetisnek lenni, egyáltalán nem dicsőség, még ha az ország első színháza, akkor sem. Talán átok ül az épületen... • Régebbi sikerei, például a Mészáros Mártával vagy az Esztergályos Károllyal forgatott filmjei nem adnak erőt ilyenkor? Vagy mindez már a múlté és el is felejtette már?-Nem, dehogy is, ez mind-mind fontos számomra, de abból, ami volt, nem tudok építkezni. Most arra gondoljak, hogy a Játékszínben, az Erzsébetvárosban mennyire jól éreztem magam? Hogy ott mindent megkaptam, amit egy színész kívánhat magának? Jó rendezőt, jó partnereket, jó szerepet... igen, ez így együtt hatalmas zsilipeket nyitott meg bennem. Egy új darabbal, egy új szereppel minden elölről kezdődik, de hol tartok megint? Egy próbaidőszak kellős közepén nem tudok odébb tenni egy bőröndöt a színpadon, mert semmi, de semmi nem vezérel arra, hogy ezt megtegyem. A rendező meg áll és néz, és kikéri magának. Azt kérdezi, mi van, mi történt, ha profi vagy, légy profi. De én nem akarok annyira profi lenni soha, hogy átélés nélkül teremtsek helyzeteket. Ami tökéletesen kiszámítható, az már egyáltalán nem érdekes. • Zsigmond Vilmos amerikai filmje, A tékozló apa milyen feladat elé állította?-Jó szerepet kaptam benne, de nem éreztem különösebb megpróbáltatásnak. Két napig Michael Yorkkal forgattam... no, ettől volt izgalmas a munka. Adott is egy nagy adag önbizalmat, de hol van az már! Szertefoszlott. Mintha nem is lett volna. York egy híres színészt alakít a filmben, aki egy Izraelből kapott levélből tudja meg, hogy zsidó volt az apja, tehát ő is zsidó származású. Lelki tusa, identitászavar, álmatlan éjszakák... a végére akar járni, hogy ki is ő tulajdonképpen. A barátnője, akit én játszom, szintén zsidó, ő próbál választ adni minden kérdésére. York nagyon kedves ember, de ő maga sem értette, mi az, hogy zsidókérdés, antiszemitizmus, Angliában és Amerikában, ahol él, ez nem téma. Úgyhogy sok mindent meg kellett magyarázni neki. • Partnerként hogy viselkedett?- Nem tudnék rá egyetlen rossz szót sem mondani. Inspirált, jó volt vele játszani. Én a partnereimmel egyébként úgy vagyok, hogy nagyon akarom szeretni őket és elvárom tőlük, hogy ők is szeressenek. Ha olyasmit érzek, hogy nem megy, ha megfeszülök, akkor sem megy, vége. Volt már példa erre is... iszonyúan nehezen viseltem. Én szeretem a tenyeremen hordozni a partneremet és nagyon jól esik, ha ő is ugyanígy bánik velem. York a tenyerén hordozott, azért volt kellemes minden perc vele. • S ha nem ilyen lett volna, mit tesz, meddig megy el a szerep érdekében? — Én az élet apró, jelentéktelennek tűnő dolgaiban nagyon gyenge vagyok, de munka közben, a színpadon vagy a kamera előtt eszméletlenül tudok vitázni, harcolni, olyan indulatok ébrednek bennem, hogy magam is elcsodálkozom. Tehetetlenné akkor válók csak, ha beleolvasztanak valamibe. Remélem, a Nemzetiben most nem ez történik velem. Szabó G. László Tom Cruise: „Az USA elnöke akarok lenni!“ Tóm Cruise, Amerika első számú tinibálványa, az egyik legjobban kereső hollywoodi sztár az Egyesült Államok elnöki székére pályázik. Nem ő lenne az első, aki színészként politikai karrierről álmodik. Néhány példa: Coluche, Franciaország fenegyereke a 70-es években pályázott az elnöki címre hazájában. John Gavin amerikai színész nagykövet lett, Shirley Temple szintén; Martin Sheen Be- verly Hills polgármestere volt; Clint Eastwood egy rövid ideig a kis Carmel közösségének volt a vezetője; Rónáid Reagan nyolc évig elnökösködött.- Cruise óvatosan, fokozatosan akaija felépíteni politikai pályafutását, és az 1997-es választási harcát csak egy-két évvel korábban kívánja elkezdeni. Számít rajongóinak támogatására, és jókora jövedelmét is befekteti. Függetlenként szeretné jelöltetni magát. Egy újságírónak elmondta, miért akarja felcserélni a művészi pályát a politikaira. Szerinte „az amerikaiak még mindig azt hiszik, hogy ők a világ legklasszabbjai: legyőz- hetetlenek, különleges erkölcsi érzékkel vannak megáldva. Ez képtelenség. Ennek az országnak nincs joga más országok érdekeibe beavatkozni. A politikai válságok, a latin-amerikai és részben az ázsiai forradalmak az amerikai külpolitika következményei. A környezetrombolás, az ökológiai katasztrófák, az őserdők megsemmisítése az amerikai és nyugati gazdaságpolitika következményei. Ez nem mehet így tovább. Az USA elnöke nem lehet az ipari hatalmasságok és világkonszemek bábja“. Tóm azt is mondja, hogy egy országnak, ahol a Ku-Klux-Klan benne van a telefonkönyvben, nincs joga az Egyesült Nemzetek Szervezetében szót kérni, és az emberi jogokról prédikálni. Beszélt még a kábítószerkereskedelemről és a belpolitika hibáiról. Cruise-nak, aki gyűlöli az egyenruhát és a fegyvereket, elszánt ellenzője a halálbüntetésnek és nem látja be, miért lehetnek a feketék, a latin származásúak és más kisebbségek hátrányos helyzetben, és akinek Gorbacsov az eszményképe, nem lesz könnyű dolga, főleg vidéken - jósolják a kommentátorok. Pedig nekik hinni lehet: ilyen haladó programmal, a milliárdosok támogatása nélkül nemhogy győzni, de még elindulni is hiú ábránd az elnökválasztási küzdelemben. ♦ 12 1992. I. 3. I»ÍMÍU
