Vasárnap, 1992. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)

1992-02-14 / 7. szám

s 9 #r 15 1992. II. 14. y p CT TTf 1 DJ u slJJ J d; Szerkeszti: Koller Sándor KIS INTERJÚK NAGY SZTÁROKKAL Két dundi egy rakáson... A Pa-Dö-Dő két leányzója, Falusi Mariann és Láng Györgyi igen vidám kislányok. Talán rájuk is érvényes az a régi mondás, hogy a súlyosabb emberek víg kedélyüek. Szókimondóak mindketten, nem szeretik megkerülni a dolgokat. Lakásukra is jellemző a vidámság, a sok szín. Az ember ide belépve úgy érzi magát, mint egy festett mesevilágban. Jelvények, plakátok, apró ajándéktárgyak szerteszét.- A Pa-Dö-Dő a csúcson van. De nem is olyan rég még alig lehetett tudni rólatok. Akkoriban a neveteket sem ismertük. Csak azt tudtuk, hogy valahol messze-messze él három ember, a Fát Boys... Falusi Mariann: 1983-ban megnyertem a Ki Mit Tud? versenyt a dzsessz- ének kategóriában, s ettől egy lököerőt kaptam, hogy ennél a műfajnál maradjak. Külföldön egy csapattal két évig dolgoztam, aztán Presser Gábor hazahívott. Láng Györgyi: Én színművészeti főiskolát végeztem és hét éven keresz­tül Pécsen játszottam a színházban. Falusi Mariann: Pesten találkoztunk össze, s az első szárnypróbálgatá­saink itt, Révész Sándor turnéján történtek.- Tudomásom szerint Erdős Péter találta ki a Pa-Dö-Dő-t, az egész image is neki köszönhető. Hiszen a Révész Sanyi-korszakban ti rockerek voltatok, most meg színes frizurával, élénk ruhákkal álltok elő... Falusi Mariann: A mentalitásunkat illetően akkor sem voltunk keményebb agyúak, mint most, ám azt el kell vennem az Erdőstől, hogy ezt ő találta volna ki. Ő sok mindent csinált, de ez a kép csak nekünk tulajdonítható. Fokozatosan alakult ki, kezünkre játszottak a divatszínek, a felzselézett haj. Láng Györgyi: Erdős nagyon félt ettől a dologtól, de egyre megesküdött, hogy van benne fantázia. Nem akarta, hogy valamilyen elidegenítő dolgot csináljunk, mert azt nem lehet eladni. Amiatt is aggódott, hogy én mint színész, azonosulni tudjak a popperkodással, s hogy Mariann, aki operaéne­kesnek készült, nehogy áriázni kezdjen. Erdős félelmei szerencsére nem igazolódtak be. A két lány remekül indult, a jópofa dologból komoly siker lett. Néhány kiemelkedő sláger (Bakancs, Munkadal, Hattyúk tava, Bye, bye Szása! stb.) felültette őket is a popkörhin­tára. Mára kedvencek lettek. Ha ezt Erdős megérhette volna! Sikerlisták a világból Többen kérdeztétek, mely újságok alapján közlöm a slá­gerlistákat, lépést tudok-e tar­tani az Idővel? Mindenkit meg­nyugtatok, hogy még a színes popszaklapok sem képesek hamarabb megjelentetni eze­ket az összeállításokat, mint a Vasárnap. Ez hogyan lehet­séges? Egyenesen a rádióból és a külföldi, angol, német, ausztrál, olasz stb. televízió­ból veszem át közlésre a legsi­keresebb számok sorrendjét. Itt van tehát a legfrissebb an­gol slágerlista: LONDON 1. Wet Wet Wet - Goodnight Girl 2. Kylie Minogue - Give Me Just A Little More Time 3. 2 Unlimited - Twilight Zone 4. Queen - Bohemian Rhap- sody 5. Prodigy - Everybody in The Piacé 6. Kiss - God Gave Rock’n’Roll To You 7. Curtis Stigers - / Wonder Why 8. The Wonder Stuff - Wel- come To The Cheap Seats 9. Genesis - / Can't Dance 10. Shakespeare Slster - Stay. Korábbi ígéretemhez híven, időnként a magyar slágerek si­kereibe is betekintünk. A legní­vósabb magyar slágerlista a Pesti Műsor oldalain jelenik meg: BUDAPEST 1. Bonanza Banzai - Valami véget ért 2. Republic - Szeretni valakit valamiért 3. Dolly Roll - Hosszú forró nyár 4. Zámbó Jimmy - Csak egy vallomás 5. Dolly Roll - Gondolsz-e majd,, rám? 6. Zoltán Erika - Pop-hopp 7. Republic - Húzd, barom, húzd 8. R-GO - Csak nézem a sze­retőm 9. Demjén Ferenc - Tegnap volt 10. MHV - Gazdátlan gitár SZEREPEL A LEGFRISSEBB MA­GYAR SLÁGERLISTÁN Postagalamb A pontos házhoz szállítás egyetlen fel­tétele: a helyes cím! Adamski - c/o MCA Records, 72-74 Brewer Street, London, W1, England Toto Cutugno - Postfach 100833, 8000 München 1, Hammer - c/o Electrola, Maarweg 149, 5000 Köln 41, N.K.O.T.B. - 52 Gover court, Paradise road, London SW SQJ, England És még néhány itthoni cím: Zentour - Post, príhrádka 159, 142 00 Praha 4, TEAM Fan Club - Lubos Hujo, SNP 1463/93-1,017 01 Povazská Bystrica, Tublatanka FC - Stefan Derján, Gu- dernova 2, 040 01 KoSice A kedvenc popsztárról most valódi csemegét tudhatsz meg. Többek közt azt, hogy átlagban négyhavonta válto­gatja szexpartnereit, s mindig ajándé­kokkal búcsúzik, hogy a kedves emlé­kezzen rá. Nagyon vigyáz az egészsé­gére, ezért percnyi pontosságra betart­ja az étkezési rendjét. Túlságosan is óvatos ezen a téren, mert ha vendéglő­ben étkezik, mindig a testőre kóstolja meg először az ennivalót. A Vasárnap 3. számában megje­lent Poptalálgató helyes válaszadói közül most is sorsolással lehetett díjat nyerni. MIKÓ ISTVÁN ze­nés nagylemezét Gáspár Krisztiná­nak küldöm Ipolyszakállasra, a Salt’N’Pepa legfrissebb: Let’s Talk About Sex című kislemezét Magya- rics Ferencnek Komáromba. Szí­nes, dedikált OSSIAN képet nyert Potoőny József Ajnácskőn, Ju­hász Júlia Köbölkúton, Olgyai Mó­nika Nagymegyeren. Az Exotic fotóit kapja: Brozman Viera Jolsván, Pongo Renáta Bélyben és Farkas Ágota Csallóközaranyoson. A nyer­tesek ajándékait postán küldjük el. Múltkori (5. szám) kérdéseinkre a helyes válaszok: Bizonyára emlék­szel még Bóna Csaba bolgáromi klubtagunk ajánlatára és rajzára. A Pa-Dö-Dő-bakancsba sok kis figu­rát rajzolt a két lány lemezborítójáról és a saját agyszüleményéből is. Ne­künk találgatni kellett, hogy melyik az ő eredeti rajza? Én a lemeztasa- kon és plakáton nem találtam a vod- kás üveget. Gondolom ez volt a ka­Ám ez még mind semmi! Utálja az idegen fürdőkádakat, gusztustalannak tartja a fürdést bennük. Azt is kevesen tudják, hogy Prince látászavarokkal küzd. De hát a rajongóknak ez nem fontos! Ők mindannyian joggal a zenei produktumokra kíváncsiak elsősor­ban. Azzal meg, ugyebár, Prince eseté­ben semmi baj sincs... kukktojás. Második kérdésünk: Hon- nét származik Rozália, a diszkóked­venc? A helyes válasz: Afrikából. Harmadszorra arcrészletekből kel­lett kitalálni egy-egy popelőadó ne­vét. Sorrendben a következők: Ho- monyik Sándor, Michael Jackson, Seal, Maria Fredriksson a Roxette együttesből. FIGYELEM! FIGYLEM! FIGYELEM! A Poptalálgatóban most nem ta­lálgatni fogunk, hanem alkotni! Az egyetlen feladat, hogy gondoljatok ki humoros, négysoros, lehetőleg rí­melő versikét, mely természetesen a zenéről vagy a sztárokról szól. Lehet akár tartalom nélküli szójáték is. A legötletesebb, legjobb „alkotá­sok“ százezer olvasó elé kerülnek (tehát megjelennek ezen az olda­lon), kiötlőik pedig ajándékokat, pop­képeket, kazettákat kapnak jutalmul. Érdemes tehát gondolkodnotok, ha másért nem is, legalább a játék kedvéért. A cím, amelyre várom le­veleiteket: Vasárnap, Családi pop­klub, Martanovicova 25, 819 15 Bra- tislava. Szervusz! Hallottad már, hogy Csepregi Évának gyermeke fog szü­letni? Már mindenhol ezt csiripelik a verebek. De vajon ki az apuka? Én csak gyanítom. Szerintem nemhiába turnézott vele (többek közt nálunk is) Bob Heattie... De hát ez az ö ügye. Könnyű terhességet és egészséges bébit kívánok neki. könyv (1989-ben jelent meg) adatlapjában meg ez áll: Madon­na Louise Veronica Ciccone. Hát ehhez mit szólsz? Neked és min­denkinek, aki a jövőben nem meri a levél végére a nevét és címét odaírni, üzenem hogy ne nyilvánítson véleményt. Vagy megteheti, de csak otthon. A névtelen levelekre ezentúl nem reagálok. (Ez a levél is elolvasható a szerkesztőség­ben.) Vadkerti Denisz Udvardról a Paprika utca 2. szám alól írja: ,, Nagyon örülök a Családi popklub rovatnak, mert így az öcsémmel együtt még nagyobb lelkesedéssel várjuk a Vasárna­pokat. Szeretjük a Poptalálgatót, már többször válaszoltunk, s a játékot most is jó kedvvel folytatjuk. “ Csak így tovább, ne is lankad­jon a játékkedvetek, hátha egyszer nektek kedvez a sze­rencse! Pompos Zita Zselizről, a Kertész utcából jelentkezett. A BROSnak tehát három nagyle­meze jelent meg eddig: Push (ahogy írtad, valóban ez volt a legsikeresebb), The Time, és az utolsó, mely Elton John segít­ségével tavaly készült: Chaging Faces. Köszönöm a pontos in­formációkat! Kissné Danczi Jolán Ér­sekújvárból (Blaho utca) küld­te levelét: ,, Szeretném, ha vala­mivel több sort szánnál Freddie Mercury emlékének a múltkori­nál. Az utóbbi időben nagyon kedveltem a Queent és Freddie halála szörnyű csapás volt szá­momra. Úgy gondolom, volt olyan kiemelkedő egyéniség, hogy ennyit megérdemel. Ő a ki­rálynő (Queen) királya volt. “ Bár röviden már szó volt Mer­cury haláláról egy régebbi szá­munkban, a Queen-hez és éne­keséhez nemsokára újra vissza­térek, bizonyára sok rajongó örö­mére. Ha körülnéz az ember A Magyar Televízió egyik színvonalas zenei műsorát, a SPOTLIGHT című, havonta jelentkező magazinját értékelem. Ez a félórás popzenei program nem csupán a zenei klipeket, híreket sorakoztatja föl, hanem mlniportrékat közöl egy-egy magyar popsztárról. A legutóbbi, két héttel ezelőtti adás Vincze Lilla (ex-Napoleon Boulevard) vallomásával indult. Szerinte az ember a saját életében mindig egy pluszt keres, de ezt teljességében soha sem találja meg: ,,Nem vagyok elégedett magammal, mert hibákat követek el. Ezért mindig szükség van valamilyen hitre, tudnunk kell hinni valamiben vagy valakiben. “ A bemutatott legújabb dala,melyet Cziglán Istvánnal készített, bizonyára nagy sláger lesz a nemsokára, március elején megjelenő nagylemezéről. A Bonanza Banzai rajongóinak Kovács Ákos, a trió énekese vallott a napokban megjelenő első verseskötetéről. ,,Az emberben kell, hogy legyen egy bizonyos fokú egészséges exhibicionizmus, ami tartja őt a színpadon, a nyilvánosság előtt..." Az idézett versrészletből azt is megtudhatta a nagyvilág, hogy Ákoska milyen pályafutást tett meg a magánéletében. Az öt szerető talán a legérdekesebb adat... A műsorban a legmeghökkentőbb nyilatkozatot a Bikini főnöke tette: ,,Aki ma főállásban zenével foglalkozik, az hülye, degenerált... " Alajos mindezt azzal magyarázta, hogy zenélni sem anyagilag, sem erkölcsileg nem éri meg. Bár akkoriban Erdős Péter magyar világsztárt jósolt, a nagyfőnök ma rácáfol Grdős állítására. Zenélni - megítélése szerint - csak kamaraszlnten, vagy hobbiból érdemes. Sajnos. A SPOTLIGHT szerencsére új színt hozott a megszokott koncepciókba, éljen hát a producer! ezt irtaa te... Egy korábbi névtelen levélre visszatérve, most egy újabb gyá­va nyuszika küldte el „kedves“ hétoldalas levelét. Utoljára te­szek kivételt, s idézek a levélből: „ Emlékszem még a ,,Koller- re“ azokból az időkből, amikor a Tábortűz lapjain jelentek meg írásai. Már akkor is feltűnt, hogy ez a népszerű, egyesek között Sanyi, szedett-vedett dolgokat ír, amit amúgy is tud mindenki, aki hallgat rádiót vagy az ÚJ SZÓn kívül más újságot is olvas. A ja­nuár 17-1 Vasárnapban azt írta, hogy szerinte Madonna igazi ne­ve ,, Mádon na Louise Ciccone", pedig keresztlevelén ez áll: Louise Veronica Ciccone. Nem kívánom becsmérelni a munká­ját, de tudja meg, hogy néha milyen baromságokat küld a nyomdába, amitől aztán nem csak az én hajam szála áll az égnek. Nem is szólva azokról a buta Pop-találgató kérdé­sekről!" Kedves ragyolci levélfeladóm (a pecsétről ennyit sikerült leol­vasni)! Amennyiben a Családi popklub egy popzenei összeállí­tás, természetes, hogy szedett- vedett dolgok kerülnek terítékre innen-onnan. Ha Te tényleg eny- nyire tájékozott vagy a popvilág­ban, minek olvasod ezt az ol­dalt? Vagy úgy gondolod, hogy mi popszaklap vagyunk, eredeti­nél eredetibb kulcslyuktitkokkal? Nem repülhetünk New Yorkba, meg Londonba, hogy egyenesen a sztároktól hozzuk számodra a legfrissebb, legeredetibb, leg­jópofább csámcsognivaló híre­ket. A Családi popklub csak mér­tékkel foglalkozhat a könnyűze­ne eseményeivel. Ha számodra ez nem jó, ne adj ki több négy koronát, vegyél poplapokat ötve- nért, hatvanért! És a Madonna sztori: képzeld, a Képes Rock Enciklopédiából pontosítottam a nevet. De most már biztos megüt a guta, mert a Madonna­* ».

Next

/
Oldalképek
Tartalom