Vasárnap, 1992. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1992-02-07 / 6. szám
ÚBUJESEfl * * * 5 19 92. II. 7. „Isten áldd meg a magyart Jó kedvvel, bőséggel. Nyújts feléje védő kart, Ha küzd ellenséggel. Bal sors akit régen tép, Hozz rá víg esztendőt, Megbűnhódte már e nép a múltat s jövendőt...!“ Kölcsey Ferenc, az 1790-ben született és 1838-ban elhunyt költő ma 169 éves, egy ilyen téli napon, 1823. január 22-én ült íróasztalhoz, s egy sajátos, rendkívül feszült, félig- meddig hipnotikus lelkiállapotban, amelyet ihletettségnek mondanak, egy telített és írásra hangolt pillanatban ezekkel a sorokkal kezdte kiírni magából az agyában és lelkében felhalmozódott, tagolatlanul gomolygó képeket, vágyakat és óhajtásokat. Lelkét magán- és országos gondok emésztették. Egy Felső-Tisza parti falucskában, Szatmárcsekén élt, magány gyötörte, árvasága és szerzett testi fogyatékossága, a himlőtől kimart jobb szem arra indította, hogy kerülje a víg kompániákat, rendkívüli műveltsége, sajátos szellemi fogékonysága, kritikai elmélete és művészi érzékenysége pedig több közbülső iskola és irányzat előszobáin át majdani irodalmi áramlatok, a romantika és az ún. nép-nemzeti iskola előkészítőjévé avatták. Az ilyen emberek szükségképpen kénytelenek elviselni a magányosság külön terheit. Kölcsey azonban az ország gondjaival is élt. Ez volt a bajt (a pogány törököt) Isten küldte ránk bűneinkért, belső meghasonlásainkért, hitetlenségünkért, individualizmusunkért, a hatalmasak hatalmaskodásáért, a szegények nyúzá- sáért. „Hajh, de bűneink miatt / Gyűlt harag kebledben, / S elsújtád villámidat / Dörgő fellegedben“, írja Kölcsey a harmadik strófa elején, s kétszer hangzik el a versben a gondolat:,,Megbünhödte már e nép/a múltat s jövendőt!“ Valószínű, hogy a Kölcsey-versnek ez a történelmi és szövegi, sót prozódiai beágyazottsága (az ősi magyar verseléssel rokon hatodfeles és felezőbe hajló hatos trocheus) hozta, hogy amikor halaszthatatlan igényként merült föl egy nemzeti (állami) magyar himnusz megalkotása, Bartay Endre, a Magyar Nemzeti Színház igazgatója 1844. február 29- én Kölcsey szövegére hirdette meg a pályázatot. A magyarországi ünnepi alkalmakon korábban is énekeltek himnuszokat, ezeket azonban főleg a magyar katolikusok népénekei közül választották. Legismertebb korai himni- kus énekünk a gyönyörű, ma is gyakran elhangzó Boldog- asszony Anyánk kezdetű Mária-ének, egy 1714. évi egyházi énekgyűjtemény egyik remeke. Ez a szöveg is egy szorító történelmi helyzetben, mély országos gondokból született, ebben is ott munkál a nemzeti bűntudat motívuma és a fohászkodás, de azáltal, hogy szorosan a Mária-kultusz- hoz kapcsolódik, s hetedik strófájában ellenreformácíós hangot üt meg, nem válhatott az egész nemzet - a katolikusok mellett protestánsok, zsidók, örmények, ateisták - himnuszává. Kölcsey szövege viszont nem kirekeszt, hanem integrál; Himnusza a történelmi ország minden lakosára kérte az Úr áldását, fajra, nyelvre, vallásfelekezetre vagy hitre való tekintet nélkül. A soknemzetiségű, soknyelvű ország együtt szenvedte a történelmi csapásokat, együtt kellett hát érvényesülnie az ég kegyelméből. A Himnuszt ilyen (mai fogalommal) állampolgári értelemben az ország minden lakosa vállalhatta; Kölcsey éveiben, a reformkor előtt és kezdetén még nem jelentkeztek az országnak nevet adó magyarság s a nemzetek és nemzetiségek ellentétei. A HIMNUSZRÓL* a Szent Szövetség korszaka, azé a nagyhatalmi koalícióé, mely az európai forradalmi eszmék és társadalmi mozgolódások elfojtására s a forradalmak és szabadságharcok leverésére 1815. szeptember 14-én született három uralkodó, I. Sándor cár, I. Ferenc császár-király és III. Frigyes Vilmos porosz király akaratából, Párizsban, a magyarokkal általában s a magyar alkotmánnyal különösen ellenséges Metternich herceg, államkancellár kezdeményezésére; ö addig az időpontig kétszer is levélben kérte I. Ferencet a magyar alkotmányos függetlenség fölszámolására, s nem rajta múlt, hogy az uralkodó a nyílt esküszegést és annak beláthatatlan következményeit nem vállalta. Cselekedte azonban másként. Folytatta elődje, az 1792 márciusáig uralkodott II. Lipót ellenforradalmi politikáját. Újabbnál újabb csapatokat küldött a forradalmi Franciaország ellen, toborzásaival és pénz- meg természetbeni hadiadóival számottevő emberi és anyagi értékeket vont ki Magyarországról és küldött a megsemmisülésbe, inflációt gerjesztett, szigorú cenzúrát vezetett be, a magyarországi közgondolkozás és irodalom jeleseit hóhérpallosra vagy várfogságra ítéltette, betiltotta az olvasóköröket és intézményi autonómiákat, elsorvasztotta a nyelvművelő társaságokat, az ellenforradalmi katonai koalíció sorozatos vereségeivel a franciákat ismételten az ország nyakába zúdította, diszkriminatív vámpolitikát folytatott, az 1811. évi devalvációval leépítette a gazdaságot, tíz év múlva pedig, 1821-ben az országgyűlés jóváhagyása nélkül rendelte el további 23 ezer magyarországi katona kiállítását a nápolyi forradalom ellen, az új hadiadót pedig nem az erőszakkal forgalomban tartott inflációs papírpénzben, hanem ezüst forintokban, a névérték két és félszeresén s hatalmi eszközökkel kívánta behajtani; az országgyűlést immár közel két évtizede össze sem hívta. A vármegyék lázongtak az alkotmány ilyen durva megsértése ellen, s 1822 őszén országos nemesi ellenállási mozgalom gerjedt. Az európai történelembe szövődő magyarországi folyamatok elég bizonyítékot szolgáltattak arra, hogy a kivérzett, letarolt ország csöbörből vödörbe, a török rabságból a Habsburgok által szerkesztett igába kényszerült, s tőle teljesen idegen érdekekért kénytelen tovább vérezni és nélkülözni. Ez a keserű felismerés szól a ma 169 esztendeje írt Kölcsey-vers hetedik strófájában: „Vár állott, most kőhalom; Kedv s öröm röpködtek, Halálhörgés, siralom Zajlik már helyettek. S ah, szabadság nem virul A holtnak véréből, Kínzó rabság könnye hull Árvák hó szeméből!“ Ebből a politikai és történelmi feszültségből pattannak ki a költemény képei, eszméi, történelmi víziói és fohászkodásai: „Isten, áldd meg a magyart...", illetve a záró strófában: „Szánd meg, Isten a magyart...“ Kölcsey egy közösségi ima keretében vetette papírra látomásait, s versének a Hymnus címet adta. Alcímként, talán a cenzor figyelmét elterelendő is, odaírta: „A magyar nép zivataros századaiból." A versben kétségtelenül ez is benne van, a zivataros évszázadok meghatározó eseményeinek képgalériája. A költemény strófáin egy történelmi tablósorozat vonul végig, a honfoglalás, a tatár s a török háborúk, a közéjük szövődő belső viszályok, vallásszabadságért és nemzeti (állami) függetlenségért dúlt harcok emlékképei Rég észrevették az elemzők, hogy ez a szellemi múltunkat kiválóan ismerő, felvilágosodáson és kálvinizmuson felnőtt tudós poéta nemcsak képeit és szemléletét, hanem rímeinek egy részét is a 16 százai protestáns líra és próza kelléktárából merítette. Az átvett rímek jó példája a „régen tép - már e nép“ rímpár, a szemléletnek pedig az a koncepció, hogy * Elhangzott 1992. január 22-én a magyar kultúra napján, a Pozsonyi Magyar Kulturális Központban. Nem válhatott az ország himnuszává az 1797-től énekelt osztrák császárhimnusz, a Gott erhalte Franz, den Kaiser sem, jóllehet Joseph Haydn megrendítően szép dallamot álmodott hozzá, s a kormányzat mindent elkövetett, hogy Magyarországon is elterjessze. I. Ferenc királyt, a magyar alkotmány fojtogatóját, az ország kiszipolyozóját, a Szent Szövetség kovácsát az ország népe nem ünnepelhette jó szívvel. Más szöveg kellett hát, s a szöveghez más dallam, más muzsika. Kölcsey szövege és Erkel Ferenc dallama bizonyult rá alkalmasnak, miután a Nemzeti Színházban 1844 július 2-án telt hát előtt a többi pályamű sorában elhangzott, s a szónak és zenének ez a valóban szent, imádkozó szövege a mearendült hallgatóságot kiemelte székeiből. A közönség fölállt, s ezzel a spontán mozdulatával, majd ovációival voksolt a Kölcsey és Erkel szellemi frigyéből született nemzeti himnusz mellett. A költő már hat éve a csekei temetőben porladt, Erkel pedig harmincnegyedik életévét járta, s ebben az esztendőben fejezte be (négy évvel a Bátori Mária után) Hunyadi László című operáját. (A Bánk bárt közel két évtized múlva, 1861-ben.) Erkel Hymnusa az európai zene hagyományrendjébe illeszkedik, s jól kivehetjük benne a Haydn-féle Gott erhalte- dallam hatását. Nem tudjuk, akaratlagos volt-e Erkel csöndes zenei odaigazodása a nagy bécsi klasszikus komponista előd vonósnégyesben is földolgozott muzsikájához, vagy a mélytudaton át megnyilatkozó hatás műve a hasonlóság, számunkra azonban régiónk minden politikai viszályok fölött megnyilvánuló szellemi egységét látszik (és hivatott) bizonyítani. Megírtam már többször, több műfajban, mióta és miként szorul el a torkom, ha a Himnuszt éneklem; ez a magyar nép újabb, nemzedékem által is megszenvedett zivataros évszázadának munkája. Mindezek koronatanúsága az a megrendülésem, ami vagy húsz esztendeje a budapesti Széchényi Könyvtár igazgatói szobájában ért. Bata Imre barátomat kerestem föl egy rövid Babits-kutatás ügyében, s mielőtt kifordult volna az ajtón, hogy intézkedjék, fölhajtotta a levéltár legféltettebb kincseit őrző tárló bársony takaróját, hogy lássam, mi rejlik az üveg alatt. Első nyelvemlékeinket költői alapszövegeink kéziratai követték benne, Vörösmarty Szózatával és Kölcsey Hymnusával, s az utóbbi lapszélét körös-körül tűz csipkézte ki. A Nemzeti Múzeumnak az a szárnya, amelyben ezeket a kéziratokat őrizték, 1956 őszén egy szovjet páncélos ágyújától találatot kapott, s kigyulladt. A Hymnus változatlan, s félek, örök időszerűségét ez a történelmi tűzpecsét is igazolja. Végül e helyen, Szlovákia fővárosában nekem, mint csehszlovákiai magyarnak még egy kérdésre kell kitérnem: a szlovákok és a magyar Himnusz feszültségekkel terhes viszonyára. E himnusz a feszült történelmi pillanatok egyikében született, s a történelmi ország minden lakója nevében, minden lakosáért fohászkodott, amiként az amerikai The Star-spangled Banner, a francia Marseillaise, a brit király- és királynő-himnusz, a God Savé the King (Queen) élteti országának szabadságát, uralkodóját, minden polgárának társadalmi üdvét, vagy amiként a Cseh és Szlovák Föderatív Köztársaság minden polgárának nevében szó! a Kde domov múj himnikus operai s a Nad Tatrou sa blyska pattogó, karakteres népi dallama a hon szépségeinek dicséretével s a nehéz időkben (zivataros történelmi pillanatokban) nyújtott biztatással. Semmi sem indokolja hát az esetenként megnyilvánuló indulatot, ha a magyar Himnusz elhangzik az országban; ima, amely senkit sem bánt, senkit sem fenyeget, csak békét és áldást kér közvetlenül minden magyar állampolgárra, minden magyarra s közvetve egész régiónkra, a világra. Eljön, reméljük, hamarosan az a kor, amelyben a sokat próbált Európa minden lakója földrészünk bármely országában bántatlanul szólhat Istentől kapott anyanyelvén, s ha az alkalom úgy hozza, szabadon énekelheti mindenkitől becsült és tisztelt himnuszát. A nyelvek, kultúrák és himnuszok közös békéjét óhajtjuk szabaddá váló régiónkban. BELSŐ HARMÓNIA + JÓ SZEREP = JÓ KÖZÉRZET Beszélgetés Pápai Erika színművésszel Pápai Erika - rövid pályafutása alatt - számtalan szerepben bizonyította már kiemelkedő tehetségét. Játszotta Jennyt Brecht és Weill Mahagonny-jában, Agláját Dosztojevszkij A félkegyelmű című drámájában, Dása Satovát az ördögökben, a Kölyköt A padlásbán, Stázit a Csárdáskiralynőben. Fantine-1 A nyomorultakban, Katókát a Csókos asszonyban. Ez utóbbi szerepben — Zerkovitz és Szilágyi operettjében - a közelmúltban bemutatkozott a komáromi közönségnek is.- Rengeteg elfoglaltságod mellett miért vállaltad el a komáromi fellépést, amely tulajdonképpen „beugrás“ volt?- Először'is boldog vagyok, hogy elvállaltam. Azért tettem, mert nagyon nagy dolognak tartom, hogy itt egy gyönyörű szép magyar színház működik, ahol magyar nyelven lehet játszani. Vendégszerepeltem már Erdélyben és Jugoszláviában is. Fontosnak tartom azt, hogy a határokon túli magyarsággal is valamelyest tartsam a kapcsolatot, örültem az itteni kedves fogadtatásnak és a sikernek.-A Vígszínházban, amelynek tagja vagy, többek között Katóka szerepét is már hosszú ideje játszod. Túl a századik előadáson még mindig komolyan veszed a szerepedet, hiszen az előadás előtt végigénekelted a dalaidat, s a zongoránál hosszú ideig skáláztál.- Izgultam, hogy minden rendben legyen, hiszen próba címén éppencsak végigfutottunk a darabon. Szerencsére azonban a komáromi színészek nagyon jó képességűek, jól énekelnek és táncolnak.-Négy év óta játszod Katókát. Tényleg próbatételnek számít hosszú ideig játszani egy sikerdarabban?- A Vígszínházban mostanában ritkábban játszunk, és ilyenkor öröm a találkozás a szereppel. Lehet benne jókat énekelni. Persze, voltak mélypontok, s akkor elegem volt belőle. Egyfelől megtisztelőnek érzem, hogyha rám gondolnak ilyen darabok szereposztásánál, és a szerepet százötvenszer, kétszázszor eljátszhatom. Másfelől viszont olyan próbatétel ez, amilyenre nem számítottam. Meg kell mondanom, hogy bármennyire szeretem ezeket a darabokat, a gondolat- és érzelemviláguk erősen korlátozott, és nem igazán vesz igénybe olyan rétegeket, amelyeket én szeretnék használni.- Hogyan próbálod feloldani ezt az ellentmondást?- Először is belülről; azzal, hogy önmagámban rendet tartok. Azután pedig szerencsére mindig vannak olyan szerepeim - például tavaly Shakespeare Vízkereszíjében -, amelyek átsegítenek a nehéz periódusokon. Ezekben a szerepekben megtalálom a saját magam örömét. Jelenleg van egy jól sikerült összeállításom Reményik Sándor verseiből. A műsort egy egri színészkollégámmal adjuk elő. S mivel a verses műfaj eléggé nehezen „fogyasztható“, zsoltárokkal, népdalokkal, fénnyel, prózai szövegekkel, a költő életéből vett részletekkel, levéltöredékekkel, vetítéssel „dúsítottuk“ a műsort, amelyet Cselényi László rendezett.- Melyik a legújabb szereped?-Az óz. a csodák csodájabán játszom Dorkát. Nagyon szeretem ezt a szerepet. Az egész előadás alatt színpadon vagyok. Volt már ennél nehezebb szerepem is, de ilyen fizikai erőnlétet egyik sem igényelt. Technikailag rendkívül változatos; prózai jelenetek folynak zenére, s mindeközben élő kutyával szaladgálok és táncolok a színpadon. Nem egy Shakespeare-darab ez, „csak“ mese, de azért örömteli feladat.- Milyen szerepek várnak rád még ebben az évadban?- A legigényesebb talán a West Side Story lesz, amelyet Eszenyi Enikő rendez. Hamarosan elkezdődnek e musical próbái, amelyben Marie-t játszom, s a partnerem Kaszás Attila. A premier 1992. december elején lesz. * * * Pápai Erika bájos megjelenésével, játékával és gyönyörű hangjával megnyerte a komáromi közönséget is. Reméljük, sűrű elfoglaltsága mellett vállal még fellépéseket a Jókai Színház Csókos asszonyában. Szénássy Edit
