Vasárnap, 1992. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-03 / 1. szám
A határok szentek és változnak Külpolitikai összeállítás az 5. oldalon Az áldozat még mindig a gyermek Péterfi Szonya riportja az 5. oldalon A111 éves asszony Fülöp Imre riportja a 7. oldalon A BOLDOGSÁG ESÉLYEI Van-e a Földön annyi boldogság, amennyit mi ezekben a napokban - az esztendő fordulóján - kívánunk egymásnak? Talán nincs is. És talán nem is lehet, mert ha minden jókívánság rendre beteljesülne, alighanem igen unalmasan telne az életünk. Nem ismernénk a küzdelem képességeinket csiszoló feszültségeit; nem lenne részünk abban az önbizalmat adó, semmi mással nem pótolható életérzésben, amelyet a bajok legyűrése, a mindennapok gondjainak megoldása kelt az emberben. Igaza volt Bertolt Brechtnek, aki azt írta egy helyütt: „A boldogság nem ajándék / Naponként harcba hív.“ Harcba, küzdelembe, kemény csatába - hiszen küzdelem nélkül nincs boldogság. De lehet-e majd boldog a mi új esztendőnk, amelyről már most pontosan tudjuk, hogy áldozatokat fog tólünk követelni: valószínűleg lejjebb viszi az életszínvonalunkat és feljebb srófolja a követelményeket. Ennek ellenére hittel hiszem, hogy a gondokon kívül boldogságot is hozhat majd az új esztendő. Legalábbis akkor, ha Brecht bölcs figyelmeztetését megfogadva nem ajándékként vátjuk a boldogságot, hanem elszánjuk magunkat rá, hogy megszerezzük, mert megszerezhető. Sietek hozzáfűzni: itt nem arról van szó, hogy az óév és az új esztendő mezsgyéjén mindenáron fogadkozzunk. Nem arról van szó, mert ezek a fogadalmak többnyire nem sokat érnek: a hétköznapok valamiféle alaktalan, szürke vattába szokták burkolni ezeket a pezsgős- hangulatú ünnepi fogadalmakat - és minden megy tovább, ahogy eleddig... Lehetséges, hogy az újságírónak a tovaröppent esztendő utolsó napjaiban és egy új év küszöbén derűlátóbbnak illenék lennie. Én sem szánom ünneprontásnak, de azért papírra vetem: ha még élne Örkény István, akár egy őszinte közép-európai abszurdot is kanyaríthatna abból az eseményfüzérből, amely mostanában ebben a térségben, ezen belül pedig Csehszlovákiában, illetve főként a szlovák országrészben történik. Itt ugyanis valóban szép számmal akadtak az elmúlt tizenkét hónapban groteszk jelenségek. Soroljam? Sajnos, kevés lenne rá cikkecském terjedelme, ezért csak mazsolázgatok: március derekán Pozsonyban például Tiso-képekkel hadonászgató tömeg rontott rá a korrekt államjogi viszonyok híveként ismert Václav Havelra; pár héttel később ugyanezek a hőzöngők bezúzták a pozsonyi parlament kapuját; nyilván ugyanez a csapat rendezett októberben (az ország államünnepén és a köztársasági elnök jelenlétében) omlettfürdőt Pozsony főterén, ahol viszont bárki bármikor akár hetekig is szabadon sátorozhat, feltéve, ha spórolósan kosztolva éhségsztrájknak mondott fogyókúrát tart és eközben az egoista nemzeti geijedelem jelszavait is fennen hangoztatja. És az is csak az abszurdba hajló (szlovákiai) groteszkben természetes, hogy valakik éppen aznap lepleznek le a háborús bűnösként kivégzett, Hitlerrel paktáló és a zsidókat sem kímélő Tisonak egy vadonatúj emléktáblát a Vág menti Bitesén - amikor az izraeli államfő tartózkodik hazánkban!... Nos, mi ez hát, ha nem közép-európai abszurd? Mi ez, ha nem holmiféle politikai dominó? Nem mondom, mind az abszurd, mind a domino a kikapcsolódáshoz kiválóan alkalmas, szórakoztató játék - feltéve ha nem(csak) politikusok ülik körül az asztalt. Mert a politikai domino veszélyes, önveszélyes játék; ráadásul Kelet-Közép-Európa ingó, elfűrészelt lábú dominoasztalán komoly a tét. A józan ész ugyanis azt diktálja, hogy a fekete lapocskákat, amelyekre szigorú, fehér pöttyökkel annak idején trianoni országhatárokat festettek fel, úgy kell rakosgatni, hogy a sor ne mozduljon meg. Mert ha egyetlen lap dőlni kezd, pokoli gyorsasággal rohanhat végig a soron, a szó legeredetibb értelmében határtalan galibát okozva. Ez pedig már nem vicc, akár nyakunkban a bohókás hangulatú, borgőzös Szilveszter, akár nem! Így hát az óév és az új esztendő mezsgyéjén egy pillanatra sem álszent kívánalom a szebb, a boldogabb, a nyugodalmasabb 1992 kívánsága. Sőt! Ha ez idén több figyelmünk jut az ember belső világának békéjére ha a gazdasági és a társadalmi feszültségek oldási készsége mellett erősödni fog bennünk a lélek feszültségeinek oldási készsége is — akkor bizonyos, hogy nem üres formaság marad a hagyományos mondat, amellyel ezekben a napokban megtiszteljük egymást: Boldog új esztendőt! Miklósi Péter
