Új Szó, 1992. december (45. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-10 / 291. szám, csütörtök
1992. DECEMBER 10. -Or szó. GAZDASÁG VÁLLALKOZÓK, HA ÖSSZEJÖNNEK Szlovákia külkereskedelmi orientációjában gyökeres irányváltás figyelhető meg. Az idén a kivitel 56 százaléka már a fejlett nyugati országokba irányult — az egykori KGST-tagállamok a háttárbe szorultak —, ezen belül elsősorban Ausztria és Németország szerepe meghatározó. A hazai vállalkozóknak a nemzetközi porondra való kilépését módfelett elősegíthetik a külföldi beruházókkal, gyártókkal való találkozások. Éppen erre került sor a napokban Pozsonyban a szlovák gazdasági minisztérium és az NSZK Baden-Wűrttemberg tartománya gazdasági tárcájának égisze alatt. Nem véletlen, hogy éppen BadenWürttemberg vállalkozói körei jelezték érdeklődésüket Szlovákia iránt. Németország legfejlettebb tartományáról van szó, melynek exportja meghaladja az olyan országokét, mint Brazília, Spanyolország vagy Svédország, az egy főre jutó kivitel pedig háromszorosa a japánnak. Termékeik, mint a Porsche, Bosch és a Mercedes, a világ minden táján ismertek, s exportjuk döntő hányadát precíziós gépek, számítógépek, komplett gyártósorok, műszerek, elektronikai berendezések adják. A tartomány iparának gerincét a több mint 10 ezer kis- és középvállalat (500 dolgozóig) adja; Pozsonyba — egy kivételével — éppen a „derékhadat" képviselő kategória kilenc cége látogatott el piac és partner iránt kutatva. Közős jellemzőjük, hogy valamennyien tudásigényes, nagy precizitást feltételező gyártósorokat, gépeket és alkatrészeket gyártanak, s. kiterjedt európai, sőt tengerentúli kapcsolatokkal rendelkeznek. Hazai vállalkozóink megérezték a lehetőséget, hogy a nyugati partnerek „házhoz jöttek", s több mint 150 cég küldte el képviselőjét a kétnapos rendezvényre. A szlovák gazdasági minisztérium tisztségviselői tájékoztatták a német felet a keleti országrész gazdasági reformjáról és a privatizáció menetéről, a külföldi beruházások keretfeltételeiről valamint a vállalkozói szférának nyújtott kedvezményekről. Az előadásokon elhangzott, hogy a szlovák kormány prioritásai között szerepel a konverzió és nehézipar problémakörének megoldása, az elelďronika és elektrotechnika, az idegenforgalom, elsősorban a fürdőhelyek szerepének növelése és a. könnyűvegyipar. Mindenekelőtt tehát e területeken várják a nyugati befektetők, közös vállalatot alapítani szándékozók érdeklődését. Emellett két — jelenleg válságban levő — könnyűipari ágazatban, a faleldolgozó- és textiliparban volna szükség technológia- és tőkebeáramlásra. A szlovák léi azonban egy kikötéssel él: mindenütt elsősorban a környezetbarát megoldásokat részesítik előnyben. Igaz, e feltételt Baden-Württemberg vállalatainak nem lesz nehéz teljesíteniük, hiszen Németország ökológiai előírásai meglehetősen szigorúak. Baden-Württemberg vitalitása messze túllépte a tartomány kereteit, hatása immár nemcsak Németországra sugárzik ki, hanem a környező országokra is. Mivel Németország fokozatosan Kelet-Közép-Európa legfontossabb gazdasági, kereskedelmi partnerévé lépett elő, térségünk politikusai és vállalkozói szeretnének jól működő és kölcsönösen gyümölcsöző kapcsolatokat kiépíteni Európa legnagyobb gazdasági hatalmával. Ezt nemcsak szövetségi szinten teszik, hanem közvetlenül a tartományok kormányaival és vállalkozói szférájával is tárgyalnak. A Stuttgart központú Baden-Württemberg nyitott gondolkodásmódjával, ezernyi prosperáló vállalatával, löldrajzi közelségével — alig 600 kilométerre Szlovákiától — szinte tálcán kínálja az alkalmat a korrekt kapcsolatok felvételére és elmélyítésére. A pozsonyi találkozó szintén ezt a célt szolgálta, s remélhetőleg nem marad el a folytatás, a közvetlen kontaktusok kiépítése a hozzánk közel eső további fejlett régiók — Bajorország, Alsó-Ausztria, Lombardia — üzleti, kereskedelmi, beruházói köreivel sem. (sidó) KORMÁNYPROGRAM KONTRA KÖLTSÉGVETÉSI TERVEZET AVAGY FELELŐTLEN ÍGÉRETEK KELEPCÉJÉBEN Az ellenzék és a felemás Demokratikus Baloldal Pártja élesen bírálta az 1993-as költségvetési tervezet restriktív koncepcióját, amely elsősorban a legszélesebb értelemben megfogalmazott szociális kiadások vaskos rövidítését helyezi kilátásba. A kritika jogos, hiszen a tervezet az eddig is elégedetlenül finanszírozott oktatásügy, egészségügy, tudományos-műszaki fejlesztés és a szociális ellátás rovására van beütemezve. Roman Kováč miniszterelnök-helyettes a Világgazdasági Fórum pozsonyi ülésén tartott megnyitó beszédében és az azt követő vita keretében félreérthetetlenül rámutatott a kormány eltökéltségére, hogy messzemenő változásokat akar megvalósítani a szociális juttatások vonatkozásában. Igy például a családi pótlékot a kormány a szülők jövedelmének függvényeként akarja kezelni, noha jogi szempontból a pótlék a gyermek, nem pedig a szülő járadéka. A munkanélküliségi járadékot pedig az állam a munkanélküli vagyoni helyzetétől függően akarja kezelni, tehát a módosabb munkanélküli értékesítse vagyonának egy részét hátrányos szociális helyzete orvoslására, élje fel vagyonának egy részét, miközben a vagyontalan munkanélküli segélyét teljes mértékben az állam fedezi. Az oktatás- és az egészségügy, a tudományos-műszaki fejlesztés már az 1991-es és az 1992-es költségvetés keretében is a létfenntartás határán működött, illetve működik! Az 1993-as tervezet az elmúlt két költségvetési év szintje alatt kezeli a társadalmi kiadásokat, tehát veszélyezteti az említett reszortok működőképességét, minden esetben maga után vonva teljesítményük radikális csökkentését. Peidg ma már minden politikus és közgazdász számára világosnak kellene lennie, hogy például az oktatás és a tudományos-műszaki fejlesztés költségvetési megrövidítése súlyos, hosszú távra kiható visszafejlődéshez vezet. Jogos tehát a költségvetési tervezet kritikája, ugyanakkor a tervezet egyoldalú bírálata háttérbe szorítja a szélesebb összefüggésekben megnyilvánuló hiányosságokat és ellentmondásokat. Elsősorban kézenfekvő, hogy a költségvetési tervezet ellentétben áll a parlament által jóváhagyott kormányprogrammal. Ott szó szerint a jövőre nézve deficites költségvetésről volt szó, többek közt a szociális juttatások fenntartása, ha már nem bővítése érdekében. A kormány eltelejtve ígéreteit úgy tesz, mintha ez az ellentét nem létezne, és érthető okokból (amelyekre még kitérünk), szemrebbenés nélkül kiegyenlített költségvetésről beszél. Pedig már akkor világos volt, hogy maga a kormányprogram belsőleg ellentétes, megvalósíthatatlan, finanszírozhatatlan, amikor a miniszterelnök úr a parlament elé terjesztette a kormányprogramot. A győztes párt a választási kampány alatt felelőtlen ígéreteket tett, amelyeket nem valósíthat meg. Ugyanakkor itt nemcsak a propaganda vetülete és a szakmai inkompetencia megnyilvánulásáról van szó, de egy aránylag rövid ideig elképzelhető hiányos költségvetés és infláció alapján működő államgazdálkodásról. Ezt viszont nem hajlandók elfogadni olyan nemzetközi szervek, mint a Világbank, a Nemzetközi Valuta Alap stb. Eszük ágában sincs pénzelni egy inflációs, hiányos költségvetés .alapján gazdálkodó államot. Ellenkezőleg: a szlovák kormány Amerikában járt küldöttségének kertelés nélkül felsorolták a pénzügyi segély feltételeit, beleértve a kiegyenlített költségvetés vitathatatlan követelményét. Már pedig éppen a magyar kormány esete bizonyította a legjobban, mennyire komolyan veszi a világ pénzügyi szerve a feltételek betartását, amikor megvonta az országtól a segély további folyósítását azért, mert nem tartotta be az egyezményekben lefektetett feltételeket. A költségvetési tervezet nemcsak a kormányprogrammal áll ellentétben, önmagában is egy feszült bevételi-kiadási mérleget tükröz, megkérdőjelezve a tervezet reális mivoltát. A kiadások csökkenése mellett a bevételi oldal csak akkor valósítható meg, ha 1993-ban megáll a nemzetgazdaság további lerobbanása, ha eléri legalább az 1992-es teljesítményt. Eltekintve az önálló szlovák állam létrehozatalával kapcsolatos további gazdasági depresszió következményeitől, a gazdaság teljesítményének fenntartása új tőkeforrásokat és a strukturális változások felgyorsulását követeli meg. E szempontból látom a költségvetési tervezetet a leginkább sebezhetőnek. Hiszen Szlovákiában már ma csaknem teljesen leállt a transzformáció üteme, az ország abszolút értelmében vett tőkehiányban szenved, alig észlelhető, tajsúlyával elenyésző és teljesen elégtelen a strukturális változások mértéke. A külföldi tőke eddig is nagyon gyér részvétele elenyészően alacsony, további beruházásokra a külföldi vállalkozók érthető okokból nem mutatnak hajlandóságot. A költségvetési tervezet gazdaságpolitikai háttere egyöntetűen érzékelteti a költségvetés centralisztikus államhatalmi funkciójának kiélezését. Az egész költségvetési gazdálkodási rendszer a bevételek összpontosítását szorgalmazza, emlékeztetve a szocialista gazdaság elosztási mechanizmusára. Az 1993-as költségvetési tervezetben az állami szubvenciók szerepe ismét felerősödve jelenik meg, alátámasztva az állami vállalatok felé irányuló megkülönböztetett, de végeredményben általános jellegű államhatalmi érdekeket. Ez petrifikálja a meglévő gazdasági struktúrákat, és ha hozzávesszük a privatizációs folyamat lelassulását, akkor a gazdasági rendszerváltás hovatovább csak a politikai retorikában kap helyet. Az 1993-as költségvetési tervezet tehát a Mečiar-kormány egy újabb kísérlete a kétarcú politika folytatására. A tervezet nem reális, megvalósíthatatlan. Súlyos szociális következmények, további gazdasági veszteségek árán lehetne megvalósítani, ezt viszont a kormány nem vállalhatja majd magára. Ezért (eltételezhető, hogy a kormány maga sem veszi komolyan a képviselőknek benyújtott tervezetet, inkább a külföldi bankintézmények, követelményeinek tesz eleget. Hogy milyen lesz a kormány reális költségvetési politikája, arra még néhány hetet kell várni. Majd megmutatkozik az önálló szlovák állam keretei kőzött. Hiszen a költségvetés egyáltalán nem veszi figyelembe az ország szétesése után törvényszerűen felmerülő gazdasági és szociális problémákat, és ez az állam tényleges gazdaságpolitikáját a költségvetési provizórium praxisához vezetheti. Mindez mintha nem nagyon érdekelné a mai politikai reprezentációt. Feltehető, hogy talonban tartja valós gazdaságpolitikai elképzeléseit, amelyeknek viszont már semmi közük nem lesz a most esedékes költségvetési tervezethez. TÓTH JÁNOS HÚSBA VÁGÓ ÁRAK A Rimaszombati Húskombinátnak pár hónapja új tulajdonosa van: a Tauris Kft. November végén egy nagyszabású, show-műsorral egybekötött rendezvényen mutatkoztak be a járás elöljáróságának. Bár a meghívottak közül mindenki igyekezett az eseményhez illően mosolyt és jókedvet színlelni, azért az est folyamán nem egy vendég által elejtett rosszaló megjegyzést is hallottam. — Könnyű ezeknek ünnepelni, mikor az árakat szinte hetente felfelé srófolják — mondta mellettem egy olyan intézmény igazgatója, mely szinte naponta szoros kapcsolatban áll a húsgyárral. A Tauris Kft. vezérigazgatójával, Ľubomír Brezoviczkýval történt találkozásom során így érthetően az áremelések okára kerestem a választ. — Áraink természetesen a termelőknek fizettt áraktól függenek elsősorban. Míg szeptemberben 21—22 koronát fizettünk a sertéshús kilójáért, addig napjainkban 32—33 koronát adunk a szállítóknak, de még ez sem a végleges ár. Decemberben a felvásárlási ár 35 koronára is lel fog kúszni. A marhahús esetében a szeptemberi 15 helyett most 20, a hízóbikáknál 24—25 helyett most 28 koronát fizetünk. A felvásárlási árak növekedését így is csak részben vetítettük át értékesítési árainkba — főleg a húskészítményeknél voltunk mértéktartóak. Ha az árnövekedést szeptembertől decemberig százalékokban akarnánk kifejezni, akkor a sertéshúsnál 57, a marhahúsnál pedig 56 százalékos áremelkedésről beszélhetünk. • Sokan már az előre beharangozott januári drágulásról beszélnek. Mi várható a gömöri húspiacon? — Ezt én nem tudom megmondani, mert mi a termelő—feldolgozó—kereskedelem láncban csak egy láncszem vagyunk. Az árakat végül is a kereskedők diktálják, és a hozzáadottérték-adó is majd elsősorban őket sújtja, illetve igyekeznek majd azt a fogyasztókon bevasalni. A mi áraink továbbra is a felvásárlási árak függvényében változnak majd. Várható a sertéshús ára emelkedésének a leállása, sőt, mivel a járás aránylag önellátó és a húsfogyasztás további csökkenésére is számíthatunk, gondolom, januárban még olcsóbb is lesz. Ha így történik, akkor a mi árainkban is lesz némi csökkenés — de ez még sokmindentől függ. • Gyakran hallani olyan hangokat, hogy húsból, húskészítményekből kicsi a választék, sőt egyes helyeken hiánycikk a hús. ön szerint ez mivel magyarázható? — Ennek két oka is van. Először is kevés a vágóállat, de ennek már a termelők háza táján kell keresni az okát. Mi havonta 310—350 tonna húsárut és 280 tonna tőkehúst szállítunk az üzletekbe, ami bizony kevésnek bizonyul. Sertésekből a havi 1200 darab helyett néha csak ennek a felét tudjuk feldolgozni, mert egyszerűen nincs több, nem szállítanak többet a termelők. Az egyes elárusítóhelyeken az is a húshiány látszatát keltheti, hogy az illető hónapokra visszamenőleg nem rendezte velünk a számláját. E tartozások következtében kintlévőségeink jelenleg is elérik a 32 millió koronát. Ez, persze, nekünk is hiányzik, így az is érthető, hogy nekünk is vannak tartozásaink. Oda, ahol nagyok a tartozások, automatikusan nem szállítunk húsárut, és nem is lógunk, míg a mérleg helyre nem billen. • Hallhatnánk valamit a Tauris terveiről, jövőjéről is? Hogyan akarják az említett gondokat orvosolni? — Gyáron belül már minden követ megmozgattunk, feltártuk belső tartalékainkat. Ami az árakat illeti: az lenne a kívánatos, hogy saját üzlethálózatunkban értékesítsük a húst és a húsárukat — így a kereskedő árrésétől is megmentenénk a fogyasztókat. Ezen dolgozunk, noha már több saját elárusítóhelyünk is van. Az ideális, persze, az lenne, ha saját neveldéink, farmjaink is lennének. Meglehet, úgy 5-6 év múlva már erről is tényként beszélhetünk. Akkor, azt hiszem, már nemcsak mennyiségben, de minőségben és árban is meg tudunk felelni a választók igényeinek és pénztárcájának. POLGÁRI LÁSZLÓ Méry Gábor illusztrációs felvétele FÖLDÜGYBEN G. Á. Az örökrészek kiegyenlítéséről szóló egyezséget bárki megírhatja. Ha nem akar, nem szükséges minden esetben ügyvédhez fordulnia. Az egyezségnek tartalmaznia kell mindazt, amit a 293/92 Tt. sz. törvény előír. A törvény a megíró személyét nem szabályozza. HARANGVIRÁG Amennyiben az erdők nem az állam tulajdonába kerültek, hanem a többi örökös valamelyikének a nevén vannak, akkor nem kell félnie attól, hogy ez a tulajdonjog megszűnik. Tehát a geodézia által kiadott azonosítás időpontja az ön tulajdonjogára nincs kihatással. Az örökrészek kiegyenlítéséről szóló egyezség megkötésének időpontja 1993. június 30. Eddig az időhatárig kell felszólítania az átvevő örököst, hogy az örökrészekről szóló szerződést megkösse önnel. Ö. Z. Tanácsom, várja meg a szövetkezet transzformációját és utána az új vezetőséggel próbáljon meg ebben az ügyben tárgyalni. Természetesen akár most is fordulhat bírósághoz igénye érvényesítésével, de úgy gondolom, az általam javasolt út kevésbé lesz az Ön számára megterhelő. D. G. Ha az édesapja tulajdonát képezte a ház, teljesen kizárt, hogy hagyatéki eljárás során ez a csehszlovák állam tulajdonába kerüljön, mivel ön, mint egyeneságú leszármazott, megelőzi az államot az örökösödés sorrendjének tekintetében. Tehát valószínűbbnek tartom, hogy egyszerűen arról van szó, a kitelepített testvéreknek már a kitelepítést megelőzően tulajdonolt házingatlan része került az állam tulajdonába a kitelepítés során. A kérdés az, hogy a mezőgazdasági földek esetében is hasonló-e a helyzet, vagyis hogy volt-e ott is tulajdonrésze a testvéreknek, vagy sem. Amennyiben igen, akkor ez a rész nem igényelhető vissza, mivel a testvérek a földtörvény alapján nem jogosult személyek, mert nem voltak csehszlovák állampolgárok. Ha nem volt tulajdonrészük, akkor póthagyatéki eljárás során kell a földek tulajdonviszonyát rendezniük. Dr. VILÁGI OSZKÁR