Új Szó, 1992. december (45. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-05 / 287. szám, szombat

1992. DECEMBERS. ÚJ SZÓL GAZDASÁG 6 UQjflnmX- piacképek A vagyonjegyes privatizáció első hulláma a végéhez Közeledik, s ezzel együtt egyre több a kérdőjel a befektetési alapok működésével, az .értékpapír-kereskedelémmel kapcsolatban. Abból a tényből kell kiindulnunk, hogy a befektetési alapok a jelen pillanatban domináns szerepet kaptak a vagyonjegyes privatizációban. Tulajdonukban van a részvények nagyobb része, és a részvénytársaságok irányításában is döntő szavuk lesz majd. Nem úgy, hogy egy alap irányítja majd a társaságot, hiszen a törvény limitálja az egy alap által birtokolható részvények számát, hanem úgy, hogy több alap - pillanatnyilag hasonló érdekeltségű T tulajdonában lesz a részvények nagyobb része. Az egyéni befektető tehát nem konkurálhat majd velük saját érdekeinek érvényesítésénél. S már itt felmerül egy alapvető kérdés: a ma még hasonló érdekeket képviselő alapok a jövőben egységesek tudnak-e majd lenni a részvénytársaságok irányításában? BEFEKTETÉSI ALAPOK SOK A KÉRDŐJEL . A jelen pillanatban az alapok igyekeznek együttműködni, de sok szakember véleménye szerint csak idő kérdése, mikor ütköznek majd az érdekeik. Az első ilyen alkalom a részvénytársaság jövedelmének hasznosításánál jelentkezhet majd. Köztudott, hogy a gazdaságnak el• sősorban beruházásokra van szüksége. Ennek nagyobb részét nyugatról várnánk, de a tőkeáramlás onnan nagyon lassú, és a politikai bizonytalanság még inkább lelassít- ja. Így azután attól is függ majd egyegy társaság jövője, hogy hogyan viselkednek a részvényesei. Az esetleges nyereség jövőbeni felhasználásának problémája lesz tehát a közeljövő legvitatottabb kérdése. Ha egy társaságnál az alapok a főrészvényesek, akkor törvényszerűen osztoznak majd annak jövőbeni sorsa alakításában, a gazdasági stratégia kidolgozásában, s ezzel befolyásolják a kifizetett osztalék nagyságát és a jövedelmezőséget is. Márpedig éppen ez érdekli a leginkább a közvéleményt, hiszen éppen a részvények értékének feltételezett növekedése és az éves osztalék reményében váltották ki vagyonjegykönyvüket. Ne firtassuk most, hogy a vállalatoknak lesz-e egyáltalán pénzük valamilyen dividenda kifizetésére. A várható ellentétekben két fő nézet jelenhet meg a jövőben. Az első azoké lesz, akik azonnal pénzt akarnak látni a kuponjaik nyomán, s szemben velük lesz majd az a csoport, amelyik úgy véli, amit nem fektet be most azonnal újra, az holnap már mit sem ér. A vállalati menedzsment természetesen a lehető legnagyobb invesztíciókra törekszik majd, de tekintettel arra, hogy a legfőbb részvényeseket - az alapokat - a közvélemény a dividenda fizetése felé fogja ösztönözni, máris készen van egy konfliktushelyzet. Emellett azonban az alapok között is ellentétek keletkeznék. Sokuk ugyanis éppen a tőkenövekedést ígérte befektetőinek, ugyanakkor egy részvénytársaságba kerülhetnek olyan alapokkal, amelyek éppen ellenkezőleg, dividenda fizetésével csábították a vagyonjegykönyvükkel tanácstalanul álló polgárokat. Itt tehát bizonyára olyan komprimisszumok megkötésére lehet számítani, amely a kétféle alap között a minimálisra csökkenti majd a különbséget. Szükség van arra is, hogy a vállalatvezetés felelőssége tudatosuljon. Ugyanúgy, ahogy az egyes részvényesek, ők sem fejthetnek ki maximális nyomást a befektetési alapokra olyan céllal, hogy ma a lehető legtöbbet préseljék ki a vállalatból. Hiszen a mai gazdasági helyzetben ez a jövőbeni fejlesztés egyértelmű lehetetlenné tétele lenne. Valószínű tehát, hogy kompromisszum születik majd. A nyereség egy részét újra befekteti, egy részét pedig szétosztja a vállalat. Ha azonban a tőkenövekményre orientált alap eleget akar tenni Ígéreteinek, akkor a részvények után kapott dividendát új részvények vásárlásába fekteti majd be. Az már egy másik kérdés, hogy a társaság piaci értéke nem csökken-e amiatt, hogy kisebb lesz a versenyképessége, hatékonysága, ha befektetés hiányában elmarad a műszaki fejlesztés. Az a kérdés is előtérbe kerülhet, hogy a tőkenövekedésre összpontosító befektetési alapoknál az új részvények vásárlása, tehát a portfolió kiszélesítése kellően kompenzálja-e az újrabefektetés elmaradását ugyanannál a vállalatnál. A nyereségorientált alapok viszont amiatt aggódhatnak majd, hogy a befektett pénzzel arányosan csökken a kifizethető osztalék mértéke. Természetesen nincs értelme annak, hogy előrevetítsük a további fejlődést, hiszen még számtalan váratlan tényező befolyásolhatja döntő módon a részvénytársaságok sorsának alakulását. A figyelmeztetés azonban, amely a „menedzsmenttudomány" egyik mai legnagyobb szakértőjétől, Peter Druckertől származik, mindenképpen helyénvaló: A legrosszabb az, ha a bevételét a vállalat sikeres fejlesztéséhez szükséges befektetések helyett feléli anélkül, hogy az valamilyen új hasznot hozna. ÉPÍTŐI PAR Különböző vizsgálatok és a statisztikai hivatal adatai is azt mutatják, hogy az építőipar az első olyan iparág, amelynek sikerült elrugaszkodnia a transzformáció okozta negatív teljesítménygörbe aljától, s elindulnia felfelé. Minden bizonynyal része van ebben annak is, hogy éppen az építőipart „kapta telibe" a válság, mindjárt az első időszakban, és az addigi mamutvállalatok apró cégekre estek szét. A helyzet először éppen ebben az iparágban tisztult ki a magánvállalkozások megjelenésével, a konkurencia megteremtésével. A 80-as és 90-es évek határán még néhány tucat mamutcég dominált az építkezések piacán, de mára - ezek osztódással többszörösen megszaporodtak, nagyságuk pedig jelentősen lecsökkent. Ráadásul teljesen új magánvállalkozások is létrejöttek, amelyek mára mind kapacitásukkal, mind műszaki lehetőségeikkel kemény konkurenciát jelentenek még a korábbi nagyvállalatoknak is. Július végéig 963 építőipari vállalatot jegyeztek be s a számuk azóta is nőtt. Ezekből mintegy 8 százalékkal kevesebb foglalkoztat 200-400 embert, az ezer főnél nagyobb munkáslétszámú építővállalatok száma pedig 2 százalékkal kevesebb, mint tavaly. Nőtt viszont a 200-nál kevesebb alkalmazottat számláló cégek száma. Az év elején 71 céget jegyeztek 25-nél alig nagyobb munkáslétszámmal, s ezek száma mára mintegy 300-ra emelkedett. A jelenlegi állapot tehát az építővállalatok megszaporodását mutatja, amely cégeknek azonban egyáltalán nem kell félniük, hogy munka nélkül maradnak. A nagyberuházások lecsökkenése ugyanis inkább a nagyobb vállalatokat érintette, de ezek többsége is idejében lecsökkentette gépparkját, létszámát a szükséges szintre, esetleg egy kis tartalékot hagyva, ha netán mégis megjönne a várt nagy üzlet. Telítődött ugyan az épületfelújítások piaca, noha ez még jó pár évig munkalehetőséget ad majd a lakóépületek restitúciója, azok üzlethelyiségekké, irodákká való átalakítása miatt, de a közepesnél nagyobb vállalatoknak is jó lehetőségeket biztosít majd a jövőben az ország infrastruktúrájának feljavítása, főleg az autópálya-hálózat kiépítése. A nagy építőipari vállalatok a kis cégek szolgáltatásaira támaszkodnak és így mindkét fél jól jár. Közben beléptek a piacra a külföldi vállatok is és a hazai beszállítókra támaszkodva lényegesen beleszólnak a szállodák, irodaépületek építésébe, főjeg a nagyvárosok központjaiban. Érvényes azonban mindez fordítva is. Nem egy csehszlovák vállalat talál munkát Németországban, Ausztriában vagy máshol, ahol azonban „az olcsó keleti konkurencia" miatt elégedetlenkedő hazai cégek nyomására a közeljövőben bizonyára a feltételek megszigoradására kell számítaniuk. ÁLLAMKÖTVÉNYEK AJÁNLOTT AJÁNLAT A piaci mechanizmust az állam és a banki szféra különválása, az utóbbinak viszonylagos önállósága is jellemzi. Az állam csak azzal a pénzzel gazdálkodik, amelyet az adókból, elvonásokból és díjszabásokból a költségvetésbe sikerül bejuttatnia. Mi van azonban akkor, ha az állami kiadások nagyobbak mint a bevételek? Ki fizeti meg a különbséget? Ez egyáltalán nemcsak elméleti kérdés, hanem olyan mindennapi valóság, amely a világ talán összes pénzügyminiszterét naponta nyugtalanítja. A megoldás pedig kézenfekvő: Az állam - amelynek nincs elég készpénze - nem úgy szerzi be, hogy az állami pénzverdében kF nyomtatja a hiányzó (fedezetlen) összeget, hanem inkább kölcsönkéri azoktól, akiknek van pénzük. Ezek pedig általában a bankok, noha gyakori jelenség a világban az is, hogy az államkötvényeket nyilvánosan a lakosságnak kínálják fel. (Erre keserű ízű emlékei is lehetnek az idősebb embereknek itt, Kelet-Európában, elég csak a békekölcsönöket említeni.) A tavalyi többmilliárdos költségvetési hiányok, mindhárom - még meglévő - kormányunkat, tehát a szlovákot, a csehet és a szövetségit is arra ösztönözték, hogy kölcsönözzön. De milyen kamatra? Két határ létezik: az alsó, az, amelyért még egyáltalán hajlandók a hitelezők a pénzt az államnak kölcsönadni. Itt vitathatatlanul szerepet játszik a tény, hogy saját államuknak kölcsönöznek, márpedig az államot általában elsőosztályú adósnak tekinti a közgazdaságtan. Másrészt viszont, ha tőkehiány van és drága a pénz, akkor az állam sem takarékoskodhat a kamatokkal. Ezek nem elméleti fejtegetések, hanem ez a nyers valóság. Nem titok például, hogy a szlovák kormány által kibocsátott hatmilliárd korona értékű államkötvényekből, amelyek a tavalyi költségvetési hiányt lennének hivatottak fedezni, csak egy tizednyit sikerült eladni október elsejéig. Pontosabban 580 millió korona értékben a névleges és 20 millió korona értékben a névlegesnél nagyobb összegért. Ezek 15 százalékos évi kamatú vagyonjegyeket jövedelmeznek s a kamatot félévenként fizeti az állam, lefogva belőle a 25 százalékos adót. A második kamathatár, a felső, nem jár messze az alsótól, hiszen az állam tisztában van vele, hogy a túlságosan nagy kamatfizetéssel nagyon leterhelné az államkasszát. Aki figyeli az ideiglenes értékpapírpiacot, észre kellett, hogy vegye az államkötvények egy másik, különleges fajtáját is, mégpedig a rehabilitációs államkötvényeket, amelyeket a belügy-, az igazságügy- és a védelmi minisztérium által jogosultnak ítélt személyek kapnak. Ezek 10 százalékos évi törlésztéssel 1991 november elsejétől vannak forgalomban egészen 2000-ig, -és egymilliárd korona értékben adtak ki belőlük. A cseh pénzügyminisztérium nemrégiben ismételten bocsátott ki államkötvényeket a lakásépítés finanszírozására, mert - a költségvetés ismételt visszafogása miatt - komoly veszélybe kerülne az új lakások építése. Az első ilyen kibocsátás névértéke 5,6 milliárd korona volt és kétéves visszafizetési határidőt jelentett, a hasznot pedig a befektető számára a 9-11 százalékos kamat - az adó levonása után. Szaporodnak a szlovák pénzintézetek tapasztalatai is az államkötvényekkel. Márciustól októberig három tételben 4,2 milliárd korona névértékű kötvényt bocsátott ki a szlovák pénzügyminisztérium - Csehországhoz hasonlóan a komplex lakásépítés megkezdett épületeinek a befejezésére. Lefizetési határidejük 5 év, s mivel jövedelmük adómentes, ezért alacsonyabb, 8 százalékos az utánuk járó kamat. Ezeket az államkötvényeket a piac felvásárolta, ellentétben a költségvetési hiány finanszírozására kibocsátott, már említett államkötvényekkel. Az érdekesség az, hogy a „költségvetési kötvények" felajánlási feltételei nagyon hasonlók voltak mint a csehországi lakásépítési kötvények esetében. Nehéz megmondani, miért nem találtak vevőre, egy azonban biztos: mind a szlovák, mind a cseh pénzpiacnak vannak olyan sajátosságai, amelyeket nem ajánlatos figyelmen kívül hagyni. Az államkötvény, mint pénzpiaci eszköz természetesen a megszokott piacgazdasági fogalmak közé soroiódik. De éppen a nyugati gazdaságokat jellemzi az, hogy a mai krónikus költségvetési hiányuk oka a meggondolatlan múltbeli eladósodásuk, amely akár jóhiszemű okokra is visszavezethető. Adósságot csinálni, hitelre élni természetesen lehetséges, de csak akkor, ha világos és reális elképzelések is vannak arról, hogyan fizetjük azt vissza. M l N ITESZT NEM MEGY A SZEKÉR? Miért lehet sikertelen egy vállalkozás? A leggyakoribb nyolc okot M. R. Rose vállalkozási tanácsadó az alábbiakban látja: A KELLŐ FIGYELEM HIÁNYA A vállalkozó azt hiszi, hogy a vállalkozásnak csak egyetlen vonatkozására kell odafigyelnie, például a finanszírozásra, vagy a termelésre és nem tudatosítja, hogy a sikerhez minden területnek hozzá kell járulnia. A TERVEZÉS HIÁNYA Lázasan vállalkozni kezd - először egy elmaradt területen, mert ott alacsony a helyiségbérlet, vagy egy új áruház, vagy üzletközpont első bérlőjeként. Csak a vevők maradnak el valahogy. KÖVETKEZETLEN AZ ALVÁLLALKOZÓKKAL Gyengébb minőségű árut, vagy szolgáltatást is átvesz, kevés figyelmet szentel a másodlagos forrásoknak és nem keresi kidolgozott rendszerességgel a jó minőségű árut a lehető legolcsóbb áron. A VÁLLALKOZÁS ANYAGI FELTÉTELEINEK NEM ISMERETE Pontatlanok a könyvelési adatai, nincs a nyereségre, a költségekre, a rentabilitásra, az árakra vonatkozó kidolgozott koncepciója, s az ilyen információk hiányában képtelen intelligens döntéseket hozni. A KONKURENCIA NEM MEGFELELŐ ÉRTELMEZÉSE Mivel nem ismeri saját erős és gyenge oldalait, az ellenfeleivel szemben elveszti az erösebb pozíciók megszerzésének lehetőségét. GYENGE KÉPESSÉGŰ EMBEREK KIVÁLASZTÁSA A vállalkozónak nem sikerül olyan rendszert kidolgoznia az alkalmazottakra vonatkozóan, hogy csapatmunkát tudjon kialakítani. A másik eset, amikor nincs bátorsága elbocsátani a nem megfelelő munkaerőt. A PERSPEKTÍVA HIÁNYA Elveszik a részletekben, nincs áttekintése arról, hogyan halad a vállalkozás egész tevékenysége. NEM JUT KELLŐ FIGYELEM AZ ELADÁSRA A vállalkozó ezzel azt ignorálja, ami a legfontosabb dolog kell, hogy legyen bármilyen vállalkozásban, ha sikeres akar lenni. Az oldai any FELSZÁLLÓ ÁGBAN