Új Szó, 1992. december (45. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-03 / 285. szám, csütörtök

5 PUBLICISZTIKA 1992. DECEMBER 3. JAN ICS KÁLMÁN TUDOMÁNYOS BALKANIZÁLÁS A

forradalom utáni támadó hang' vételü nemzeti érzelmeket szembetűnően egy háttérből szivárgó zavaros légkör jellemzi, azzal a téves tudattal, hogy Szlovákia az 1945-ös hagyományok örökségével mindig győztesként tárgyalhat, aki pedig más nemzetiségű, akár hazai, akár külföldi, köteles eltűrni a fölényes hangvételt. A magatartás jellegzetessége a magyar hibák felnagyítása, átszerkesztése. Ugyanakkor általános jelenséggé fajult, hogy napjainkban a szlovák önbírálatnak az árnyékát sem látjuk, s a múlt hibáinak és bűneinek ^szűrése általános gyakorlattá merevedett, azonos súllyal a közéleti vitákban és a tudományban. Ľuboš Jurik Slováci a Maďari címmel a Literárny týždenníkben (1992. október 31.) részletezi a nemzetközi vonatkozásokat, de érvei az előítéletek légköréből születnek, mintha egyetlen célja a nemzeti tudatipar kiszolgálása lenne. Az ítélőképesség egyéni alkalmazkodását már az első hadmozdulattal elárulja, amikor az álarcos kommandó bevetését a fradista drukkerek ellen az eseményekkel mentegeti, pedig köztudott, hogy ugyanolyan, de más nemzetiségű hangoskodókkal szemben nem került volna erre sor. Komolyabb színezetű a folytatás: „ Különösen veszedelmesek voltak a szlovák nemzet számára a politikai életben az Apponyi-féle elnemzetlenitő törvények..." Itt szinte önműködőlég adódna az összehasonlítás szükségessége a mai, 1990-es nyelvtörvénnyel. A részletek ismertetése alapján meg lehetne vitatni, melyik kezdeményezés volt elnyomóbb és nacionalistább. Vannak ugyan a szerzőnek elfogadható észrevételei is, de nem szabadulhat attól az általános nacionalista irányzattól, mely nem veszi tudomásul a ma már három éve beindított helyezkedés taktikai mulasztásait, nincs szava olyan hangok ellen, melyek a háború utáni nemzetiségi üldözések áldozatait lefasisztázták, félszázezer ember deportálását és kirablását eltitkolják vagy ,,munkaszolgálatának nevezik, mintha az emberi jogokból való négyéves kizárás sohasem létezett volna. Érthetően ki kell mondanunk: a saját bűnök letagadása, a másoké felnagyítása nem alkalmas eszköz a barátság megalapozására. Ma még részben életben van a kassai kormányprogram hajdani rabszolganemzedéke, az irányított történetírás azonban elszántan kivárja a biológiai pusztulást, amikor már mindent le lehet tagadni. Ľuboš Jurík bevezető észrevételeiben elismeri és értékeli az ezeréves együttélés néprajzi hagyományait, a betörő, külső ellenségekkel szembeni több száz éves védelem tényét, de elmerül a zavarosban, amikor a nacionalista sugalmazásokat a kisebbségek helyzetrajzával kívánja semlegesíteni. Megdöbben, hogy a magyarországi szlovákok fogynak, a szlovákiai magyarok pedig szaporodni merészelnek, miközben - a megszokott természetességgel - figyelmen kívül hagyja a szlovák települések szórványjellegét, a háború utáni gottwaldizmustól elszenvedett súlyos népritkítást, az értelmiség megfutamodását stb. Mintha Szlovákiában az elmúlt hetvenkét év alatt nem tűntek volna el magyar szórványtelepülések. K

iemelve, hogy a csehszlovák statisztikai adatok szerint a magyarok száma Szlovákiában 1921-ben 650 ezer volt, Magyarországon viszont a kitalált és híresztelt abszurd százezrek helyett a szlovákok száma nem érhette el a 200 ezret, ismerkedjünk meg Ľuboš Jurík további mondanivalójával a szlovákiai magyar kultúra értékelésében: ,,De semmi értelme mindezt elsorolni, ha ellentétként szembeállíthatjuk a Magyarországon élő szlovákok fizikai, kulturális és anyagi értéktelenségével. Aki volt Magyarországon, aki találkozott a szlovákul beszélők maradványaival, aki látta valós állapotukat és reménytelenségüket, igazat fog nekem adni. Az összehasonlítások hátteréből mint abszurd bohózat kiemelkednek a hangok a Duna túlsó oldaláról. Ez politikai cinizmus és irányított dezinformálás." A hosszabb idézetre azért volt szükség, mert a hamisító szerző a téma velejére tapint, el kell végre dönteni, ki beszél igazat, és kik azok, akik három éve következetes hazudozással akarják kiépíteni a két nemzet barátságát. A nacionalista hangadók teljes egyöntetűséggel törlik a történelemből Daniel Okáli 1946. évi nagyvonalú küldetését, amikor a magyarországi szlovák szórványkisebbség felét sikerült átcsalnia Szlovákiába. Arról is haszos lenne tájékoztatni a mai szlovák nemzedéket, hogy négy éven keresztül (1945-1948) milyen színvonalú volt a magyar kultúra Szlovákiában. Ľuboš Jurík a gottwaldizmus hajdani garázdálkodásával szemben, a megszokott módon, lesöpri a tényeket a házilag gyártott történelemről, viszont ugyanakkor nemzetközi ellenőrző vizsgálatot tart szükségesnek, feltételezve, hogy az ellenőrző nemzetközi szerv majd simán elhiszi azokat a valótlanságokat, amiket' ma élenjáró személyek is fennhangon hirdetnek a magyarországi szlovákok öthat százezres számáról. Egy valamihez nem volt eddig bátorsága senkinek: kimondani a jeles szerző nevét, akit Daniel Okálinak hívtak. Ezért javaslom, hogy a nemzetközi ellenőrzés megvalósítása előtt térjünk át az általános igazmondásra. A jövő megalapozására Ľuboš Jurík kemény magabiztossága sem látszik elegendőnek: „...azok az idők régen elmúltak, amikor a szlovákok alázatosan vártak a hatalmas szomszédok döntéseire, ma már a nemzetközi vitákat nem az agresszivitás szótárával mérik." Bátran és szépen hangzik az álláspont, de a saját hibák és bűnök eltitkolása sem vezet a népek közös paradicsomába, viszont kétoldalú teljes igazmondás esetén nem fenyegethetne mesterséges konfrontáció. A Literárny týždenník említett számában még két valótlanságokkal tarkított uszítás olvasható Jozef Siváktól és Vlado Brožíktól. Kormos és Papuček magyarországi élnacionalisták pedig Nyilatkozattal támogatják a szlovákiai propagandát, azonos helyezkedéssel, eltüntetve a történelemből a magyarellenes barbárság háború utáni emlékeit, pedig a háború utáni négy év árnyéka a kassai kormányprogram tételeivel ma is itt kisért közöttünk. A tények letagadása és valótlanságok állítása jellegzetes tünete a nacionalista propagandának. Nem az irodalmi bátorság jele a háború utáni nemzetiségi politika lomtárban felejtése, egy nemzeti kultúra négy évig tartó kizárása a társadalomból, amikor Szlovákiában megszűnt a már négyszáz éves betű és könyvnyomtatás az iskolarendszerrel együtt. S a tömegrablásokkal tarkított deportálásokat pedig negyvenhét éve sikerrel törlik Szlovákia történelméből, a helyzet mentegetésére történészek vetik be a számbeli reciprocitást. Anton Hrnko történész úr pl. 1992. augusztus 15-én a pozsonyi rádióadás vitadélutánján kijelentette, hogy 1920-ban hatszázezer szlovák lakott Magyarországon. A számadat bizonyítását sunyi hallgatás pótolta, ugyanis a történész kellő merészséggel Daniel Okáli 1946-os hamis propagandaszámát toldotta meg kétszázezerrel, így napjainkra - a számbeli reciprocitás kedvéért - megerősítette a nacionalizmus hadállásait. D

e nemcsak Literárny týždenník létezik, másutt is találhatunk érdekességeket. Dušan Kováč szociológus szerint (Szociológia, 1992. 1-2): „Néha úgy tűnik, mintha a nacionalizmus mindenáron életben akarna maradni, akár az emberiség pusztulása árán is. Minden arra mutat, hogy túléli a kéiezredik évet." Ezzel a balhittel nehéz egyetérteni, a nacionalizmus nem semmiből képződik, alapvető előzmény a tömegek meghatározott célzatosságú befolyásolása szóban, képben és írásban egyaránt. Ezek határozták meg a társadalom érzelmeit és magatartását az elmúlt három évben. Persze még nincs lincshangulat, de bizonyos, hogy a tervszerűen mozgó és következetes hamis tájékoztatás idővel az Ortega-féle „tömegek lázadásá"-hoz vezethet, melyben a helyzet legfőbb felelősei az értelmiségi irányítók, élükön a csaló és hallgató történészekkel. Dušan Kováč szociológiai tanulmányában joggal kifogásolható, hogy a szlovák nacionalizmus magyarázatának összegezésében nem említette a háború utáni négyéves magyarellenes kíméletlenség abszurditásait, olyan látszatot keltve, mintha elfogadná a szélsőségek célzatosan szerkesztett magyarázatait, melyek szerint a Horthyrendszer helyi erőszakoskodásai azonosíthatók mindazzal, ami Dél-Szlovákiában a kollektív elnyomás keretében a háború utáni években lezajlott. Ennek ellenére vannak tárgyilagos meghatározásai is: „Szlovák nacionalizmus létezik. Olykor heves fellépésekkel jelenik meg a politikai porondon. Történelmi távlatból meg kell állapítani, hogy a megmozdulás fiatal, elhajlást jelképez a szlovák mozgalmakban. " A nacionalizmus hátterének vizsgálatában elég okunk van az elméletek megkérdőjelezésére, határozottan elfogadhatatlan az elkerülhetetlenség dogmája, az a tétéi, mely szerint a kommunista diktatúra összeomlása mindenütt szélsőséges nacionalizmushoz vezet, katasztrófával fenyeget, mert kivédésére nincs fegyverünk. Pedig éppen itt vannak elrejtve a végzetes tévedések! Teljesen világos a tennivaló, meg kell találni a felelősségrevonás és megtorlás eszközeit a tényhamisítókkal szemben, mindazokkal szemben fellépni, akik kockázatos szándékokkal és háttérrel valótlanságok terjesztésével vezetik félre a társadalmat, tekintet nélkül tudományos és hivatali beosztásukra, mert bírálni mindent lehet és szabad, de nem az igazság elhallgatásával és kitalált valótlanságok híresztelésével. Nincs a világon „veleszületett" nacionalizmus, a tömegindulatok nem a biológiai társadalom termékei, hanem a tömeglélektan jelenségeinek befolyásolása révén keletkezik. Ezt már a múlt században is tudták (Gustave Le Bon: A tömegek lélektana), de napjainkra mintha mindent kezdenénk elfelejteni, tudományos elismerést igénylő személyek és csoportok a balkanizálódás útjain ténferegnek, folyik az ösztönösen irányított lélekmérgezés, a hírlapok szerkesztőségeinek mintha nem lennének tájékozott szakembereik, akik adott esetekben a vétót ki mernék mondani. Ez a nézet nem politikai, hanem büntetőjogi cenzúra! N

em az esetleges jogi és technikai sérelmek az akadályok a nemzetek közeledésében, hanem a tájékoztatás uszításjellegű elfajulása. Vagyis a rendezéshez egy kis tisztesség és némi tudás is kellene, a jogi és technikai háttér (Bős, kisebbségi kérdés stb.) önműködőlég alakulnak kedvezőbbé. sokan fáznak, siránkoznak, s tudatosítják, hogy vége, állam bácsitól nem kaphatnak semmit. - Idestova egy éve, hogy létrehoztuk Rimaszécs és környéke polgármestereinek társulását - tért át egy másik témára a polgármester. - Kilenc kisközség tartozik ide, köztük egy olyan is, amely már egy másik körzeti hivatal hatáskörében van. Egy ilyen mikrorégió kialakítása számunkra is előnyös volt, mert több fontos kérdésben, mint például a szeméttárolás, vízvezetéképítés, közösen tudunk dönteni, s ha szükséges az anyagiakat is összevonjuk. Van amit sem a társulásban, sem a községi hivatalban nem tudunk biztosan - például azt, lesz-e állami támogatás jövőre, hogyan, miből finanszírozzuk majd az ökológiai beruházásokat, mi lesz az adóval. Sok mindenben tanácstalan vagyok. Hiányolom a központi gyakorlati tájékoztatást - azért mondom, hogy gyakorlati, mert nem lehet mindent a papírokból kiolvasni, sok esetben a törvény betűje sem egyértelmű, van amit többféleképpen lehet értelmezni. Jó lenne, ha ezt az illetékesek mielőbb észrevennék és kiküszöbölnék. POLGÁRI LÁSZLÓ TÉLEN TÖBB A GOND LÁTOGATÓBAN RIMASZÉCSEN A faluközpontban újabbnál-újabb létesítmények: Jednotaáruház, presszó, a rendőrség nemrég emelt székháza. Az ide vetődő idegen bizonyára úgy gondolja, itt minden a legnagyobb rendben van, egy ütemesen fejlődő községbe érkezett a Rima partjára. Viszont ha az illető egy rövid sétát tesz a községet átszelő országút mentén, máris megváltozik a véleménye: az itt található többcsaládos, közös udvarosházak lehangolóak. A környék rendezetlen, a házak elhanyagoltak, ápolatlanok. Többnyire cigányok laknak itt, s azt még a felületesen szemlélődő látogató is észreveszi, sokan vannak. Rimaszécsen ugyanis a lakosság jelentős hányadát képezik. - Tudja, most kritikussá vált a helyzet, hisz tél közeledtével még több roma lett munkanélküli -mondja nem kis keserűséggel hangjában Pósa Zoltán polgármester. - A lakosság fele cigány - számuk 810-re tehető. Az utolsó népszámlálás alkalmával csupán hetvenen vallották magukat romáknak. Sokuknak csak ideiglenes tető van a fejük fölött. Ezért persze a községet és gyakran engem vádolnak. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a község képtelen maga ennek á problémának a végére járni. Nekik pedig nincs pénzük arra, hogy önerőből házat építsenek maguknak, de nem is akarnak. A század elején épült parasztházakban a magtárakat és a fatanókat is hajlékként használják. Községünknek 24 első és 20 negyedosztályú lakása van és bizony azokban is sok nem fizető roma él. Nem tudunk velük mit csinálni, meri egyszerűen nincs hová kiköltöztetni őket. Szükséglakásokra lenne szükségünk, ahová áthelyezhetnénk őket, de ezek felépítésére nincs pénzünk. Oda jutottunk, hogy a már felvásárolt régi házakat fokozatosan visszaadjuk az eredeti tulajdonosoknak vagy azoknak akik fizetni is tudnak értük. Több közművesített területen található házhelyet tudnánk felkínálni az építkezőknek, csakhát kicsi az érdeklődés. Holtponton vagyunk, s csak remélni tudjuk, hogy ebből az áldatlan helyzetből hamarosan kilábalunk. Falunézö körutunk az egykori Tesla mellett, a gabonasilók és a sportpálya közelében visz el. Ezek látványa a polgármesterben újabb gondolatokat ébreszt. -Helyzetünket bonyolítja, hogy a szövetkezet is hullámvölgyben van. Hajdan nyolcszáz ember dolgozott ott, most alig a felük. A Tesla üzemrészleg leállt. Igaz, privatizálták és hamarosan ismét beindul, húsz embernek ad munkát. A parkettagyár egykor szintén a szövetkezet jól menő melléküzemága volt. És itt a sportpálya, igény mutatkozott a teniszpályák iránt és a község ebben is segített. Közhasznú munkavégzésre húsz munkanélkülit is foglalkoztattunk, de a kinti munkákat most már nem lehet folytatni. Jövőre - ha lesz még ilyen - továbbra is élünk a lehetőséggel és alkalmazzuk majd a munkanélkülieket. Főleg romákat, mert úgy érzem, őket a munkaadók hátrányosan megkülönböztetik. És nekünk is kevesebb bajunk lesz velük, hisz kevesebb a lopás, betörés és egyéb törvénybe ütköző cselekedet, ha dolgoznak. Mert azt hiszem, az a tény, hogy három fős községi rendőrőrsöt alakítottunk, sok mindent elárul. A községi hivatalban több roma várakozott. A polgármester mindenkit türelmesen végighallgatott, megértően tájékoztatott és tanácsokkal látott el. Ismét kettesben maradtunk. - Ez így mégy mostanság. Nap mint nap panaszkodnak a tüzelő miatt. A romák ugyanis nyáron nem tudatosítják, hogy tél is lesz és a tüzelőre félre kell tenni a pénzt. Most