Új Szó, 1992. december (45. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-18 / 298. szám, péntek

1992. DECEMBER 18. HAZAI KORKÉP LAPSZÉLEN ÖVÖN ALUL BÍRÓI SEGÉDLETTEL? Amilyen a polgármestered, olyan községben élsz - érvényes hazánkban is odestova két éve, amióta a helyi elöljáróságok nem a járási nemzeti ós pártbizottságok direktíváit végrehajtó hivatalokként működnek. Ennek ellenére a szabadon választott polgármesterek egyáltalán • nincsenek irigylésre méltó helyzetben. A kibővült mozgástért ugyanis csak lépéshátránnyal követi a lehetőségek kihasználásához szükséges jogi és anyagi teltételek biztosítása. Napjainkban pedig tanúi lehetünk annak, hogy ez a nehezen építgetett önkormányzati rendszer újra veszélybe kerül. A jövő évi' szlovák költségvetési tervezet ugyanis több olyan elemet tartalmaz, amelyet a polgármesterek végveszélyként értékelnek. így például a Mečiar-kormány 700 millió, korona bevételt kalkulált számukra a községi vagyon eladásából. Eltekintve attól, hogy az érvényes törvények alapján az államhatalomnak nincs joga beleszólni a tőle teljesen független helyi közigazgatás tevékenységébe, a mintegy két és félezer szlovákiai település egyharmadát kitevő kisközségek még szorult helyzetben sem tudnak mit pénzzé tenni, hiszen általában csak a községi hivatalt és a művelődési házat birtokolják. • Folyamatosan csökken a kisebb települések számára nyújtott költségvetési támogatás is. Ezt anriak idején a Szlovákiai Falvak és Városok Szövetségének javaslatára ítélték meg azoknak a kisközségeknek, amelyek ipar hiányában nem számíthatnak a helyi illetékből származó bevételre. így például a kilencszáz lakosú bodrogközi Nagykövesd ilyen címen tavalyelőtt még 181 ezer koronát kapott, jövőre viszont csak 80 ezerrel számolhat. Arra már szinte nem is mernek a polgármesterek gondolni, hogy mi lesz akkor, ha a kormány valóra váltja azt a tervét, miszerint az egészség- és oktatásügyi létesítmények fenntartását állami támogatás nélkül községi feladattá teszi. Ez talán papíron segítene, valamit az önálló Szlovákia költségvetési gondjain, csak nagy részének bezárásával járna. Ilyen körülmények közt nem is meglepő, hogy az említett szövetség kétségbeesett kísérleteket tett a költségvetést jóváhagyó parlament meggyőzésére. Ma, amikor sor kerül erre a szavazásra, kiderül, hogy ez a munka mennyire volt eredményes. A képviselőknek viszont számolniuk kell azzal, hogy ellenkező esetben sok polgármester lemondhat. A nagykövesdi Jakus Péter, a szövetség tanácsának tagja szerint főként azért, mert teljesen esélytelenül nem látják értelmét, hogy küzdjenek a rendszerváltás után egyszerre nyakukba zúduló gondokkal. Az is meglehet persze, hogy a jelenlegi hatalmi garnitúra épp erre számít. A Mečiar-kormány ugyanis hivatalba lépése óta aprólékos munkával teszi rá a kezét a társadalom minden fontos területére. Ennek részeként a tisztogatás napjainkban elérte az államigazgatás legalsó szintjét. Komoly sikereket könyvelhetnek el a legfontosabb sajtótermékek „meggyúrása" terén is. így azután lassan már csak egyetlen nagy szervezett erő marad kívül a karámon, a független önkormányzatok. -Ha viszont itt is újra a hajbókoló garnitúra kerül többségbe, ez az akadály is elhárul az államalapító . urak (legalábbis rövidtávon) kényelmes országlása elől. TUBA LAJOS A SZELLEM ADÓSAI JUTALMAK A SZENCZI ALAPÍTVÁNYTÓL Bensőséges tanszéki ünnepség keretében adták át tegnap a Szenczi Molnár Albert Alapítvány pénzjutalmait a pozsonyi Komenský Egyetem magyar szakos hallgatóinak. Idén harmincnyolcan kaptak 300-tól 800 koronáig terjedő jutalmat, amelyet a tanulmányi előmenetel, valamint publikációs tevékenység vagy előadói aktivitás figyelembe vételével osztottak ki őszesen 19 500 korona értékben. egyetemességét. Beszélt a hűségről, azt kérte a hallgatóktól is, maradjanak hűek magyarságukhoz, váljanak ők is szorgos adósokká, a haza, a nemzet, a nép s önmaguk adósaivá. Az alapítvány a jutalmazáson kívül egyéb módon ugyancsak támogatja a tanszék diákjait, átvállalja a részképzésre külföldre utazók útiköltségét, fedezi a vendégtanárok előadásainak költségeit stb. „Nincs Az ünnepségen Jakab István docens, tanszékvezető köszöntötte az egybegyűlteket, majd az alapítványtevő Turczel Lajos docens, a tanszék egykori vezetője szólt arról, hogy Szlovákiában örvendetesen szaporodnak azok a magyar alapítványok, amelyek az oktatás támogatására jöttek létre, de nem érdektelen kiemelni azt a tényt, hogy eddig a Szenczi Alapítvány az egyedüli, amely jutalmakat is oszt. A tanár úr hangsúlyozta Zalabai Zsigmond egyetemi oktató szívós következetességét, akinek az ötvenezres alaptőkét sikerült négyszeresére növelnie. „Néhány év múlva, de még e század folyamán - fogalmazott az idős tanár - kialakul az a helyzet, hogy hallgatóinkat kiemelkedő tudományos és irodalmi munkáért fogjuk tudni megjutalmazni." Zalabai Zsigmond Molnár Albert szavaira hivatkozott, mondván, szorgos adósa ő is a hazának, annak a szellemi hazának, amely határok nélkül jelenti a magyar kultúra Méry Gábor felvétele lehetetlen dolog, csak tehetetlen ember van" - mondta, s a mondás teljes joggal értelmezhető rá, aki nem ismer lehetetlent az alapítvány érdekében, s két kézzel küszködik az oly gyakori tehetetlenség korlátaival. - A hallgatók közül kilencen tiszta jeles előmenetellel'érdemelték ki az alapítvány figyelmességét, néhányuk neve bekerült vagy éppen bekerülőfélben van a köztudatba, ők előadóművészként, vagy szavalóversenyeken, esetleg a sajtó hasábjain tűnnek föl (Pokstaller Lívia, Vajda Barnabás, Marczy Erzsébet), netán csak egyszerűen megdolgoznak a jó vizsgaeredményekért (akárcsak az esztétika szakos Nagy Szilvia, Vecserka Judit és Béres Csilla, az angol szakos Szunyogh Zsuzsa, az ipolypásztói Zaburszky Tímea, a libádi Tóth Mónika). Valamennyiük egyöntetű vallomása szerint az anyagi megbecsülés mellett nem elhanyagolható a jutalom erkölcsi értéke. (brogyányi) JOGTALANUL FÉLÜNK? Egyes szlovák politikai köröket hidegzuhanyként ért a hír: a magyar nemzetiségű lakosság 45 százaléka vélekedik úgy, hogy a föderális állam megszűnése után a magyar kisebbség helyzete rosszabbodik (ugyanakkor 15 százaléknyi szlovák álláspontja hasonló, és a szlovák nemzetiségű megkérdezettek tizenhat százaléka a Szlovák Statisztikai Hivatal szerint js „kitérő" választ adott, merthogy a kérdést nem tudja megítélni). Persze tény az is, hogy a magyar nemzetiségű megkérdezettek 15 százaléka sem tudott választ adni a feltett kérdésre. A meghökkenés bizonyos szempontból jogos, másrészt viszont az, aki ismeri a szlovákiai politikusok kijelentéseit, nem lenne szabad, hogy hidegzuhanyként érzékelje a közvéleménykutatás eredményeit. A meghökkenés jogos abból a szempontból, hogy Vladimír Mečiar többször is kijelentette: „megbecsüljük és tiszteljük magyar nemzetiségű polgártársainkat". Ugyanakkor viszont éppen ö volt az, aki a parlamenti választások után olyan hangnemet ütött meg a magyar kisebbséggel szemben, amellyel korábban inkább csak a tömegközlekedési eszközökön vagy a Nový Slovák hasábjain találkoztunk. Ezt a hangnemet azóta fajsúlyosabbnak tekinthető szlovákiai politikai napilapok is átvették. A magyarországi politikai élet periférikus jelenségeit próbálják általános tünetként bemutatni, éberen lesik a csehszlovákiai magyar politikusok minden félmondatát, hogy miből, milyen kijelentéseikből lehet botrányt, államellenes támadást, avagy legalábbis rémhírterjesztési vádat kikerekíteni. Az elmúlt hónapok alatt kiderült már az is, hogy a szlovák és a szlovákiai magyar politikusok tartalmilag teljesen megegyező kijelentései különböző módon értékelhetőek; vagyis, ha szlovák politikus állapítja meg, hogy Dél-Szlovákiában fennáll a polgárháború veszélye, az a helyzet reális felmérése, ha valamely magyar párt képviselője jelenti ki ugyanazt, az viszont már a büntető törvények hatálya alá eső rémhírterjesztés. Ha itt néhány szlovák nemzetiségű gyermek magyar tanítási nyelvű iskolába jár, az már az elmagyarosítási törekvések „ékes bizonyítéka", ám ha többezer magyar gyermek csak szlovák iskolába járhat, az a kifogásolatlan (vagy kifogásolhatatlan?) szlovákiai oktatásügyi politika megnyilvánulása. Ha itt betiltják a magyar helységnevek szóbeli használatát, akkor az csak a szlovákiai sajtószabadság megnyilvánulása. A magyar helységnévtáblák eltávolítása szintén csak a mi érdekeinket szolgálja (tudniillik, hogy ne tévedjünk el már saját községünk határában, ne higgyük, hogy égtájat és templomtornyot tévesztve illetéktelenül léptük át az államhatárt, ha magyar feliratot látunk). No meg persze, egyedül a mi javunkat szolgálja az is, hogy neveinket nem hajlandóak magyarul anyakönyvezni, mert ugye, megtörténhetne az is, hogy Enikőt a katonai hivatalok összetévesztenék Ernővel, és a szlovák védelmi erők sorozóbizottsága elé megidéznék, pucérra vetkőztetnék, netalántán pedig még katonai szolgálatra is alkalmasnak találnák. Hogy az ilyen intézkedések és magyarázatok után fél a magyar lakosság - nem csoda. Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, hogy mindez a hatályos jogrend, az érvényes alkotmányos helyzet megsértésével történik. És nem lehet nem észrevenni a rejtett szándékokat; ha Szlovákiában a magyar politikai élet periférikus jelenségeiről cikkeznek, ezzel a szlovákiai magyarok ellen is szítják a szlovák állampolgárok közhangulatát, akik közül többen nem hajlandók különbséget tenni Budapest és Nagymegyer, illetve az egyes szlovákiai magyar pártok között. Ámbár az ilyen különbségtétel sem jelent mindig előnyt: a Mit hozott az elmúlt hét? című vitaműsorban például Marián Leško, neves szlovák publicista elmondta: a magyarok joguknak érezhetik, hogy az évtizedek, évszázadok óta használt helységneveket továbbra is magyarul ejthessék ki, a szlovák nemzet azonban ugyanígy joggal várhat el lojalitást a magyar nemzeti kisebbség részéről annak fejében, hogy lehetővé tette a magyar nyelvű műsorok sugárzását (havonta háromszor fél órát), miközben a lojalitásnak abban kellene megnyilvánulnia, hogy egymás között a magyarok csak szlovákul nevezik meg a községeket, helységeket. A lojalitás annyi, mint hűség. A kisebbségi nemzetnek tehát hűséget kell tanúsítana a többségi nemzettel szemben. A többségi nemzet ma talán csak a helységnevek vonatkozásában követeli meg hűségünket, de holnap talán lojalitás címén azt is követelheti, felejtsük el anyanyelvünket. Ettől is félünk! FEKETE MARIAN AHOGY ÉN LÁTOM AZ ÚJSÁGÍRÓ MAGÁNYOSSÁGA Mostanában, a törvényesen deklarált sajtószabadság andalító feltételei között immár oda jutottunk, hogy a szellemi függetlenségére valamit is adó újságíró irigykedve gondol vissza két háború közötti elődeire, akiket csak úgy sújtott a cenzúra, hogy a lapok időnként fehér foltoktól ékesen jelentek meg. A fehér folt azt jelentette, hogy az állam által a nyomdába ültetett cenzor közvetlenül a rotációs gép beindítása előtt betiltotta egy-egy vezércikk, tárca, vagy hír nyilvánosságra hozatalát. Az ilyen fehérfoltos újságok rendszerint még népszerűsítették is a szerkesztőségeket, hiszen az üresen maradt hasábok arról tanúskodtak, hogy az elkobzott írások szerzői jól fel vannak bátorsággal tarisznyázva. A fejlődés, persze, a húszas-harmincas évek óta nem állt meg. Az emberiséget a politikusok a sajtóirányítás terén is számos találmánnyal gazdagították. A kommunizmus érájában ilyen találmány volt a „szocialista demokrácia", amelynek jegyében a sajtóban is bevezettek egy új módszert. Eleinte előzetes cenzúrának nevezték, de csak egy ideig. Később „sajtófelügyelet" lett a neve, mert azt szalonképesebbnek tartották. Az előzetes cenzúra (sajtófelügyelet) abban különbözött a klaszszikus cenzúrától, hogy amíg az utóbbi alkalmazói még köntörfalazás nélkül beismerték a közvéleményformálás megzabolázásának a tényét, a sajtófelügyelet műveltetői azt akarták az újságolvasóval elhitetni, hogy nem létezik cenzúra. Hogy sajtószabadság van, hiszen egyetlen újságot sem ékesítik fehéren hagyott hasábok. Az előzetes cenzúrának köszönhette az érett szocializmus korszaka, hogy végül már sajtófelügyeletre sem volt szükség. Az államosított agyú újságíró tollát tökéletesen sikerült idomítani. A toll mindig tudta, mettől meddig szabad a bátorságnak terjednie. Tudta a toll, hogy miről mit illik gondolni és írni. Persze, a bársonyos forradalom óta sem állt meg e téren a fejlődés. Három esztendő sem telt el a fordulat óta, és kiderült, hogy kialakult az újságíróknak egy új kategóriája. Az ebbe tartozók így jellemezhetők: Bátrak mernek lenni, amíg engedélyezett a bátorság. Amíg rajta van a sajtószabadság dokumentumán a hatósági pecsét. A hatósági pecsét valahogy kifakult a júniusi választások óta. A fakításban meghatározó szerepet játszott néhány győztes politikus választások utáni nyilatkozata. A győztesek vezére - Vladimír Mečiar miniszterelnök még miniszterelnök sem volt, amikor bevezette a sajtószabadság értelmezésének egy korábban teljességgel ismeretlen fogalmát, az „etikai önszabályozást". Ami voltaképpen ugyanazt jelenti, mint a cenzúra, csak szebben hangzik. Attól a naptól kezdve, hogy Szlovákiában a kormányhoz közel állók és a kormány tagjai kimondták ezt a két szót, lényegében két nagy táborra szakadt a sajtó. Az egyikhez tartozók tulajdonképpen azt folytatják (két és fél esztendei szünet után), amit a korábbi negyven év alatt mindig is müveitek. Vizsgálják, merről fúj a szél, tanulmányozzák, miről mit illik gondolni, írni, a mikrofonba mondani, a kamerára felvenni. Pártunk és kormányunk helyett most a nemzeti elkötelezettséget emlegetik. A másik, kisebb táborhoz tartozók mégpróbáltak tanulni az utóbbi négy évtized sajtótörténetéből, és nem kérdezik, hogy szabad-e merésznek lenni. Ezek között az újságok, illetve újságírók között kiemelkedő helyet foglal el a Smena cimü szlovák ifjúsági lap. Minél inkább üti a vasat a győztes mozgalom a sajtó megregulázása érdekében, a smenások annál elmélyültebb elemzéseket közölnek az új hatalom természetéről, törekvéseiről, vissza-visszatekintgetéseiről. Úgy tűnik, ráfizetett a Smena a merészségére. Most, amikor a Mečiar-kormánynak végre sikerült államosítania, konszolidálnia a televíziót (a rádiót már régesrég sikerült), a Smena szerkesztőségre került sorra. A kormány „felfedezte", hogy nem elég következetesen államosították az egykori SZISZ vagyonát. A cenzúra e legújabb módszerével akarja a kormány kezesbáránnyá változtatni a legnépszerűbb szlovákiai újságot. Úgy hallom, a szerkesztőség két részre szakád; megint megjelentek a konszolidátorok. Ez az egyik csapat. A másik - talán népesebb - nem enged az erőszaknak. Új lapot alapít, és megpróbálja folytatni a bátor újságírás irányvonalát. Kétségtelen, hogy a sajtószabadság - társadalmi ügy. Az újságíró azonban mihelyt az írógép mögé ül, teljesen magára van hagyva. Csak rajta múlik, mer-e bátor lenni, vagy pedig azt kérdezi: szabad-e bátornak lenni? TÓTH MIHÁLY