Új Szó, 1992. december (45. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-01 / 283. szám, kedd

BÖRTÖN A FŐVÁROS SZÍVÉBEN A halványzöld páncélajtók mögött a szokásos berendezés: ágyak, polcok, mosdó és egy török (guggoló) WC. Az elítéltek többsége munkában volt, ám az első zárkában, ahová benyitottunk, három férfi kártyázott. (5. oldal) FÜG GETLEN NAPILA P REMÉNYSUGÁR A BIZONYTALANSÁGBAN A gyárban dolgozók között erősen érződik a munkanélküliségtől való félelem, a bizonytalanság. A feszültség ugrásra kész állapotban tartja az embereket, a nehézségek ellenére mégis tempósan folyik a munka. (6. oldal) Kedd, 1992. december 1. Ára 2,80 korona XLV. évfolyam, 283. szám BŐS TÉRSÉGÉBEN A szombati brüsz­szeli tárgyaláson mindkét fél szélsősé­ges követelése le­• morzsolódott, így ezeket a jövőben töb­bé nem veszik figye­lembe - közölte teg­nap Pozsonyban Pe­ter Vršanský, a szlo­vák külügyminiszté­rium nemzetközi jogi szekciójának vezető­je, közvetlenül Brüsz­szelből való hazaér­kezése után. Cseh­szlovák részről ilyen követelésnek ítélte a vízhozam 95 száza­lékának a bősi erő­művön való áteresz­tését, magyar részről pedig hasonló meny­nyiségnek az eredeti mederbe való vissza­táplálását. Véleménye szerint Brüsszelben Magyar­ország tudomásul vette a Duna elterelé­sét, és a magyar kül­(Folytatás a 2. oldalon) Néhány nappal ezelőtt még így forrt a víz a bősi vízlépcső építőinek lába alatt és ezzel egyidő­ben az ügy körül magasra csapott a politikai hullámverés is. (Méry Gábor felvétele) RÉSZVÉNYRENDELÉS - MÉG HOLNAPIG VÁLTOZATÚN SZABÁLYOK VAGYONJEGYES PRIVATIZÁCIÓ Holnap ér vé­get a részvény­rendelés időszaka a vagyonjegyes privatizáció ötödik fordulójában. A Szövetségi Pénzügyminiszté­rium figyelmezteti az érintetteket, hogy bizonyos újságcikkek tájékoz­tatása ellenére a kuponok befektetői számára nem változtak meg a meg­rendelési szabályok. Vagyis ugyan­azok érvényesek, mint a korábbi fordulókban. Egy-két tanácsot azonban érde­mes elfogadni a Vagyonjegyes Pri­vatizációs Központ kiadványából. Először is az lenne kívánatos, hogy minél több befektető megismételje a 4. fordulóban sikertelenül végző­dött megrendelését. Azt ugyancsak ajánlják, ne válasszanak olyan tár­saságot, amelynek részvényei iránt az előző fordulóban túljelentkezés mutatkozott. Kormányrendelet szabályozza, hogy a Szövetségi Pénzügyminisz­térium a privatizációs hullám befeje­zése után egy hónapon belül tájé­koztatja valamennyi vagyonjegytu­lajdonost és befektetési privatizáci­ós alapot arról, elfogadják-e meg­rendelésüket, hány napon belül, s miként adják át nekik a megszer­zett ré'szvényeket. Az előrejelzések szerint az első hullám befejezése 1993. január végére várható. JTFOTRONIC ÚJ szó KIS KARÁCSONYI JÁTÉK Szerkesztőségünk és az osztrák Fotronic Kft. kis karácso­nyi játékkal szeretné színesebbé tenni az ünnepvárás napjait. Harmadik kérdésünk: Évtizedekkel ezelőtt Pozsony-Ligetfaluból rendszeres villamosjárat indult Ausztriába. Melyik osztrák város volt a végállomás? A verseny ötfordulós. A helyes válaszokat a vetélkedő végén levelezőlapon küldjék be szerkesztőségeink címére: 81915 Bratislava, Pribinova 25. A levelezőlapra szívesked­jenek ráragasztani azt az öt szelvényt is, amelyet a kérdések­kel együtt közlünk. Az első díj: Karácsonyi vásárlás tetszés szerint, 20 ezer korona értékben, a Fotronic üzletében. További díjak: Mouli­nex gyümölcslé-centrifuga, Moulinex kávéfőző, Philips szőrtelenítő és Premier fényképezőgép. A negyedik kérdést e héten közöljük. TUCATNYI ELNÖKJELÖLT SZERBIÁBAN PANICS VOLT AZ UTOLSÓ BEFUTÓ Bár vasárnap éjfélkor érvénybe lépett a boszniai szerbek és horvátok között kötött tűzszünet, a köztársaság északi részén tegnapra virradó éjszaka folytatódtak a harcok. Gradacac városban mind a muzulmánok, mind a szerbek állásait golyószórókkal lőtték. Brcka külvárosában, melyet a muzulmánok ellenőriznek, négy polgári személy vesztette életét és egy katona, nagyon sokan megsebesültek. A szerbek megpróbálták elfoglalni a Doboj és Teslic városokat össze­kötő utat, de a muzulmánok meg­védték pozíciójukat. Szarajevóban viszonylag nyugodt volt az éjszaka, csak szórványos lövöldözések vol­tak. Ezek a jelentések is azt bizo­nyítják, hogy a legújabb tűzszünet is olyan sorsra jut, mint az előzőek. A Reuter hírügynökség tegnap reggeli tájékoztatása szerint a bel­AZ ÉV NŐJE Londonban az Európai Közössé­gek védnökségével egy bizottság Zuzana Szatmárynak ítélte oda az Európa nője címet. A hivatalos in­doklásban a megtiszteltetést az eu­rópai együvé tartozás tudatának el­mélyítéséhez való hozzájárulásért kapta. A díjazott, aki egyébként új­ságíró és író s a Charta '77 Alapít­vány szlovákiai igazgatója, úgy nyi­latkozott, hogy a kitüntetés az Euró­pai nők arra való törekvésének elis­merése, hogy ezen a földrészen be­csületes, toleráns emberek éljenek. Az országokat az minősíti, hogyan viszonyulnak a gyermekekhez, öre­gekhez, betegekhez és értelmiségi­ekhez - mondotta, majd megjegyez­te, hogy társadalmunkban a nők ki­sebbséget képeznek, annak ellené­re, hogy arányszámuk magasabb. Szavai szerint el kell érni, hogy ez a kisebbség egyenrangúnak érez­hesse magát. grádi diákoknak a szó szoros értel­mében az utolsó percben, vasárnap késő este sikerült jelölniük a decem­ber 20-ra kiírt szerb elnökválasztás­ra Milan Panics jugoszláv kor­mányfőt. Csak ekkorra gyűlt össze a szükséges 10 ezer támogató alá­írás. Szlobodan Milosevics jelenle­gi elnöknek így Paniccsal együtt összesen 12 ellenjelöltje lesz. Az (Folytatás a 2. oldalon) j FRANCIA SEGÍTSÉG A LÁTHATÁRON (Munkatársunktól) - Szokásos sajtótájékoztatóját tartotta tegnap Pozsonyban a szlovák kormány gazdasági tanácsadó testülete. Júli­us Tóth, a szlovák kormány pénz­ügyminisztere sorolta fel a tárgyalt programpontokat, amelyek mint ál­talában, most is több problémakört öleltek fel: a lakások energia- és tüzelőanyag-fogyasztásának csök­kentése, az egészségügy pénzügyi kereteinek felhasználása, a slavo­šovcei papírgyár rekonstrukciójára és a harmaneci papírgyár moderni­zációjára nyújtott állami költségveté­si hitelek voltak napirenden. Emellett a Szlovákia iparának re­konstrukciójára és privatizációjára szánt francia kormányhitelek is szó­ba kerültek, bár még egyelőre nem tisztázott, hány millió frankot szán á nyugati partner a privatizációs pro­jektumok finanszírozására. (sidó) ÚJ SZÓ •ÍNFORMÁCIÓ SZLOVÁKIÁBAN IS SZABÁLYOZZÁK A HÚSÁRAKAT Az elmúlt hét végén Csehországban a húspiacon mutatkozó feszült­ségek levezetésére és a karácsony előtti várható kereslet miatti vissza­élések megelőzése céljából maximálták négy sertéshúsfajta árát. Gya­korlatilag ez annyit jelent, hogy a húsüzemek legfeljebb ezeken az árakon adhatják majd el a húst a kereskedelemnek, amely számára úgyszintén meghatározták a legmagasabb árrést az említett termé­kekre, mégpedig 12 százalékban. A szlovákiai húspiacon uralkodó állapotok miatt ezt az intézkedést az itteni fogyasztók is szívesen látnák. Megkérdeztük ezért Mária Kováčo­vá mérnököt, a szlovák földművelési miniszter helyettesét, várható-e ná­lunk is ez a lépés., - A szlovák pénzügyminisztérium illetékeseivel közösen a csehországi intézkedéssel alapjában megegyező javaslatot terjesztettünk a háromol­dalú egyeztető tanács és a kormány elé. Ha jóváhagyják, december 1­jén nálunk is érvénybe lép majd a húsárak szabályozása. Bár a föld­művelési minisztériumnak vannak kifogásai az említett intézkedéssel szemben, a karácsony előtti piac és a fogyasztók megnyugtatása céljá­(Folytatás a 2. oldalon) TOBB ESELY A GYÓGYULÁSRA EZENTÚL SZLOVÁKIÁBAN IS VÉGEZNEK CSONTVELŐ-ÁTÜLTETÉST (Munkatársunktól) - A Nemzeti Onkológiai Intézet munkatársai dr. Štefan Korec igazgató vezetésé­vel tegnap sajtótájékoztatón jelen­tették be az örömhírt: a Nemzeti Onkológiai Intézet keretén belül megnyílt Szlovákiában az első csontvelő-átültetésre specializáló­dott részleg. Ezzel mintegy 20 éves lemaradást sikerült bepótolni, mivel a daganatos betegségek gyógyítása terén ezentúl a világban elterjedt kezelési típusok teljes skáláját tud­ják nyújtani. A csontvelő-átültetés világszerte több évtizedes gyakorlat már, de Csehszlovákiában újdonságnak számít. Jelentősége viszont óriási, hiszen ezzel a módszerrel sokkal nagyobb esélye van a páciensnek a gyógyulásra, mint a hagyományos kemoterápiás kezeléssel. Mint azt a továbbiakban megtudhattuk, az osztályon a limfatikus rendszer rá­kos megbetegedései és a leukémia különböző módozatai esetében van mód csontvelő-átültetésre, de a jö­vőben szeretnék a rákos megbete­gedések egyéb fajtáinál is alkalmaz­ni Az osztály kapacitása pillanatnyi­lag 40 páciens kezelésére elegendő, ám anyagi lehetőségeik korlátozott­sága miatt egyelőre 20 beteg keze­lésére látnak reális lehetőséget. Az első páciens műtétjére a na­pokban került sor, de hogy minél több betegnek megadhassák ezt a lehetőséget, növelni szeretnék az osztály kapacitását. Ez persze első­sorban az anyagiak függvénye. Hogy az osztály egyáltalán megnyíl­hatott, főleg annak köszönhető, hogy a Nemzeti Onkológiai Intézet költségvetéséből sikerült az erre a célra szükséges összeg egy ré­szét előteremteni. De mint azt dr. Jozef Mardiak, a belgyógyászati (Folytatás a 2. oldalon) Az első paciens már a műtétre vár Méry Gábor felvétele ÚJRA MEGINDULT A HAJÓZÁS KÜLÜGYMINISZTÉRIUMI VÉLEMÉNY A BRÜSSZELI TÁRGYALÁSOKRÓL

Next

/
Oldalképek
Tartalom