Új Szó, 1992. november (45. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-09 / 264. szám, hétfő

.1ÍJ szól MOZAIK MAR CSAK A MU S AZ EMLEK VASS LAJOS HALÁLHÍRÉRE ITTHON TÖRTÉNT - 7 NAP ALATT KLAUS: NE ALAKÍTSUNK SZEGÉNYHÁZAT! Valószínű, hogy számos szlovák nemzetgazdásznak felszökött a vércukorszintje, amikor a Lidové novinyban elolvasta Václav Klaus fejtegetéseit a január 1 -je utáni időszak kilátásairól. A cseh miniszterelnök úgy beszélt a jövőről, mintha soha nem létezett volna Csehszlovákia. íme, néhány mondat ízelítőül: 1992 első felének eredményeiből arra következtethetünk, hogy már elrúgtuk magunkat a gazdasági hanyatlás gödrének aljától". Vagy: ,,... egészségtelenül alacsony szintű nálunk a munkanélküliség". Egy további megállapítás: „KeletEurópában nálunk van a legtöbb piacgazdaságra orientált politikai párt". Szlovákiában nem egészen két hónappal a „válás" előtt mindhárom vonatkozásban éppen a fordítottja tapasztalható. A racionális Klaus állításaival kapcsolatban állást foglaló szlovák közgazdászoknak egyetlen mentsvára van, ha érvelni akarnak: a történelemre hivatkozás. Hivatkozhatnak arra, hogy a múlt milyen igazságtalanságaival függ össze a nagymértékű szlovákiai munkanélküliség. Vagy az, hogy nálunk még mindig lefelé haladunk a recesszió gödrébe. Vagy történelmi okfejtésekkel az is megmagyarázható, hogy a szlovákiai politikai erők zöme miért csak ímmel-ámmal piacorientált. A tényeken ez mit sem változtat. Mindennél többet elárul Klaus koncepciójáról az, ahogy a visegrádi hármak lehetőségeiről becsmérlően vélekedik. „Ne alakítsunk szegényházat!" - mondotta. Ezzel voltaképpen azt fejezte ki, hogy semmi kedve egy, a KGST-hez hasonló intézményrendszer létrehozásánál bábáskodni. Magyarország, Szlovákia és Lengyelország nem osztja ezt a nézetet. Ezek jelenlegi vezetői még (igaz, kisebb-nagyobb mértékben) hajlamosak a csodavárásra, ami, tudjuk, nem közgazdasági kategória. A PÁRT VEZETÉSÉVEL? A Demokratikus Baloldal Pártja érdekes kísérletet tett a múlt héten Szlovákia válságának kezelésére. Peter Weiss, miután Mečiar jóvoltából a parlament első alelnöke lett, miután képviselőklubjával megszavaztatta a szuverenitási nyilatkozatot, miután megszavaztatta a szlovák alkotmányt, egyszóval mindent megtett azért, hogy Szlovákia eltávolodjék a föderációtól és hogy elmélyüljön a válság, most felfedezte, hogy: Szlovákia mély válságban van, és leküzdésére össze kellene fogni a demokratikus erőket. Sorra tanácskozásra hívta az ellenzéki pártokat: a kereszténydemokratákat, az Együttélést, meg a magyar kereszténydemokratákat. Ha nem tudnánk, amit a Weiss-párt jogelődjéről tudunk, így kiálthatnánk fel: Végre! örülhetnénk, hogy valaki kézbefogta az ellenzék összekovácsolásának az ügyét! Csakhogy mielőtt így kiáltanánk fel, minden épeszű ember megvizsgálja: mennyire ellenzéke Weiss pártja Mečiar pártjának? Az ilyen szövetségesek kínálkozása esetén nem egészen indokolatlan a fohász: Uram, ments meg engem a barátaimtól, ellenségeimmel valahogy már magam is vele bírok... Persze, nem olyan napokat élünk, hogy a felkínált együttműködést eleve elutasítsuk. Viszont vannak emberek, politikai pártok, akiket (amelyeket) csak úgy tanácsos magunkhoz közel engednünk, ha „ott van a kezünk ügyében". Előfordulhat, hogy á DBP az egész kezdeményezéssel „csak" azt akarja elérni, hogy Mečiar neki is juttasson néhány helyet kormányában. TÓTH MIHÁLY JOZSA MONIKA VIZSGAKONCERTJE TANÁR LETT A TANÍTVÁNYBÓL 1992. NOVEMBER 9. POLITIKAI SHOW-MŰSOROK Nem. lehet okunk panaszra. Ezentúl vasárnapi ebéd előtt és után is örvendhetünk: belépnek életünkbe, újra és újra megzavarják emésztésünket a politikusok. Unalomig ismert arcok, gyomorrontást okozó szövegek, a választások óta alig változó vélemények, előre borítékolt lépések a politikai sakktáblán, s mindehhez kellünk mi - nézők és egyben választópolgárok. Ezentúl vasárnap délelőtt jönnek a Lépések az STV csatornán. Menetelünk valahová, lépések, lépések után; most ismét szükség van ránk egy kutyakomédiában, amelyben újra az oly sokszor elátkozott és felmagasztalt Nép lehetünk. Elmegyünk népszavazni,-tia netán mégis ránk akarnák hárítani a felelősséget azok, akik meg sem kérdeztek bennünket: akarjuk-e a szövetségi államformát vagy nem? Kinek-kinek lelke rajta, hogy a Lépések politikusi vitáját látva fontosnak érzi-e a népszavazást egy olyan kérdésre, amire a választ Václav Klaus és Vladimír Mečiar pártjai rég megadták. Ráadásul, az ellenzék véleménye szerint is, egészen tisztességes szerződéstervezeteket készítettek elő a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság önállósulása utáni időkre. Eddig is sejtettem, hogy a népszavazással magunkra veszszük azoknak a felelősségét, akik mindent eldöntöttek jövőbeli sorsunkkal kapcsolatban. Most már azt is tudom, hogy csapda lesz a népszavazás, ha lesz. Mert ha igent mondok a szerződésekre, igent mondok a válásra. Ezzel visszamenőleg igazolom azokat a politikai erőket, akik meg sem kérdeztek bennünket, meghozhatják-e azokat a döntéseket, amelyekhez most utólag kérik az állampolgárok igenjeit. Michal Kováč és Roman Kováč ebben a vitában talán felismerték, hogy már-már a gazdasági kalandorságot súrolja a költséges népszavazást erőltetni csak azért, hogy a DSZM betartsa a választási programjában tett ígéretét. Ráadásul úgy, hogy igazából nem tartja be. Az meg egyenesen katartikus felismerés volt, hogy az SZNP elnöke, Ľudovít Černák mennyire fél az azonnali népszavazástól, s az ellenzékétől különböző indokkal ugyan, de pártja is ellenzi az azonnali népszavazást. Állítja, hogyha az emberek megismerik az 1993. január 1. utáni állapotokat, biztosan elfogadják az önállósulást. Erre mondják mifelénk: Ahogy azt Móricka elképzeli. Az a politikai pornográfia még egyenesen a pokolba repített, ahogyan Černák úr szentimentális hangulatban felidézte a cseh kormánynyal folytatott tárgyalások utáni vacsorán történt közös éneklését cseh és szlovák népdaloknak. Lám, lám dalolva hal meg a föderáció... Már csak az hiányzik, hogy az F1 csatornán a Mit hozott az elmúlt hét? című másik politikai pornográfiát bemutató show-ban arról értesüljünk, hogy a szövetségi kormány és a Szövetségi Gyűlés is dalra fakad a föderáció alkotmányos megszűnését szabályozó törvények elfogadása után. Más amúgy sincs hátra ezekben az önmaguk felszámolására kárhoztatott alkotmányos testületekben. Ráadásul a show-ban egy az egyben felvetődött a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom felelőssége mindazért, ami a politikai és gazdasági válság felé taszítja Szlovákiát az önállóság törvényesítése után. Ehhez már csak finom dessert volt a szlovákiai ellenzéki pártok és mozgalmak jelenlévő képviselői között eluralkodó jobboldali és baloldali szociális demagógia. Az egymásra mutogatás közben elképzeltem, milyen jól mulatnak az egészen a DSZM politikusai, akik a múlt héten kicsit megijedtek, hogy Weiss úréknak sikerül akcióegységbe kovácsolni az ellenzéket. Most már nyugodtak lehetnek... DUSZA ISTVÁN A mi veszteségünk óriási! Zeneszerző, karnagy, később karmester is Budapesten, akit a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Énekkara egy isteni sugallatra meghív, s Ő 28 éven át vezeti és vezényli nemzetközi győzelmekre vegyeskarunkat. Viszi Magyarországra, s hozza a magáét, a Vasas Kórust és szimfonikusait Pozsonyba, hogy közös hangversenyeken is fölléptesse őket. Fejleszti karnagyaink szakmai tudását, küldi őket tanfolyamokra, hozza közénk a legkorszerűbb muzsikálás szellemét, Európát, kórusfesztiváljaink, a Csengő Énekszó s a Kodály Napok elmaradhatatlan, cselekvő vendége, majdani zenei életünk fáradhatatlan alapozója. Nagy nevelő, mint minden kiváló karnagy, s ezt énekeseink is tanúsítják; rajongtak érte, s biztosan siratják ma is, amikor egy háromnapos pozsonyi összpróbára egybegyűltek. Érzékeny volt, mint minden művész, de kemény is és dinamikus, mint minden karmester, akinek emberek százait és szólamok tucatjait kell uralnia. Fiatal karnagyokat is nevelt nekünk; egyikük, Józsa Mónika, épp ma, szombaton, amikor a Mester halálhírét vettem, s e nekrológot írom, vezényli a Szlovák Filharmónia nagytermében vegyeskari vizsgahangversenyét. Ugye, Mesterünk, Te is ott lebegsz majd a pódium körül? Nemcsak karnagyként, hanem néhány kórusművével mint zeneszerző is közénk honosult. így ismerhettem meg mélyebben, s ezáltal vált futó ismeretségünk különleges, betűkbe és zenei írásjelekbe kódolt szövetséggé. 1983 kora tavaszán egy hetet a Rozsnyói járásban töltöttem. Akkor kezdtek készülni a városi énekkar 120. születésnapjára. Életem sötét beszámolókkal és furcsa élményekkel teli időszaka volt az a hét, a helyi hatalom cinikusan fojtogatta a környék maradék magyar kultúráját, szakadt a panasz az emberekből, s épp utazásom előestéjén festette valaki magyarul a járási pártbizottság falára hatalmas, világító betűkkel, hogy „Elég volt!". Ottani sorM

ég nincs hajnali négy óra sem. Koromsötét minden körös-körül, kivéve a bősi gát koronáját. A zsilipkamrák és a villanytelep környéke fényárban úszik, de ez a hirtelen nagy fényesség sem riasztja fel szunyókálásukból a felvízcsatorna mögé rekedt három faluból induló első munkásjárat utasait. Talán jobb is, hogy nem látják a megcsillanó, alattuk hömpölygő Dunautánzatot. Talán újra csak felmenne a vérnyomásuk, s megint átkoznák azokat, akik a kertjük mögé, a fejük fölé emelték ezt a monstrumot. Hiszen emiatt kell a kakasoknál is korábban kelniük, hogy majdnem kétórás zötykölődés után elérjék a hatórai műszakkezdést a Slovnaftban. S hogy bóbiskolnak, nem csoda. Van mit kipihenniük, hisz este nyolcra keverednek haza. Vasárnap van, s a sofőrön és rajtam kívül fia lélek sincs ébren a messze környéken. Ha nyitva lennének a busz ablakai, bizonyára hallanánk a tompa morajlást, amelyet a gát aszfaltoldalához csapódó hullámok okoznak. A zsilipkamrában szinte rezdületlenül áll a víztükör. Itt haladt át két nappal ezelőtt pezsgőbontás közepette az első hajó, melynek fedélzetén a már-már nemzeti hőssé emelt Július Binder készségesen nyilatkozott a népes hazai és külföldi újságírógárdának. Többek között a tömeges halpusztulásról és a kutak kiszáradásáról. Arról, hogy a Csallóközben évente ezerszámra foszlányaimból hazafelé jövet, a vonaton vetettem papírra a rozsnyói kórusnak ajánlott Biztatót, s Vass Lajosnak küldtem el, hogy ha alkalmasnak érzi, tenné át muzsikába. Hónapokkal később, november 24én este, tudom, mert a dátum a kéziratos és a nyomtatott partitúra záróvonalán is olvasható, megszólalt a telefonom, s az Ő hangját hallottam Budapestről. „Most fejeztem be", mondta, „a Biztató vegyeskari letétjét, hallgasd meg, mi lett belőle". A szenvedélyes távbemutató húsz-harminc percig tartott, a Mester a kagylóba énekelte a mű szólamait, elmondta, melyik részt komponálta polifon, melyiket homofon tömbbe, szabályos zenei tektonikai elemzést adott róla, s izzott és lobogott az egész drága ember. Először nyílt meg előttem igazi lénye, s az élmény feledhetetlen. Pár hét múlva Érsekújvárott próbált a vegyeskar, odautaztam, s egy zongora mellett mutatta be ismét a kórusművet. A rozsnyói jubileum körül buzgólkodó emberek mondják majd el egyszer őszintén, miért nem hangozhatott el hangversenyükön, tanítóink énekkarának s a rozsnyói kórusnak közös előadásában, Vass Lajos vezényletével a mű, holott szerinte is megért egy helyi ősbemutatóra. 1993. április 5-én lett volna 66 éves. Egy konferenciának kell majd számba vennie itteni munkálkodásának tényeit, s tisztelegnie ragyogó emléke előtt. Köszönjük Mester! Nyugodj Istenünk békéjében! KONCSOL LÁSZLÓ döglenek meg novemberben a halak a kiszáradt holtágakban, úgyhogy idén sem kell különösebb hűhót csapni ekörül. Pénteken már nem ismételte el azt a korábbi állítását, hogy ha van is egypár elpusztult hal - akkor azt valakik, nyilván helybeliek szándékosan szedték ki a vízből, s tették szárazra - hogy ezzel is provokáljanak. Akárcsak két héttel ezelőtt, amikor „szörnyű dolog" történt, természetesen úgyszintén provokáció. Véleményén a rendőrségi vizsgálat eredménye sem változtatott. Neki ugyan mondhatják, hogy belső alkalmazott lopott el egy alkatrészt, mert ha ezt egy dunaszerdahelyi rendőr mondja, természetesen, nem hiszi el. Hitetlen Tamásokon csak egy segít, ha odamennek a tett színhelyére, s meggyőzödnek, mi is a való. De most, hogy van már mit mutogatni országnak-világnak, hogy van hol hajókázni, minek bajlódni azzal, mi zajlik a műmedren túl haldokló ősi mederben. A jelek szerint, hogy már minden bevégeztetett, ez másodrangú dolog. A fö, hogy a mederben legyenek a helyzet urai. Pedig helyzet odakint is van, méghozzá vészhelyzet. Ha Július. Binder kiszállt volna a hajóból és leszállt volna a magas lóról, s húsz (Munkatársunktól) - „Nyelvében él a nemzet, dalában él az ifjúság" - mondja a költő. Józsa Mónika, a költő mindkét intését tudatosítva vállalt hivatást. A sors kegyetlenségéről és bölcsességéről is egyaránt megbizonyosodhattunk - szombaton este a Galántai járás Vága községéből útnak induló újdonsült zenepedagógus vizsgakoncertjén. A Szlovák Filharmónia épületében - mintegy hétszázan örömünnepre gyűltek össze, ám a hangulatot kissé szomorkássá tette egy aznapi esemény. Amikor a vizsgázó tanítvány diplomáért vezényelt, a tanár, Vass Lajos Erkel-díjas zeneszerző, a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának karnagya percig sétált volna a bodaki Dunaparton, mást sem látott volna, mint mozdulatlan apró haltetemeket, vagy haláltusájukat vívó, fetrengő élőlényeket. A hétvégén helybeli gyerekek csapatostul jártak halat fogni - szárazon. S a vajkai, doborgazi és bodaki tyúkok és disznók talán életükben először tömték tele bendőjüket ezekkel az uszonyosokkal. A megmentett példányokból bőven jutott a hűtőládák mélyére. Ám alighanem igaza van annak a halászembernek, aki azt mondta, hogy ahányszor hal lesz az asztalán, nem tudja ezentúl majd jó étvággyal fogyasztani. A kút- és haleset, s Július Binder mindent cáfoló válaszai után fel kell, hogy támadjon a kisördög az igazság után kutató újságíróban: lehetséges, hogy ez a Mű maga a tökély, s nincs egy icipici hibája sem? Sok, főleg külföldi újságíró vette a fáradságot, s utánanéztek a tényleges helyzetnek. Soha nem volt ilyen búcsújárás e három faluban, mint ezekben a napokban. Amerikai, angol, japán, újvidéki, stb. újságírók faggatták a helybelieket, hogy is van a kutakkal és a halakkal - s az emberek mindent megmutattak. Az egyik operatőr a döbbenettől percemár nem volt az élők sorában. Bárdos Lajos Jeremiás próféta könyörgése című művével tisztelgett emlékének a tanítvány. A repertoárban latin, francia, szlovák, magyar és angol nyelven szólalt meg a fentiekben említett költői igazság. A hangvérseny egyik érdekessége s egyben tanulságos mozzanata volt, hogy a más-más anyanyelvű kórustagok egymás nyelvében és dalaiban is tudtak élni, bizonyítva ezzel: a zeneakkordok síkján megtalálták és képesek megtalálni a közös hangot. Ez is sikerült a rendkívüli művészi élményt nyújtó szombat esti koncerten, no és természetesen a vizsga is. D. TOK ERNŐ kig nem tudta beindítani a masináját, mert mint mondta, remeg a gyomra a kiszenvedett halak látványától. Még szerencse, hogy világgá reppennek a filmkockák és távolabbi vidékekre is eljutnak a fényképfelvételek erről a tragédiáról. A betonművek betonfejű kiötlőit ezek a fotók sem hatják meg. Sőt, meggyőződésem, hogy a már említett Binder úr továbbá sem adja fel rögeszméjét, s notorikus makacssággal ismételgeti: a csallóközi ember maga kergeti pusztulásba a halakat. Emlékszem, tavaly nyáron is konokul ingatta a fejét a körtvélyesi gáton a fővízügyi illetékes, amikor azt kérdeztem tőle, ha feltöltik a csatornát, nem juthatnak-e a dunai halak arra a sorsra, mint az egyik kanadai erőmű környékén. Megkérdezte: csak nem adtam hitelt annak az indián leszármazottnak, aki eljött tavaly Vajkára a nagy gátak ellen küzdő nemzetközi szervezet akciójára, s ott beszámolt arról, hogy az ő lakóhelyén a környék egy erőmű miatt elmocsarasodott, s egyszerűen kipusztultak a halak, pedig korábban ez volt a fő eledelük. És ön elhiszi azt, amit egy indián mondott - kérdezte tőlem csodálkozva a bősi vízmű atyja. Kanadában nem jártam, de hiszek az elmondottakban. Akkor még nem gondoltam, hogy röpke 14 hónap múlva a mitialaink is erre a sorsra jutnak. P. VONYIK ERZSÉBET HALESETEK MEDREN INNENRŐL - MEDREN TÚLRÓL NÉZVE