Új Szó, 1992. november (45. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-05 / 261. szám, csütörtök

7 LAPOZGATÓ 1992. NOVEMBER 5. A HÁROMSZÁZEZRES SZLOVÁKSÁG EGYELŐRE NEM KISEBBSÉG SZLOVÁKOK CSEHORSZÁGBAN Nincsenek kevesen, 308 ezren (a lakosság 3 százaléka), tehát a lengyel és a német kisebbségnek körülbelül a háromszorosát képezik. S ezt a kisebbséget tulajdonképpen nem is nagyon vettük eddig észre, most viszont, az állam szétválása után a nálunk élő szlovákok kisebbséggé lesznek. Annak érzik magukat? Kisebbségiek akarnak lenni? Egy nagyon is gyakorlati kérdés merülhet fel: azok közül a Csehországban élő személyek közül, akik 1991-ben a választások alkalmával szlováknak vallották magukat, hányan szándékoznak a Cseh Köztársaság állampolgáraivá lenni. Mostanáig a köztársasági állampolgársági hovatartozást 1968 óta általában a születés helye határozta meg. A Cseh Köztársaságban most azt latolgatják, milyen kritériumokat állapítsanak meg az állandó lakhely meghatározásához. Az állampolgárnak tehát el kell határoznia, melyik állam polgára akar lenni. Számításba jöhet még esetleg a. kettős állampolgárság bevezetése is. Szigorúan véve, a kisebbségi jogok elismerése és gyakorlati érvényesítése csak a saját állampolgárainkra vonatkozik, az állandó lakhellyel rendelkező, ám idegen állampolgárokra nem. Nyilván kívánatos lenne egy kölcsönös szerződés a kisebbségi jogokról és azok védelméről, itt viszont előtérbe kerül a kisebbségek létszámának aránytalansága. (Érdekes, hogy a szlovákiai magyarok és a magyarországi szlovákok reciprocitását illetően ez a szempont eddig nem merült fel. — KJ) A Szlovákiában élő csehek létszáma ugyanis csak 53 000. Sem a csehországi szlovák, sem a szlovákiai cseh kisebbség számára — nagyfokú szétszórtsága miatt — gyakorlatilag nem jönnek számításba a klasszikus kisebbségi jogok, tehát a kétnyelvűség a hivatalokban, s csupán néhány helyen a nemzetiségi nyelven való oktatás. A Csehországban, Morvaországban és Sziléziában élő szlovákok — eltérően a lengyel és a német kisebbségtől — nem alkotnak ún. autonóm, történelmi kisebbséget. A szlovákok főleg 1945 után, a nagy migrációs hullámok és az állam által szervezett akciók idején, elsősorban a cseh határvidék betelepítése alkalmával, a bányákba és más ipari üzemekbe való toborzáskor kerültek Csehországba. 40—45 év után itt már a harmadik nemzedék él, a második és a harmadik már itt, Csehországban született, itt érzik magukat otthon. (A migrációs munkaerővándorlás „nyugatra" még a mai napig is tart.) A második világháború utáni 10—15 évben több mint negyed milliónyi szlovák települt át a cseh országrészekbe. Az 1951-es népszámlálás eredményeit nem hozták nyilvánosságra, de az 1961-es népszámlálás már 276 ezer szlovákot tart nyilván, 1971-ben 320 ezerre, 1981-ben már 350 ezerre nőtt a számuk. Az utóbbi évtizedben viszont jelentős csökkenés tapasztalható, több mint 41 ezerrel csökkent a szlovákok száma (14,2 %). Nem valószínű, hogy ezt statisztikailag mint növekedést ki lehetne mútatni Szlovákiában. Feltétlenül szükséges a csehországi szlovák kisebbség élete számos problémájának a megoldása. Ami az iskolákat illeti, főleg szlovák tanítónőkre és tanárokra volna szükség, mivel a prágai oktatásügyi minisztérium szlovák pedagógusokkal nem rendelkezik. Nem kevésbé fontos probléma a szlovák sajtótermékek és könyvek beszerzése, s ugyanez vonatkozik ^a filmre, a színházra, a televízióra is, tehát a kulturális élet lehetőségeire. Félő, hogy a problémák konkrét megoldása sok időt és igyekezetet igényel majd, s mindent nem old meg. A Cseh Köztársaság alkotmányának tartalmaznia kellene egy olyan törvénycikket, amely meghatározná az állami és önkormányzati hivatalok, intézmények hivatalos (tárgyalási) nyelvét, a bíróságok nyelvhasználatát és a hadsereg vezénylési nyelvét. Az alkotmánynak egy olyan általános rendelkezést is tartalmaznia kell, hogy a kisebbségek nyelvhasználatának a mértékét külön törvény határozza meg. Szükségesnek tartom, hogy ennek a törvénycikknek egy további paragrafusa mondja ki, hogy a Cseh Köztársaság minden hivatalában és a hadseregben a szlovák nyelv egyenrangú a cseh nyelvvel. J. VALENTA Lidové noviny, 243. szám A SZLOVÁK LAKOSSAG A CSEHORSZÁGI VAROSOKBAN A fenti áttekintés a 10 000-nél több lakosú azon cseh városokat tünteti fel, amelyekben 5 %-nál több a szlovák lakosság létszáma. A táblázat abszolút számokban és százalékarányban is feltünteti a szlovák lakosság létszámát. Az adatok forrása a Szövetségi Statisztikai Hivatal anyaga az 1991-es népszámlálás előzetes eredményei alapján. EGYETLEN SZLOVÁK ISKOLA CSEHORSZÁGBAN A többszázezres csehországi szlovákságnak csupán egyetlen szlovák iskolája van. A szlovák családokban általában szlovákul beszélnek, de a gyerekek cseh iskolába járnak. Az egyetlen szlovák tanítási nyelvű alapiskola Karvinán működik, s az idei iskolaévben összesen 146 tanuló látogatja. Lidové noviny, 249. szám GONDOLATOK BOS MARGOJARA AZ ANYÁKNAK IS MEGVAN A MAGUK IGAZA H

a lakásban elromlik a villanyégő, nem történik semmi. Egyszerűen ki kell cserélni. Ha elpattan egy ugyanolyan égő a bányában, ahol a metángázok koncentrációja meghaladja a megengedett szintet, robbanásra, tűzvészre s többnyire halálesetre is sor kerül. Az első esetben szakmabeli kérdésről van szó, a másodikban politikairól. A bősi (nagymarosi) vízi erőmű kérdése a környezetvédelem összefüggéseiben kétségtelenül szakmabeli kérdés, tehát ökológiai, technikai stb. Ma viszont elsősorban politikai. A feszültség koncentrációja veszélyesen közeledik a megengedett határig, amely mögött éppen elegendő, hogy „elpattanjon a villanyégő". A bányákban, ahol előfordulhat a gázszivárgás, szigorúan tilos a nyílt láng használata. A Bőssel kapcsolatos nemzetközi vitában Magyarországgal a nyílt tűzzel kezdenek vívni egymással. Az egyik és másik oldalról egyaránt. Az „információs háborúba" már bekapcsolódtak Magyarország és Szlovákia legmagasabb rangú képviselői, az újságírókról nem is beszélve. A politikusok közül többen megemlítették, hogy déli határunkon a feszültség oka valójában egyáltalán nem a vízlépcső építése, hogy Bős nélkül is feszültség keletkezett volna, lehetett volna más ürügyet is találni. A másik oldalon viszont ma már Bős megoldása nélkül nem oldhatók meg az egyre növekvő politikai feszültségek sem. Mečiar kormányfő helyesen jegyezte meg, hogy a vízi erőműnek el kell terelnie a magyar politikai színtér figyelmét a hazái, főleg közgazdasági jellegű problémákról. Csakhogy nem kisebb, ha éppen nem nagyobb problémáink vannak nekünk magunknak is. S ezért helyénvaló a kérdés: a szlovák politikai reprezentáció álláspontját nem befolyásolja-e aránytalanul negatív módon, hogy „kutyaszorítóba" került? Nem reagál-e túlzottan is konfrontációs módon az állam szétválásának és a gazdasági helyzet romlásának a terhe alatt? A kormányfő azt is leszögezte, hogy ebben a helyzetben az igazság a mi oldalunkon van. Igen, természetesen, mi értjük az érveinket és a számításainkat. Úgy tűnik viszont, a világ kevésbé érti, hogy az Európai Közösségnek az igazságról megvan a saját véleménye. Ma már látható, milyen feles-, leges és káros volt a sok huzavona a választások győztes pártja részéről a magyar kisebbség politikai szubjektumiaval, s ez az egész folyamat a Szlovák Köztársaság Alkotmánya elfogadása körüli ellentétekbe torkollott. Ezeket a problémákat ugyanis Európa egy része nagyon érzékenyen figyeli. Sokkal érzékenyebben, mint ahogy az nekünk, akik csak magunkat látjuk, tűnhet. A

győztes politikai erők a mai napig „nem alacsonyodtak le" arra a szintre, hogy érdemben tárgyaljanak a magyarság képviselőivel a feszültségek feloldásának lehetőségeiről. Más, nem kevésbé fontos kérdés a magyar képviselők álláspontja. Eddig ők sem nyilvánítottak határozott szándékot a DSZMmel vagy a . Szlovák Köztársaság kormányával való találkozásra. {Ezt az Együttélés és az MKDM vezető tisztségviselőinek számos nyilatkozatából tudjuk, hogy nem Igy van. — K.T.) Az ő felelősségük semmivel sem kisebb, hiszen a magyar nemzetiségű polgártársaink — néhány kivételtől eltekintve — csak a magyar pártokra és mozgalmakra adták le szavazataikat. Világosan megfogalmazva, mindazoknak az erőknek, amelyek hozzájárulhatnak a Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság közötti feszültségek csökkentéséhez, s az egyes államokon belüli feszültségek enyhítéséhez úgyszintén, valamiféle fegyverszüneti egyezséget kellene kötniük, felhagyni az információs támadásokkal, keresni egymáshoz az utat. Persze, ha nem éppen az ellentétek kirobbantása a céljuk, és nem akarják, főleg a magyarországi ellenzék egy része, mindezt kihasználni a hatalom megragadására. Szlovákia számára az valójában rémes lenne, ha Nagy-Magyarországról álmodozó erők hatalomra kerülnének Magyarországon. Az Ezurópai Közösség, úgy tűnik, ismét habozik, s az egész feszültségproblémát leegyszerűsítve ítéli meg. Bár intő szóval, de csak platonikusan emeli föl az ujját. Ebben az esetben a gyengébbre, a még meg sem született Szlovákiára. Mintha annyi fáradságot sem szentelne a kérdésnek, hogy áttanulmányozza a vízlépcsőről szóló teljes tényanyagot s megismerje a vita lényegét. Az EK ugyanis nem akarja a döntőbíró szerepét vállalni, csupán egyet akar: békesség legyen Közép-Európában. A számunkra nagyon fontos technikai és közgazdasági kérdések számukra periférikusak. Szemérmesen hallgatnak Németországban és Ausztriában is, ahol több tucatnyi vízi erőmű felépítésével a legnagyobb mértékben járultak hozzá a Duna vízszintjének csökkenéséhez, a hajózhatóság romlásához s a Csallóköz talajvizének csökkenéséhez. Nem érdeklik őket a milliárdnyi nagyságrendű befektetések, s az sem, hogy ha egyszer az építkezés leáll, fölöslegesen függesztettük fel a Dunai hajózást 14 napra. S ezt ugyancsak nekünk kell megfizetni. A magyarok a jelét sem mutatták eddig annak, hogy akár a legminimálisabb felelősséget is éreznék azokért a veszteségekért, amelyek az eredeti terv be nem tartása miatt keletkeztek, s keletkeznek esetleg a jövőben, ha egyik változat szerint sem fejezik be az építkezést. S nem érzik már a felelősséget semmiért a cseh politikusok sem. Szlovákia csak hagyja abba az építkezést, s biztosítsa a Duna hajózhatóságát. S a betonmonstrummal csináljon, amit akar. Az EK tagjai közül miért nem jelezte legalább valaki segítő szándékát Szlovákiában — gazdaságilag is — megoldani ezt a „betonproblémát"? M

indezek ellenére — minden igazságunk dacára — nem szabad viszont elfelejtenünk hogy a „metán" koncentrációja egyre növekszik. És hogy a sorköteles fiatalemberek anyjának, apjának, feleségének és gyerekeinek szintén megvan a maga igaza. Az az igazságuk amelyet a második évezred végén három bősi vízi erőműért sem szeretnének feladni. BOHUMIL OLACH Národná obroda, 1992. okt. 30. A VÁRAKOZÓK KLUBJÁBAN Londonba mindnyájan más céllal utaztak. Antall magyar kormányfő panaszkodni ment a hitszegő szlovákokra, akik elrekesztették a Dunát s üzembe akarják helyezni Bőst. Lengyel kolléganője, Szuhocka az Európai Közösség piacait akarja siettetni. Vladimír Mečiar új partnerként mutatkozott be, míg Václav Klaus a jól ismert régi irányzatokat jött ellenőrizni, ügyelve arra, hogy egyengesse útjait. Vendéglátóiktól sok mindent megtudtak. Delors, az EK bizottságának az elnöke még a sokat tapasztalt Václav Klaust is meglepte, amikor arról tájékoztatta a résztvevőket: azt fogja javasolni, hogy Csehszlovákia utódállamaival a társulási szerződéseket újra kell megtárgyalni.

1 Major brit kormányfőnek jutott a kellemetlen feladat: tudtára adni a keleti vendégeknek, valójában hogyan is áll a szénájuk. A tagsági jelentkezőlapot az EK-ba még nem szükséges kitölteniök, csak a nyugat-európai várakozók után kerülnek majd sorra. De akkor sem lesz majd tömeges felvétel, a jelentkezőket egyenként fogják elbírálni a még meg sem fogalmazott kritériumok alapján. S minden jelentkező jól gondolja meg, milyen mértékben bírja majd országa gazdasága az EK erősebb tagjainak kemény konkurenciáját. Végül is megállapították: jó volt, hogy összejöttek, s hogy továbbra is tartják majd a kapcsolatokat. Az elégedettség érzésével talán senki sem távozott. A magyaroknak a szlovákokkal maguknak kell megegyezniük; Kinkéi német külügyminiszter korábbi megnyilvánulásai ellenére az EK részéről Bős ügyében nem nagyon számíthatnak protekcióra. Mindenki számára érvényes, hogy a piacgazdaság liberalizálása még beláthatatlanul messze van, a gazdag nyugati aranyesőről nem is beszélve. Végül is, ki várhatott ennél többet? Míg nem valósul meg a maatrichti szerződés ratifikációjának a folyamata, az EK maga sem nagyon tudja, hányadán áll. Még szerencse, hogy tagjai lehetünk a várakozók klubjának, bár senki sem jelezte, meddig is kell várakoznunk. Értelmesebb nyelvre lefordítva ez körülbelül annyit jelent rakjátok rendbe a dolgaitokat otthon és a szomszédaitokkal, s aztán majd jelentkezzetek. Képesek leszünk erre? PETER FRIDNER Národná obroda, 1992. október 30. MAGYARORSZÁG AZ ELSŐ HELYEN Az utóbbi három évben, a kommunista rendszerek bukása óta nyugat-európai vállalatok Kelet-Európában (ide számítva a volt Szovjetuniót és a volt Jugoszláviát is ) 12,6 milliárd dollár (kb. 363 milliárd csehszlovák korona) értékű tőkét fektettek be, miközben Magyarországot és Csehszlovákiát részesítették előnyben. Ezt a francdia Le Figaro című napilap közölte közgazdasági mellékletében, néhány bécsi intézmény adataira hivatkozva. Az osztrák Kreditanstant nevű bank nemrég közzétett ankét-eredményei alapján az amerikai és a nyugat-európai cégek 57 százaléka úgy véli, hogy mind politikai, mind gazdasági szempontból a legkedvezőbbek a feltételek a befektetők számára Magyarországon vannak. A nyugati államok Magyarországon 1992 első félévében 800 millió dollárt (kb. 22,4 milliárd koronát) fektettek be, a három év alatt összesen 4 milliárd dollárt (mintegy 112 milliárd koronát). Ami Csehszlovákiát illeti, a privatizáció radikális megvalósítása a szövetség cseh részében 1992-ben sok befektetőt vonzott, de az ország tervezett- kettéválása azt eredményezte, hogy most a németek a franciák, az amerikaiak és a japánok is visszafogottabbak és megfontoltabbak. Az 1992-es év első feléig Csehszlovákiában 1 milliárd dollár befektetést eszközöltek (kb. 28 milliárd korona). Csehszlovákiában eddig mintegy 10 000 vegyes vállalatot hoztak létre. Práca 1992. október 30. Az oldal anyagát összeállította: KULCSÁR TIBOR