Új Szó, 1992. november (45. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-26 / 279. szám, csütörtök

PUBLICISZTIKA I ÚJ SZÓM 1992. NOVEMBER 26. MINDENÜNKBŐL KIFOSZTOTTAK Tegnap Albáron (Dunaszerdahelyi járás) ismeretlen tettes erőszakkal behatolt egy családi házba, ahonnan 498 900 korona készpénzt, nagyobb mennyiségű ékszert és négy, csaknem 900 ezer korona értékű betétkönyvet zsákmányolt. (Újsághír) Na ez a mai este is ideális a betörésekre - viltant át az agyamon, amikor ködös, esős idó'ben Albár koromsötét főutcáján az iránt érdeklődtem, hol laknak a károsultak. Természetesen már az első megkérdezett útbaigazított, hiszen ilyen mérvű ban tizenöt üveg konyak is volt, ahhoz sem nyúltak. A besurranó tolvaj nem éjszaka járt Patassyéknál, nem is olyan időt választott, amikor a család valahová elutazott, de fényes nappal, pontosabban, reggel, október 21-én, fél nyolc és fél kilenc között hatolt a lakásba és jutott busás zsákmányhoz. - Aznap reggel fél nyolckor szokásomhoz híven autóba ültem és elvittem a gyereket a dunaszerdahelyi iskolába - kezdi mesélni ama szomorú nap történetét a ház asszonya. Amikor kiszálltam a kocsiból, szemem egy arany színű Audin akadt meg, mely a közelben parkolt. Akkor ennek nem tulajdonítottam semmiEgy-két jó házőrző is távol tartja a tolvajokat (a szerző felvétele) lopás egy kis községben nagy visszhangot vált ki. Patassy Ivónék emeletes házának kapuját nyitva találtam. A történtekbó'l ítélve, kutyától nem kellett tartanom. A bejárati ajtónál hiába kerestem a csengőt. Többszöri kopogtatás után lenyomtam a kilincset, mely nagy meglepetésemre engedett. Észrevétlenül jutottam az előszöbába, ahol hangos jóestétjeimre végre megjelent egy legényke, majd a mamája, Patassyné. - Azt hittem, a betörés után óvatosabbak lesznek... - Most, hogy mindenünkből kifosztottak bennünket, már igazán nem tartom szükségesnek hét lakatra zárni az ajtót. Azt csak lefekvés előtt tesszük. Különben is, még nincs késő, a férjem, aki maszek fuvaros, bármely percben megérkezhet magyarázta a fiatalasszony, majd, hogy zavartalanul beszélgethessünk, lehalkította a videón vetített karatés filmet. - A tolvajok „nagylelkűen" viselkedtek, hiszen a színes tévét és a Sharp képmagnót nem vitték el próbálok szellemeskedni. - Minek is cipekedtek volna, amikor készpénzzel és ékszerekkel tömhették tele a zsebüket. Az eló'szobályen jelentőséget. Fiamat bekísértem az osztályba és távoztam. A Kék Dunába indultam bevásárolni. Észrevettem, hogy az Audi sofőrje is gázt ad és velem egy irányba megy. Az áruház parkolójára hajtottam. Az említett kocsi szintén. Először arra gondoltam, ismerősök ülnek benne, és beszélni akarnak velem, esetleg férjemtől akarnak valami fuvart. Egykét percig vártam, hátha kiszáll valaki az autóból, de nem. Bementem az üzletbe. Azt azért megfigyeltem, hogy az Audi szerdahelyi rendszámú és két fiatalember ül benne. Bevásárlás közben összeakadtam egy ismerős férfivel, aki olykor eljárt hozzánk és ismerte anyagi helyzetünket. Beszédbe elegyedtünk. Jó 1015 percig csevegtünk, azután egészen az autóig kísért. Utólag visszagondolva találkozásunkra, úgy tűnik, mintha szándékosan tartóztatott volna. Az Audi még mindig ott parkolt. Amikor elindultam, az „árnyékom" is követett. A pódafai kereszteződésnél kővetőm nagy sebességgel megelőzött is eltűnt Komárom irányéba. Akkor már csak a sofőr ült az autóban. Nagy a gyanúm, hogy az említett kocsi utasainak közük volt a lakásbetöréshez. - Hazaérve kinyitottam a bejárati ajtót-az rendesen kulcsra volt zárva - és a konyhába mentem kirakni a bevásárolt holmit. Nagy felfordulást találtam. A padlón igelitzacskók hevertek, a fiókok nyitva voltak. A nappaliba rohantam. Ott még nagyobb rendetlenség fogadott. Ékszeresdöbozom üresen tátongott. Kilenc gyűrű és öt nyaklánc tűnt el. A fülbevalómat a hálószobában felejtettem, azokat nem találták meg a tolvajok. Ha elmegyek hazulról, általában felveszek egy-két gyűrűt és láncot. Ezt kivételesen elmulasztottam. Természetesen a készpénzt is megtalálták, mely a ruhák alatt volt elrejtve egy műanyagzacskóban. A betétkönyvek úgyszintén. A betörők a hátsó bejárati ajtót feszítették ki egy vaspánttal, melyet a helyszínen hagytak. A temető felőli oldalról jöttek, anélkül, hogy a szomszédok észrevettek volna valami gyanúsat. A minden valószínűség szerinti profi tolvajok - talán időszűkében - elkövettek egy hibát. Nem vágták el a telefonzsinórt. Patassyné így időveszteség nélkül telefonálhatott a rendőrségre és a szerdahelyi bankba. Az utóbbi telefonhívással azonban nem ment sokra. - Míg befutottak a nyomozók, bőgve tárcsáztam a bankot és elmondtam, mi történt. Kértem, blokkolják a betétkönyvemet. Legnagyobb megdöbbenésemre azt a választ kaptam, hogy ilyen fontos dolgot nem lehet telefonon intézni, menjek be személyesen. Ekkor egy másik tisztviselőnél próbálkoztam, de ő sem volí megértőbb. Hiába magyaráztam, most nem mehetek el hazulról, ez őt nem érdekelte. Szerencsére hamarosan befutott a férjem, így ő intézkedhetett. Közben megérkezett Patassy Iván is. Az ő meggyőződése szerint a betörés nem egy ügyes tolvaj munkája, hanem több emberé. Maffiáról beszélt, melynek jó áttekintése van, hogy hova, kihez és mikor érdemes betörni. - Most volt egy fuvarom Bakán. Az ottani presszóstól hallottam, hogy már elfogták azt a bandát, mely vagy két évvel ezelőtt összetörte játékautomatáit. Szeretném remélni, hogy az „én" tolvajaim is rendőrkézre kerülnek. Egy Liaz tehergépkocsit szerettem volna venni... Tudom, utólag könnyű jó tanácsokat osztogatni. Például, hogy egy riasztószerkezet beszereltetese oda, ahol annyi érték van, szinte elementáris követelmény. Egy jó házőrző is igen hatásos védelmet nyújthat. A biztosítás szükségszerűségéről, a készpénz párna alatt tartásának veszélyeiről is naponta jelennek meg írások. A bűnözés rohamléptekkel növekszik. Próbáljunk okulni a fenti esetből. ORDÓDY VILMOS DIÓHÉJ MINDHALÁLIG KÖZÖS AU a néni a tornácon és olvassa a levelet. Pedig a pápaszemet is föltette, már csak azzal tud olvasni, olykor még azzal is nehezen, döcögve, silabizálva az apró betűket, dehát bele kell nyugodni, kopik • az ember, akarja, nem akarja. Viharzik a postás tovább, már a felvéget rója szapora lépteivel, hosszú a falu, sok hasonló levelet kell széthordania. Sokan várják az örömhírt: a fóldművesszövetkezet (amelyet nemrég Vörös Csillagnak, Piros Októbernek, Kék Mennybemenetelnek, Zöld Szebbjövőnek hívtak) vezetése kegyeskedett úgy határozni, hogy a nénik és bácsik részvényesei lehetnek a jéerdének. Mindössze annyit kémek tőlük, fizetnének be htlsz-, harminc-, negyvenezer koronákat, s akkor érezhetik, övék a közös, közös az övék, közös a közös. Mert közösnek lennie kell, a közösnek nem szabad kialudnia. All a néni a tornácon, elnéz a füves udvar felett, s hirtelen úgy mellbevágja a múlt, hogy le kell ülnie a hokedlire, a levelet az ablakpárkányra teszi, rá az okidárét, s csak ül és emlékezik Eszébe jut a véget nem érő robot, a pirkadat előtti ébredések, a hajnali fejések etetések, az indulások a határba, a kaszálások, kapálások, szántások, a véget nem érő idő sürgetése, mert közben ebéd is kellett az embernek, közben a gyerekeket fel a batyuba a hátra, a másikat kézenfogva, ki az ember után, akinek olykor a frontra kellett menni, aztán fel kellett rakni a cókmókot, ski kellett települni idegenbe, s a gyötrelmes távollét után hazajőve lábraállítani mindent, a szétszórt, elherdált vagyont összefogni, s gyarapodni megint, mert azért ember az ember, hogy törekedjék, hogy vigye valamire, hogy megpróbáljon felejteni, a munka a legjobb búfelejtő, hogy helyére billenjen minden, borona, ekevas, lószerszám, jászol, rakodó, minden takaros legyen és használható, hogy legyen újra lófogat, ökör, üsző, hízó, hogy aztán beállítsanak az udvarba az egyenlőbbnél egyelőbbek, s elvigyenek mindentmegint, bagóért, semmién, hogy a szív majd meghasadt belé, a büdös kulákszív, s közben élni kellett megint és tovább, miközben lelakatolták a kamrát, kisöpönék a hombárt, elhajtották a lovat, el a tehenet, s a búfelejtő munka körforgásában nyelni a könnyet, s dolgozni idegenül a magadén, s látni, hogyan tesznek mindent tönkre, pancserul, kollektíve és nemzetközien. Ul a néni a tornácon, s nem tudja, álljon, üljön, szaladjon vagy maradjon, nem érti az egészet, mit akarnak már megint tőle, hát nem volt még elég a zaklatásból, ő csak egy magányos öregasszony, nem érti az úri csalafintaságot, ami pénze van, arra elég hogy tisztességesen eltemessék, húzzák rá a földet, azt a drága, édes földet, amibe bele kellett betegedni, tönkre kellett menni ebben a huncut világban. (kövesdi) DUNASAT-szemle A DUNASAT Közép-Kelet-Európai Magyar TV- és Videostúdió 1992 december 3-5. között Budapesten megrendezi a hazai és a határon túli tv- és videoműhelyek, szerkesztőségek szemléjét, melynek keretében bemutatkoznak az alkotók. A szemle keretében vetítésekre, előadásokra és véleménycserékre kerül sor. Az alapítvány vállalja a résztvevők elszállásolását, étkeztetését, továbbá 8-10 000 forint utazási költség térítését. Jelentkezni lehet 1992. november 25-ig az alapítvány címén: 1300 Budapest, Pf. 14., telefon/fax: 1569-329, vagy 1686117. A jelentkezésben az alábbi adatokat kérjük feltüntetni: 1. Név: 2. Melyik műhelynél, szerkesztőségnél dolgozik? 3. Milyen eddigi jelentősebb munkái voltak és hol kerültek bemutatásra? 4. Milyen technikával rendelkezik? 5. A szemlén mit kíván bemutatni? (Egy-egy alkotás lehetőleg 10-20 perces terjedelmű legyen, Beta, Umatic, S-VHS, VHS anyagon) 6. A jelentkező pontos címe, telefon és telefax száma. A jelentkezést - a fenti adatok közlésével - telefaxon is el lehet küldeni. A jelentkezés elfogadásáról táviratban, vagy telefaxon november 27-ig értesítjük a jelentkezőket! A szemlére az alapítvány meghívja a Magyar Televíziót, a Hungária TV-t, az Antenna Hungária Műsorszóró Rt-t, továbbá magyarországi jelentős alkotóműhelyeket és szerkesztőségeket. -kA

tfogó tankönyvértékelő rendszert dolgoztatott ki az Oktatási és Tudományügyi Minisztérium Szlovákiában. Lépését az indokolta, hogy némely tankönyv elavultnak minősíthető, mind tartalmát, mind formáját, módszereittekintve. A tárca új elvek szerint kívánja a jövőben kiírni pályázatait tankönyvírásra, ezért folyamatosan részletes felmérést vég ez az alapiskolák tankönyveiről. Az utóbbi időben az 5.-8. osztályok szlovák, matematika," fizika és természetismeret tankönyveit vizsgálta oly módon, hogy száztíz iskolába kiküldte a tanároknak a tankönyvre vonatkozó kérdőíveit, hogy háromkategóriás végső eredménnyel megállapítsa a könyvek használhatósági fokét. Különféle szempontok szerint kellett értékelniük a pedagógusoknak az egyes tankönyveket. Egy-egy témakörről mondtak véleményt olyan szempontból, vajon érthető-e, kapcsolódik-e a korábban tanultakhoz, elégséges gyakorlási lehetőséget nyújt-e, jó példatárral dolgozik-, megfelel-e a tanuló életkorából adódó képességeinek, ösztönöz-e az önálló munkára stb. A tankönyv végső értékelése: meghagyni, átdolgozni, vagy kiiktatni. A pedagógusok szaklapja, az Učiteľské noviny megkezdte a tankönyvértékelések közlését, s elsőnek a magyar tanítási nyelvű iskolák ötödikes szlovák könyvéről hozta nyilvánosságra a felmérés eredményét. A kérdőíveket harminc iskolába küldték szét, ügyelve arra, hogy minden járás körülbelül három Iskolával legyen képviselve. A kérdőívek hetvenhárom százalékát kapta vissza a Pedagógiai Kutatóintézet, amely a vizsgálat gazdája. A beérkezett értékelések eredményeként az 1989-es, ötödik kiadású szlovák nyelv tanKICSERÉLNI VAGY KIJAVÍTANI? SZLOVÁK TANKÖNYVÜNK EGY FÖLMÉRÉS TÜKRÉBEN könyve megfelelőnek minősült, azzal a megszorítással, hogy a témák 11 százalékát ki kell hagyni. Ezek a témakörök vagy ideológiailag elavult szövegeket tartalmaznak, vagy didaktikailag nem megfelelőek. További 21 százalékukat átdolgozásra javasolják a pedagógusok, főként azzal a megjegyzéssel, hogy nagyobb teret kell hagyni az egyes nyelvtani jelenségek begyakorlására. A felmérésben részt vevő szlováktanárok java része igényli a bővebb konverzációs anyagokat, különösen a gyakorlati életből vett témákról. Többen kérték a tankönyv felújítását olyan grafikai megoldások szerint, mint amilyenek a külföldi, idegennyelvet oktató tankönyvekben találhatók. Az ismétlésekre, a tananyag rögzítésére szánt gyakorlatok ennek megfelelően módosulnának a könyvhöz tartozó munkafüzetben is. A rendhagyó szavak, az egyszerű és bővített mondatok, a szóalkotás - ezek a témakörök okoznak olykor nehézséget a pedagógusnak és a tanulónak egyaránt; fölmerült olyan szempont is, hogy a rendhagyó szavak esetében tanácsos lenne visszatérni a korábbi, hagyományos begyakorlási módra. Ugyancsak előfordult olyan megjegyzés, hogy a tankönyv némely szövege túlságosan magasröptű, a tanulók számá/a nehezen követhető, a gyakorlati élettel nincs szoros kapcsolata, ezen nyilván változtatni szükséges. A felmérés eredményeiről beszámoló Silvia Bielkova végkövetkeztetése szerint a tankönyvet egyelőre használni lehet, későbbi újrakiadása esetén javasolni érdemes az átdolgozását. Egyéb vizsgálódások és felmérések szerint vidékenként változik a magyar anyanyelvű tanulók szlovák nyelvkészsége. Nyilvánvaló, hogy homogén magyar közegben szűkebb szókinccsel, szerényebb jártassággal rendelkeznek a tanulók. Ezen kívánatos volna javítani. Nagyobb városokban, ahol a gyerekeknek több alkalmuk van szlovákul beszélni, ahol jobban rákényszerülnek az államnyelv használatára, a tanulók nyelvkészsége jobb eredményekről tanúskodik. Mindkét esetben azonban ugyanazt a tankönyvet használják az iskolában. Meggondolandó lenne egy új tankönyvpályázat kiírása esetén olyan alternatív szövegek, témák, illetve gyakorlatok beiktatását szorgalmazni, amellyel a jobb képességű és nagyobb nyelvi jártasságú gyerekek számára is érdekes, figyelemkeltő olvasmányok kínálkoznának a könyvben, hiszen a cél végső soron az, hogy választékosan tudja magát kifejezni az a tanuló, akinek erre képessége van. Ugyanakkor tiszteletben tartva a tiszta magyar környezetben nevelkedőket, idegen nyelvként, lépésről-lépésre szoktasson atankönyv a folyamatos szlovák társalgáshoz. Alighanem ezt célozza az újonnan bevezetett/commun/Tcatív módszer a szlovák nyelv tanításában. Ellentmondásosnak találom a Pedagógiai Kutatóintézet konklúzióját - tehát hogy a könyv használható, a későbbiekben részben át kell dolgozni - azzal az illetékes minisztériumi főosztálytól származó kijelentéssel, hogy új tankönyvekre van szükség az új módszerhez, mindenekelőtt azokban az osztályokban, ahol a kommunikatív megközelítés már tavaly óta folyik. Utóbbi értesülés szerint a minisztérium pályázatot készül kiírni magyar tannyelvű iskolák szlovák tankönyvének megírására. Jó, addig használjuk a régit. De a részleges átdolgozás aligha megoldás. Akkor sem, ha a felmérések ezt sugallják. S

okkal aggasztóbb viszont a pályázat kimenetele. Az amúgy sem csábító feladat, a tankönyvírás, gyakorlatilag csupán egyetlen réteget célozhat meg: a pedagógust. Kinek van vajon ideje, kedve, s főképpen olyan bevált nyelvtanítási módszere, amelyet általánosan be lehetne vezetni iskoláinkban? Merem remélni, hogy akadnak ilyen pedagógusok, és a minisztérium megtalálja őket. Nem ártana olyan feltételrendszert fölajánlani a tan-könyvíróknak, mely nem elriasztaná, hanem ellenkezőleg, motiválná az arra alkalmas tanárokat, hogy eredményes, gyakorlatban kipróbált módszereit közreadja. A pályázat kiírói is szakíthatnának a megcsontosodott, elavult pályázati rendszerrel, s akár nagyobb anyagi megbecsüléssel, akár egyéb vonzó, ösztökélő intézkedésekkel segítsék az új koncepció tankönyvi realizálását. Hiszen gyermekeink legalább tíz-tizenöt évig az új tankönyvből fognak könnyen, vagy kevésbé könnyen szlovákul megtanulni. (brogyányi)