Új Szó, 1992. november (45. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-19 / 273. szám, csütörtök

11 SPORT 1992. NOVEMBER 19. JÓVAL KEVESEBBEN TIPPELNEK! VÁLÁS UTÁN IS EGYÜTT Bundázással vádolják a NIKÉ-t (Munkatársunktól) - A SAZKA vállalatnál is nagy változások lesznek 1993. január 1-jétöl. Már most megegyeztek az illetékesek, milyen módon történik a válás. Ami a tippelést illeti, nagy módosításokra nem kerül sor, a főhadiszálláson viszont komoly „földrengés" várható. Két különálló részvénytársaságra szakad a prágai székhelyű vállalat: Cseh­országban marad a SAZKA név, Szlovákiában azonban a ŠPORTKA elnevezést kapja az új Rt. Amint azt a tipp­iroda vezetši a teg­nap délutáni pozsonyi sajtótájékoztatón el­mondták, jóval keve­sebben äportkáznak és sazkáznak, mint a múltban; annak ellenére, hogy a nyeremények összege megtöbb­szöröződött. Az új évben meggyor­sul a tippek feldolgozása, s ezért a mérkőzések napján is feladha­tók a szelvények, egy órával a ta­lálkozók előtt zárnak majd a foga­dóirodák. Az értékelés az amerikai GTECH cég segítségével készül. Sajnos, a modern technika nem jut el mindenhová, eleinte csak a na­gyobb városokban jelenik meg az ún. ON LINE szisztéma. Az illetéke­sek mindent megtesznek, hogy zök­kenőmentes legyen az átállás, ugyanis eddig minden Prágában ké­szült, januártól pedig már a Szlová­kiában feladott szelvények értékelé­se Pozsonyban történik. A nyere­mények viszont mindkét ország­ban egységesek lesznek. A baj csak akkor kezdődik, ha változik a pénznem. Márciustól erre is felké­szültek ... A fent említettek érvénye­sek a ŠPORTKÁRA, az OLIMPIAI SAZKÁRA, valamint a MATESRA. A sorsolásokat továbbra is figyelem­mel kísérhetjük a tévé képernyőjén. Štefan Gašparík, a szlovák sportszövetség elnöke, a SAZKA szlovákiai igazgatótanácsának a ve­zetője többek között elmondta, évente 50(!) millió veszteséget könyvelhetnek el, mivel a szlovák pénzügyminisztérium nem enge­délyezi a cseh TUTOVKA kaparós sorsjegyek árusítását. Egyelőre még a ŠPORTKA Rt. működésére sem adta áldását, állítólag szóbeli ígéret már van. Ezentúl is a bevétel 50 százaléka megy a nyeremények­re; a tiszta haszon 90 százaléka a sport támogatására, 10 százaléka pedig a részvényesek markát üti. Ezen a sajtóértekezleten is bebi­zonyosodott: korántsem felhőtlen a SAZKA és a NIKÉ kapcsolata. Sőt! Ivan Hargaš, az oktatási mi­nisztérium munkatársa az alábbiak­kal sokkolta a jelenlevő újságírókat: „Figyelemre méltó, hogy a NIKÉ egy fillérrel sem segíti a sportot. Olyan jelzéseket is kaptunk, ne­gatív hatással van az egyes mér­kőzésekre, s az sem kizárt, hogy befolyásolja a végeredménye­ket." Az elhangzottak után fél órával Hargaš úr megpróbálta kozmetikáz­ni a NIKÉ-vádakat! Néhány érdekes adattal is szol­gáltak a SAZKA vállalat illetékesei. A športkázók 30 százaléka próbál­kozik a LEHETŐSÉGGEL, a sazká­zók egyötöde pedig a GÓLA­RÁNYRA is tippel. Az idei rekordok közül kiemelkedik a 45. játékhét LE­HETŐSÉG-nyereménye (2 742 765 korona), valamint a 9. fogadóhéten a ŠPORTKA 1. díja (2 184 440 koro­na). A SAZKÁN a 16. játékhéten volt a legtöbb az 1. díj (304 929 koro­na). (zsi) OLVADÓBAN A JÉGHEGY Amit sokan rebesgettek, most bebizo­nyosodott. Björn Borg, a svéd teniszle­genda, Wimbledon ötszörös bajnoka a svéd televíziónak adott interjújában be­vallotta, egy ideig kábítószer-fogyasztó volt. „A haverjaim által rendezett parti­kon jutottam hozzá a kokainhoz. A te­nisz szédítő körforgása, a stressz, az állandó feszültség időnként teljesen kimerített. Szükségem volt a lazításra, egy kis gondtalan lebegésre. A kokain hatására rózsaszínű álom szállt rám, mámoros érzés fogott el. Hozzá kell tennem, csak néhányszor nem tudtam ellenállni a kábítószer kísértésének, de soha nem kerültem függőségbe" - vall­ja az egykori bajnok. Egyesek szerint a közelmúltban szin­tén a delejes hatású por után nyúlt, miu­tán a tenisz világába való visszatérése meglehetősen gyászosra sikeredett. Monte Carlóban alig egy órával megalázó veresége után máris egy luxusmulatóban bukkant tel, a helyhez nem méltó lezser öltözékben, és feltűnően kötetlenül visel­kedett. Fénykorában,"ha vesztesen hagy­ta el a pályát, bezárkózott a hotelszobájá­ba, elemezte játékát, majd edzeni indult. Monte Carlóban viszont szakadt farmer­nadrágban harsányan kacagott, szélesen gesztikulált, „feldobott" állapota egyálta­lán nem volt összhangban a pályán nyúj­tott halovány teljesítményével. Az újságok máris reagáltak e változásra. „A jéghegy olvadóban van" - írták a tápok, utalva korábban meglehetősen hűvös magatar­tására. Ám ne feledjük: a jéghegynek mindig csak a csúcsa látszik, hogy mi rejlik a felszín alatt, ml rejlik Borg szemé­lyiségében, azt senki nem tudhatja... (só) AZ I. JÉGKORONGLIGA 19. FORDULÓJA UTÁN TIZENÖT PERC SZÍNJÁTÉK OSTRAVÁN Furcsa dolgok történtek az I. jégkorongliga kedd esti, 19. fordulójá­ban. A Vítkovice - Slovan (5:3) mérkőzés hajrájában, amikor már nyilvánvaló volt, a hazaiak nyerik a találkozót, ritkán látható tömegvere­kedés tört ki. Az ökölcsata jobban lázba hozta az ostravai szurkolókat, mint a vítkovicei gólok. Kladnón hiába várták az egyik vonalbírót, nem érkezett meg! Később kiderült, csak közvetlenül a meccs előtt kapta meg a táviratot, melyben az állt: az eltiltott Novák helyett ö segít majd Vrábelnak. Különben, minden a papírforma szerint alakult, ezúttal gyengélkedtek a vendégek, csupán a listavezető Litvínov nyert idegen­ben, a Sparta Zlínben döntetlenezett... Dušan Žiška, a Slovan vezető édzője az ostravai mérkőzést megelő­zően kijelentette: legalább az egyik pontért utaznak a bányászvárosba. Nos, a találkozó első „félidejében" úgy nézett ki, teljesítik a ter­vet a kékek. Kétszer is vezettek, ám a továbbiakban összeroppantak. Az ötö­dik bekapott gólt követően nem minden­napi tömegverekedést robbantottak ki a pozsonyi játékosok. Rusznyák és Buk­na profi ringbe illő jobbhorgokat osztoga­tott a palánk közelében. A hazai csapat­ból Kotala volt a legharciasabb, ő még a botjával is odasózott egyet a fekvő Slovan-játékos hátára. Az ötperces pa­rázs bunyó utolsó másodperceiben már három tucat hokis ütötte egymást, a né­zők pedig jól szórakoztak a különmü­soron. Az erélytelen Machač bíró tíz percen át gondolkodott azon, hogyan „honorál­ja" a bokszpartit. Végül az említett játéko­sokat öt percre, majd végleg kiállította. A CSTV riportere megjegyezte: még leg­alább három kakaskodót le kellett volna SPORTHÍRADÓ • NYÁRASDON 200 néző előtt a nemzetközi női kézilabda-mérkőzés visszavágóját is megnyerte az I. ligás hazai gárda: CO-IMPEX Topoľníky - Dunaújváros 25:20 (11:10), legered­ményesebbek: Kiss Jitka 6, Lépes 4, Orbánné és Magyar 3-3, ill. Mátyás­né 4. • ÚJABB VÁRATLAN vereséget szenvedett a csehszlovák férfi kosárlab­da-válogatott az Európa-bajnoki selejte­zőben. Matickýék ezúttal Belgiumtól kap­tak ki 73:75-re. Ez a fiaskó azt jelenti, Csehszlovákia nem lesz ott az eb-döntőn! • 21 ÉVEN ALULI labdarúgó-válo­gatottak eb-selejtezőin: Anglia - Tö­rökország 0:1, Belgium - Wales 3:1, Spanyolország - Írország 2:1, Svájc -Málta 4:0. • OT MÉRKŐZÉSSEL folytatódott az NHL profi jégkorongliga: Ottawa - Mont­real 3:5 (az egyik hazai gólt Jelinek ütöt­te), Detroit - Chicago 5:4, Pittsburgh - Buffalo 4:2, Tampa Bay - Winnipeg 5:6, San Jósé - Los Angeles 6:0. • AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK Olim­piai Bizottsága megválasztotta az 1992-es év legjobb sportolóit. A nőknél a 100 méteres síkfutás olimpiai bajno­ka, Gail Devers, a férfiaknál szintén egy barcelonai aranyérmes atléta, Ke­vin Young érdemelte ki e megtisztelő címet. Az év csapata a ,, Dream Team" férfi kosárlabda-válogatott lett. • ÓRIÁSI MEGLEPETÉS született Nürnbergben. 46 ezer néző előtt Német­ország futballcsapata csak 0:0-ás döntet­lent ért el Ausztria ellen! • KÉT SPORTÁG is debütálni fog az 1996-as téli olimpián. A japán Nagano városban szerepel majd első ízben hi­vatalos ötkarikás számként a curling (csúšzókorong) és a női jégkorong. • SEPP BLATTER, a FIFA főtitkára szerint az újságírók szakmai felkészültsé­ge egyáltalán nem kielégítő. Éppen ezért javasolni fogja, hogy valamennyi tagor­szágban szabályismertetó előadásokat tartsanak a túl sokat bakizó tollforgatók számára... • MAJNA-FRANKFURTBAN, illetve New Yorkban folytatódott a férfi és nöi Mesterek Tornája teniszfinálé: Ivanise­vic - Chang 7:6,6:2; Becker - Sampras 6:7,6:7, Courier - Krajicek 6:7,7:6,7:5. Nők: Novotná - M. J. Fernandez 7:6, 6:2; Graf - McNeil 6:7, 4:6 (!!!). NEBIOLO FENYEGETŐZIK Az olimpiai sportvezetők acapulcói tanácskozásán az afrikai országok képviselői furcsa javaslattal álltak elő: szerintük úgy is lehetne enyhíteni a nyári olimpia létszámgondját, ha az egyéni versenyeken - így atlétikában is - egy-egy nemzet számonként leg­feljebb csak két sportoló indítására kapna lehetőséget a jelenlegi három­mal szemben. Ez az ötlet nem aratott tetszést Primo Nebiolo, a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség olasz elnökénél sem: „Az at­léták nem vesznek részt a következő olimpián, Atlantában, ha elfogadják ezt a javaslatot. Ragaszkodunk ahhoz, hogy az országok számonként válto­zatlanul akár három versenyzőt is sze­repeltethessenek." A bejelentés kapcsán a hírügynöksé­gek felidézik, hogy az újkori olimpiai játé­kok kezdetén sem volt semmiféle meg­szorítás, annyi atléta indulhatott, amennyi csak akart. Az első korlátozást 1928-ban, az amszterdami ötkarikás játékokon ve­zették be, akkortól' négyen indulhattak egy-egy számban, majd négy éwel ké­sőbb, Los Angelesben már csak hárrnan­hárman, országonként és számonként egy atléta minden további nélkül indítha­tó, a másik két hely viszont csak azokat illeti meg, akik teljesítik az előírt szintet. (c) POLGÁR ZSUZSA „HA MÁR ELINDULTAM..." Polgár Zsuzsa Sanghajban dup­lán mondhatja: „életemben elő­ször". Első alkalommal indult a nöi sakkvilágbajnok-jelöltek között, és először jár Kínában. Jött, látott, és alighanem győzni fog: Mindenesetre túl a félidőn, immár a második „ka­nyarban" biztosan vezet a körmér­kőzéses versenyben. A Népszabad­ság munkatársa telefonon beszélge­tett a 23 éves sakkozóval. Kisasszony, meghallgatva a szakvéleményeket, azt hiszem, már senki sem akadályozhatja meg abban, hogy megnyerje a versenyt, a jelek szerint biztosan jogot szerez a világbajnok-jelölti páros mérkőzé­sen való részvételre. - Komolyan kell venni a hátralevő fordulókat, hiszen elvben bármi megtörténhet. Ámbár elismerem, előnyöm behozhatatlannak látszik. Milyen érzés nőkkel versenyezni? - A játékra, a sakkfigurákra össz­pontosítok. Voltaképp közömbös számomra, milyen nemű az asztal túloldalán ülő. Tegyük fel (de hadd mondjam ki egyenesen, biztosra vehető), hogy megnyeri a tornát. Mit tippel, ki lesz a második, azaz vetélytársa a világ­bajnoki döntőbe való kerülésben? - Maries, Csiburdanidze, Joszeli­ani közül kerül ki a leendő ellen­felem. Mikor és hol lesz. a párosmér­kőzés? - Valamikor februárban-március­ban, de hogy hol, még nem tudom. Esélyei azon a találkozón? - Bízom benne, hogy nyerni fogok. Miközben beszélgetünk, gondo­latban ízlelgetem a kifejezést: Pol­gár Zsuzsa, női sakkvilágbajnok... - Ha már elindultam, azt hiszem természetes, hogy a cím megszer­zésére törekszem. Egyébként az el­múlt szombaton megjelent a ver­seny színhelyén Hszie Csűn, a jelen­legi világbajnok. Nem zavarja a jelenléte? - Egyáltalán nem, nagyon kedves lány. Először jár Kínában, milyenek a benyomásai, hogyan hat önre a környezet? - Mondhatom, kellemesen csa­lódtam, szegénységre, áruhiányra számítottam. Azt tapasztatom azon­ban - hiszen járkálok Sanghajban -, hogy jó az ellátás, a belvárosban sok szép üzletet láttam. Igaz, úgy hallom, nem mindenhol Hyen a hely­zet az országban. A verseny színhe­lyére semmi panaszom, a szálloda korszerű, színvonalas. Szóval, min­den értelemben jó itt... SAMARANCH SZLAVKOVÉRT Juan Antonio Samaranch, a NOB elnöke Szófiában járt, ahol síkra száll Ivan Szlavkov, a Bolgár Olimpiai Bizottság el­nökének feddhetetlenségéért. Sama­. ranch egyene'sen Zselja Zselev elnöknél próbál mentséget kieszközölni a „Szlav­kov-ügyben" leginkább érintett számára. Ivan Szlavkovot ugyanis nem engedte ki a bolgár kormány az olimpiai játékokra Barcelonába, mivel a BTA bolgár hírügy­nökség szerint - saját hasznára - hazája olimpiai bizottságának kasszájába nyúlt időnként. A NOB elnöke elmondta, Szlav­kov a nemzetközi olimpiai életben is te­kintélynek számít, s ugyanakkor remek ember és barát is. JAJ A DURVÁKNAK! A brit futball a keménységéről is híres, ám azt, hogy a szigetországiak nem na­gyon szeretik a durváskodókat, bizonyítja a wimbledoni Vinnie Jones esete. Az angol labdarúgó-bajnokság legkemé­nyebb hátvédének tartott futballistája az­zal tőrt be a piacra, hogy videofelvételen propagálta a kemény játékot. A „Soccer's Hard Men" (azaz a „futball kemény férfi­ja") címet viselő filmen Jones durvábbnál durvább szabálytalanságai „kápráztatták, el" a vásárlókat. Az Angol Labdarúgó Szövetség azonban úgy látszik, nem híve Jones „árujának", mert tegnap 20 000 fontra büntette a fenegyereket. A bűnös ugyan továbbra is biztos saját játékfelfo­gása szalonképességében, azonban elis­merte, hogy nincs mit tenni, a pénzt ki kell fizetni. Az angol profi labdarúgók pedig felszólították Vinnie-t.hogy a videofelvé­telek eladásából származó bevételét jut­tassa a szövetségnek, hogy azt jótékony célokra lehessen fordítani... COURIER ÉS SZELES A napokban közzétették a férfi és női teniszezők bevételeit, amelyeket az idei ATP- és WTA-versenyeken szerez­tek: Jim Courier és Szeles Mónika áll­nak a lista élén. FÉRFIAK: 1. Courier 1 663 385, 2. Edberg 1 561 804, 3. Sampras 1 275 087, 4. Ivanisevic 1 138 241, 5. Agassi 1 027 834, 6. Korda 990 353, 7. Becker 953 687, 8. Chang 864 467, 9. Lendl 761 566, 10. Forget 729 487 dol­lár. NŐK: 1. Szeles 1 872 352, 2. Graf 1 327 139, 3. A. Sanchez 1 155 355, 4. Sabatini 904 565, 5. Zvereva 590 194, 6. Navrátilová 549 433, 7. M. J. Fernandez 545 408, 8. G. Fernandez 445 687, 9. Novotná 437 184, 10. Suková 386 112. A NIKÉ-ben a következő tétmecs­csekre tippelhetünk, FRANCIA LAB­DARÚGÓ-BAJNOKSÁG, november 19.: 56. Strasbourg - Marseille 3.2-2,6-2,1; 57. Paris St. Germain - Au­xerre 1,6-2,6-5,0. November 20.: 73. Lyon - Le Havre 2,0-2,5-3,7; 74. Metz - Nimes 1,8-2,5-4,0; 75. Toulouse - Toulon 1,8-2,5-4,0; 76. Sochaux - St. Etienne 2,2-2,6-3,1; 77. Lille - Bordeaux 2,4-2,6-2,8; 78. Montpellier - Lens 1.3-3,0-9,0; 79. Caen - Nantes 2.4-2,5-2,9 NÉMET LABDARÚGÓ BUNDESLIGA I és II, november 20.: 80. Bochum - Dresden 2,1-2,6-3,1; 81. Nürnberg - Wat­tenscheid 1,6­2,8-4,6; 82. Saar­brücken - Ham­burg 1,8-2,8-3,4; 83. Düsseldorf - • Freiburg 2,8-2,6-2,4; 84. Unterhaching - Chem­nitz 2,3-2,6-2,9; 85. Wuppertal - Jena 1,8-2,8-3,4. November 21.: 86. Bremen - Mönchengladbach 1,4-3,0-6,0; 87. Karlsruhe - Köln 1,7-2,8-3,9; 88. Lever­kusen - Bayern 2,5-2,6-2,7; 89. Schalke - Frankfurt 2,6-2,6-2,6; 90. Stuttgart - Dortmund 2,1-2,7-3,0; 91. Uerdingen - Kaiserslautern 2,6-2,6-2,6. SKÓT FUTBALL-LIGA, november 21.: 101. Celtic - Falkirk 1,4-3,0-6,0; 102. FC Dundee - Dundee U. 2,9-2,8-2,1; 103. Hearts - Gl. Rangers 2,9-2,8-2,1; 104. Partick Th. - Aberdeen 2,8-2,8-2,2; 105. St. Johnstone - Motherwell 1,7-2,8-3,9; 106. Airdrie - Hibernian 2,6-2,8-2,4. OSZTRÁK FUTBALLBAJNÖKSÁG, no­vember 21.: 107. Sturm Graz - Austria 5,0-3,3-1,4; 108. Mödling - LASK Linz 1.5-3,0-5,5; 109. St. Pölten - Steyr 2,0-2,8-3,2; 110. Innsbruck - Sportciub Wien 1,6-3,1 -4,4; 111. STAHL Linz - Ad­mira/Wacker Wien 2,8-2,8-2,2; 112. Ra­pid Wien - Salzburg 2,0-2,8-3,2. küldenie a jégről! Az egyik diszkvalifikált, a vítkovicei Kotala a következőket nyilat­kozta: „Csak a harmadik pofon után szálltam »ringbe«. Kanadában egy-egy meccsen 4-5 ilyen verekedést is láthat a közönség. Élveztem ezt a 15 perces színjátékot!" Magukra találtak a trencséniek a gyá­szos milánói BEK-szereplést követően. Egészen biztos feldobta őket az a hír, hogy mégis továbbjutottak, ugyanis a BEK döntőjében nem hat, hanem - két négyes csoportban - nyolc együttes ját­szik majd. Közvetlenül a második helye­zett Č. Budéjovice felett aratott 5:3-as diadaluk után megtudták, változott a hely­zet, s mégsem lesznek ott a december végén, Düsseldorfban sorra kerülő fi­náléban. Mégpedig azért, mert az Ošwie­cim és a Jokerit Helsinki gólaránya jobb volt, mint az ugyancsak kétpontos Trenčí­né. Alaposan lejáratta magát a Nemzet­közi Jégkorong Szövetség (IIHF), hiszen az elődöntő csoportküzdelmei előtt hat továbbjutóról (minden csoportból 2-2) tudtak az együttesek. Aztán menet köz­ben változott a helyzet, majd jött a „Tren­őín-ügy"! (zsj )

Next

/
Oldalképek
Tartalom