Új Szó, 1992. november (45. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-19 / 273. szám, csütörtök

OFVÝ C tv BÁRSONYOS BEFEJEZÉS Lám, három év elegendő volt ahhoz, hogy a rendszerváltás a két nép szakadásához vezessen, s kitudódjon az igazság, ämit a cseh publicisztika már pedzeget: a cseheknek csak azért volt szükségük a közös államiságra, hogy a németekkel szembeni komplexusaikat leküzdjék. (4. oldal) FÜGGETLEN NAPILAP Csütörtök, 1992. november 19. * Ára 2,80 korona XLV. évfolyam, 273. szám KIKÖTÖK BENJÁMINJA A hajózási társaságoknak előre kell fizetniük, hogy hajójuk kiköthessen. De nem mindig fizetnek. Ilyenkor az ügynökség - a tengeri kódex szerint - 72 óráig fogva tarthatja a hajót. (6. oldal) VILLÁMINTERJÚ KARRÁ FEJLŐDIK A MAGYAR TAGOZAT? . A szlovák parlament tegnap el­döntötte a nyitraiak hetek óta húzó­dó vitáját: kimondta az egyetem két önálló főiskolára, a mezőgazdasági­ra és a pedagógiaira való felosztá­sát. Az utóbbi dékánhelyettese, László Béla ezzel kapcsolatban la­punknak a következőket nyilatkozta: - Bizonyos diszkriminációt érzek abban, hogy amíg a szlovákiai főis­kolákat sorra minősítették át egyete­mekké, a nyitrai felsőoktatási intéz­mények főiskolai besorolást kaptak. Ideális megoldás szerintem két önálló egyetem létrehozása lett vol­na. Mindenképpen jobb, hogy a mi tanintézményünk nem a Pedagógiai Kar elnevezést kapta vissza. Azon­ban maga a besorolás már tisztázza a jogot, amellyel rendelkezik. • A magyar pedagógusképzés szempontjából a mostani döntés mit jelent? - Egy kicsit elszomorít, hogy épp az a felsőoktatási intézmény nem lett egyetem, amelyen a magyar pe­(Folytatás a 2. oldalon) HIÁNYZIK A KÖZÖS AKARAT? A FÖDERÁCIÓ MEGSZŰNÉSÉRŐL SZÓLÓ TÖRVÉNYJAVASLAT A SZÖVETSÉGI GYŰLÉSBEN (Munkatársunktól) - Szerdán a Szövetségi Gyűlés kamaráinak együttes ülésén sokak szerint elérkezett az igazság órája, s or­szág-világ előtt ki kell rukkolni a farbával: a föderációra feleskü­dött képviselők egyetértenek-e vagy sem a közös állam, a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztár­saság megszűnésére tett törvény­javaslattal? A tanácskozáson jelen volt a len­gyel Szejm küldöttsége, August Chelkowskival, a Szejm szenátu­sának elnökével az élen. A küldött­ség a Szövetségi Gyűlés meghívá­sára tartózkodik Csehszlovákiában. A föderáció megszűnésére vonat­kozó kormányjavaslatot Jan Stráský szövetségi miniszterelnök indokolta meg. Rámutatott: a javas­lat a kormány programnyilatkozatá­ból indul ki, s jóváhagyása fontos feltétele annak, hogy a szétválás alkotmányos módon és konfliktusok nélkül történjen. Fontosnak tartotta kiemelni, hogy a törvényjavaslat mindkét új államot a föderáció jogu­tódjának tekinti, s tekintetbe veszi a szlovák parlament óhaját is, hogy A szünetben is folytatódott a vita. az utódállamok ne használhassák a Cseh és Szlovák Szövetségi Köz­társaság felségjeleit. A két kamara bizottsági előadói is a törvény elfogadása mellett tet­ték le a garast. Aláhúzták az alkot­mányos és kulturált kettéválás jelen­tőségét. A képviselők többsége nem értett egyet azzal a javaslattal, hogy ezt a „történelmi jelentőségű ülést" élő­ben közvetítse a Csehszlovák Tele­vízió. A vitában elsőként a parlamenti klubok állásfoglalását hallgatták (Folytatás a 2. oldalon) PANICS A SZANKCIÓK ELLEN A zágrábi rádió és a belgrádi televízió tegnap reggeli híradásai egybehangzóan azt jelentették, hogy a leghevesebb összecsapások az éjszaka folyamán Bosznia nyu­gati részén Bihacs körzetében, északon pedig Orasje mellett voltak. A belgrádi híradás arról számolt be, hogy kedden és szerdára virradó éjszaka a horvát erök Orasje körze­tében intenzíven támadták a szerb falvakat, a muzulmánok pedig Sza­rajevótól keletre megpróbálták áttör­ni a Gorazsde körüli blokádot. A zágrábi rádió azt állította, Bi­hacs körzetében a horvátok sikeres offenzívát hajtottak végre és elfog­laltak néhány szerb állást. Szaraje­vóból csak néhány robbanást jelen­tettek, komolyabb harcokról nem ér­kezett hír. Természetesen a jugoszláv veze­tést továbbra is mindenekelőtt a Biz­tonsági Tanács szankciószigorító határozata foglalkoztatja. Tegnap jelent meg a Nyezavíszimaja gazeta című orosz napilapban Milan Pa­nics nyilatkozata. A szövetségi mi­niszterelnök fogadkozott: amint visz­szavonják a Jugoszlávia elleni szankciókat, azonnal elkezd küzdeni (Folytatás a 2. oldalon) A SZLOVÁK PARLAMENT DÖNTÖTT VOLT, NINCS EGYETEM NYITRÁN SEMMITMONDÓ HATÁROZAT A NAGYSZOMBATI EGYETEMRŐL • SZLOVÁK NEMZETI BANK SZÜLETIK • A FÖLDEK 1995 VÉGÉIG IGÉNYELHETŐK VISSZA (Munkatársainktól) - Mi lesz a nagyszombati és nyitrai egyetemmel? A nagy figyelemmel kísért kérdéssel tegnap foglalkozott a szlovák parlament. A nyitrai egyetem tulajdonképpen nem is működött még, mert a létesítéséről szóló törvény hatályba lépése ellenére a helyi pedagógiai kar és mezőgazdasági főiskola nem tudott megegyezni. Ezért most a kormány az egyetemről szóló törvény visszavonását javasolta. Különböző javaslatok hangzottak el a törvény vitájában. A felszólalók többsége nem értett egyet azzal, hogy Nyitrán ezentúl ismét pedagó­giai kar és mezőgazdasági főiskola néven létezzenek a felsőoktatási in­tézmények. Bauer Edit (Együttélés) aggodalmát fejezte ki, hogy a közel­múltban elfogadott törvény vissza­vonása perecedenst teremthet, és amellett foglalt állást, hogy inkább két egyetem létesüljön. A KDM-klub két főiskola mellett szólt. Az SZNP és a DSZM képviselői között szintén megoszlottak a vélemények. Vita tárgyát képezte az is, hogy mi le­gyen a pedagógiai főiskola neve. A képviselők végül úgy döntöttek, hogy az egyetem megszűnik, és Nyitrán különálló pedagógiai főisko­lán és mezőgazdasági főiskolán fo­lyik majd a képzés. Továbbra is nyitott maradt a nagyszombati egyetem kérdése. A parlament egy semmitmondó ha­tározatot fogadott el, amely volta­képpen a megoldás halogatását je­lenti, hiszen csak azt tartalmazza, hogy a nemzeti tanács felkéri a kor­mányt, intézkedjen az ügyben, és tájékoztassa a fejleményekről.a kép­viselőket. Magát a határozatot vita nélkül akarták szavazásra bocsáta­ni. Ivan Gašparovič elnök belefoj­totta a szót azokba a képviselőkbe, akik ki szerették volna fejteni véle­ményüket, mondván, hogy az egye­tem mellett kardoskodóknak Szlová­kia és a jelenlegi szlovák kormány bemocskolása a céljuk. Úgy véleke­dett, ha a kérdést a januárban meg­alakuló alkotmánybíróság elé ter­jesztik, az minden bizonnyal a kor­(Folytatás a 2. oldalon) ÚJSZÖ -INFORMÁCIÓ li „A FAVORITOK MEGFIZETHETŐK MARADNAK A közeljövőben várható áremelkedési hullám nyilván az autópiacot sem kíméli, ezért joggal aggódhatunk: lesz-e jövőre az átlagember számára megfizethető autó a hazai piacon? Nos, ha a hazai Favoritokat az eddigi 143-tól 233 ezerig terjedő áraikon annak tekintettük, akkor úgy tűnik, továbbra is azok maradnak. A Mladá Boleslav-i Škoda gyár sajtóosztályának vezetője, dr. Milan Smutný mindenesetre az alábbiakat nyilatkozta e kérdéssel kapcsolatban: - Marad a típusválaszték, bár minden kategóriában bizonyos mér­tékű áremelkedés váfható. Ennek egyik oka, hogy több mint 500 mű­szaki újítást eszközöltünk az autó­kon, ami önmagában is indokolja az áremelést. Hogy csak a leglényege­sebbet említsem: a motor Bosch Monotronic elektronikusan befecs­kendezős változatban is kapható lesz, amely a legszigorúbb környe­zetvédelmi előírásoknak is eleget tesz. Ennek nélkülözhetetlen tarto­zéka a háromsávos katalizátor, amely önmagában is legkevesebb 28 ezer koronával emeli az autó árát. Hozzá kell tenni azonban, hogy kötelező felszereléssé csak 1993 októberétől válik. Az egyes típusok­ból a jelenleg is legdrágább Formán Excellent említeném: ennek az ára a műszaki tökéletesítése után jövőre valószínűleg eléri a 300 ezer koro­nát. (vas) VÁLSÁGOS HELYZETBEN AZ ÚJVIDÉKI MAGYAR SZÓ A VAJDASÁGBÓL 30 EZER MAGYAR EMIGRÁLT Az Uj Szó es az újvidéki Magyar Szo hagyományosan jó együtt­működésének kerptében szerkesztőségünknek tegnap isirmt vajda­sági vendégei voltak. Volt miről beszélgetni: az ottani magyarság helyzetéről, a boszniai polgárháborúról és - sajnos - a Magyar Szó súlyos anyagi gondjairól, amelyek az egyetlen jugoszláviai magyar napilap létét is veszélyeztetik. A lapot a Fórum Lap- és Könyvki­adó adja ki, amely ugyancsak ko­moly nehézségekkel küszködik, pe­dig azelőtt nagyon sikeresen gaz­dálkodott. Bordás Győző, a könyv­kiadó igazgatója megemlítette, ko­rábban nyomdájukban még bélyeg­és pénznyomtatásra is képesek vol­tak De Jugoszlávia szétesése és az ENSZ embargója következtében a vállalat elvesztette nagyon jelen­tős horvát és szlovén piacait, s en­nek tudható be, hogy most már nem képes eltartani egy napilapot. A Fórum a tartományi képviselő­ház, vagyis állami fennhatóság alá tartozik. Ami a napilapot illeti - s er­ről Sinkovits Péter, a Magyar Szó művelődési rovatának vezetője tájé­koztatott - az állami szervek először politikai nyomást gyakoroltak a szer­kesztőségre. Amikor ez nem vált be, akkor anyagilag próbálták sarokba szorítani. Arra ösztönözték a szer­kesztőséget, vegyen fel bankkölcsö­nöket, ebből vásároljon papirt, fizes­se a nyomdaköltségbket. A kamatos kamatok viszont gyorsan nőnek, úgyhogy a Magyar Szónak jelenleg mintegy 600 ezer márkás adóssága van. A képviselőház pedig hallani sem akar arról, hogy ezt megtérítse, pedig korábban megígérte. A szer­kesztőség meglehetősen kilátásta­lan helyzetbe jutott, bár - amint Sinkovits Péter kifejtette - ők most már dotáció nélkül is meg tudnának élni. Hiszen 3-4 évvel ezelőtt az állami támogatás költségeiknek a 20 százalékát fedezte, az idén pedig már csak 3 százalékot. Ha megen­gedték volna, hogy a lap anyagilag önállóvá váljon, akkor meg tudták volna oldani pénzügyi gondjaikat. Most viszont a súlyos adósság szin­te agyonnyomja a szerkesztőséget. E találkozó alkalmat adott arra is, hogy szóba hozzuk a legfrissebb politikai eseményeket. Spitzer Éva publicistától, a téma szakértőjétől azt kérdeztem, egyetért-e azzal, hogy a Biztonsági Tanács hétfői döntése az embergó ellenőrzésének szigorításáról a nacionalista szerb elnök, Milosevics malmára hajtja a vizet. Pedig a világ, a Nyugat a liberális gondolkodású jugoszláv kormányfőt, Milan Panicsot támo­gatja. - A szankciók kezdettől fogva a szerb elnök kezére játszottak, mert az állam támogatásával mindenféle feketézések-csempészések zajlot­tak. Az embargót kijátszva kőolajat hoztak be és minden más szüksé­ges cikket is. Tehát a szankciók ennek a rezsimnek és a mögötte álló gazdasági erőknek kedveztek anya­gilag. A mostani szigorítás nyilván­valóan nagyon nagy adut ad Milose­vics kezébe Paniccsal szemben. Uj­jal mutogathat az „amerikás" ju­goszláv kormányfőre, hogy az ő po­litikája miatt, amellyel elárulta a szerb nemzeti érdekeket, nem­hogy feloldották volna az embargót, hanem még szigorították is. Milose­vics tehát azzal érvelhet a választási kampányban, hogy ö és szocialista (Folytatás a 3. oldalon) CÍMERVITA Jirina Pavlíková, (PDP), a Cseh Nemzeti Tanács heraldikai bizottsá­gának elnöke korlátozónak minősí­tette az SZK Nemzeti Tanácsának azon követelményét, hogy a föderá­ció megszűnéséről szóló törvényben olyan rendelkezés is szerepeljen, amely tiltaná a CSSZSZK felségjel­vényeinek, illetve az említett felség­jelvényekkel - összetéveszthető szimbólumok használatát. Jirina Pavlíková a továbbiakban kijelentet­te, hogy lényegében minden szim­bólum összetéveszthető, s ezért csak azzal hajlandó egyetérteni, hogy törvényi rendelkezés tiltsa a je­lenlegi szövetségi állami felségjelvé­nyek használatát. A szlovák követelményt diktátum­nak minősítette, és egyben megje­gyezte: „Mi nem vontuk kétségbe az újonnan keletkező szomszédos ál­lam határozatát azt követően sem, hogy elfogadta állami zászlajaként egy fasiszta állam harci lobogóját."

Next

/
Oldalképek
Tartalom