Új Szó, 1992. november (45. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-18 / 272. szám, szerda

1992. NOVEMBER 18. . ÚJ SZÓM KULTURA ANTOLOGIA HUMANA EGY IRODALMI SZÖVÉGGYŰJTEMÉNYRŐL A „külcsínét" tekintve igénytelen, zöld lüzetecske, a tartalmát nézve viszont kiemelkedő fontosságú könyv, szinte afféle szlovákiai magyar „antologia humana" (Hamvas Bélának van ilyen című szöveggyűjteménye) jelent meg a Nap Könyvkiadó gondozásában valamikor még az év elején. A könyv címe: Hiányzó szemelvények, s az anyagát válogató—összeállító Tankó László utószava szerint az elmúlt csaknem léi évszázadban „,mellőzött, elhallgatott és tiltott irodalmi művekről" ad áttekintést, s „a pedagógusok munkáját igyekszik megkönnyíteni". Tisztes szándék, s annál inkább értékelendő, mert úgy van jelen a könyvben, hogy nem húzza le a válogatás világirodalmi lendületét. Szöveggyűjtemény ez a javából, s legfényesebb erénye; hogy úgy lehet olvasni, mint valami világirodalmi olvasókönyvet. S mint ilyen, akaratlanul is értékes impulzust adhat eddigi, csaknem kizárólagosan nemzeti strukturáltságú irodalomtörténeteink fölülvizsgálásához. A Biblia szerzőit, Assisi Szent Ferencet, Arthur Koestlert, Szolzsenyicint, Orwelt, Hrabalt, Hamvas Bélát, Mészöly Miklóst, Pilinszkyt, Nádás Pétert, Cselényi Lászlót, Grendel Lajost, Márai Sándort, Tolnai Ottót egy impozáns névsorban együtt látva ugyanis elgondolkodhatunk rajta: lehet-e egy irodalomtörténet más, mint világirodalomtörténet? Más szóval: a nemzetsors kifejezéseként felfogott irodalomtörténet lehet-e világirodalmi igényű? S még tovább pontosítva a kérdést: a nemzeti (sőt nemzetiségi!) irodalomtörténetek helyett nem az egyes nemzeti nyelvekben megképződő (újraképződő?) világirodalmak történetét kellene-e vajon megírnunk? Olyan „Hiányzó szemelvények' formán, s az így megkoncipiált irodalomtörténetben aztán a világirodalom és világszellemiség közvetlen és közvetett impulzusából születő művek egymásmellettisége, sőt tovább megyek: a műfordított és hazai szerzők által produkált világirodalom szerves egysége ihletné az értékrendet? Bonyolult, sok irányba vágó kérdéskör ez, de megérdemelné, hogy a szakemberek nyilvánosan is megkíséreljék a lehetséges válaszok megfogalmazását. Valahogy úgy, ahogy a Hiányzó szemelvények összeállítója és munkatársai közvetve tették. TŐZSÉR ÁRPÁD w ltom Szkukálek Lajos rajza A

spanyol-portugál példa a követendő? Esetleg a „négy tigris" mintáját kopírozzuk le? Latin-Amerikához fog hasonlítani régiónk, avagy a Harmadik Világ szintjére süllyedünk? A napi politikai csinnadratta elfedi a kínzó kérdéseket, amelyeket pedig egyre több tanulmányíró vet föl a posztkommunista országok jövőjével kapcsolatban. Milyen esélyünk van arra, hogy elérjük a megálmodott demokráciát? Merre haladjunk, milyen modellt kövessünk? Egyáltalán, rendszervállás történike régiónk országaiban, vagy a frisrendszer gazdasági és társadalmi alapjait. Ezért tűnik elhamarkodottnak és átgondolatlannak, ha mindenáron modelleket keresünk. Az Ágh Attila politológus által megfogalmazott „spanyol példa" azért félrevezető, írja Lomax, mivel a dél-európai diktatúrák más jellegűek voltak, s bukásukat mélyreható gazdasági-társadalmi változások előzték meg, amelyek megteremtették a fellendülés és demokratizálódás feltételeit. S míg délen mindig is megvoltak a civil társadalom sejtjei, addig a posztkommunista országokban a totális hatalom lerombolta amely sokak szerint már Lengyelország osztályrésze lett. A legradikálisabb fejlődéskutatók a latin-amerikai utat tartják a leginkább valószínű, bár a legrosszabb forgatókönyvnek Kelet-Közép-Európa számára. Igaz, akadnak mérsékeltebb nézetek is (Immánuel Wallerstein), miszerint Magyarország Portugália, Görögország vagy Írország nyomdokaiba léphet, de sosem lehet belőle Dánia. Magyarországon ma közhelynek számít, írja Bili Lomax, hogy ami történt, az valójában nem rendszerváltás volt, hanem csak elitcsere. A rendszer ugyanúgy működik tovább, A SZEGÉNYSÉG ESÉLYESEI Ml VÁR KELET-KÖZÉP-EURÓPÁRA, EGY ANGOL SZOCIOLÓGUS SZERINT? sen leikent festék alatt valami folytatódik? Szegények voltunk, vagyunk és azok is maradunk? Bili Lomax

nek, a Nottingham! Egyetem professzorának a Társadalmi Szemle 8-9. számában nemrég megjelent tanulmánya (A keletközép-európai demokratizálódás akadályai: a magyar eset nemzetközi összehasonlításban) nem éppen rózsás képet fest a ránk váró jövőről, s ezen belül a magyar modellen bemutatott átalakulásról. A szerző már írása elején szükségesnek tartja kimondani: ő az átmenettel ellentétben a kontinuitás, azaz a folytonosság elméletét vallja régiónk tekintetében. Az elemzők többsége ugyanis, így Lomax, illúziókban ringatja magát, amikor azt hiszi, egy tendencia egyszerűen egy másik helyébe léphet. így van ez most, 1989-et követően, s így volt 1917-ben is, amikor a kommunizmusnak épp annyi gyökere volt a múltban, mint a szocialista eszmékben és a marxista ideológiában, következésképp az egypártrendszerű állam elvének és a marxizmus-leninizmusnak a feladása még nem semmisítette meg a gyökereket és nem változtatta meg radikálisan a azokat. Közép-Kelet-Európában nem belülről „váltódott meg", hanem a központi hatalom, a Szovjetunió széthullása hozta a változást. Lomax említi a második világháborút követő párhuzamot is, amikor a gyarmatbirodalmak összeomlásával Afrika és Ázsia új nemzetállamai alakultak meg. A remélt felvirágzás, a nyugat utolérése helyett azonban ezeknek az országoknak az egyre nagyobb lemaradás jutott osztályrészül; a világgazdaságba történő migráció csak fokozta a polarizálódást és az egyenlőtlenséget. A négy dél-kelet-ázsiai tigris (Dél-Korea, Tajvan, Hongkong és Szingapúr) ugyan ellent mondott a „függő fejlődés" elméletének, és sikeres kiugrást hajtott végre, ám a dél-koreai gazdasági csoda olyan lemondással járt (elnyomó jellegű, autoritariánus politikai rendszer, a szakszervezetek elfojtása, a hatalmas társadalmi egyenlőtlenség, magas munkanélküliség, alulfoglalkoztatottság), amilyen a kelet-közép-európai országok esetében aligha elképzelhető. Egy másik feltételezett forgatókönyv Magyarország és Kelet-Közép-Európa számára a „latin-amerikanizáció", vagyis egy ojyan sors, bár az ideológia változott. Magyarország ugyan különbözik szomszédaitól abban, hogy nem az elnöki, hanem a miniszterelnöki kormányzati rendszert fogadta el, a győztesek konzervativizmusa és nacionalizmusa azonban visszafogottabb és mérsékeltebb gazdaságpolitikát hozott magával. Az MDF ellenezte azt a fajta „spontán privatizációt", amely a vállalatokat egykori, még a kommunisták által kinevezett vezetőik birtokába juttatja. Ugyanakkor a győztes párt nem hajlandó lemondani a privatizációs tolyamat irányításáról, amely pedig döcögve ha-, lad. S mivel az országban semmi jele annak, hogy a rousseau-i „közakarat" jegyében fogják össze a társadalmat a'közős érdek és a közjó alapján, s mivel a tömegek kivonultak a politikából, s a civil társadalom alapjaival sincsenek tisztában, a beáramló tőke dacára is nehéz megjósolni, mi várható. A taxissztrájk mindenesetre megmutatta, hogy a politikai pártok képtelenek kezelni a veszélyhelyzetéket, ugyanakkor megmutatkozott a társadalom önszervező képessége. Magyarország új világgazdasági orientációja megjavította az elit életszínvonalának kilátásait, a tömegek perspektívái rosszabbak, mint valaha. Az elit közömbös azzal kapcsolatban, hogy a végcél Oslo vagy Isztambul, Lisszabon, Bangkok vagy Szöul, de a munkások és parasztok szempontjából ez egyáltalán nem mindegy. Karol Modzelewski szerint a Közép-Kelet-Európa-szerte folytatott gazdaságpolitika megsemmisítheti ezeknek az országoknak a termelőkapacitását és „anyagi vonatkozásban Kelet-Európa a Harmadik Világ színvonalára zuhanhat." Úgy tűnik, írja Lomax, hogy a kelet-európai események igazolták Immánuel Wallerstein régóta hangoztatott nézetét, hogy a szovjet rendszer valójában sohasem volt „rendszer", és ma „" éppúgy, mint tegnap — csak egyetlen világrendszer van. Ez pedig Lomax kontinuitás-elméletét igazolja, aki szerint, ha valami egyáltalán átmeneti jellegű e változásokban, akkor az valószínűleg az ideiglenesen létrehozott rendszerek demokratikus volta. Az autoritarianizmus újjáéledése nem e változások visszájára fordulását, hanem a mélyebben fekvő kontinuitás érvényesülését jelentené. A változások Magyarország számára azt hozták, hogy új módon, közvetlenül kapcsolódhatott be a kapitalista világgazdaságba. Az államszocializmus egy önálló rendszert alkotott, nem képezett akadályt az integráció útjában. A tegnapi nómenklatúrának... nem okozott nehézséget, hogy a korábban a párttagkönyvük által biztosított privilégiumaikat az új multinacionális munkaadóik által biztosított vállalati autókra és folyószámlákra cseréljék fel. L

omax, aki az elmúlt negyven évet nemcsak az elnyoi más,de az ellenállás évtizedeinek is tartja, úgy véli, a tömegek nemigen törődnének bele egy Harmadik Világ riasztó víziójába Kelet-Közép-Európában, s fennáll a lehetősége, hogy elsöprik a politikai élet összes szereplőjét — a régieket éppúgy, mint az újakat... (kövi) A KULTÚRA „MUNKÁSA" BESZÉLGETÉS JUHÁSZ R. JÓZSEFFEL Stúdió ERTÉ. Ma már szinte közismert ez a kifejezés, amely valójában nem mást rejt magában, mint azt a hazai nemzetközi szintű művészeti csoportot, amely működésével és művészi munkáival méltán lett híres az elmúlt években. Ennek ellenére nem árt, ha az avatatlan közönségnek először is szólunk pár szót arról, mit jelent valójában az „ERTÉ" szó. Tulajdonképpen két nevet takar. ER — vagyis Roccó (alias Juhász József) és TÉ — Tádé (alias Mészáros Ottó) — akik annak idején, a 80-as évek derekán, megelégelve a hazai kulturális élet áporodott légkörét, valami újjal jelentkeztek a kultúra porondján, és többedmagukkal megalapították a Stúdió ERTÉ-t. Mészáros Ottót, a Stúdió egyik kulcsemberét, sajnos, nem tudtam elérni, ugyanis egy kanadai underground jellegű művészcsoport meghívására külföldön vendégszerepelt, így „meg kellett elégednem" az ERTÉ vezetőjével, Juhász R. Józseffel. Juhászt nevezték már dilettánsnak, szélhámosnak, de zseniális művésznek is, ám egyben megegyeznek az állítások: lenyűgözően érdekes ember. — Roccó, téged az ismerőseid általában sokoldalú embernek tartanak. Költő, irodalmár, számítógépes tördelő, performancer, a Stúdió vezetője, ugyanakkor aktív családapa is vagy. Ki vagy te tulajdonképpen? Hogyan tudnád magad meghatározni? — Elsősorban munkásnak érzem magam... Természetesen a kultúra munkásaként értelmezem a dolgot. Rengeteget dolgozom, általában napi 10-12 órát, s itt nem csak a tördelésre gondolok, amiből valójában élek. Most fejeztem be újabb verseskötetemet, megszerveztük az immár ötödik Stúdió-fesztivált, aztán egy spanyolországi fesztiválra készülök, Valenciába, februárban Japánba. Ezenkívül a Párizsi Magyar Műhely szerkesztője vagyok, nem utolsósorban a Kalligram könyvkiadóban is szerepem van. És most jut eszembe: már szervezzük a hatodik fesztivált, ugyanis a budapesti Jókai-klubbal megegyezve, jövőre, Érsekújvár után, Budapesten is bemutatkozik az ERTÉ. — Ilyen gyilkos iramban mi jut belőled a családodnak? — A hétköznapjaimat otthon töltöm, ugyanis otthon végzem a munkám javát, beleértve az írást is, és a Stúdió dokumentációs anyagát szintén otthon készítem számítógéppel. Az „üresjáratok" alatt pedig megpróbálom behozni a szinte lehetetlent, a családomnak élek. — Azt a szubkultúrát, amelyet ti képviseltek, sokan a dilettanizmus vádjával illetik. Hogyan vélekedsz ezekről az állításokról? — Egyszerűen nem veszem komolyan az effajta vádakat. Én mindenkinek tiszteletben tartom a véleményét, és amennyiben valaki hajlandó érvekkel alátámasztani az állításait és leülni megbeszélni ezt a témát, bármikor hajlandó vagyok rá. A tények mellettünk szólnak..., itt arra gondolok, hogy hány helyen szerveznek ilyen jellegű performance-okat: — Mit jelent valójában ez a szó művészi értelemben? — Ha valaki az ERTÉ-t-emlegeti, rögtön kapcsolódik hozzá a „performance", s aztán következnek a vádak: dilettanizmus, a 70-es évek kifulladt művészeti irányzata stb., és ez mind igaz is bizonyos értelemben. A performance szót nem kívánom túlságosan magyarázni, mert mindenki utánanézhet, mit jelent. Előrebocsátom, nem lesz könnyű dolga, mivel át kellene néznie a klasszikus avantgardtól a mai művészeti törekvésekig mindent. Talán röviden: performance — történés. A fesztivált ezért nem performance„Naprakész irányzat..." (Tóth Lehel felvétele) fesztiválnak nevezném, hanem inkább inter- és multimédiális művek fesztiváljának. ??? — Ez azt jelenti, hogy több művészeti ág és irányzat keveredik egy műsorban... — Ezek a bemutatók szerte a világban, Tókiótól Érsekújvárig, Párizstól Montrealig egyre népszerűbbek, egyre nagyobb irántuk az igény. Mivel tudnád ezt magyarázni? — Két szempontot említenék. Az egyik a popularitás, a másik pedig ennek a művészeti ágnak a gazdag eszköztára. A popularitásról annyit, hogy ezek a műsorok, éppen az előbb említett okból, látványosak, tehát vonzzák a közönséget. Az eszköztárról pedig annyit, hogy itt minden olyan jelentős eredmény, mely egy-egy művészeti ágban — zene, irodalom, képzőművészet, film, színház — megjelenik, szinte azonnal beépül a műsorokba, vagyis naprakész irányzatról van szó. — Gondolod, hogy ezé a művészeti irányzaté lesz a jövő? ,— Isten mentsen meg tőle... GYŐRY ATTILA PALYAZAT A Magyar Ifjúság Érdekeit Védő Szövetség pályázatot hirdet Karácsony Sándor tudományos alaptételeiből a pszichológia és pedagógia iránt érdeklődő tanuló és dolgozó fiatalok, fiatal pedagógusok számára az alábbi témakörben: I. forduló I. Miért problematikus, hogy nevelhetőe az ember, a gyermek? Ajánlott olvasmányok: Magyar nyelvtan társaslélektani alapon. Bp. 1938. a Bevezetés II. és III. fejezete és Ocsúdó magyarság. Bp. 1942. 23-30. lapjai II. Hogyan növekedik az ember gyermekkorától, és hogyan marad gyermek sok felnőtt ember? Ajánlott olvasmányok: Hivatás és ifjúság. Bp. 1942. és Ocsúdó magyarság III. részéből A nevelés tárgya, a növendék című fejezet, 164-266. lap. III. Hogyan lehet egészséges viszonyt teremteni nevelő és növendék között? Ajánlott olvasmányok: Magyar nyelvtan társaslélektani alapon. A bevezetés XIII-XIX. lap és Ocsúdó magyarság, 129-14. lap. A pályázókat arra kérjük, próbálják meg a Karácsony Sándor által fölvázolt pedagógiai vonatkozásokat saját emlékeikkel elevenebbé tenni. Gondoljatok vissza arra, hogyan próbáltak rajtatok felnőttek, pedagógusok segíteni, s ezt hogyan fogadtátok. Az írások terjedelme nem meghatározott. I. díj 500,- korona II. díj 400,- korona III. díj 300,- korona IV-V. díj értékes könyvjutalom ' A pályázaton résztvevők a MIÉSZ 1993 nyarára tervezett Nyári Szabadegyetemen vagy más iskolatáborban kedvezményes áron vehetnek részt, függetlenül attól, díjat kaptaR-e, vagy sem. Beküldési határidő: 1993. március 15. Cím: MIÉSZ, 811 04 Bratislava, Pražská 11 tel.: 07/495-674 Bővebb felvilágosítás a témákkal vagy az ajánlott irodalommal kapcsolatban szintén ezen a címen, illetve telefonszámon kapható.