Új Szó, 1992. október (45. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-08 / 238. szám, csütörtök

PUBLICISZTIKA . ÚJSZÓÄ 1992. OKTOBER 8. TÁTRALOM NIO 1 OO EVES ÜNNEPLÉS-NÉMI ÜRÖMMEL . Száz év egy település életében, bármennyire kerek évforduló, történelmi mértékkel mérve csak egy szemhunyorintás. A megemlékezésre ilyenkor egyedül az adhat okot, ha a szóban forgó falu vagy város (csakugyan: melyik is a kettő közül?) valamilyen oknál, valamely különlegességénél fogva kiérdemli. Akár azért, mert - mint utaltunk, rá - nem tisztázható egyértelműen, hogy faluról vagy városról van-e szó. Ám sokkal inkább azért, mert TÁTRALOMNICOT úgyszólván egész Európa ismeri. Bármelyik településkategóriába soroljuk is, az vitathatatlan tény, hogy legattraktívabb természeti tájegységünk egyik leglátogatottabb turistaparadicsoma. Nem a legrégebbi, sőt korát illetően mondhatni, „gyermek" még: idén ünnepli megalapításának 100. évfordulóját. Bármennyire furcsán hangzik is, az óriáshegység lábánál fekvő Tátralomnicot eredetileg - az egy híján száz évvel idősebb Ótátrafüredhez hasonlóan - egy újabb fürdőváros szándékával alapították. Fontos körülmény volt, hogy a Magas-Tátra ekkor vált igazán megközelíthetővé a turisták, és általában az érdeklődők számára: néhány évvel korábban indult meg ugyanis a forgalom a Kassa-Bohumín vasútvonal teljes hosszúságában, amelynek egyik szakasza - Poprád érintésével - a tátraalji katlanokon halad keresztül. Egy ilyen fekvésű üdülőközpont lehetőségeit tudatosítva tehetős magánszemélyek versengtek a telkekért, s tucatszám kezdtek épülni a kisebb-nagyobb luxuspanziók. Alig egy évre rá (1893) már készen állt az elsó nagyobb turistalétesítmény, a Lomnica Szálló is. A településnek ekkor már „Fürdőház"-a volt, és az elkövetkező években gyors fejlődésnek indult. 1905ben fogadta első vendégeit a Grandhotel Praha luxusszálló, néhány évvel később világszínvonalat képviselő bobpálya épült, amely a mai „lanovka" első állomásától gyakorlatilag az említett szállóig vezetett. Megjelentek az olyan „úri sportok" is, mint a tenisz vagy a golf; az utóbbi pályájának megépítéséhez egyenesen Angliából hozattak szakembereket. Mérföldkőnek számított Tátralomnic életében a kötélpályák beindulása. Első szakaszát - amelynek alsó állomása közvetlenül a Grand Szálló mellett épült - 1937-ben helyezték üzembe; a Kőpataki tótól a Lomnici csúcsra vezető második szakaszon 1940-ben indult meg a forgalom. A település ekkorra már kifejezetten magashegységi üdülőközponttá vált, s lényegében a mai napig az: télen, sőt klimatikus viszonyainak. köszönhetően késő tavaszig meszsze földön ismert síparadicsom, nyáron és ősszel pedig rendkívül attraktív hegyi gyalogtúrák kiindulópontja. A jelenről szólva kezdjük valahol a közepén, és fűzzünk némi magyarázatot a már említett, bizonytalan és eldöntetlen „falu vagy város?" dilemmához. Nos, Tátralomnicnak ma '- a hozzátartozó apró településekkel együtt - mintegy 2200 állandóslakosa van, ami önmagában aligha avathatná várossá. A tátraalji urbanizáció sajátos szerkezetét tekintve azonban nyilván távolról sem a lakosság száma a döntő. Vegyük hát sorra az egyéb mutatókat, vagy ha úgy tetszik, attribútumokat, amelyek a mai Tátralomnicot jellemzi: évi több mint százezres idegenforgalmán túl - vagy inkább annak köszönhetően - van hat nagyszállója, vagy tucatnyi kisebb-nagyobb üdülője; az üzlethálózat komplettnek nevezhető, beleértve a Prior nagyáruházat, és ugyanez mondható el a hangulatos kis presszóktól, utcai kávézóktól a sokcsillagos luxusbárokig minden kategóriát felölelő vendéglátóipari létesítményeiről is. Van könyvtára, mozija, egészségügyi központja, zeneszalonja, stadionja, múzeuma: itt székel a Tátrai Nemzeti Park Igazgatósága, az intézmény kutatóállomásával és külön mam "ľ ŽŠsŠS '^l

M

T mfm mm f ff ff?

: ' 4 : ?! fc S8 I A „MORAVA" üdülő, a Lomnici csúcs panorámájával Felújítják-e az egykori bobpályát? (A szerző felvételei) múzeumával. Évente több olyan rangos kulturális eseménynek ad otthont, mint a nemzetközi részvételű Nyári Zenei Ünnepségek vagy a járási gyermekkórus-fesztivál. Mindezzel együtt Tátralomnic hivatalos közigazgatási státusa jelenleg: „Ótátrafüred városhoz tartozó település." Ellentmondásos a megnevezés (hiszen tulajdonképpen maga Ótátrafüred sem város), és eredete inkább ott van, hogy az idevágó törvény csak a „falu" és a „város" településformát ismeri. Ami azonban a puszta minősítésnél sokkal nagyobb galibát okoz: alaposan megköti az itteni vezetők kezét. Nehézkesebbé teszi a tulajdonviszonyok átalakítását, gátolja a településfejlesztést, nem teszi lehetővé az egészséges konkurenciát, amelynek elsősorban az üdülövendégek tízezrei látnák hasznát. Egy szó, mint száz: e felemás állapot következtében mindenki csak veszít, és teljesen jogos a „jubiláns" egyre határozottabb követelése: a teljes közigazgatási önállóság. Remélhetőleg nem kell rá egy újabb kerek évfordulóig várni. VAS GYULA yw MOLDOVA ^fm GYÖRGY félelem kap^a A lépcsőről Borsos belátott a hálószobába; a vetetlen ágyon még ott hevertek a pizsamák. Až emeleti előtérben ültek le. -Az előbb láttam kimenni egy-férfit. Ismerem valahonnan. - Pauli Zsolt, a könyvtárban többször is találkoztatok. - Persze, most már emlékszem. - Mikor jöttél vissza Mezőszegre? - Már három napja. Kerestelek, de nem voltál itthon. - Kint jártunk Ausztriában, pihentünk. Itt már nem bírom elviselni a tél végét. - Most vele élsz? - össze fogunk házasodni. Borsos bólintott: - Értem. Már régen tart? - Igen, de csak a nyár végén döntöttünk úgy, hogy együtt folytatjuk. Zsoltnak elhúzódott a válópere. - Velem is miatta szakítottál? - Őrá ne haragudj, mindenképpen meg kellett volna tennem. Hadd ne mondjam ki újra, hogy hány éves vagyok, ideje megoldanom az életemet. - És biztos, hogy ö az igazi? - Az ember semmit sem tudhat biztosan, de ő segített nekem a legtöbbet. Végre valaki, aki nem kért, hanem adott. Megtanultam tőle meditálni, kézben tudom tartani a testemet és a lelkemet, leszoktam az italról és a dohányzásról. Kiderült, hogy nem orvosokra volt szükségem, hanem őrá. - És én már nem vagyok érdekes? - Dehogynem, soha nem foglak elfelejteni, de a te sorsodban nekem nincs helyem. Ezt már mondtam neked. Elengedlek. A mai lányok, a te korosztályod, csodálatosan szépek, csupa édes kis bohóc, találsz köztük valakit, akivel el tudsz indulni. Borsos megkívánta az asszonyt, latolgatta magában, hogy megpróbálja-e lerohanni, de úgy gondolta, nem kockáztathatja meg az esetleges botrányt. Zsóka felkelt. - Éhes vagy? - Már reggeliztem. Legföljebb egy kávét kérek. - Főzök egy capuccinót. A nő a sarokba ment, és bekapcsolta a gépet. Borsos tekintete a bőrkanapéra esett; még nem pakolták el az útiholmit, a ruhák között ott hevertek a Renault kulcsai is. Megremegett az izgalomtól, közelebb húzódott a székével. Kivárta, amíg Zsóka hátat fordít, és óvatos mozdulatokkal kiemelte a kulcstartót a halomból, kabátja zsebébe csúsztatta. Bárhogy is vigyázott, a fém megcsörrent reszkető ujjai között, szerencséjére az eszpresszógépből feltörő gőz sivítása elnyomta a zajt. Zsóka lerakta elé a capuccinót, Borsos észrevette, hogy nem a régi csészébe töltötte, de nem szólt, hallgatagon ivott egy kortyot. - Mi van a lábaddal? - kérdezte a nő. - Nem érdekes. El volt törve, de már rendbe jött. - Mi történt veled, amióta nem láttalak? - Nagyon megindultak a dolgok. Az elején minden jól ment, de most egy balhéba keveredtem. El kellett jönnöm Pestről. - A verseiddel kapcsolatban? - Azért is. Egyszer majd elmesélem. - Most mihez kezdesz? Visszajössz Mezőszegre? - Ide már soha többé. Elmegyek innen, kiváltottam az útlevelet - Borsos felnézett. - Tudsz " adni valamennyi valutát? Zsóka megnézte a tárcáját: - Maradt Schillingem az útról, talán ötszáz és az apró. Kell? - Köszönöm. Ahogy keresek, megadom. - Nem fontos. Hová akarsz menni? - Jugóba szól az útlevelem, le akarok jutni a tengerig, onnan átjuthatok Olaszországba. - Kivel mész? - Egy barátommal, neki van kocsija. - Mikor indultok? - Holnap reggel találkozunk - Borsos körülnézett. - Itt maradhatok ma éjszakára? - Nem lehet, Zsolt már itt lakik nálam. - Segíts rajtam, csak erről az egy éjszakáról van szó. - Menj ki a nyaralóba, itt a kulcs. Oda találsz? - Azt hiszem. Be lehet fűteni? - Igen, csak kapcsold be a villanyórát. Ha akarsz, meg is tudsz fürödni. Borsos felkelt: - Akkor elmegyek, majd jelentkezem. - Isten veled. - Ne mondd azt, hogy örökre vége. - Nem mondom. Ha úgy jobb neked. Átölelte az asszonyt, meg akarta fogni a mellét, de Zsóka elhúzódott tőle: - Ezt ne csináld. - Ne haragudj. - Várj, kiengedlek - lent az előszobában megálltak, kilesett az ajtón. - Most menj! Kilépve az utcára, Borsos megállt a garázs előtt. Lehajolt, mintha a cipőjét igazítaná, és belesett az ajtórésen; a félhomályban is ki tudta venni a piros Renault körvonalait. Szemével leellenőrizte a zárat is, úgy gondolta, az ellopott kulcsok egyike illik bele. (folytatjuk) KISPRIVATIZÁCIÓ CÉLEGYENESBEN A rendszerváltás részeként két évvel ezelőtt beindított ún. kisprivatizációs program célja elsősorban az állami monopólium felszámolása és a konkurencia megteremtése volt. Ennek köszönhetően hazánkban újra bekerült a köztudatba az árverés jelensége, és vállalkozókedvű polgáraink hamar megtanulták az ebben rejlő lehetőségek kihasználását. A pozsonyi privatizációs minisztérium tájékoztatása szerint azóta, hogy tavaly február 14-én először lecsapott a licitátorkalapács, Szlovákiában összesen 1 I 700 tételt árvereztek. Ezek közül végül is 9598 talált új gazdára. A többi főként azért marad az állam nyakán, mert nem volt irántuk érdeklődés (1214 eset), vagy egyéb okok miatt kellett kivonni a folyamatból. A legszorgalmasabb licit, persze, Pozsonyban folyt, ahol 855 egységet adtak el, a vidéki járásokban ez a szám 200-300 között mozgott. Az ügy legkevésbé az északkeleti országrészt érintette, a Svidniki járásban például 10, az Ólublóiban pedig csak 5 egység került át ilyen módon a magánszférába. Az elárverezett állami tulajdon összkikiáltási ára meghaladta a 12 milliárd koronát, a kimutatások szerint viszont ennél nagyobb összeget, mintegy 14,3 milliárd koronát sikerült begyűjteni. A befolyó összegeket egyelőre nem nyeli el az államkaszsza, hanem a Nemzeti Vagyonalap különszámiájára kerülnek. Gyakran találkozunk olyan véleményekkel, hogy a tüz közelében melegedők és magukat megszedök vásárolták fel a felkínált vagyont. Ennek a gyakori helyi tapasztalatnak viszont részben ellentmond a tény, hogy a vásárlások általában hitelre történtek, így az eladási összegnek egyelőre csak egy része jelent meg az előbb említett számlán. Ennek első összesítésére az év végén kerül sor, és akkor döntenek a pénz felhasználásáról is. Gyakran változott az árverések sikeressége is. A jelenlegi állás szerint 2462 tétel a kikiáltási áron kelt el, összesen 2,6 milliárd koronáért. A legtöbb esetben viszont nagyobb volt az érdeklődés és valódi licitre került sor, aminek következtében 5137 árverésen 8,9 milliárd korona bevétel képződött. Végül ez ideig egy híján kétezer esetben került sor a vitát kiváltó holland árverésre, amelynek „köszönhetően" az 5,4 milliárdos összkikiáltási ár 2,6 milliárdos bevételre zsugorodott. Amint ezt a környezetünkben is tapasztalhattuk, a legnagyobb változások a kereskedelmet érintették. Napjainkra a régen megszokott boltok közül jószerivel csak a szövetkezetiek maradtak meg, a többi üzlet alapos változáson ment át. Ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen csak élelmiszerboltból 3245 került magánkézbe. Árverésre kerültek ezenkívül különböző kisüzemek, elsősorban az építőiparban, a közlekedésben, illetve a fém- és famegmunkálással foglalkozóak, de érintett ez olyan iparágat is, mint például az elektrotechnika vagy a bőrfeldolgozás! "••' Napjainkban a kisprivatizációra kijelölt üzemegységek listája már csak 1500 tételt tartalmaz. Ráadásul ezek jó része is a nehezen megoldható esetek közé tartozik, ahol eltérő értelmezések vagy érdekek miatt viták dúlnak a besorolás jogossága körül. Ennek ellenére megállapíthatjuk, a kisprivatizáció lényegében teljesítette küldetését és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy nálunk is kialakuljon az a magánszektor, amely jellegénél fogva sokkal rugalmasabban reagál az igényekre, mint nehézkes állami elődje. -tl-