Új Szó, 1992. október (45. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-07 / 237. szám, szerda

7 MOZAIK ÚJ szól 1992. OKTÓBER 7. K

érdem én, vajon mit tenne egy 1657 lelket számláló község, ha kapna napjainkban állambácsitól 3 millió koronát? Engedelmükkel mindjárt válaszolok is: amennyiben magyar községről lenne szó, lakosai valószínűen eljárnák örömükben a kállai kettőst, ha szlovákról, akkor még a pozabučkyt. Nos, Gácson nem járták el a pozabučkyt. Gácson senki sem táncolt, illetve inkább a polgármestert, Marián Hujo mérnököt táncoltatták. De kezdjük talán az elején! A községnek nagy szüksége volna csatornahálózatra és egy szennyvíztisztító állomásra. Mivel az ilyesmi igentlrága dolog (több, mint 20 millió koronába belekerül, s a község ezt önerőből nem képes finanszírozni), évek óta szorgalmasan kérvényezte az állami támogatást. Az idén végre a Szlovák Állami Környezetvédelmi Alap 3 millió koronát bocsájtott a rendelkezésükre azzal a feltétellel, hogy idejében beszerzik a szükséges engedélyeket, kiveszik az építkezésre szánt földterületet a mezőgazdasági földalapból és kezükben lesz a komplett dokumentáció. A szennyvíztisztítónak szánt helyet eredetileg valamikor 1989-90ben választották ki. Akkoriban ezt a földterületet még a Magtermesztő Állami Gazdaság használta. Azóta változott a helyzet. Megállapítást nyert, hogy 24 keskeny parcellának megvan a tulajdonosa, sőt, ha belekalkuláljuk, hogy egynéhányan közülük már meghaltak, s a földeket többen megörökölték, akár 30 tulajdonosról is beszélhetünk... Nem csoda, hogy a gácsi önkormányzatnak elment a kedve attól, hogy a 30 tulajdonostól felvásárolja vagy kisajátítsa a parcellákat. Féltek, hogy kifutnak az időből, ezért gyorsan más, megfelelőbb hely után néztek. Aki keres, talál. Találtak is, igaz, az már közelebb esett a községhez. Előnye viszont, hogy a község tulajdona, nem kell sem kisajátítani, sem senkitől megvásárolni, s kellően lejt! Gács önkormányzata pályázatot hirdetett a szennyvíztisztító megépítésére. Mintegy tíz cég jelentkezett. A zólyomi Doprastav volt a nyerő, amely egy osztrák-német vegyesvállalat által gyártott, Biogest néven ismert típust ajánlott föl. A pályázatot elbírálók tetszését a Biogest egyhangúlag elnyerte. Ekkor hangzottak el az Állomás utcán építkező lakosok első ellenvetései... A szennyvíztisztító túl közel esne a lakóterülethez, tehát hozzájuk! Zajtól, bűztől, legyektől tartanak! A polgármester és az önkormányzat meghallotta az ellenvetéseket és más hely után nézett. Az új hely további 400 méterrel esne a községtől messzebb, ami csekély másfél millióval drágítaná a csatornagyűjtő megépítését. Azon kívül, itt elsőosztályú termőföldről van szó, melynek kivételéért a földalapból további 800 ezer koronát kellene fizetni. (A község tulajdonában lévő, előbb kiszemelt helyen a termőföld nem ilyen jó minőségű, ott megúsznék 175 ezerrel!) Ehhez jönne még a megvásárlás, kisajátítás stb.... Summa summárum, ez a hely a Gács és Ógács, tehát a két község számára épülő szennyvíztisztító költségeit a tervezett 22 és fél millió koronáról közel 30 millió koronára emelné! Bár évente lehet kérelmezni újabb dotációt, nem biztos, hogy megkapják, nem biztos, hogy a csillagok állása ismét kedvezni fog Gácsnak. Az építkezésre — amelybe a két községen kívül még a Jednota Fogyasztási Szövetkezet és a Járási Útfenntartó Vállalat is beszáll — amúgy sincs meg a teljes fedezet. Inkább ígéretekkel bírnak! Az önkormányzat lemondott tehát a harmadik lehetőségről és visszatért a másodikhoz: a szennyvíztisztítót a saját telkén építi meg! Ennek megfelelően hozzálátott a szükséges engedélyek beszerzéséhez, valamint a főid kivételéhez a mezőgazdasági földalapból. Ekkor az Állomás utcában építkező gácsiak és az önkormányzat közötti viszony teljesen megromlott. Az építkezők — megismételve ellenvetéseiket (zaj, bűz, legyek!), élve törvényadta jogukkal — fellebbeztek a mezőgazdasági földalapból való kivétel ellen. Fellebbezésüket Besztercebányán elutasították. Az Állomás utcán építkezők nem nyugodtak, két képviselőt választottak soraikból, dr. Marián 'Jurinát és Lajtoš mérnököt. Újabb eljárást indítványoztak, amin részt vett a Gácsi Községi Hivatal és a Losonci Körzeti Környezetvédelmi Hivatal. Ezúttal a területi engedély kiadását próbálták megtorpedózni. A Losonci Körzeti Környezetvédelmi Hivatal részéről (Ladislav Tatár mérnök) elhangzott: a törvény a község oldalán áll! Annál is inkább, mivel a Gácsi Községi Hivatal addigra két kedvező szakvéleményt is be tudott mutatni. Ennek ellenére Marián Hujo mérnök, Gács polgármestere nyugodtan akart aludni, s tanulmányutat szervezett az ausztriai Hollernba, ahol ugyanazon típusú szennyvíztisztító állomás működik. Az útra meghívta az érintetteket: a Losonci Járási-, valamint Körzeti Környezetvédelmi Hivatalt, a Közegészségügyi és Járványtani Intézetet, a Víz és Csatornázási Műveket, a zólyomi Doprastavot, s a hangszórón keresztül az Állomás utcán építkező tiltakozókat na és a gácsiakat. Győződjön meg mindenki a saját szemével, hogyan működik egy ilyen szennyvíztisztító. Holott az autóbusszal megtett utat Gács község költségvetéséből fizették, az Állomás utcai tiltakozók képviselői, dr. Marián Jurina és Lajtoš mérnök visszautasították a részvételt. Ennek ellenére 30-35 gácsi polgár ott ült a buszon, köztük ketten az Állomás utcából. Mit láttak a gácsiak az ausztriai Hollernban szeptember 15-én? Egy jól működő szennyvíztisztító állomást. Légynek, bűznek nyoma sem volt. A gácsiak elégedettek voltak és értetlenségüknek adtak hangot afölött hogy valakik egy ilyen szennyvíztisztító ellen vannak... A gácsiak megtudták, hogy a kezelése napi 1 órát vesz igénybe, s havonta egyszer szállítják el az üledéket, ami trágyának szolgál. Igaz azt is megtudták, hogy Hol lern lakosai mégis neheztelnek a szenyvíztisztítóra. No, nem azért, hogy végre tiszta a patak vize és fürödhetnek benne, hanem azért, mert negyedévenként 1 ezertől 7 ezer schillingig terjedő összeget vasalnak be rajtuk — miatta! A tanulmányút után, melyen Ladislav Tatár mérnök, a Losonci Körzeti Környezetvédelmi Hivatal elöljárója is részt vett, megszületett a döntés: a szennyvíztisztító megépülhet a község által kiválasztott helyen. Az engedély azonban feltételhez van kötve: a községnek találnia kell olyan magánvállalkozót vagy üzemet, akinél az üledéket értékesítheti. De az, hogy szállítót találjon, s az üledéket értékesítse, már dr. Oliver Karkoška, Gács szeptember 19-én megválasztott, új polgármesterének a feladata lesz. Nem, Marián Hujo mérnök nem a szennyvíztisztító körüli herce-hurca miatt mondott le, hanem azért, mert a környék polgármesterei megválasztották a Losonci Körzeti Hivatal elöljárójának. Visszatérve a Losonci Körzeti Környezetvédelmi Hivatal területi döntésére: az Állomás utcái tiltakozók 15 napon belül megfellebbezhetik. S akkor a gácsi szennyvíztisztító ügye elhúzódik. Félő viszont, hogy időközben az illetékes helyre eljut a harmadik negyedéves kimutatás, melyből világosan kiderül, Gácson mi sem történt, a 3 millió korona még érintetlenül megvan. S lehet, hogy akkor Pozsonyban az illetékesek úgy döntenek: Gácson nincs is a 3 millió koronára igazán szükség! ARDAMICA FERENC A KORMÁNY KOHOLVÁN GONDOLJA.., Kormányülés majd a földművelési miniszter sajtóértekezlete elemezte a közelmúltban a mezőgazdaság helyzetét amely valóban komoly, sőt majdhogynem katasztrofális. Tények és adatok bizonyítják, hogy Szlovákia mezőgazdasága a mélyponton van. A földművesek olyan rossz gazdasági és pénzügyi helyzetbe kerültek, amelyből még állami támogatással is csak hosszabb idő elteltével tudnak kilábalni. Ezzel máris eljutottunk az első tényhez, amit egyetlen földművelő sem hagyhat figyelmen kívül. A kormány nincs abban a helyzetben, hogy egyszeri pénzinjekcióval megoldja az üzemek pénzhiányát. Az idén és jövőre hatmilliárd koronát tud adni a mezőgazdaságnak, noha kilencmilliárd kellene. A miniszter szerint a hatmilliárd a mezőgazdasági üzemek 70-80 százalékának teszi lehetővé a folyamatos újratermelést. Mi következik ebből? Az, hogy a segítség nem minden mezőgazdasági szövetkezet mindenáron való megtartásával számol, csupán a csőd(bejutás) arányait változtatja meg. A miniszter szerint a hazai termelőket és a piacot az európai normákkal összhangban fogják védeni. A kérdés összetett, amelynek a behozatal és a kivitel mellett a termelés bizonyos regulációja is része. A bankszakemberek USA-beli tanulmányújukon szerzett tapasztalataik alapján azt kérik a kormánytól, hogy garantálja a megtermett termékek eladhatóságát. Úgy, hogy az átlagszínvonalon termelő költségei megtérüljenek. Miként függ ez össze a 70-80 százalékkal? Úgy, hogy a termelési költségek megtérülésével csak az átlagos színvonalú üzemek számolhatnak, nyereség pedig a náluknál jobbakat illeti meg. Az, aki a mérce alatt van s nem képes javítani, vagy más "jellegű termelésbe kezd vagy átadja helyét a - jobbnak. Ezzel hozható összefüggésbe a miniszter hasonlata, miszerint a csőd(eljárás) a természetes kiválasztódás szerepét tölti be. Ott mozog majd a mezőgazdasági üzemek árnyékában, ahogy a farkas halad a nyáj után, ós a gyengéket, az életképteleneket, a lemaradókat, azokat, akik a nyájban való életre már képtelenek, felfalja. Az agrárreform alapelvei 1993 februárjában készülnek el. Azért akkor — hangzott a miniszteri indoklás —, mert most van folyamatban a transzformáció és a privatizáció, s a végleges eredményeket, formákat nehezen lehet előre látni. Nem tudható, hogy milyen arányban maradnak meg a mezőgazdasági szövetkezetek mai nagyságukban, válnak részvénytársasággá és hányan választják a magángazdálkodást. Ebből következik, hogy a kormány nem akar beleszólni sem a transzformáció, sem a privatizáció folyamatába, hanem megvárva azok döfését, akikre ez közvetlenül tartozik, formálja majd meg agrárpolitikáját. Annak, aki ezek után sem hiszi, hogy a kormány a mezőgazdasági szövetkezetek transzformációját és az állami gazdaságok privatizációját mégis komolyan gondolja, íme egy miniszteri számvetés. A hiányzó kilencmilliárd harmadát piacszabályozással, másik harmadát költségvetésből és árakkal, a fennmaradó részét pedig a mezőgazdasági üzemek belső tartalékaival, ésszerűbb munkaszervezéssel, belső privatizációval, gépek bérbe- és eladásával, részlegek menedzselésével lehelne), kell(ene) előteremteni. Vagyis mindazzal, ami a következetes transzformáció és privatizáció szerves velejárója. (egri) SZEMÉTTÁROLÓ A VÖLGYKATLANBAN TÍZÉVES PROVIZÓRIUM • A POLGÁRMESTER MARADT, HAT KÉPVISELŐ MENT Sem a Jelenlegi városatyák, sem a városi hivatal elöljárói nem hibáztathatok azért, hogy Losoncnak nincs megfelelő szemétlerakata. Sajnos, mint sok más helyen, 1982-ben itt is csak provizórikus megoldás született. A környezetvédelem alapvető követelményeire fittyet hányva egy közeli kisközség, Mucsény határát szemelték ki. Abból a téves felfogásból indultak ki, hogy a völgykatlan szemétdombnak termett, minek kellene abba Invesztálni, hisz majd úgyis mindent betemetnek. A lakosok pedig hallgattak, meg voltak félemlítve. A bumeráng most üt vissza. A hajdani városvezetők utódainak bizony nemegyszer ráncba szökik homlokuk a problémák láttán. Gyorsan, szakszerűen és gazdaságosan kell(ene) intézkedniük. Tény, hogy Mucsény község lakói tíz év óta szenvednek közel 40 ezer ember hulladékának káros hatásaitól, s mostanra nemcsak a feneketlennek tűnő völgykatlan telt meg, de türelmük pohara is. Polgármesterüket, majd Losonc város illetékeseit is azonnali intézkedésre szólították fel. — Mi már előzőleg is foglalkoztunk az üggyel, de arra kértük a polgármestert legyen türelemmel — magyarázta a közelmúlt eseményeit dr. Pavol Rapce a városi hivatal elöljárója. Amikor a falu határában történő szeméttároláshoz csendes beleegyezését adta, ez Mucsényban nagy tiltakozást váltott ki. Politikai kérdést csináltak az ügyből, s a polgármester azonnali lemondását követelték. A meggyőző érvelés hatására végül győzött a józan ész — sikerült elérni, hogy a falu beleegyezésével jövő év július 1-jéig működhet a mucsényi szeméttároló. Ennek ellenében megígérték a mucsényiaknak, hogy a jövőben Losonc gondoskodik majd a falu szilárd hulladékának elszállításáról. A polgármester végül maradt, de hat képviselő tiltakozásul visszaadta mandátumát. Közben folynak az új szeméttároló kiépítésének előkészületei. Nem volt könnyű alkalmas helyet találniuk. Több millió koronás beruházásról lévén szó, könnyen megközelíthető, több évre, esetleg évtizedekre is megfelelő helyszín kellett. Hoszszas keresés után a Kálno melletti Csurgó kataszterben jelölték ki a leendő szeméttároló építésének helyét. Ezt egy hosszas jóváhagyási procedúra követte. Bebizonyosodott, hogy a városi hivatal maga nem tud megbirkózni egy ilyen beruházás építtetőjére háruló feladatokkal. Erre utalnak a vezető szavai is. — Versenytárgyalást írtunk ki a szeméttároló megtervezésére és kivitelezésére. Huszonkét ajánlat érkezett, melyekből hattal érdemben is foglalkoztunk, de végül az volt a véleményünk, hogy a pályázati feltételeket egyikük sem teljesítette. Közben ráébredtünk, hogy ni nem vagyunk illetékesek egy ilyen tervezet elbírálására, ugyanis nemcsak építésznek, hanem vegyésznek, geológusnak, sőt ökolókesek egy ilyen tervezet elbírálására, ugyanis nemcsak építésznek, hanem vegyésznek, geológusnak, sőt ökológusnak kell lennie annak, aki ki az ügyben, akik egymásra függetlenül bírálták el a versenypályázatokat. Dönteni kellett. A zsolnai Váhostav tervjavaslatát fogadtuk e{ azzal, hogy azt is korrigálni kell. Mivel sCrget az idő, az építészeti részt az ő terveik szerint fogjuk megvalósítani, míg a többi kérdés még megoldásra vár. Az építés egyébként több szakaszban valósul meg, az első 9-10 milió koronát emészt fel a költségvetésünkből. A Váhostav tervjavaslata 47 milló költséggel számol, ami tetemes ősszeg. A bekötőút építését, a víz- illetve elektromos vezetékek lefektetését még az év végéig be szeretnénk fejezni. Az utca embere, akár mucsényi akár losonci, nem tud érdemben hozzászólni az ügyhöz. Azt mindenesetre tudják, nem attraktív építkezésről van szó, nem a város szépítésére fordítják az említett összeget ezért sokan még napjainkban is megkérdőjelezik a beruházás fontosságát. Ez viszont szűklátókörűségre vall, hiszen egy korszerű városhoz hozzátartozik a jól működő szeméttároló. POLGÁRI LÁSZLÓ E

gy ország gazdasági nyomorának éppen elég tünete van. Megnő az infláció, terjed a munkanélküliség, emelkednek az árak, és a többi. Mindezen közvetlen szimptómák mellett látszólag a háttérben maradnak — legalábbis az átlagember számára — az olyan, okos szóhasználattal makroőkonómiainak nevezett tényezők, mint például a külkereskedelem szerkezeti ós egyéb ilyen-olyan átalakulása. Mondjuk olyasmi, hogy a szóban forgó ország — a már említett nyomorában — milyen árucikkek behozatalára kényszerül. A példáért, vagy ha úgy tetszik, a bizonyítékért sajnos nem kell messzire mennünk. Ugyanis nem máshol, de Csehszlovákiában váltott ki nemrég tömegméretű lázas érdeklődést az a hír, miszerint valamelyik tengerentúli országból — de nem Amerikából! — rövidesen importálni fogjuk a világ legolcsóbb személyautóját. Ára potom 99 ezer korona lesz, és egycsapásrä megoldja majd a hazai autóínséget. (Érdekes, hogy a hír kiváltotta eufóriában valahogy kevés potenciális vásárló gondolkodott el afölött: ugyan milyen autó lehet az, amelyet a tengerentúli — ám nem amerikai — behozatallal együtt is ennyi pénzért ma megkaphat. Azon sem lamentáltak sokat, hogy a „tengerentúNÉPAUTÓ '92 Ion" sem okvetlenül csupán minőség terem. Ezt bizonyította az az óriási érdeklődés, amely a szeptember 23-ai prágai bemutatkozáson várta az új autót.) Nos, Prágában aztán kiderült, hogy a „csoda" nem más, mint az 1966-ban (!) bemutatott Fiat 124 Indiában (!!) gyártott modellje. (Amelynek ráadásul csupán a fényképével szolgálhattak, mert a bemutatásra szánt egy darab, valahol elakadt a határon.) Ez lenne hát hivatott 1992-ben és az elkövetkező években — a „széles rétegeknek szánt népautó" szerepét betölteni Csehszlovákiában? Elszomorító. Számtalan oknál fogva az. Például azért, hogy idáig süllyedtünk. Hogy ide zuhant vissza az az ország, amelynek autóipara még alig öt évtizeddel ezelőtt is élenjáró volt Európában, s amely már a motorizmus ős- és hőskorában halhatatlanná tette a nevét a Präsidenttel. Ahol olyan népautók — Praga Piccolo Baby, Tatra 57 — születtek, amelyek számottevően hozzájárultak Európa motorizálásához. Ahol megtervezték és elkészítették a Tatraplant, a világ talán első igazi áramvonalas autóját, számtalan rangos nemzetközi verseny győztesét. Amelynek gyáraiból még a hatvanas évek elején is olyan gyöngyszemek gurultak ki, mint a Škoda Feliciák, a maguk idejében a legszebbek — és a legjobbak — közé sorolhatók Európában. Most pedig — itt tartunk! Indiából készülünk személyautót importálni! Több mint negyed évszázados őskövületet, amely ráadásul egyszer már'— szovjet verziójában — „lefutott" a hazai piacon. Morálisan már azoknak a közel húszéves Zsiguliknak is a roncstelepen a helyük, és íme, kénytelenek vagyunk — vagy lennénk — visszahozni őket. Indiából! Ha egy ország elszegényedik, annak számtalan megnyilvánulása van. Érzi is az állampolgár, lépten-nyomon. S a magas élelmiszer-árak, lakbérek, egyszóval a mindennapi életszükségletek terhei mellett alighanem még örül is, hogy aránylag elérhető áron — nem egészen százezer koronáért — akár autót is vásárolhat. Mert akkor talán mégsem élünk annyira rosszul. S hogy mi volt itt ötven vagy akárhány évvel ezelőtt, az különben sem érdekli. Az számít csak, mi van ma, és mi lesz holnap. VAS GYULA GÍCSIAK AUSZTRIÁBAN ELÚSZIK A 3 MILLIÓ?