Új Szó, 1992. október (45. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-05 / 235. szám, hétfő
1992. OKTÓBER 5. .ÚJ szól HAZAI KÖRKÉP (Munkatársunktól) - Mint arról már olvasóink is értesülhettek, a Rimaszombati járás egészségügyi intézeteinek műszerellátottsága átlagon aluli. Még ennél is rosszabb a falusi körzeti orvosi rendelők helyzete. Medvesalja lakosságának például 40^50,km-t is kell utaznia egy egyszerű elektrokardiogram elkészítése végett. Mivel azonban az idós polgárok szállítását mentőkocsikkal KÖZADAKOZÁSBÓL nem tudták megoldani, intézkedni kellett. De dr. Blaskó László egyházasbásti körzeti orvos hónapok óta hasztalan kérte a segítséget, a válasz mindig csak az volt: nincs pénz, a járási kórház felszerelésére sem. Ekkor döntöttek úgy a környék polgármesterei és a helybeli szövetkezet vezetői, hogy megpróbálják önerőből, közadakozásból előteremteni a szükséges összeget. A Nihon Kohden japán cég berendezése - melyet természetesen a körzeti orvos szemelt ki - 182 ezer koronába kerül. Egyházasbástnak és környéké-^ nek lakossága a „segíts magadon" jelszót hamar magáévá tette, s rövid időn belül összegyűlt 112 ezer korona. A hiányzó 70 ezret pedig előzetes megegyezés értelmében a helyi földműves-szövetkezet folyósította. A Kardiofax-6-os berendezést, mely automatikus diagnosztizálást is végez, holnap szállítják le és helyezik üzembe Medvesalja központjában. Dr. Blaskótól tudtam meg, hogy nem egyedi eset ez körzetében: már az elmúlt évben is vásárolt a szövetkezet egy Artik-10-es ultrahangos érvizsgálót. S mivel az elektrokardiográf üzembe helyezése után sem mondható rendelője modernnek, de még kielégítőnek sem, ezért további terveket sző. Egy vérelemzó kislaboratóriumra lenne még égető szükség. A páciensek bizonyára örülnek majd az új készüléknek, de hogy mit szólnak egy újabb adakozáshoz, még kérdéses. Hogy mindez nem az ő feladatuk volna? [gy igaz, de ha a járási felettes szerv nem tud vagy nem akar segíteni, újra csak a kényszer szülte jelszó marad. (polgári) A NAGYPRIVATIZÁCIÓBAN IS ÁRVERÉSSEL FELEMÁS POZSONYI PREMIÉR Tizenhétmillió ötszázkétezer korona először..., másodszor..., harmadszor, s koppan az apró fakalapács. Ezzel a koppanással zárult október elsó napján az a nagyprivatizációs árverés, amelyet már az új privatizációs koncepció szellemében tartottak meg Pozsonyban. Úgy tűnik, hogy a jelenlegi szlovák kormány valóban komolyan gondolta, s be is Váltja ígéretét annak kapcsán, amit a gazdasági rendszerváltás legfontosabb elemének tartott privatizáció koncepciójának megváltoztatásával kapcsolatban helyezett kilátásba. Nevezetesen azt, hogy az eddig túlnyomórészt alkalmazott vagyonjegyes formát az ún. standard privatizációs módszerekkel váltja fel, tehát az állami vagyon nagyobbik hányadát közvetlen eladással, nyílt árveréseken vagy versenytárgyalásokon értékesíti. Nos, ami ezt a premiert illeti, eléggé felemásra sikeredett. A Pozsonyban meghirdetett árverésre ugyan 10 állami vállalat, illetve ezek valamelyik részlege jelentkezett, közülük azonban 5 iránt egyáltalán nem mutatkozott érdeklődés, s így nem is kerültek kalapács alá. A fennmaradó 5 közül három üzem közvetlenül a kikiáltási áron kelt el, mivel csak 1-1 érdeklődő jelentkezett a megvételükre. Annál nagyobb volt viszont a harc a két további üzem, a Nagyszombati Húsipari Vállalat egyik részlege, valamint a nagymihályi Šariš sörgyár Nealko üzeme megszerzéséért. A húsüzem 1 millió 653 ezer koronás kikiáltási árát 4 millió 400 ezerre tornászták fel a licit során. Még kiélezettebb harc dúlt a Nealko megvétele körül. A tíz és félmilliós kikiáltási árból röpke 15-20 perc alatt tizenhét és félmilliós vételi ár lett, úgy, hogy közben hol százezreket, hol csupán csak egy ezrest (ez volt a lehető legkisebb tét) emeltek a licitálók. Végül is az idegek párharcát a Nealko két egykori alkalmazottja, Peter Blaško és Dušan Drtár bírta a legjobban, s a három árverő közül az ő tulajdonukba került az üdítőitalrészleg. Az árverés vezetőjétől kapott információk szerint az árverések a kisprivatizáció során már alkalmazott és bevált módszer szerint zajlanak. Azzal a megkötéssel, hogy holland típusú árverésre, tehát a kikiáltási ártól alacsonyabb áron való eladásra nincs lehetőség, illetve legalább öt hivatalosan bejelentkezett érdeklődő „érdektelensége" esetén lehet róla szó. Az árverésre jelentkezőnek egyébként letétbe kell helyeznie a kikiáltási ár 10 százalékát, amit a sikertelen árverés után természetesen maradéktalanul visszakap. Amint megtudtuk, a rendszeressé váló árveréseket Pozsonyban minden hónap első napján rendezik majd, a kalapács alá kerülő cégekről a sajtó útján tájékoztatják az érdeklődőket. (tszl) A BENZINOL VISSZACSERÉLI A TALONOKAT Október elsejétől már nem érvényesek a gázolaj- és benzinjegyek. Ennek ellenére nem kell kétségbe esniük azoknak, akiknek maradtak elhasználatlan talonjaik. Amint ugyanis Milan Rác mérnök, a Benzinol állami vállalatnak a töltőállomások üzemeltetéséért felelős igazgatóhelyettese tájékoztatott, a gázolaj- és benzinjegyeket visszaváltják a Benzinol azon elárusító helyein, ahol a talonokat megvásárolták. Október végéig a teljes értéket fizetik vissza, november elsejétől egy százalékot levonnak a jegyek ellenértékéből. A fennmaradt talonok kísérő szöveggel ajánlott levél formájában is elküldhetők a Benzinolnak. Feltétlenül mellékelni kell azonban a megvásárláskor kiállított számla másolatát, vagy annak számát. Fel kell tüntetni az igénylő bankszámlájának pontos számát is, hogy a Benzinol a talonok ellenértékét át tudja utalni. Mindez azonban személyesen is lebonyolítható. Azt is megtudtuk, hogy a Benzinol vállalat igyekszik emelni azon töltőállomások számát, ahol hitelkártyával lehet fizetni. Szlovákiában egyenlőre 110 benzinkútnál fogadnak el hitelkártyát. (-zsár) ŐSZINTE SZEMBENÉZÉST GONDOLATOKA VAJDASÁGI VÉRBOSSZÚT FELTÁRÓ DOKUMENTUMFILMRŐL Az élet kínálta a bevezetőt a Magyar Televízióban szombaton bemutatott „Magyar tragédia - Vajdaság 1944" című történelmi dokumentumfilmhez. Az élet remélhetőleg további folytatással már nem szolgál. Mert ez egyet jelentene azzal, hogy a történélem megismétli önmagát. A bácskai magyaroknak az elmúlt két év során elszenvedett megpróbáltatásai önmagukban is túlontúl felidézik a második világháború végén megélt szörnyűségeket. A Panoráma riportere nem ok nélkül utalt arra, hogy a másfél évvel ezelőtt készült és csak most bemutatott film annak idején talán éberebbé tette volna az akkor még gyanútlan közvéleményt. Hisz ki hitte volna akkortájt, hogy a volt Jugoszláviában meg kell tanulni együttélni a vérengzésekkel, s a világ szinte tehetetlennek bizonyul azokkal szemben. Nos, a film alighanem éppen az önmagát megbosszuló hallgatás és elhallgatás súlyos következményeire hívja fel a figyelmet. Amikor 1990 őszén a filmben is egyébként többször megszólaltatott Matuska Márton újságíró az újvidéki Magyar Szó hasábjain megtörte a két évtizedes kényszerű csendet, a meghurcoltak és a szemtanúk emlékeit felelevenítő riportsorozatba belefoglalta azt a beszélgetést is, amelyet a téma kapcsán Herceg János íróval folytatott. Jobban mondva, közölte a neves vajdasági írónak hozzá intézett levelét: Herceg János egy álmatlan éjszaka belső vívódásait vetette papírra, amikor úgy vélte, hogy napjainkban a túlhajtott képzelet is felnagyítja az emlékeket. „Ezért viszolygok részt venni ebben a felvonulásban. Jóvátenni itt semmit sem lehet. Nem marad más, csak a jótékony feledés és minden - minden rossz, sőt veszélyes, ami békesség helyett a számonkérésre szorítkozik... Csak felejteni szabad és kell, ha együtt akarunk élni továbbra is magyarok és szerbek." Felejteni! De hogyan? Fátylat borítani a háború utáni múltra anélkül, hogy közösségi szembenézés helyett a múlt a lélek legrejtettebb zugaiba vonul vissza. Mert ez történt az elmúlt évtizedek során. Matuska Márton sorozatának riportalanyai közül többen még most sem mertek nevük feltüntetésével nyilatkozni. Félelem és rettegés áradt szavaikból. De valami más is. Kétely, hogy elhiszik-e az emberek mindazt, amit résztvevőként személyesen megéltek. Elhiszik-e például a mai olvasók, azokat az emlékképeket, amelyek rosszulléttel környékezik a jóérzésű emberfiát. Jelesül: az egyik vajdasági szerb partizán a háború után jó ideig azzal szórakoztatta kedvenc kocsmája közönségét, hogy milyen mulatságos is volt, amikor az agyonlőtt várandós asszony hasában ugrálni kezdett a gyerek. Ilyesmit aligha lehet kitalálni. Vagy ha tényleg; akkor ez elmekórtani tünet. Nos, valószínűleg ezért irtózik a múlt taglalásától Herceg János is. De azért nem hallgat arról, hogy mit is érzett a második világháború után, amikor jelen volt a bezdáni áldozatok kihantolásánál. A komor temetési menetben az akkori zombori párttitkár odaszólt hozzá: írja meg az életrajzát, felveszik a kommunista pártba. Herceg János elutasította az ajánlatot. Erre a titkár mélyen megrendülve csak annyit mondott: „I mi plaőemo." (Mi is sírunk.) S Herceg János önkéntelenül is átugrik az 1942-es újvidéki magyar vérengzést követő eseményekre. Elmondja, hogy 1942 januárjában tűzbe dobta A diófa árnyékában című kisebbségi regényének a félig kéz kéziratát. „Úgy éreztem, hogy nincs jogom kisebbségi sérelmeket felhánytorgatni." - mondotta. Ezek után ahol csak tehette, a szerbek iránti barátságának igyekezett hangot adni. S a népi írók nevezetes balatonfüredi találkozóján nem tudja befejezni felszólalását: elsírta magát. Illyés Gyula és Cs. Szabó vigasztalta: - Ne szégyeld magad! Mi is sírunk. Két súlyos tehertételt idéz Herceg János történelmi párhuzama. Ha úgy tetszik egy bűvös kört. Szerb részről ugyanis máig jelentkezik az 1944-es vérbosszút a két évvel korábbi újvidéki atraciotással indokló érvelés. A közelmúltban egy olyan magyarbarát szerb értelmiségi nyilatkozott e kérdésben, aki az elmúlt években többször is kiállt a vajdasági magyarok jogaiért - pedig a Horthy Magyarország , jóvoltából vált" nyomorékká. Beljanski úr az újvidéki Magyar Szó hasábjain kifejtette, hogy nem tartja hitelesnek az 1944-es vajdasági vérengzésről forgalomba került adatokat. „A magyaroknak azt üzenem, írjátok meg a bácskai magyarokról szóló adatokat - írta Milanko Beljanski. Alighanem meg kell érteni őt, amikor hiteles adatokat követel. Csakhogy ezek feltárására negyven éven át nem volt lehetőség. Most, a Panoráma mértéktartó külön kiadása ehhez alighanem megtette az első lépést. De a kölcsönös szerb-magyar közösségi szembenézés még várat magára. KISS JÓZSEF ITTHON TÖRTÉNT - 7 NAP ALATT VÉGE A KLAUS-MEČIAR IDILLNEK. Hol van már a június végi egy húron pendülés?! Az az időszak, amikor sok-sok demokratikus érzelmű hazánkfia nagy megrökönyödésére így kezdődtek az ország legfontosabb kérdéseit érintő nyilatkozatok: „A két győztes párt megegyezett, hogy..." Egymást túludvariaskodva folytak a szlovák-cseh tárgyalások, és - Klaus mindenbe beleegyezett. Már-már hihetetlen értékű volt a konszenzuskészség, és még a politikában legtapasztalatlanabb vidéki újságolvasó is valamilyen trükköt sejtett Klaus magatartása mögött. A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom háza táján pedig a helyzetelemzők már nemcsak sejtették, hanem tudták is, miről van szó. A cseh reprezentáció udvariassága mögött egyetlen fő törekvést lehetett felfedezni: a Szlovákiától való minél hamarabbi teljes elszakadás vágyát. Mečiar erre a maga módján reagált: látszólag teljesen kiszámíthatatlanul bűzpetárdát robbantott a szlovák-cseh kapcsolatokban. Kijelentette, hogy Szlovákiának a csehszlovák-német szerződésben foglaltaktól eltérő módon kell szabályoznia a Németországhoz fűződő kapcsolatait. Nem a véletlen műve volt, hogy erre a nyilatkozatára csak néhány nappal a föderáció megszűnésének módjairól szóló alotmánytörvény vitája előtt kerített sort. Ebbe a bűzpetárda-robbantási sorozatba tartozott az is, hogy a szlovák miniszterelnök hirtelen - úgyszólván már szövetségesként - felfedezte a csehországi kommunistákat, akik a föderáció megmentésének állhatatos híveiként prezentálták és prezentálják magukat. Egy hajszálon múlott, hogy a Cseh Köztársaság miniszterelnöke nem zsarolóként emlegette szlovák kollégáját. Mečiar húzása bevált: a parlament egyik háza sem fogadta el a gyors válást ígérő törvényjavaslatot. A helyzetet mindennél jobban illusztrálják a szavazás után készített fényképek; Klaus majdnem összeomlott a kudarc miatt, míg Mečiar úgyszólván leplezetlenül nevet a parlamenti voksolás óta készített fotókon. Megkönnyebbült, mert elnapolódott Szlovákia gyors és előkészítetlen különválásának a veszélye. Igaz, a DSZM képviselői rászavaztak a törvényjavaslatra, de leplezetlenül örülnek annak is, hogy a Szövetségi Gyűlésben már körvonalazódik a föderáció unióvá való átalakításának gondolata. Ezt a „menetet" (ami bokszmeccsre hasonlít) Mečiar nyerte meg. Viszonylag rövid időn belül eldől, milyen eredményeket hoz Klaus számára az úribb teniszmérkőzés. Ebben a sportágban viszont a cseh miniszterelnök a jobb. ÚJ CÉGTÁBLA A SZLOVÁK PARLAMENTBEN. A pozsonyi törvényhozás neve mostantól: a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa. A névváltoztatás után a törvényhozók a leglényegesebbről: a köztársaság költségvetéséről tanácskoztak, mégpedig meglehetősen komor hangulatban. Az első fél év költségvetési gazdálkodását értékelve megállapították, hogy nagyon kedvezőtlenül alakul a gazdasági helyzet. Rohamosan csökken a gazdaság teljesítménye, növekszik a munkanélküliség, és már úgyszólván csillagászati összeg a fizetésképtelenség. A gazdasági tervezetek nyeresége 1991. hasonló időszakához képest 54 százalékkal csökkent, a munkanélküliség pedig 11,3 százalékos. Csökken a fogyasztás, csapnivaló az adózási fegyelem, így valószínű, hogy a forgalmi adó 7 milliárddal lesz kevesebb a tervezettnél és az állami költségvetés bevételi részének kiesése az év végén 10-12 milliárd lesz. Mindezt figyelembe véve felmerül a kérdés: hogyan kívánja a kormány az állami vállalatok privatizálása után a költségvetést egyensúlyba hozni? Tudjuk, a kormány a vállalatok közvetlen eladását részesíti előnyben, és a tőkét azzal az ígérettel próbálja Szlovákiába csalogatni, hogy a külföldi beruházók majd adókedvezményt kapnak. Lehetséges, hogy az adóztatás néhány évre való felfüggesztése ide vonzza a tőkét, az adó elmaradása miatt azonban üres marad az államkassza. Új lesz a cégtábla, most már csak az a kérdés, mennyire lesz fizetőképes a cég. KETTÉSZAKADÁS ELŐTT AZ ÚJSÁGÍRÓSZÖVETSÉG. Hónapokkal ezelőtt, amikor a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomhoz és a Szlovák Nmezeti Párthoz közelálló újságírók megalakították a Szlovákia Igazsághűképes Kialakításért nevű újságírótömörülést, a sajtó munkatársainak jobbik része csak a fejét csóválta, és akarva akaratlanul arra gondolt, hogy 1970 táján is hasonló módon kezdődött el a sajtó konszolidálása. A Szlovák Újságírók Szindikátusa elutasította a szekció elismerését. A fő érv az volt, hogy az újságírók fő feladata egyébként is az igazsághü tájékoztatás és a tárgyilagos helyzetmagyarázat. Ennek ellenére a hét folyamán Nyitrán megtartották a nemzetibb szlovák újságírók első közgyűlését. A résztvevők és a politikusok nyilatkozataiból az ember csak egyre tud következtetni: fennáll a kincstári újságírás újbóli meghonosításának a veszélye. A közgyűlésen - ez csak természetes, az „udvari újságírók" voltak a hangadók. A jelenség azért különösen nyugtalanító, mert a Szövetségi Gyűlés várhatóan már nem fogadja el az új sajtótörvényt, e jogszabály a CSSZSZK szétesése után már mind Csehországban, mind Szlovákiában a nemzeti parlament műveként jön létre. Nem kell hozzá különösen élénk fantázia, hogy el tudják képzelni milyen sajtótörvényt dolgoz ki egy olyan törvényhozás, amelyben a DSZM, az SZNP és a két párttal kollaboráló Weis-párt van kényelmes többségben. FILKUS KÜLÖNVÉLEMÉNYE. Az egész ország találgatja, mikor következik be szakadás Vladimír Mečiar mozgalmában. Sokan ettől remélik, hogy Szlovákiában a józanabb politikai erők kerülnek hatalomra. Most az a, talán nem is egészen megalapozatlan hír foglalkoztatja a politikai élet iránt érdeklődőket, hogy a szövetségi kormány öt szlovák nemzetiségű tagja közül az egyiket leváltják. Kizárásos módszerrel nem nehéz megállapítani, hogy ez a személyiség: Rudolf Filkus, a szövetségi kormány alelnöke és a DSZM Tanácsának elnöke. Mečiar egy interjúban beismerte, hogy az öt kormánytag közül az egyik már bejelentette lemondási szándékát. Ném árulta el, hogy Rudolf Filkus-e, az illető, csak annyit mondott, hogy sikerült őt meggyőzni, és belátta, most nem lenne alkalmas időpont az állandóan hangsúlyozott, gyanúsan túlhangsúlyozott egység megbontására. Mindenesetre több jelzőből is arra lehet következtetni, hogy Szlovákia győzedelmes pártjában érik a szakadás. AZ EGYÜTTÉLÉS „IGENJÉNEK" FELTÉTELE. Duray Miklós mozgalma a föderáció megszüntetésének módjáról előterjesztett törvényjavaslatra nem mondott ,,nem"-et. A magyar honatyák ezúttal is tartózkodtak, de sajtónyilatkozataikban és egyéb megnyilvánulásaikban kilátásba helyezték, hogy mihelyt tisztázzák a két köztársaság vagyona felosztásának feltételeit, és újbóli szavazásra kerül sor, ők is kimondják az „igent" a szétválásra. A helyzet destabilizálásától tartó szlovákiai magyarok kíváncsian várják, hogy a honatyák miként magyarázzák meg a csehszlovák állam szétveréséhez való hozzájárulást, és az Együttélés választási programja közötti ellentétet. Kétségtelen, hogy a magyarázat nem marad el, de hogy ezt hitelesnek tartják-e a választók, az csak egy-két év múlva derül ki. Vagy talán már hamarabb? TÓTH MIHÁLY NE ALKOTMÁNYELLENES LÉPÉSEKKEL! A Fejlett Csehszlovákiáért Polgári Kezdeményezés felszólítja a szövetségi kormányt, hogy állítsa meg a cseh-szlovák állam felszámolását és tartsa tiszteletben a Szövetségi Gyűlésnek a két köztársaság együttélésének új minőségi formájára vonatkozó döntését, amely például a Szlovák és a Cseh Köztársaság Uniójában ölthetne testet. A kezdeményezés elutasítja azt az igyekezetet, hogy a parlament megkerülésével a nemzeti tanácsok és kormányok alkotmányellenes lépéseket tegyenek.