Új Szó, 1992. október (45. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-28 / 255. szám, szerda

1992. OKTÓBER 29. NINCS MAGYARÁZAT MOZAIK IÚJSZÓM P

ráv-níc-ka fa-kul-ta -r- szótagolta egy idős úr, magyar akcentussal, a nagybetűs feliratot. Kezében görbebot, kabátzsebéből a mai Kassa térképe kandikált ki, arcán az öröm és meghatódás jelei. - Igen, megérkeztünk ... Ez az az épület... Most is úgy néz ki, csak akkor az állt a kapuja fölött, hogy kereskedelmi főiskola. Egész pontosan: Kassai Magyar Királyi Állami Kereskedelmi Főiskola... Be régen volt az, Istenem! - magyarázta egy mély sóhajtás közepette az őt kísérő fiatalembernek. A kapun belül újabb kellemes pillanatok; ismerősök. Egykori osztály-, illetve iskolatársak, összeölelkeztek, megveregették egymás vállát, könnyeztek, hallgattak, ujjongtak ... - Ugyan mennyien vagyunk még..., s vajon hányan leszünk itt ma...?-hangzott fel, mialatt Wechsler Mária és a többi „házigazda" az osztályterembe kísérte az érkezőket. - Hányan leszünk? - Pontos választ senki sem tudott adni, de látszott rajtuk, telt házat remélnek. Annál is inkább, mert az elmúlt ötven év során ugyan rendszeresen találkoztak, ám a volt iskolájukban, egyáltalán Kassán, most gyűlnek össze először. - Gyerekek, hallottátok?! Állítólag Schranz professzor úr is Kassán van már, rövidesen ő is itt lesz! - terjedt az egyik örömhír. „Csengetésre" megtelt a terem. Vagy hatvanan lehettek jelen az 1939 és 1944 között működött helyi kereskedelmi főiskola majd' ezer növendéke közül. - Hogy mit adott nekem ez az iskola? - kérdezett vissza a kassai Müller Viktor. - Olyan szakmai alapismereteket, amelyek elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy azokra építve, 1941-től levelezői tagozaton Kolozsvárott folytassam tanulmányaimat, s utána nyugdíjba vonulásomig otthon legyek a kereskedelemben. Csupán kétéves volt a főiskola, ám sűrített programban, reggeltől estig tanultunk, és sokat megtanultunk.. . - Olyan színvonalas oktatás folyt itt - jegyezte meg a gyöngyösi Stiller László -,. hogy aki innen a pesti közgazdasági egyetemre jelentkezett, az minden nehézség nélkül helytállt a kollokviumi vizsgán, s harmadikosként folytathatta ott tanulmányait. Mindkettőjüktől azt hallottam, izgatottan készültek erre a nagy napra. Müller úr elsősorban azért, mert ö legutóbb hét éve vett részt a pesti összejövetelen, Stiller úr pedig, mert a „ballagás" óta csak egyszer járt a Hernád-parti városban. * * * „...Én iskolám, köszönöm most neked, hogy az eljött élet-csaták között volt mindig hozzám víg üzeneted. Tápláltad tovább bennem az erőt, szeretni az embert és küzdeni, s hűn állni meg Isten s ember előtt..."-köszöntötte egy tizenéves helyi fiatal Ady szavaival az ünneplőket. S a szemekben ismét megcsillantak a könnycseppek. A Hernádszurdokról származó Előkerültek régi és új fényképek MEGFIATALODOTT ÖREGDIÁKOK Ismét a régi helyen Körösi József közel fél évszázada Kanadában él. - Miután Kassától búcsút vettem, katona lettem, majd a Ludovikára kerültem, aztán 1945-ben, a háborút megúszva, Németországba. Onnan három évvel később Angliába mentem, s röviddel utána Kanadába. A torontói egyetemen földrajz, történelem, valamint angol-latin szakon tanári képesítést szereztem. Nyugdíjba vonulásomig, tehát harminc éven át tanítottam, s közben voltam tanszékvezető is. Hogy „kanadai" szemmel nézve milyen ma a Kárpátmedencében az élet? Azt hiszem, nálunk sem könnyebb, mint itt. Ott is sok a munkanélküli... Én azt reméltem, hogy a közép-európai rendszerváltást követően itt a nyugati életből csak a jó példákat veszik át, de... Az élet küzdelem. Egyébként Kassához rengeteg emlék fűz, ide hoz gondolatban is gyakran, hiszen EGY LEVÉL NYOMÁBAN Szalay Miklós ipolysági olvasónk szerkesztőségünk segítségét kérte annak a sok bosszúságot okozó helyzetnek a megoldásában, amelyben nem a saját hibájából került. Az utcában, amelyben lakik, egy vendéglő van, ahol minden pénteken diszkót rendeznek, szombatonként pedig lakodalmakat tartanak. Mivel az említett épület nincs hangszigetelve, a közelben lévő házakban, lakásokban szinte úgy hallható a zene, mintha lakói jelen lennének a mulatságon. Ez természetesen zavarja az itt élők nyugalmát. A vad zene, az őrült dobolás, a konferáló hangja még a távolabbi utcák házaiba is behallatszik. A személygépkocsik a lakóházak ablakai alatt parkolnak. Csak hajnali három-négy órakor csendesedik el a környék, de megtörténik az is, hogy a vendégseregnek nem akaródzik haza mennie. Ilyenkor kint folytatják a bulit. Zajongnak, sőt verekedésre is sor került már. A rendőrség - az államit és a városit is beleértve - nem igen törődik a rendbontókkal, inkább nem is mutatkoznak a környéken - írja. DISZKÓ VAGY CSEND LEGYEN? - Fordultunk mi már fűhöz-fához - folytatja panaszosunk. - de azt mondják: erre nincs törvény, az étterem tulajdonosa pedig azzal intézte el az ügyet, hogy kijelentette: ha nem tetszik, hát költözzünk el máshová. Mert neki csak a pénz a fontos... Mi a véleménye a problémáról Zsolnay Ernőnek, Ipolyság polgármesterének? - Nem új keletű az ügy, tudom, hogy mi bosszantja a környék lakóit. Az önkormányzat igyekezett áthidaló megoldást találni. Még a nyári hónapokban foglalkoztunk a nyilvános rendezvények szervezésének kérdéseivel. Akkortájt ugyanis nem csupán a panaszok által kifogásolt Sugár okozott gondot, a szabadidő központban szervezett diszkók hangerejét is felrótták. Ekkor pontosan meghatároztuk a rendezvények szervezőinek kötelességeit és azt is, milyen feltételek mellett rendezhetők a kulturális akciók. Kivételt csak a polgármester adhat, az előírás megszegőit pedig megbírságolhatják. - A diszkók ügyében nehéz igazságot tenni - magyarázta a polgármester. - Nem tilthatjuk be a városban a fiatalok által kedvelt zenés estéket. Csak kölcsönös toleranciával, oldható meg ez a probléma. A mulatozóknak gondolniuk kellene arra, hogy vannak akik éjszaka pihenni, aludni szeretnének. Ha ezt figyelembe vennék és e szerint viselkednének, szerintem nem volna konfliktus. (A szerző felvételei) a tanulás mellett sportoltam is. Mit mondjak? Itt voltunk fiatalok... Újabb vallomás: - Gondolatban gyakran megfordultam itt; a hangulatos belvárosban, a Szent Erzsébet dóm környékén, a Kovács utcán, a Bankón... Jöhettem volna személyesen is, mert ugye Bécsből nincs ez messze, de nem jöttem. Ha ugyanis egyedül tér vissza az ember abba a városba, amely megadta neki a keretet, a kellő hátteret a szellemi gyarapodáshoz, akkor furcsán érezheti ott magát. így viszont, a régi barátok társaságában egészen más a látogatás, így szinte szárnyal az ember az ismerős helyen - vélekedett e nagy esemény „hátteréről" a bácskai származású, de a háború óta néhány, Amerikában eltöltött év kivételével Bécsben élő Reiner József. - Sokat köszönhetek ennek az iskolának én is - mondta tömören Elmondta azt is: felkérte a városi rendőrséget, gyakrabban járják azt a környéket, ahol éjszakai mulatságok vannak, ezzel is hozzájárulhatnak a rendbontások megelőzéséhez. -Azt viszont hangsúlyozni szeretném, hogy a rendén, a résztvevők viselkedéséért minden esetben a rendező a felelős: legyen az jogi vagy természetes személy - jelentette ki a polgármester. - És hogy nem vesszük félvállról a lakosság panaszait, annak bizonyítására azt is megemlítem, hogy a szóban forgó vendéglő esetével a higiénikus is foglalkozott: a zajszint mérésének eredményei alapján viszont a Sugárban nem tilthattuk meg a zenés mulatságokat. Ellátogattunk a Sugár vendéglőbe. Szombat lévén nem diszkó, hanem lakodalom volt. A bejárat előtt néhány hivatlan vendég ácsorgott, valószínűleg nekik nem nagyon tetszenek az ilyen zártkörű rendezvények. A násznép jól szórakozott, s talán a kiszűrődő melódiák sem zavarták a környék lakóit, vagy legalábbis nem annyira, mint amikor diszkó számoktól hangos az utca. Nagy Ilona, a vendéglő vezetője meglepődött, amikor elmondtuk látogatásunk okát. - Én azóta dolgozom itt, amióta Frenkó László tulajdonába került a vendéglő - mondotta. - Azóta nálam senki sem panaszkodott. Amikor a vendéglátóipari vállalathoz sok kassai „iparista" matematikatanára, özvegy Veres JózsefnéEraenkel Angéla. Szavaiban a kérdező, a volt iparista, nem kételkedik. Kis Sebestyén Tamás nyugalmazott kassai egyetemi tanár szerint a „nem szép idők ellenére is szép éveket töltött együtt" ifjúkori csapatuk ebben az épületben, ebben az iskolaközösségben. Szép, felejthetetlen éveket töltöttek együtt a hallgatók és oktatók. Ez utóbbiak közül a minapi találkozón Schranz András professzort emlegették a leggyakrabban, szinte szuperlatívuszokban, az egybegyűlt növendékek. Kiérződött szavaikból, pillantásaikból: nemcsak azért, mert az akkori igazgató-tanár is közöttük ült, s éppen ezen az összejövetelen ünnepelte 90. születésnapját, hanem, gondolom, azért - s ezt egy nem magyar nemzetiségű öregdiáknak az ünnepelthez el-elcsukló hangon intézett köszöntőjéből, szívből fakadó méltatásából szűrtem le -, mert Schranz úr, s irányításával az egész tanári kar a magas fokú szakmai oktatás mellett emberségből is helytállt abban a „zavaros világban", s olyan második otthonná tudta építeni az iskolát, ahol testvériesen megfértek egymás mellett a különböző nemzetiségű, különböző vallású, illetve különböző világnézetű fiatalok. E kora őszi napon szinte megfiatalodtak a világ különböző tájairólösszesereglett öregdiákok. Újból örültek egymásnak. Talán még jobban, mint korábban. Talán még erősebben szorították meg egymás kezét, amikor az újabb viszontlátás reményében búcsúztak a ma jogászokat „nevelő" iskolaépülettől is, Kassától is. GAZDAG JÓZSEF tartoztunk, akkor is rendeztek itt diszkókat. Az akkor senkit sem zavart? - El tudja képzelni, hogy a szemközti házban lakik és péntek este van... - Igen. Sőt, én nem a szomszédos házban, hanem ebben az épületben lakom, és nyugodtan tudok aludni, nem zavar a zene. - És ha a vendéglő előtt állók között nézeteltérésre kerül sor és a fiatalok megpróbálják szópárbajjal vagy esetleg más módon rendezni konfliktusukat? - Azt nem állítom, hogy nem beszélgetnek kint, vagy nem hangzik el hangos szó, de verekedések a diszkók ideje alatt nem voltak. Egyszer sem kellett a rendőrséget kihívni. - ön szerint a fiatalok megfelelően viselkednek, nincs ok a panaszra? -A diszkóba általában csoportokban járnak: a városból és a környező falvakból is. Az alkoholfogyasztás minimális. Kólából, mirindából fogy a legtöbb és legfeljebb sört isznak. A teremben tilos dohányozni és ezt be is tartják. Nem tudom miért bosszankodik a panaszos és ha kifogása van valamivel kapcsolatban, azt miért nem itt mondja el. Én csak ezt tudom a kérdéseire válaszolni. Az újságíró nem döntőbíró. Ebben az ügyben még a hivatásos bíró is nehezen hozna egyértelmű döntést. Valószínű, hogy csak a kölcsönösség, a tolerancia alapján érhető el mindkét fél számára elfogadható megoldás. DEÁK TERÉZ NEM KAPNAK ÁLLAMI TÁMOGATÁST AZ ÉPÍTKEZŐK A magánlakások építőit hideg zuhanyként érte a hír, mely szerint Július Tóth, a Szlovák Köztársaság pénzügyminisztere elrendelte: október 15-től nem kapnak állami támogatást. Igaz, a miniszter úr nem verte nagy dobra az intézkedést, még sajtótájékoztatót sem tartott, hogy a kétségkívül népszerűtlen lépésről beszámoljon. A járási és a körzeti hivatalok vezetőinek egy szűkszavú levél mellékleteként Jozef Mikš, a minisztérium megbízott osztályvezetője elküldte a miniszter rendeletét, miszerint az említett időponttól a hivatalok az 1985-ben hozott 136-os számú hirdetmény 18. paragrafusa szerint már nem köthetnek szerződést a kérelmezőkkel. (A szóban forgó törvény rögzítette a családi házak építőinak és a személyi tulajdonban lévő családi házak korszerűsítéséhez nyújtandó anyagi és egyéb segítség feltételeit). A rendeletből megtudhatjuk: a kibocsátása előtt megkötött szerződések alapján a pénzintézetek még folyósíthatják az anyagi hozzájárulást az építkezőknek. Szűkszavú és egyértelmű rendelet. Akit érint, nagyon is érti miről van szó. Az újságíró viszont megpróbál többet megtudni a háttérről, annak ellenére, hogy ismeri a legnyomósabb okot: a költségvetés szénája rosszul áll. De felmerül a következő kérdés is: hogyan tovább a lakásépítésben, ha ezt a nem kis segítséget egyszerre megvonták az építkezőktől? A tárca magát megnevezni nem kívánó munkatársa, aki ugyan hajlandó volt elmondani a fentieket, kijelentette: a rendelet ennyi és többet nem mondok. Ennyi. Kész. D. T. ELAVULTAK A TELEFONKÖZPONTOK A távközlési helyzet a Rimaszombati járásban sem rózsás. A telefonközpontok elavultak már, de egyelőre nincs elegendő pénz arra, hogy újra cseréljék őket. A járás egyes területein, mint például a Ratkóivölgyben pedig egyáltalán nincsenek meg a szükséges műszaki feltételek. Mivel a jövőben ebbe a térségbe több vállalkozói aktivitás is irányul, már jövőre rá szeretnék kötni az itteni telefonhálózatot a tornaijai központra. Ehhez minden feltétel adott, ugyanis Tornaiján idén is bővítették a központ kapacitását. Rimaszombatban legjobb a helyzet, ahol jelenleg 5200 telefonállomás működtetésének vannak meg a feltételei. A jelenlegi kapacitás mintegy 500 új igénylés kielégítését teszi lehetővé, ami a követelményeknek meg is felel. A megrendelőknek azonban ennek ellenére hetekig, sőt hónapokig kell várakozniuk, mivel a szerelők egyszerűen nem győzik a munkát. Az akasztóhegyi városrészben is türelemmel kell még lenniük a lakosoknak. A vasúton túli városrész közművesítésekor ugyan tervbe volt véve a telefonkábelek lefektetése is, de akkor erre különböző okoknál fogva nem került sor. A járási távközlési hivatal tervei szerint ez év áprilisáig kellett volna lefektetni a vasúti vágányok alatt átmenő vezetéket, de a kivitelező, a pozsonyi Telemont állami vállalat ezt nem tudta határidőre elvégezni. Szakemberei csak a múlt héten érkeztek meg. Ha minden jól megy, és az időjárás is megengedi, még ebben az évben sor kerül a készülékek egy részének bekötésére. Itt egyébként 200 igénylő vár évek óta telefonra. (polgári)