Új Szó, 1992. október (45. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-28 / 255. szám, szerda

2701 HÍREK - VÉLEMÉNYEK 1992. OKTÓBER 24. MAJORT AZ ÁG IS HÚZZA MÉLYPONTON ' Nem gondolta volna John Major brit kormányfő április 9-én, amikor a kormányzó toryk negyedszer is győztek - igaz, nagyon szorosan, csupán 21 mandátummal szereztek többet a Munkáspártnál - a parlamenti választásokon, hogy okóber 25-én azzal fog fenyegetőzni, kiírja az idő előtti parlamenti választásokat, ha... Nos, ez jelzi: komoly bajban van a londoni kabinet, meg a kormányfő is. Még sosem volt ennyire mélyponton Major népszerűsége, akárcsak a pártjáé. Ha most lennének parlamenti választások, a Konzervatív Párt csak 29 százalékot kapna a Munkáspárt több mint 50 százalékával szemben. Pedig Major elkeseredetten próbálkozik, hogy helyreállítsa megtépázott tekintélyét. Az EK soros elnökeként fokozott nemzetközi szerepet vállal, lassan neki is azt róják föl odahaza, mint az amerikaiak Bushnak, hogy többet törődik a külfölddel, mint a hazai kérdésekkel. Példa erre a tegnapi találkozó a visegrádi,,négyek" képviselőivel. Ha már itt tartunk, meg kell jegyezni, az ünneprontás szándéka nélkül: ez csak nekünk fontos, a brit átlagpolgárnak nem. Bős csak nekünk létfontosságú, de a brit átlagpolgárt egyáltalán nem érdekli, öt jobban izgatja a maastrichti szerződés körüli vita, s még jobban a font meggyengülése, a hárommilliós munkanélküliség, a gazdasági receszszió, amely lassan már depresszióba csap át. Elsősorban a gazdasági hanyatlás az, amit az angolok nem tudnak megbocsátani kormányfőjüknek. A Financia Times nemrégiben azt írta, az ütóbbi hetekben a kormány csupán mellékszereplőként sodródott az eseményekkel. Óriási presztízsveszteség Majornek, hogy a fontnak ki kellett vonulnia az európai monetáris rendszerből, hiszen korábban ő szorgalmazta a belépést. Nem segített rajta az sem, hogy két hete, a birminghami rendkívüli EK-csúcson a többiek mentőövet dobtak neki, amikor elfogadták a szubszidiaritás elvét. Ami azt jelenti, hogy a brüsszeli EK-központ nem kap akkora jogköröket, mint szerette volna, s a leglényegesebb kérdésekben a tagországok döntenek. Elsősorban a britek tiltakoztak az ellen, hogy le kelljen mondaniuk szuverenitásuk jelentős részéről. Ez azért volt mentőöv Majornek, mert mindenki tudja, hogy a kormányzó Konzervatív Párton belül jelentős erőt képviselnek az euroszkeptikusok, vagyis a Maastrichtot, a szoros Európai Unió gondolatát, a közös pénzt elutasítók, élükön Thatcher volt miniszterelnök asszonnyal. Csakhogy Majornek időközben újabb presztízsveszteséget kellett elszenvednie a bányabezárások ügyében. A kormány bejelentette, az 50 szénbányából 31 veszteséges aknát be fognak zárni, mégpedig fél éven belül. Major sem számított arra, hogy ekkora lesz a társadalmi robbanás. Megindult a tiltakozások hulláma, s két-három nap múlva kénytelen volt beismerni: alábecsülte a társadalmi reagálásodat. Majd a kabinet bejelentette, egyelőre csak tíz bányát csuknak be, tehát a tervezett 30 ezer helyett kevesebb bányász kerül az utcára. Az újabb pofon a parlamenti szavazás volt Majornek. A Munkáspárt azt javasolta: egy különbizottság térképezze fel a brit szénbányászat helyzetét és jövőjét, s addig - feltehetően hosszú hónapokig - halasszák el a bezárásokat. A parlementben ezt leszavazták, de Gsak 13 vokssal, ami azt jelenti, hogy a tory párton belül ismét felütötték fejüket a lázadók, hiszen nyolcan az ellenzéki javaslatot támogatták. Közben Arthur Scargill, a NUM bányászszakszervezet vezetője is támadásba lendült. Londonban hatalmas bányásztüntetést szervezett, s a vájárokhoz rengeteg szimpatizáns is csatlakozott. Emlékeztetőül: 1984-ben Thatcher több bányát záratott be, mint amennyit Major most akart, s a vaslady is egy évig harcolt az akkori, ugyancsak Scargill vezette sztrájkoló bányászokkal. Kétségtelen: Major nagyon rossz időpontot választott a bányabezárások bejelentésére. Főleg így, Maastricht előtt. És itt kell visszatérni arra a bizonyos ha-ra. Major azt mondta, akkor írja ki az idő előtti parlamenti választásokat, ha a parlament elutasítja a maastrichti szerződést. A dokumentumot ilyen parlamenti előzmények után, november 4-én kell a törvényhozás elé terjesztenie. A konzervatív euroszkeptikusok a kormányfő szavait egyszerű zsarolásnak nevezték, a Munkáspárt pedig közölte, képviselői addig nem mondanak igent Maastrichtra, amíg egyértelművé nem válik Dánia helyzete. Nem kizárt, a Labour egyébként is elérkezettnek fogja látni az időt arra, hogy visszavágjon a toryknak, s nem fogja támogatni a bányabezárások miatt meggyengült kormányt. Benne van a pakliban, hogy ha nem ratifikálják Maastrichtot, a kormányfő távozásra kényszerül. Hogy az ügy mennyire komoly, azt azok a hírersztelések is jelzik, miszerint Margaret Thatcher ismét hajlandó lenne a kormányfői székbe ülni. Ezt a Sunday Times írta, a vasladyhez közeli körökre hivatkozva, azzal, hogy jogi szakértők máris foglalkoznak az üggyel, vizsgálják a törvényes előírásokat. MALINÁK ISTVÁN V

ilniusban újraosztják a lapokat, egy új politikai játszma kezdődik - bár a résztvevők gyakorlatilag a régiek. A vasárnapi parlamenti választások kedden közzé tett eredményei azt mutatják: a litvánok rádöbbentek, szép dolog a hazafiasság, de se nem jövedelmező, se nem laktató. Gondjaikért pedig ki mást tennének felelőssé, mint az eddig, összesen két éven át kormányzó Sajudist? A következmény: mindössze 17 mandátum. Vesztett az a Sajudis, amely két -három éwel ezelőtt tízezreket tudott az utcára vinni, meghátrálásra tudta kényszeríteni Moszkvát, ki tudta vívni Litvánia elszakadását az uniótól, a fiatal független ország mellé tudta állítani a nemzetközi közvéleményt. A Sajudis azonban kinevelte a maga kis politikai elitjét, amely a saját hatalmi érdekeit előbbrevalónak tartotta, mint a mozgalom eredeti céljainak megvalósítását, ami azzal járt, hogy a népfrontból kiváltak a különböző irányzatok. Az új litván hatalom, élén Vytautas Landsbergis parlamenti elnökkel, ezt a teljesen logikus, törvényszerű folyamatot árulásként, a konkrét személyek elleni támadásként fogta fel, s természetesen nem feledkezett meg előhozakodni a Moszkvából irányított összeesküvés vádjával sem. Aki nem támogatta kritikátlanul Landsbergiséket, arra rövid úton rásütötték a KGB-ügynök bélyegét, olyanokra is, akik velük együtt kezdték a harcot, s tettek annyit, mint ők. Nincs ebben semmi meglepő, különös, sajátosan litván - gyakorlatilag ugyanez játszódott le szinte valamennyi fiatal demokráciában. Mintha a diktatúra elleni harc győztesei sorra megirigyelték volna gyűlölt elődeik teljhatalmát, maguk is erre vágytak, ellenzéküket ők is ellenségüknek tekintették, a kompromisszumok helyett a konfrontációt választották. E kétes politika szabályainak megfelelően távolították el a litván kormány éléről - meglehetősen homályos körülmények között - azt a Kazimiera Prunskienét, aki határozottan követelte az ország függetlenségét, de realista közgazdászként azt is látta: csak hazája veszthet, ha fejetlenül, gondolkodás nélkül elszaggatják a gazdasági kötelékeket Oroszország és Litvánia között. Nem hallgattak rá, gyűlöletesnek kiáltottak ki mindent, aminek a legkevesebb köze is volt az egykori megszállókhoz. A következmény: csak az idei év első öt hónapjában - összehasonlítva az előző év hasonló időszakával - 42,6 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene. Nem ilyen súlyos mértékben, de lankadatlanul esik vissza a mezőgazdasági termelés. A Nemzetközi Valuta Alap becslései szerint az idei bruttó nemzeti termék 30 százalékkal lesz alacsonyabb, mint tavaly, pedig a visszaesés már akkor is tartott. Ismerve ezeket az adatokat, nyilvánvaló, hogy vasárnap a litvánok nem a Sajudis ellen szavaztak, hanem a zsebük mellett, a nagyobb darab kenyérért, s rá egy kis vajért. Ők emlékeztek arra, amiről a zenetudósból politikussá lett, majd kisdiktátorrá silányodott Landsbergis nagyon gyorsan elfeledkezett: igaz, hogy Algirdas Brazauskas pártvezér volt, de annak a kommunista pártnak a vezetője, amely szakított Moszkvával, mivel a nemzeti érdekeket előbbrevalónak tartotta mindenfajta ideológiánál. Választási kampánya során pedig többek között azt ígérte, megkeresi és újra összeköti az orosz-litván gazdasági együttműködés erőszakkal elszaggatott szálait, piacot talál a litván termékek számára, amelyek Nyugaton nem versenyképesek, de Keleten keresettek, eladhatók. Ami munkát jelent, jövedelmet, jobb megélhetést. Oda kell figyelni Brazauskas meglepő ajánlatára, melyet a választási eredmények közzététele után tett. Felajánlotta az együttműködést az eddig szintén ellenzékben lévő centrista pártoknak, de még a vesztes Sajudisnak is, bár Demokratikus Munkapártja a voksok közel 50 százalékát szerezte meg, s elég lenne számára egy partner, hogy kényelmesen kormányozhasson. Ésszerűnek tűnő javaslat, Litvánia ma valóban nincs olyan helyzetben, hogy megengedhetné magának a politikai csatározások luxusát, valóban szükség lenne a nemzeti összefogásra. De megvalósítható-e egy ilyen összefogás ennyi gyűlölködés és acsarkodás után? Igen, de csak akkor, ha a Sajudisra kijózanítóan hatott a komoly vereség, ha vezérei körül már feloszlott a maguk teremtette nemzeti színű köd, s hajlandók észrevenni a nemzet valós gondjait. Hiszen az eddigi parlamenti ellenzék, amelyet jobb híján - disztingválás nélkül - baloldalnak nevezett a kormány, már eddig is együttműködött, mindenekelőtt gazdaságpolitikai kérdésekben. IV/lön tanulnia a SaIVItfy judisnak is ezt az új daft, hozzá kellene szoknia a karénekhez a félresikerült szólóéneklés után. Nem lesz ez könnyű számára, hiszen éppen vezérének, a zenetudósnak volt a legkevesebb érzéke a harmóniákhoz. GÖRFÖL ZSUZSA ROMÁNIA A NACIONALISTÁK NEM KÉSLEKEDNEK Míg a mértékadó romániai politikai körök eddig nyilvánosan nem reagáltak a Románia Magyar Demokrata Szövetség nyilatkozatára a nemzetiségek önkormányzatáról, addig a nacionalista erők körében egyértelműen elutasító és elítélő visszhangot váltott ki a dokumentum. Gheorghe Funar, a Román Nemzeti Egységpárt új elnöke, Kolozsvár polgármestere kijelentette, hogy a nemzeti és vallási közösségek autonómiájával kapcsolatban az RMDSZ nem hivatkozhat az erdélyi románok 1918 december 1 -jéi nyilatkozatára. Tekintettel arra, hogy nálunk ez a dokumentum nem nagyon ismeretes, idézzük fel első pontjának ide vonatkozó részét szó szerint: „ Teljes nemzeti szabadság az összes együtt lakó nemzetiségnek. Minden nemzetiség oktatása, közigazgatása és igazságszolgáltatása a saját anyanyelvén történik, az illető nemzetiség köréből származó egyének által. Minden nemzetiség képviseleti jogot kap az ország törvényhozási és kormányzó testületében, számarányának megfelelően. Funar azt is élesen elítéli, hogy az RMDSZ megválasztott szenátorai és képviselői az elmúlt hét végén a kolozsvári Szent Mihály-templomban arra tettek hűségesküt, hogy a román parlamentben ,,a romániai magyar nép kollektív jogait és szabadságát" fogják védelmezni, mégpedig a közösségi autonómia elvének alapján. A Nagy-Románia Párt felháborodással fogadta az RMDSZ nyilatkozatát, és figyelmeztetett arra, hogy ez a szervezet a magyarországi körök trójai falova, melynek célja hűen szolgálni a magyar revizionizmust, horthyzmust, s elérni Erdély Magyarországhoz való csatolását. Corneliu Coposu, az ellenzéki Demokratikus Konvenció elnöke csupán annyit jelentett ki, hogy ,,a magyar etnikum egyenértékű partner, ugyanolyanok a jogai és kötelességei, mint a többségi románoknak". Az RMDSZ Országos Elnökségében a napokban egyébként kisebb botrány robbant ki, miután kiderült, hogy a Hargita megyei képviselőkről és szenátorokról nem a vezetőség közösen, hanem egyedül a szövetség elnöke, Dómokos Géza döntött. Az elnökség többsége ezt az elnöki hatáskör túllépéseként magyarázta, és felszólította Domokost, hogy azonnal mondjon le. Domokos azzal érvelt, hogy az adott ügyben már nem volt idő konzultálni, az előző megbeszélésekre támaszkodott, és elutasította az azonnali lemondást. Kijelentette, hogy a jövő év január 15-17-re Brassóba összehívott III. RMDSZ-kongresszuson már úgysem fog pályázni semmiféle tisztségre KOKES JÁNOS Egy kedves kollégám így indítja írását: ,,Belgrádi ismerőseim mostanában unos-untalan azzal zaklatnak, van-e rokonom Magyarországon. Én pedig rendre visszakérdezek: miért érdekli ez őket? - Azért, mert ha van, költözz azonnal hozzájuk, hogy ott vészeid át, amíg itt lezajlik a nagy balhé. - Miféle balhé? - szoktam ilyenkor kérdezni. - Hát az, ami akkor tör ki, ha a panicsi és a milosevicsi vonalnak nem sikerül sürgősen megegyeznie. "A jól értesültek tudni vélik, az egész országra kiterjedő polgárháború hat-nyolc héten belül következik be. Kitörhet-e a polgárháború Jugoszláviában? Igen. De nem most. Néhány héten belül viszont valóban történnie kell valaminek. A kiszámíthatatlanság időszaka ez. Néhány héttel ezelőtt helyzetmegítélők úgy vélték, e térségben legnagyobb esélye a diktatúrának van. Nem véletlenül. A nyár végén Milosevics, Szerbia köztársasági elnöke teljesen nyugodtan ült a székében. A gazdasági zárlat még csak a benzinellátást nehezítette, más tekintetbén különösebben nem éreztette hatását. A munkásság egyelőre a lassú, de biztonságos elszegényedés útját választotta, reménykedve, hogy később majd csak történik valami. Időközben azonban több minden történt. Az emberek többsége rájött, hogy Milosevics politikája - a tagadhatatlan hádisikerek ellenére - katasztrófába sodorja az országot. Úgy tűnik, Szerbia átesett a nemzeti fellángoláson, és a kijózanodás felé tart. JUGOSZLÁVIAI FIGYELŐ POLGÁRHÁBORÚ ELŐTTI CSÖND? Milosevics tehát még mindig nyugodtan ül a helyén, de egyre inkább elszigetelődik. Ezt meglehetősen gyorsan felmérték Crna Gora rugalmas, ravasz és bölcs vezetői, akik csak ímmel-ámmal, léptek be a Szerbiával való szövetségbe. Panics szövetségi kormányfő népszerűsége viszont szédületes ütemben növekszik, vele a külföld szóbaáll, neki pedig arra (is) volt bátorsága, hogy tárgyalóasztalhoz üljön az ellenzéki albán vezetőkkel. A szerbiai ellenzék egyre hangosabb, mind nagyobb hévvel, a vádak özönével próbálja lemondásra kényszeríteni Milosevicset. Ő azonban nem mozdul, konokul hajtogatja évek óta ismételgetett szövegét, amelynek lényege, hogy a külföld nem mérte fel kellőképpen az itteni helyzetet, szerbellenes politikát folytat, de az igazság ki fog derülni,és az embargót feloldják. A Jugoszlávián kívül élő szerbeknek pedig joguk van az önrendelkezésre, s ha egy napon úgy kívánják, csatlakozhatnak a „szerb államok szövetségébe". Hosszú időn át Milosevics és Csoszics politikája között nem volt semmilyen lényeges különbség. Ám Jugoszlávia köztársasági elnökének döntenie kellett, s Csoszics döntött. Szerbiának fel kell hagynia agresszív magatartásával és militáns politikájával, mert ez a teljes és kilátástalan elszigeteltséghez vezet. Viszont: tárgyalóasztalhoz kell ülni. (így került sor például a Tudjman horvát vezetővel való megbeszélésekre.) Tudni kell, Csoszics esetében a célok (a szerbség kérdésének rendezése) valószínűleg nem változtak. A módszer viszont igen! Decemberben Jugoszláviában választások lesznek. Csoszics és Panics komoly engedélyeket tett a szocialistáknak, amikor beleegyezett a kilenc választási körzetbe (ez megkérdőjelezi a választások részarányos jellegét, s hátrányosabb helyzetbe hozza az ellenzéket és a kisebbségeket), de ezt az engedményt meg kellett tenniük, mert egyébként a választásokra, az első igazán szabad választásokra nem kerülhetne sor. A szocialisták kongresszusukon Milosevicset választották meg elnökükké, hogy minél nagyobb esélyekkel indulhassanak. Az ellenzék minden valószínűség szerint koalícióba tömörül és egységes platformot kínál fel. A választásokig Jugoszláviában polgárháború nem lesz. Maga a választások ténye - legalábbis egyelőre - leföldelte a belső politikai feszültséget. Nagy kérdés azonban, mi történik majd december 21-én, amikor már tudni lehet a választások eredményét. Nyilván egy megfelelő erőegyensúly alakul ki, amely lehetővé teszi a normális kormányzást. De mi lesz, ha az ellenzék elsöprő győzelmet arat? Milosevics átengedi, csak úgy, a hatalmat? És mi történik, ha döntő többséggel ismét a szocialisták győznek? Hogyan eltávolítani Milosevicset a politika színteréről? i Ezek nyitott kérdések, mint Bosznia-Hercegovina sorsa is. A Nyugat most korrigálhat elsődleges elképzelésén, amely teljesen téves meglátásokon alapozódott és eddig is rendkívül sok kárt okozott. A most felkínált változat körzetekre osztaná Bosznia-Hercegovina területét, ez már közelebb áll a szerb és a horvát elképzelésekhez is, s megtörténhet, hogy már a közeljövőben megegyezés születik. A végkifejlet felé tartunk tehát. De a leendő vesztes még produkálhat meglepetéseket. Helyzetmegítélők szerint a katonaságnak döntő szerepe lehet. A vezérkar Csoszic és Panics mögött áll és a maradék Jugoszlávia egysége mellett van. Crna Gora kiugrása ugyanis elvágná Szerbiát a tengerhez vezető úttól, s ezt egy tábornok sem támogathatja. Egy kirobbantott belső polgárháború esetén a vezérkar megint csak Csoszics tekintélye és Panics politikája mögött sorakozna fel, a tisztek esetében azonban már nem ilyen egyértelmű a helyzet, a rendőrség viszont egy emberként Milosevics mellett áll. Hatfelé tartunk tehát, de még minden bizonytalan. SINKOVITS PÉTER, Újvidék