Új Szó, 1992. október (45. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-27 / 254. szám, kedd
1992. OKTÓBER 27. ÚJ szói PUBLICISZTIKA 6 Nem egyszerit egy ország keletkezése és megszűnése közötti korszak kiértékelése. Történelmi távlatokban ugyan Csehszlovákia hetvennégy éve nem nagy Idö, de s változatosságok és a szembenállások tárgyilagos lemérése érzelmektől mentes magatartást követei. Esetemben a személyi vonatkozások sem zárhatók kl, hiszen alapiskolámat a monarchiában kezdtem 1918-ban. Ha gyerekfővel is, de láttam egy új állam keletkezését az események meghökkentő változatosságával, napjainkra pedig meg kellett érnem a hetvennégy év előtti elképzelések széthullását. Klem szándékozom elmerülni a megszokott fortélyok rengetegében, a lényeges jelenségeket fogom kiemelni, ugyanakkor kellő éberséggel kívánom figyelni egyes történészek Célzatos kiszűrési gyakorlatát. KÉNYSZERŰ HŰSÉG CSEHSZLOVÁKIA HETVENNÉGY ÉVE ÉS A MAGYAR KISEBBSÉG A HATÁRMEGVONÁS „SAJATOSSAGAI" Történelmi ténynek kell tekinteni Eduard Beneö államalapító szerepét Csehszlovákia létrehozásában, főleg 1918-ban, az első világháború utolsó évében, bár eszközei a későbbi kárvallottak számára sokszor • vitathatók, annak bizonyságaként, hogy a háborúkban és a nemzetközi vitákban lazák az erkölcsök. Emlékirataiban (Nemzetek forradalma) a francia Foch tábornokkal folytatott tárgyalásainak leírásában Szlovákia határainak megállapításáról álláspontja kemény és határozott: „Kéznél volt egy szlovenszkói propaganda-térképünk, azon jelöltem meg azt . a vonalat, amit előbb-utóbb okvetlenül meg kell szállnunk, akármi lesz is utóbb a békeszerződések döntése. A vonal, amit kijelöltem, a Kárpátokot követte, a Morvát, a Dunát egészen az Ipoly torkolatáig, innen . az Ipolyt Rimaszombat vidékéig, ettől a ponttól pedig egyenesen haladt a Bereg és az Unp összefolyásáig... E vonal mögé eső területeket kívántam számunkra, anélkül, hogy ezzel a béketárgyalások határozatainak elébe kívánnánk vágni." (111.219.1.) " Beneš szerint Vyx francia alezredes a magyar kormányhoz intézett, december 3-i keltezésű jegyzékében meghatározta a csehszlovák állam határait „Szlovákia történelmi határai alapján". (Ugyanott, 231.1.) Mivel a Duna ezer évig nem volt országhatár, a magyar kormány a meghatározás ellen tiltakozott. Vyx jegyzékében nem is ez volt a lényeg, Franciaország ugyanis 1918 végére katonailag kimerült, diplomáciára és katonai tanácsadásra volt ugyan gárdája, de harcoló erőkkel már nem szolgálhatott. Ezért volt szükség a cseh népfelkelőkkel megteremtett „befejezett tények" elismertetésére, addig is, míg az olaszországi légiók megérkeznek. Romániának ós Szerbiának volt saját hadserege, de Csehszlovákia 1918 novemberében és decemberében még csak papíron létezett. Beneš kimondja az igazságot a befejezett tények sürgős szükségességéről: „Amikor a békekonferencián megjelenünk, az államunk számára olyan végtelenül fontos területi . kérdés ilyen formán ha véglegesen jogilag nem is, de tényleg már meg volt oldva." Történelmi tévelygés kizárólag a békekonferenciát tenni felelőssé és illetékessé a határok meghatározásának kérdésében, mert 1919-ben már a győzteseknek sem volt sem akaratuk, sem erejük harcokat vállalni Közép-Európában. A határokat nem a békekonferencia és a Trianonban aláírt végső szerződés teremtette meg, hanem az 1918 végén ós 1919 elején zajlott „befejező" tények. Ezek kialakulását 1918 végén csak katonailag lehetett volna befolyásolni, erre azonban a polgári forradalom hatalmi gépezetének sem ideológiája, sem szervezési elszántsága nem volt. A magyar történetírás az elmúlt közel fél évszázadban sok mindent elhallgatott, hogy Károlyi Mihály presztízsét megőrizze. A torzítás a nyolcvanas években is folyt, erre bizonyíték Marian Hronský komoly tanulmánya Szlovákia megszállásáról a Historický časopis 1984. 5. számában („Szlovákia katonai megszállásának folyamata a csehszloA félremagyarázások és kiselejtezések nem változtatják meg a tényeket, a múlt alakulásával a cseh történészek is tisztában vannak. Váciav Král idéz F. Peroutka könyvéből (Budováni státu): „A békekonferencián Szlovákia helyzete bizonytalan lett volna, de az ügyet elintézettnek tekintették, mert Szlovákia gyakorlatilag már más államhoz tartozott." (Václav Král: Intervenčná válka, 34.1.) Szlovákia „történelmi határának" Beneš-féle használatához meg kell jegyezni, hogy 1919 előtt kizárólag néprajzi ismeretek alapján szerkesztettek elméleti megfontolások céljára térképeket, ezeket ismerteti Fr. Bokes (Vývin prestáv o slovenskom území v 19. storočí — A szlovák nyelvterület képzetének fejlődése a 19. században — 1945) és LuboKitelepített szlovákiai magyarok 1946-ban vák katonasággal 191 S novemberétől 1919 januárjáig") Hronský idézi Beneš december 7-i levelét: „Itt a befejezett tények határoznak, zaj és harcok nélkül úrrá kell lenni a helyzeten." (748.1.) Ez a beneši utasítás az igazi értelme annak, amit a magyar történetírás hetvennégy éve trianoni diktátumnak nevez. Hronský további megjegyzése: „A magyar katonaság feltételezett ellenállása az esetek többségében megbénult." (753.1.) Végül a január 20-i dátummal kapcsolatban így összegez: „Az egész akció sokkal simábban zajlott le, mint feltételezték... Az előnyomuló egységek seholsem ütköztek komolyabb ellenállásba, mely nagyobb áldozatokat követelt volna." (755.1.) Marian Hronský tanulmányát eljuttattam Magyarországra, le is fordították, de máig sem publikálták. Pedig a dolgok mélyére kell nézni, a katasztrófapolitika történetét nem lehet „trianonozással" elintézni, egyben Károlyi Mihály személyét és forradalmát heroizálni. Az 1918-as magyar sajtó nem tájékoztatta'a magyar társadalmat a szomszédos nemzetek terveiről ós igényeiről; a magyar nyelvterületen, a háború végső szakaszában senki sem számolt etnikai szétszóródással, ezért nem meglepő, ha egyes városok szívélyes udvariassággal fogadták az előnyomuló megszállókat, a pozsonyi magisztrátus is kezdetben átmeneti rendfenntartó szerveknek tekintette a cseh és szlovák népfelkelőket. mír Viliam Prikryl (Vývoj mapového zobrazovania Slovenska — Szlovákia térképábrázolásának fejlődése, 1977). A jogállamiság megalakulása 1918-ban zökkenésmentesen indult el, a Cseh Nemzeti Tanács október 28-án Prágában kihirdette a csehszlovák állam megalakulását, a Szlovák Nemzeti Tanács pedig október 30-án Túrócszentmártonban (ma Martin-Márton). T. G. Masarykot elnökké választotta, a kormányelnökségre Karel Kramár kapott megbízatást. Pozsonyban a magyar lakosság csak hetek múlva ébredt rá, hogy más állam polgára lett, tüntetések kezdődtek a változás ellen, melyeknek az 1919. évi február 12-i sortűz vetett véget, nyolc halottal. (Csehországban egy német zavargásnak negyvenkét halálos áldozata volt.) Az első békeév történetéhez tartozik, hogy a csehszlovák hadsereg francia közreműködéssel benyomult Magyarországra, elfoglalta Miskolcot és Sátoraljaújhelyei, majd körüle zárta Salgótarjánt. A folytatás majdnem végzetes lett a szlovákiai elképzelések számára, mert a magyar vörös hadsereg mélyen behatolt Szlovákiába. A csehszlovák akciót a kommunizmustól való félelem diktálta, végül is Stromfeld magyar .hadserege Kun Béla utasítására, az antant parancsa alapján visszavonult. Beneš sikerrel építette ki Csehszlovákia katonai szövetségi rendszerét, 1920-ban Jugoszláviával kötött magyarellenes jellegű szövetséget, majd 1921-ben Románia bekapcsolásával megalakult a Kisantant, 1935-ben létrejött a segélynyújtási egyezmény a Szovjetunióval. A MÁSODRENDŰSÉG JELEI A magyar lakosság száma 1910ben, a későbbi Szlovákia területén 893 ezer volt, ez a szám 1920-ra 634 ezerre csökkent. Az ellenőrizhetetlen becslések szerint mintegy százezer magyar költözött át Magyarországra, legalább százötvenezer pedig — kétnyelvű lévén — az asszimiláció útját választotta, főleg szlovák nyelvterületen. A fogyatkozás 1920 után is tovább folytatódott, a szlovákiai létszám 1930-ra 572 ezerre csökkent, ettől az időponttól kezdve azonban megindult a természetes szaporodás, melynek eredményei az 1935-ös és az 1938-as választásokon mutatkoztak meg. A húszas évek elején, az állampolgárság megkérdőjelezésével, szabályos magyarüldözés szabadult el olyanok ellen, akik a trianoni Magyarország területéről származtak ugyan, de évtizedek óta az új Csehszlovákiában laktak. Az állampolgárság nélküli „idegenek" száma 1921-ben 16 ezer volt, ez a szám 1930-ra 27 ezerre növekedett. (Az ún. lex Dérer segített valamit, de nem oldott meg mindent.) A legsúlyosabb magyarellenes vállalkozás a két háború közötti Csehszlovákiában a magyar nyelvterületen végrehajtott mezőgazdasági földreform nemzeti szempontú végrehajtása lett, mert a 150 ha-nál nagyobb mezőgazdasági termőföldeknek csak egyötödét juttatták magyar igénylőknek, vagyis a telepítésnek „nemzetileg megbízható szigetek teremtése" volt a célja. (Századunk, 1935. október, 333.1.) Az 1920-as és 1926-os nyelvtörvények értelmében a kisebbségek nyelvét hivatalos érintkezésben csak ott lehetett használni, ahol a kisebbség létszáma elérte a lakosság húsz százalékát. így szűnt meg a magyar hivatalos nyelvhasználat joga Pozsonyban és Kassán az 1930as népszámlálás után, ugyanakkor a járások területeit Dél-Szlovákiában északról dél felé húzódó sávokká alakították át. Bizonyos másodrendűségnek volt tekinthető, hogy a vasút, a posta, a belügy, sőt a hadsereg is kapitánynál magasabb rangban magyarokat nem alkalmazott. A német kisebbség helyzete sokkal kedvezőbb volt, de ez érthető, hiszen a németek két pártja részt vett a kormányzásban. A magyarellenes magatartás a legfelsőbb bizalmas irányítás következménye volt, a társadalomban viszont személyek és csoportok között nem fordultak elő súrlódások, sem a sajtóban, sem a mindennapi életben. SZAVAZAS ES KISEBBSEGI ERDEKVEDELEM Az 1920-as választásokon már két magyar párt is indult, a Keresztényszocialista és a Kisgazda Párt hét kéviselőt és két szenátort juttatott a nemzetgyűlésbe. Összállami viszonylatban a szociáldemokraták győztek, Tusar vezetésével koalíciós kormány alakult. A politikai erők aránya 1925-re megváltozott, ekkor már az agrárpárt ereje az állam széteséséig, 1938/39-ig töretlen maradt. Az 1925-ös választásokon a Keresztényszocialista és a Magyar Nemzeti Párt is indult, kilenc képviselőt és öt szenátort juttattak a parlamentbe. Hasonló volt az eredmény 1929-ben is. 1935-ben viszont az akkor már egyesült magyar párt kilenc képviselőhöz és hat szenátorhoz jutott. Ekkor tört be a politika mezejére Henlein szudétanémet pártja, megszervezve a második helyet az agrárpárt mögött. A kormány elnöke Milan Hodža lett, tökéletesen beszélt magyarul, 1914 előtt a magyar országgyűlés tagja volt. (A második világháború idején nem csatlakozott Beneš londoni kormányához, Párizsban élt 1944-ig, mint a közép-európai népek konföderációjának a hirdetője.) Az 1938as községi választások magyar sikereket hoztak, olyan helységekben, ahol a magyarok száma a népszámlálás szerint 20—30 százalék volt, magyar bírókat választottak. A két háború közötti választásokon a magyar szavazópolgárok egyharmada csehszlovák pártokat ajándékozott meg bizalmával (a kommunista pártot, az agrár pártot és a szociáldemokrata pártot, melyek a támogatást egy-egy képviselő bejuttatásával méltányolták, név szerint: Major István a kommunista párt részéről, Csomor István mint agrár párti, Schultz Ignác pedig szociáldemokrataként). Masaryk elnök 1935-ben lemondott, utódja Eduard Beneš lett, akinek jelölését a magyar párt is támogatta, nem sok utólagos viszonzásra találva. A húszas évek fejleménye 1928ban a Vojtech Tuka elleni bűnvádi eljárás, mert „Vacuum juris" cím alatt a Slovákban megkérdőjelezte a csehek és szlovákok közös államának további jogát a létezésre, a pittsburgi szerződés ilyen értelmű magyarázatával. Tukát tizenöt évi fegyházra ítélték, a bíróság elnöke a magyar Terebessy János volt. Rossz emlékű magyar vonatkozása van a kosúti sortűznek, amelynek három sztrájkoló rr zatul, 1931. május í A mai állapotol' zőbb volt az iskola - se 1938-ig, a ma száma 754 (85—1( val), volt még 18 gimnázium, két ta kereskedelmi isko! tem vagy főiskola i országban négy í rom csehszlovák, < ban. A műegyeterr kólák) száma szi csehszlovák és ké Brünn). Henlein 1935-ös a válság rövides 1938 nyara már a n körében kereste a eredménytelenül, i tanácstalanság sz< müncheni döntés a német szudétavi< ta a cseh terület* hogy az állami léte; ben több német vc ban mint szlovák, adottság mellett é: na konföderációs ; November 2-án a. tés'-sel Szlovákia magyar többségű kia egyötödét, 901 új, megkissebbed ban Szlovákia mf mánnyal rendelk cember 1-től, maj 14-én — egyidőb cseh területek nór val — kihirdette Ugyanakkor a m helyi ellenállásoki va, elfoglalta Kárp határig. Ezzel Ci évre megszűnt I netírás a húsz év jóformán egyedül. építését emeli ki formájában. A TŐRBECSALÁS PRAKTIK, Nem lehet célunk az ismert hadi' események részletezése, ez a szlovák nemzeti felkelésre is vonatkozik, de ismertetni kell a magyar vonatkozású válságos helyzeteket, elsősorban a kisebbségek eltüntetésére irányuló politikát a győztesek táborában. Beneš igényeit 1943-ra a nyugati szövetségesek elfogadták, de csak a németek elleni változatban, a magyar kérdés erőszakos megoládásának elképzelése Beneš számára 1944 elején elméletileg még megoldatlan volt. Ezért 1918 mintájára, az eseményeket Beneš kénytelen volt a befejezett tények alkalmazása felé irányítani, ebben Sztálin, Molotov és Tito is tökéletesen egyetértett. A jeles gárda célja az volt, hogy „rövid úton való elintézés" formájában oldja meg a magyar kisebbség kérdését, a magyar kormányzó hatalom és haderő összeomlásának pillanatában. Vagyis,...az ú készítették elő, a t< tyás is ismerte, ez magyar hadifogl^ olyan értelemben, súlyosbított Trianc res Tibor: Parázna működő megold; Sztálin már 1944 < támogatta a magy; szervezésének bel jetunió területén. / dás számára ke 1944 októberének kiában a felkelés r tokolt, támadásba hadtest, ugyanakk szándékaira vona ben teljesen tájék< tanácsadói októbe relték a háborúból lönös taktikáját. H. kerül, alighanem r