Új Szó, 1992. október (45. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-21 / 249. szám, szerda

1992. OKTÓBER 21. ÚJ szól FOGYASZTÓI FIGYELŐ 6 A VÁSÁRLÓÉ A SZÓ HOL VANNAK AZ ELÁRÚSÍTÓK? Köztudott, hogy Komárom határ­rrienti város és sok idegen megfor­dul ott. A turisták nemcsak a város nevezetességeit tekintik meg, ha­nem általában az üzleteket, az áru­házakat is felkeresik. Magyaror­szágról is viszonylag sok „bevásárló turista" érkezik. Velük kapcsolatos az alábbi történetem. 4 Nemrég az egykori Prior, a jelen­legi Ázia Centrum áruházban voltam vásárolni, a darabáru részlegen Felfigyeltem egy magyarországi idős házaspárra, akik szemmel lát­hatóan tanácstalanok voltak és se­gítségre lett volna szükségük. Ki­tűnt, hogy valamit keresnek. Amikor odaértem hozzájuk, megszólítottak és megkértek, igazítsam útba őket. Szívesen megtettem, de amikor megkérdezte a hölgy, milyen számú • pizsama kell a férjének, arra már nem tudtam neki válaszolni. Azt ajánlottam, ezt inkább az elárusító­nötöl tudakolja meg. - Hol vannak itt az elárusítónők, egyet sem látok - mondta a hölgy. A részlegen sok vevő volt. Mivel én gyakran járok ide vásárolni, látásból ismerem az el­„ adókat, odahívtam az egyiket, hogy segítsen. Az eset után elgondolkod­tam, hogy mennyire igaza volt az idegenből jött vásárlónak. Jogosan hiányolta, hogy nem tudta felismerni az eladókat. Mert tulajdonképpen - nem is lehet megkülönböztetni a vá­sárlókat és a kiszolgálókat. A sze­mélyzet ugyanolyan öltözetben van, mint a vevő, tehát a saját ruhájukat viselik a munkahelyükön is. Lega­lább egy névvel ellátott kitűzőjük volna. Nem azt szeretném, hogy egyen­ruhába bújjanak, vagy egyforma kö­penyt viseljenek az elárusítók, de szerény véleményem szerint: ha az áruház tulajdonosa milliókat adott az épületért, akkor talán arra is jutna, hogy az alkalmazottak elegáns kosztümben, vagy legalább váltóru­hában várják a vevőket. HOSTINA IRÉN, Komárom AZ ELLENŐRÖK JEGYZŐKÖNYVÉBŐL A kereskedelmi felügyelőség munkatársai ellenőrző bevásárlása­ik során számtalan visszaélést lep­leznek le. Az árdrágítás a fogyasz­tók megkárosításának leggyakoribb módszere. íme néhány legutóbbi megállapításaik közül: • A ligetfalusi lóversenypályán a Žitomir standon a 72,50 koronás vásárlásért 10,50 koronával szám­láztak többet: ennyivel kevesebb ér­tékű volt az eladott étel-ital. • A szobránci Horské Oko szál­lóban 69,50 koronáért rendeltek, de a felszolgált ételeket szűken mérték, sőt még a kenyérből sem adtak kellő mennyiséget. Az ital árában is „té­vedtek", s ráadásul az összeadásba is hiba csúszott. • A Nová Dubnica-i Aladin kávé­házban a 117,10 koronás számlát 60,40 koronával toldották meg jogta­lanul. Az italokból kevesebbet töltöt­tek a poharakba, sőt még olyan szeszes italt is számláztak, amelyet fel sem szolgáltak, az üdítő árát • pedig helytelenül tüntették fel. • A Jednota podbrezovái bevá­sárló központjában a bútorszállítá­sért kértek többet az előírtnál: 198 korona helyett 264 koronát. Ezen kívül, amikor átnézték a bútorokat, rájöttek: a Zoja szekrénysorhoz (ára 14 423 korona) hiányzott tíz csavar és két rúd. Ezek nélkül nem szerel­hető össze a bútor. • A zsolnai Otex-Odevy állami vállalat 92-51-es számú boltjában összesen 59 580 korona értékű, Joys típusú elasztikus nadrág árusí­tását tiltották meg, mert á minőségük nem felelt meg a követelményeknek és hiányzott róluk a használati útmu­tató is. Az olaalt összeáll torn DEÁK TEREZ BMELKEDTEK AZ ÁRAK. NÖVEKEDTEK A KÖLTSÉGEK Szeptemberben - augusztushoz viszonyítva - 1,8 százalékkal emel­kedtek a fogyasztói árak, tehát a nö­vekedésük nagyobb ütemű volt mint az év előző hónapjaiban, amikor 0,3-tól 1 százalékig terjedő árnöve­kedést tapasztalhattunk. A Szövetsé­gi Statisztikai Hivatal "felmérései szerint legnagyobb mértékben az élelmiszerek ára emelkedett (2,5 százalékkal), az iparcikkek és a ven­déglátóipari árak 1,6, a szolgáltatá­soké pedig 1,7 százalékkal. Az élelmiszerek szinte valameny­nyi fajtájánál érezhető volt az árszint emelkedése, de leginkább a tojás és a belőle készült termékek drágultak, mégpedig 9,9 százalékkal, az italo­kért pedig 2,7 százalékkal fizettünk többet. Az iparcikkek közül adohány­•áru drágult a legnagyobb mérték­ben (13,8 százalékkal), a lábbeli, a bőrárú, a háztartási cikkek, a higi­éniai, az egészségügyi és a drogé­riái áru 2 százalékkal került többe. A vendéglőkben az ételek és az Néhány áru és szolgáltatás átlagos fogyasztói árának alakulása 1992-ben a CSSZSZK-ban italok mérsékelt drágulása mellett leginkább a cigaretta 5 százalékos áremelkedését vették észre a ven­dégek. A szolgáltatásokért a Cseh Köztársaságban fizet érezhetőbben többet a lakosság: a vízdíj 121 szá­zalékkal növekedett. Csehország­ban egyébként valamivel magasabb vöir áz árak növekedése, mint a Szlovák Köztársaságban. Ha az elmúlt év végén érvényes árakhoz hasonlítjuk a szeptemberie­ket, a növekedés 6,4 százalékos volt. A szeptemberi áremelkedések tükröződtek a létfenntartási költsé­gekben is: növekedésük a nyugdíja­sokat sújtotta a leginkább (az élelmi­szerárak miatt), majd az alkalmazot­tak, illetve a földművesek háztartásai következtek a sorban: 2,1, 1,9, és 1,6 százalékos költségnövekedés­sel. 1991 decemberéhez viszonyítva az alkalmazottak háztartásaiban 6,7, a földművesek családjaiban 5,7 és a nyugdíjasoknál 6 százalékkal növekedtek a kiadások. Az áru fajtája, szolgáltatás egység ár koronában január szeptember Marhahús csonttal kg 33,86 31,36 Marhahús csont nélkül kg 51,22 50,66 Sertéscomb kg 83,66 79,45 Sertésoldalas kg i 41,52 36,10 Virsli • kg 53,16 52,51 Sonkás szalámi - kg 78,26 81,87 Turista szalámi kg 75,41 74,47 Csirke aprólék nélkül kg 39,94 45,06 Tej, 2 százalékos liter 6,65 •6,79 Tej, 3,5 százalékos liter 7,93 8.02 Lučina sajt, 100 g db 5,56 5,75 Aidám sajt kg 71,10 71,10 Joghurt, 250 ml db 3,91 4,19 Túró, 250 g db 7,59 7,79 Tojás A db 2,25 1,72 Hera margarin, 750 g db 8,13 7,80 Napraforgóolaj, 600 g üveg 21,95 21,49 Vaj kg 83,16 79,88 Félgrízes liszt kg 6,75 7.63 Rizs kg 18,37 17,59 Kenyér kg 6,83 7,30 Kifli, 60 g db 0,74 0,80 Tészta, 500 g db 10,09 10,36 Kristálycukor kg 14,84 15,10 Kávé, 75 g zacskó 14,56 14,38 Sör, 12 százalékos, 0,5 I db 6,45 7,39 Férfiöltöny db 1 983.00 2132,24 Női pulóver db 430.00 460,61 Férfiing db 240,00 268,00 Férfi cipő pár 590,00 612,96 Női cipő pár 536,00 544,25 Hűtőszekrény mélyhűtővel, 250 I db 11 658,00 11 140,32 Mosópor, 600 g db 21,96 28,46 Sparta cigaretta doboz 14,64 20,15 Cement, 250 0,1 1 111,88 127,27 Autóbusz-viteldíj (26 -30 km) jegy 11,00 12,31 Férfizakó tisztítása db 16,59 18,00 Színes tévé javítása db 477,69 495,93 LUXUSCIKK LESZ A GYÜMÖLCS? Szlovákiában egy személy évente átlagosan 55-60 kilogramm gyümöl­csöt eszik meg. Ez nem sok, és ha az árak az eddigi mértékben tovább emelkednek, aligha érjük el azt a fo­gyasztást, amelyet a szakemberek, az orvosok ajánlanak. Történik mindez annak ellenére, hogy egyre több helyen árulnak gyümölcsöt és zöldséget. A gyümölcsellátás mai helyzete nem ígér semmi jót. Ezt támasztotta alá a gyümölcstermesztők uniójának elnöke is, aki elmondta, hogy az idén kevesebb gyümölcs termett, mint tavaly. Ebben szerepet játszott a hosszantartó szárazság. Mintegy 37 százalékkal kevesebb alma, ter­mett, és szilvából is kevesebb volt a szokásosnál. Szlovákiában csak elenyésző mennyiségű körte terem. Mivel a raktárak nem teltek meg, a kereskedők azonnal reagáltak és külföldről hoztak be gyümölcsöt. Ez természetesen érinti pénztárcánkat, hiszen az almát már ma 18-20 koro­náért árulják, így aligha tévednek azok, akik szerint karácsonykor 1 ki­lóját már 25 korona körül mérik. A gyümölcspiacon káosz uralko­dik, mert a kereskedők jelentős fel­árral értékesítik a behozott, de nem egy esetben a hazai termékeket is. Előfordul, hogy 50-70, sőt 100-150 százalékos haszonnal dolgoznak. Ahhoz, hogy ezen a téren megol­dódjanak a gondok meg kell találni a módját annak, hogy a termesztők, a kereskedők és a fogyasztók egy­aránt ne károsuljanak. A gyümölcs­piac rendezésén kívül szükség van újabb gyümölcsösök létesítésére is, mivel ezen a téren, a jó éghajlatú feltételek ellenére, nagy a lemaradá­sunk. Az új gyümölcsök telepítése azonban az állam támogatása nélkül elképzelhetetlen. MEDDIG TÁROLHATÓ? Friss élelmiszer (2-tól Tartós élelmiszerek (+15, +6 C hőmérsékleten) Idö* +20 C-on konyhaszek­rényben, kamrában) darált hús 8 óra dara, liszt, kakaó 1 év belsőség, hal, hurka, tésztafélék 1/2 év sertéshús 1 nap levespor 3/4 év marhahús, baromfi 2 nap méz, kávé, hüvelyesek, tej, tejszín (kibontva) 2 nap szárított gyümölcs 3/4-1 év tojás, margarin (kibontva) 20 nap kétszersült 1 év spenót 1 nap fűszer 1-2 év fejes saláta, borsó, bab rizs 2 év (konyhakészen) 2 nap cukór korlátlan zöldség 8 nap Konzervek (+15 C-on, kamrában) őszibarack 2 nap hús, hal, készételek 1-2 év szilva, szőlő 3 nap zöldség, gyümölcs 2 év citrusfélék 10 nap * Vagy a feltüntetett szavatossági A piacon Lörincz János felvétele MIELŐTT LADY REMINGT0NT VÁSÁROL... HAT NÓ VÉLEMÉNYE A KÉSZÜLÉKRŐL A nőket általában bosszantja, ha a lábukon a kelleténél több a szőrzet és igyekeznek eltávolítani ezt a szépséghibát. A szörtelenités többféleképpen hajtható végre, pél­dául villanyborotvával, pengével, szőrtelenítő krémmel, gyantázással és különböző természetes kivonatok használatával. Valamennyi mód­szernek vannak előnyei, hátrányai. Nem mindegy, mennyire fájdalmas a procedúra, mennyi időt vesz igénybe és nem elhanyagolható té­nyező az sem, milyen időközönként kell megismételni a műveletet. A hazai piacon az utóbbi időben nagyon sokféle háztartási cikk, villa­mosfogyasztó, korábban szinte is­meretlen gép jelent meg. Depiláló készülékek is. Ezekből több fajta kapható. A Szlovákiai Kereskedelmi Felügyelőség, amely a fogyasztók jobb eligazítása érdekében rendsze­resen teszteli a termékeket, ezúttal rendhagyó módszert választott, hogy a kíváncsi és tájékozatlan nők­nek hasznos tanácsot adjon. A Lady Remington HE-4 típusú depilátort hat nővel próbáltatták ki. Az ő ta­pasztalataik alapján dönthetnek im­már a vásárlás gondolatával foglal­kozók, hogy megveszik-e vagy sem. Más kárán tanulni, pontosabban mások tapasztalatait felhasználni, nem elvetendő. Nézzük hát, hogyan használták és milyen eredményt ér­tek el a kísérletező hölgyek. 1. tesztelő - 34 éves Huszonnégy órán át töltötte a ké­szülék akkumulátorait, 25 percig használta. ,,A lábamon súrű, erős a szőrzet. Az első használat után nem tépödött ki valamennyi szál, sokat csak le­vágtam. Egy-egy helyen többször kellett „áthaladni", hogy sima le­gyen a felület. A depilátor alkalma­zása után még egy óráig piros pon­tok voltak a bőrömön, aztán eltűn­tek. A készülék nem ingerelte a bőr­felületet. Korábban gyantával távolí­tottam el a szőrszálakat. Ez az új módszer gyorsabb. A géphez mellé­kelt ecsetet, nagyítót és a készülék­ben lévő lámpát feleslegesnek tartom." Két hét múltán: Azok a helyek, ahol a szálat csak levágtam, mérsé­kelten begyulladtak. Ahol a szőrszá­lat kitéptem, a bőrfelület sima. Véleménye: Szeretném ezt a gépet. 2. tesztelő - 36 éves Egy órán át töltötte az akkumulá­tort, 15 percig használta. Átlagosan benőtt a lába, 2 mm-es szálakkal. Korábban pengével borotválta. „Mivel a korábbi kezelés után túl hosszúra (20 mm) nőttek a szálak, a depilátort nem tudtam használni. Állandóan tisztítani kellett a henger­re rácsavarodó szálaktól. A Lady Remington használata húsz percig tartott, fél órán belül megnyugodott a bőröm és eltűntek a piros foltok. Semmiféle készítményt nem alkal­maztam a művelet után. Két hét múlva: A lábam sima, mintha szőr sosem lett volna rajta. Véleménye: Biztosan megve­szem. 3. tesztelő - 16 éves Hat óráig tartó töltés után 25 per­cig alkalmazta. A lába mérsékelten, vékony szőrszálakkal borított. „A gépet többször kellett tisztíta­nom. A fogamat összeszorítva hasz­náltam - de hát mit nem visel el egy nő a szépségért! Azelőtt nem alkal­maztam más módszert, ezért nem tudom összehasonlítani, előnyös-e vagy sem. A szörtelenités után piros maradt a bőröm, de ez egy óra múlva elmúlt." Két hét múlva: Egyelőre sima a lábam. Véleménye: Csak volna 1500 ko­ronám! 4. tesztelő - 39 éves Tíz órán át töltötte az akkumulá­tort, 30 percig (rövidebb szünetek­kel) használta. A lábát mérsékelt, 8 mm-es szőrzet borította. „Először alkalmaztam a gépet. Korábban pengével borotváltam, háromnaponként. A depilátor keze­lése egyszerű, és aránylag gyorsan elvégezhető vele a müvelet. Fájdal­mat nem éreztem. A néhány piros pöttynek egy fél órán belül nyoma veszett." Két hét múlva: Az eredménnyel elégedett vagyok, a lábam sima. Véleménye: Biztosan megve­szem. 5. tesztelő - 37 éves Huszonnégy órán át töltötte, há­rom és fél órán át alkalmazta. Köz­ben szükség volt az újratöltésre. Súrű 9 mm-es szőrzettel benőtt a lába. „Az egyik lábamat a kozmetikai szalonban huszonöt perc alatt gyan­tával szőrtelenítették. A másikkal otthon három és fél órán át kínlód­tam. Mivel balkezes vagyok, a ké­szülék nem jó nekem. A tartozéko­kat, a kefét, a nagyítót és az égőt feleslegesnek tartom. Szerintem a gyantázás kevésbé fájdálmas és gyorsabb, ezért ezt a módszert al­kalmazom otthon! Két hét múlva: A szőr egyformán nő mindkét lábamon. Véleménye: Inkább a gyantázást választom. Lehet, hogy anyagi szempontból megérné megvenni a készüléket. Még nem döntöttem. 6. tesztelő - 34 éves Tizenkét órás töltés, 25 perc használat. Mérsékelt szőrzetű a lába. „Életemben először szőrtelenítet­tem a lábam. A müvelet kissé fájdal­mas, annak ellenére, hogy előtte ala­posan kiáztattam a bőröm. A piros pontok egy órán belül eltűntek. A de­piláció után Batole gyermekhintöport használtam. A gépet többször kellett kitisztítanom." Két hét múlva: A bőröm sima, a szőrszálak nem látszanak. Véleménye: Már meg is vettem a Lady Remington HR1 típust.

Next

/
Oldalképek
Tartalom