Új Szó, 1992. október (45. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-14 / 243. szám, szerda

1992. OKTÓBER 13. . ÚJ SZÓ, HAZAI KORKÉP VÁLASZ OLVASÓINKNAK A TÁRSTULAJDONOSOK JOGAI k. J.: Eladhatom, esetleg elaján­dékozhatom a társtulajdonban levő Ingatlan rám eső részét a másik társtulajdonos kifejezett tiltakozásá­nak ellenére? A közös tulajdon (társtulajdon) eszmei tulajdoni hányadokat tételez fel. Azaz, a közös lulajdon esetében nem határozható meg, hogy mond­juk a közös»ingatlannak ez vagy az a része, a kert elsó vagy hátsó része, jobb vagy bal oldala illeti meg ezt vagy azt a társtulajdonost. A tulajdoni hányad azt a mértéket fejezi ki, amellyel a társtulajdonos a közös tulajdonból eredő jogokon és kötelességeken részesedik (pél­dául használat jogán, vagy az adó­zás kötelességén). A Polgári Törvénykönyv 140. pa­ragrafusa megállapítja, hogy amennyiben tulajdoni hányadát át akarja ruházni (pontosabban, elad­ni), a többi társtulajdonost elővételi jog illeti meg. Vagyis, elsősorban nekik kellene felkínálnia megvételre az önt megillető tulajdoni hányadot. Az ajándékozásnál ilyen megkötés nincs. Az eladásnál kivételt képez vi­szont az az eset, amikor úgyneve­zett közeli személyekre kívánja adásvételi szerződéssel tulajdoni hányadát átruházni. Ebbe a társtu­lajdonosok nem szólhatnak bele, nem akadályozhatják meg és ilyen esetben az elővételi jog nem illeti meg őket. Közeli személyeknek minősülnek az egyenesági rokonok (szülők, nagyszülők, gyermekek, unokák, dédunokák stb.), továbbá a testvé­rek, a házastárs, valamint más olyan családi, illetve hasonló viszonyban álló személyek, akiket ha sérelem ér, -ön azt a saját sérelmeként érezné. A fent említett személyeknek eladhatja vagy ajándékozhatja az önt megillető tulajdoni hányadot a többi társtulajdonos hozzájárulása nélkül. Dr. P. G. KÖZLEMÉNY A Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom gazdasági bizottsága és az Együttélés Központi Irodája elő­adás-sorozatot rendez a politikai ül­dözés és a hadifoglyok kárpótlásá­ról, amelyekről a most megjelent magyar törvények rendelkeznek és a külföldi állampolgárokra is érvé­nyesek. Az ismertető előadásokkal segí­teni akarunk az itteni magyar lakos­ságnak és az érintett szlovák polgár­társaknak is. Az előadásokat Menczel Gustáv címzetes államtitkár, a magyar Or­szággyűlés Kárrendezési és Kárpót­lási Hivatal társadalmi kollégiumá­nak elnöke tartja. A magyar konzulá­tust Taba Lajos konzul, az MKDM-et Bartakovics István, az Együttélést Bauer Edit képviseli. AZ ELŐADÁSOK HELYE: Királyhelmec - október 16-án 17 órai kezdettel a városi művelő­dési házban Serke (Rimaszombati járás) - ok­tóber 17-én 10 órai kezdettel a helyi művelődési házban Párkány - október 17-én 10 órai kezdettel a keményítőgyár ta­nácstermében Komárom - október 18-án 15 órai kezdettel a magyar gimnázium nagy termében Dunaszerdahely - október 19-én 18 órai kezdettel a városi műve­lődési házban Pozsony - október 20-án 16 órai kezdettel a Csemadok OV szék­házának tanácstermében Szene - október 20-án 16 órai kez­dettel a magyar alapiskolában Előadó: Sepsey Tamás, címze­tes államtitkár. Az előadás-sorozat rendezésével kapcsolatos bővebb tájékoztatást Bartakovics István képviselő nyújt a 0819/622-97-es telefonszámon. Valamennyi helyszínen megvásárol­hatóak lesznek a kárpótláshoz szük­séges nyomtatványok (60 korona). NAGYSZOMBATI EGVETEM FOLYTATÓDIK A HATALMI-POLITIKAI HUZAVONA Izgalmas szakaszába érkezett a Nagyszombati egyetem körüli poli­tikai botrány. Mint ismeretes, az in­tézmény rektora, aki nem kimondot­tan híve a kormányzó pártok egyiké­nek sem, egyelőre ragaszkodik tiszt­ségéhez, melybe a köztársaság el­nöke nevezte ki - tehát csak ó hív­hatja belőle vissza, nem pedig az oktatásügyért felelős tárca vezetője. A tárca viszont zárolta az egyetem bankszámláját, lehetetlenné téve így a tanév beindításának anyagi felté­teleit, ugyanakkor négy képviselőt küldött az egyetemre a feltételek felülvizsgálására. A képviselők (köz­tük a DP színeiben Ladislav Ballek író) jelentése szerint az egyetem pillanatnyilag nem tud megfelelni fel­adatának, ami egy zárolt bankszám­la mellett nyilván nem elképzelhetet­len. A városatyák azonban tőlük tel­hetően fölajánlották segítségüket az új egyetemnek, s így az egyetemi tanács hétfőtől meghirdette a beirat­kozást. Közben azonban a miniszté­rium fölhívta mindazoknak a diákok­nak a figyelmét, akik az intézmény pedagógiai és humanisztika karára jelentkeztek, hogy ne az egyetem helyiségeiben jelentjenek meg bei­ratkozásra, hanem egy más címen. Ezt a privát címet azonban csupán két-három beiratkozó kereste föl, s mintegy hetven jövendő egyete­mista az eredetileg hirdetett helyen iratkozott be. A hazai iskolaügy történetében példátlan ügy megoldására hamaro­san sort kell keríteni, hiszen most már megindul a munka, vagyis a ta­nítás a két karon, mint Anton Hajdúk rektor mondta, a rendes időben, te­hát ma. Az egyetemi tanács a tör­vény betűjének betartását kéri szá­mon a minisztériumtól, utóbbi az oktatóktól viszont alighanem politikai meggyőződésüket. A kérdés most az, mi erősebb, a jog-e, vagy a kor­mány végrehajtó szerve. (bit) A SZAKSZERVEZETEK ÉS A CSEH ALKOTMÁNY HANEM HAVEL LESZ AZ ELNÖK... (Munkatársunktól) - Elvárjuk, hogy a cseh alkotmánytervezetről a szakszervezetek véleményét is ki­kérjék. Azt szeretnénk; ha a vállalt nemzetközi kötelezettségek a hazai jogrend fölött állnának, s az emberi jogok alapokmánya mellett ide tar­tozna a szociális jogok chartája is - hangoztatta tegnap újságírók előtt Richard Falbr, a Szakszervezeti Szövetségek Cseh-Szlovák Konfö­derációjának elnöke. Rámutatott: néhány nyugat-európai országban bírálták a szlovák alkotmánynak a kisebbségekre vonatkozó részeit, s nem szeretnék, ha hasonló kritika érné a cseh alkotmányt is. Kifejtette továbbá, hogy meg kell gyorsítani a cseh clkotmány-előkészítés folya­matát, mert azt tapasztalta, Nyugat­Európában már nyugtalankodnak amiatt, hogy a Cseh Köztársaság nem képes létrehozni alkotmányát. A szakszervezeti konföderáció el­nökének véleménye szerint addig, amíg nincs cseh alkotmány. Václav Havel sem léphet a politikai porond­ra. A több mint 4 millió tagot számlá­ló cseh-morva szakszervezeti kon­föderáció teljes mértékben támogat­ja Havel jelölését a Cseh Köztársa­ság elnöki posztjára, mert - amint a szakszervezeti vezetők fogalmaz­tak - ha nem Havel lesz az elnök, akkor nehezen képzelhető el, hogy a cseh állam felzárkózzon Európá­hoz. (sm) MILYEN ALLAMPOLGAROK LEHETÜNK? Úgy tűnik föl, hogy elsősorban az állampolgárságot illető kérdésekben nem tudnak megállapodásra jutni a Polgári Demokrata Párt (PDP) és a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (DSZM) vezetői. Václav Klaus, cseh kormányfő és a PDP elnöke azt hangoztatja, hogy a január elsejétől függetlenné váló két állam polgárai jogállásának a másik államban a külföldi­ekre vonatkozó jogi szabályozáshoz kell igazodnia, miközben egyes részkér­déseket (mint például a társadalombiztosítás stb.) kétoldalú nemzetközi szerződésekkel lehet szabályozni. Azaz, olyan nemzetközi szerződésekkel, amelyeket a megszűnőben levő Csehszlovákia kötött korábban számos más állammal a kettős adóztatás megakadályozásáról, a társadalombiztosítási juttatások folyósításáról, a kishatárforgalomról... Vladimír Meöiar ezzel szemben valamiféle uniós állampolgárság létreho­zását szorgalmazza, amelyről poén szintjén azt lehetne elmondani, hogy rajta kívül senki sem tudja miből indulna ki, mit is jelentene valójában. Gyakorlatilag ugyanis arról van szó, hogy miután éppen Mečiar kezdemé­nyezte a föderáció felszámolását, most mégis valamiféle szövetségi állam­polgárság fennmaradása, avagy állampolgársági szövetség kialakítása mel­lett kardoskodik. Václav Klaus nyíltan ki nem mondott filozófiája az állampolgárság kérdése kapcsán teljesen érthető és egyszerű; ha Szlovákia lakossága Mečiart választotta, és Mečiar az elsó közös találkozójukon kijelentette, hogy szövetségi elrendezésről szó sem lehet, válni kell, éspedig következetesen - az állampolgári hovatartozás kérdésében is. A szlovákiai lakosságnak viselnie kell választása következményeit. Éppen ezért úgy, ahogy a közös csehszlovák korona hosszú távon nem lehet a meglehetősen szocialisztikus ábrándokat kergető szlovák közgazdászok ballépéseinek biztosító intézete, az állampolgárság rendezése sem teheti lehetővé, hogy Szlovákia január elsejét követően Csehországba exportálja szociális, gazdasági és etnikai problémáit; hogy Csehország minden további nélkül fogadni legyen köteles az alacsonyabb életszínvonal, a nehezebb megélhetés stb, miatt emigráló szlovákiai állampolgárokat. Mečiar elképzeléseinek ugyan (remélhetőleg) nem az a mozgatórugója, hogy a Csehországba történő emigrálást előmozdítsa. Sokkal inkább az, hogy Csehországban mintegy 600 ezres szlovák kisebbség él (Szlovákiában viszont csak 53 ezer cseh nemzetiségű lakos), akiket már csak a Matica slovenská miatt sem hagyhat cserben, nem szolgáltathat ki a csehországi asszimilálódásnak. Az amúgy is kis létszámú szlovákság számára ez komoly érvágást jelentene. Éppen ezért törekszik a közös, az úgynevezett uniós állampolgárság fenntartására (amely Szlovákiával szemben is köteléket jelentene); továbbá pedig arra, hogy Csehországban a szlovák állampolgá­rok választójoggal, politikai, szociális és egyéb állampolgári jogokkal rendel­kezzenek. Vladimír Mečiar koncepciójának megfogalmazásakor nyilván a maastrichti szerződésből indult ki. Abból a nemzetközi szerződésből, amelyet mind több külföldi kommentátor és jogász európai föderációs szerződésként emleget, s amely a szerződő felek között sokkal szorosabb államjogi köteléket feltételez, mint amilyet Mečiar a Klausszal folytatott első megbeszélésén Csehország és Szlovákia között felrúgott. Szem előtt tartja viszont saját hatalmi érdekeit, hiszen - a tervezett jóváhagyási népszavazás során - eddigi lépéseit a közös állam hívei mellett azok sem igen lesznek készen szentesíteni, akiket a jövőben bármiféle módon sújt a közös állammal kapcsolatos közös állampolgárság felszámolása. FEKETE MARIAN A SZOVJETUNIÓBA ELHURCOLT POLGÁROK KIEGÉSZÍTŐ NÉVSORA (Mivel az eredeti lista nem tartalmazza a nemzetiséget, csak feltételezés alapján tüntethetjük fel a neveket magyarul) 8914/91 Lipovský Jozef, 1911. 12.8., Felsőpatony, meghalt (Szovjetunió) 8915/91 Lőrincz József, 1923. 11.6., Tany, (Karaganda) 8916/91 Lučko Jozef, 1915. 9. 25., meghalt Rozsnyó (Novij Dombasz) 9019/91 Lévai István, 1925. 6. 18., Krasznahorkaváralja, (Kijev) 9110/91 Lavrík Jozef, 1910. 3. 15., meghalt, Zsély (Kujbisev) 9218/91 Leboda Jozef, 1903. 3. 22., meghalt, Pat (Matyejovka) 9223/91 Liska Pál, 1922. 12. 15., Zseliz (Kujbisev) 9224/91 Lukáč Ladislav, 1925. 2. 15., Buzita (Sztálingrád) 10004/91 Lórincz Kálmán, 1910. 7. 14., meghalt, Vágsellye (Ivanov) 10025/91 Lelkes József, 1913. 3. 2., Sárosfa, (Sztálingrád) (folytatjuk) AHOGY ÉN LÁTOM Botrányosan keveset tudunk a szlovákiai ma­gyar sajtó révén a magyarországi politikai élet alakulásának összefüggéseiről. Igaz, naponta ott ülünk a Budapestre kapcsolt televízió előtt; a mű­sorkezdést ígérő monoszkóptól kezdve, az időjá­rásjelentést és az esti mesét is beleértve egé­szen az elvi politikai nyilatkozatokig mindent végignézünk, amit sugároznak, de nem biztos, hogy ugyanúgy felismerjük a jelenségek hátterét, mint a Magyarországon élők. így könnyen meg­történhet és meg is történik -, hogy az ország politikai élete differenciálatlanul, struktúra nélküli masszaként jelenik meg előttünk. Pedig akár­hogy tekintünk is vissza az 1918 óta eltelt évtize­dekre, a mindenkori hivatalos magyar politika stílusa, törekvéseinek fő iránya, kultúráltsága úgyszólván meghatározóan befolyásolta a dél­szlovákiai magyarok politikai ízlését. Nem mond­hatjuk el, hogy ez javunkra vált, Ahelyett, hogy politikai kultúránk formálásában akár a közelebbi, akár a távolabbi vidékeken kerestük volna a kö­vetendő példát, tekintetünket Budára irányítottuk. Ejesettségünkben szívesen elhittük 1919 és 1938 között, hogy az a politika, amelyet Horthy Miklós és környezete folytat, az minden elképzel­hető politika netovábbja. És később, a 2. világhá­ború után sem lett különb a helyzet; lelkünk legmélyén még Rákosi Mátyást is többre tartottuk minden más népi demokratikus politikusnál. Az pedig már a szó szoros értelmében az irányté­vesztés rekordkönyvébe kívánkozik, ahogy 1968 nyarán büszkén állítottuk: Lám, lám, milyen kara­kán államférfiú ez a Kádár János! Az országot megszálló ötök közül ő volt az egyetlen, aki ,,nem"-et szeret mondani Csehszlovákia leroha­nására. Elhittük a legendát, hogy a magyar politbüró ülésén összeveszett a keményvonalas moszkovitákkal, és Czinege, a honvédelmi mi­niszter átlőtte a karját. Naivságunkért az vesse ránk az első követ, aki kisebbségiként még soha sem ült fel kellemesen hangzó mendemondáknak. Az 1989-es fordulat utáni évek jelentették számunkra az első olyan időszakot, amikor a szlovákiai magyarnak már kevésbé volt szük­sége a korábbi évtizedekhez hasonló politikai ,,csőlátásra". Prágában is, Budapesten is nagy­jából ugyanazok a politikai erők jutottak szóhoz. Nagyjából ugyanazok a polgári erők... Igaz, Budapestről néha elhangzottak nehezen félreért­hető jelzések, ezeket azonban a szlovákiai ma­gyarok politikai Ízlésének formálódása során el­lensúlyozták a Václav Havel köré tömörült de­mokraták megnyilváulásai. Igaz, Pozsonyban a szlovák nacionalisták már 1990 tavaszán kimu­tatták foguk fehérét, de a szlovákiai magyarok zöme ennek hatására sem vált ordas nacionalis­CSURKA ÉS TÁRSAI tává, mert Magyarországon - ismétlem, a politi­kai ízlés formálása szempontjából - ennek első­sorban a FIDESZ és a Szabad Demokraták Szövetsége működése révén megvolt az „ellen­télele". Egészen a közelmúltig nem kellett különösen attól tartani, hogy a magyarországi politikai viszo­nyok rossz irányba terelik a szlovákiai magyarok politikai ízlését, politikai kultúrájának formálódá­sát. Antall József az európai normáknak megfele­lően igyekezett alakítani a társadalmi viszo­nyokat. Lehet, hogy a magyarországi viszonyokat in­tim közelségből ismerőket nem lepte meg, ami augusztus 20-án Budapesten történt, a szlovákiai magyar demokratákat azonban derült égbőli vil­lámcsapásként érte Csurka Istvánnak a Magyar Fórumban megjelent 8 teljes újságoldalnyi tanul­mánya, amelyben olyan kifejezéseket használ, olyan véleményeknek ad hangot, amilyenek ma­gyar sajtóban utoljára 1944-45-ben, a nyilas uralom hónapjaiban láthattak csak napvilágot. Ezúttal ne foglalkozzunk antiszemita kirohanása­ival, és ne elemezzük, hogy a magyarországi társadalmi viszonyok alakulására nézve milyen következményei lehetnek annak, hogy Csurka, a kormánykoalíció legerősebb pártjának alelnöke saját pártjának vele egy húron pendülő részén kívül minden más irányzatot képviselő politikai erőt magyartalannak tart. Csurka számára híg­magyar a Szabad Demokraták Szövetsége, ma­gyartalan a FIDESZ, sőt, számára még Göncz Árpád sem eléggé hazafi; a köztársaság elnökét New-York és Tel Aviv ügynökének tekinti. Ezt még az MDF legjobbjai is szélsőségesnek minő­sítették. Azonban mondom, ezekkel a kirohanásokkal most ne foglalkozzunk, hiszen ezek - hogy úgy mondjam - magyar belügyek, és - reméljük - Magyarország keretei között sikerül méltón megválaszolni a hungarista ízű kirohanásokat. Ami a szlovákiai magyarokat közvetlenül érinti, a szó szoros értelmében létében veszélyezteti, az az, hogy a magyar kormánypárt második embere csaknem 50 év után újra beiktatta a ma­gyar politikai szókincsbe ezt a kifejezést: külső magyar élettér. Akkor tette ezt, amikor Jugoszlá­via utódállamaiban a szerb, a horvát, a szlovén, az albán és más élettér fogalmának bevezetése következtében dúl a 2. világháború utáni időszak legvéresebb és legkegyetlenebb eszközökkel ví­vott háborúja. Akkor, amikor Szlovákiában kor­mányra került az a politikai párt, amelynek veze­tői ahol csak tehetik, a nemzetiségi kizárólagos­ság ügyét kívánják szolgálni. Csodának kellene történnie, hogy a román, a szerb és a szlovák nacionalisták figyelmét a „külső élettér" magyarországi elhangzása ki­kerülje. Ráadásul nem akárkinek a tollából, ha­nem a legerősebb kormánypárt alelnökéjéből csöppent ki ez a kifejezés. Szlovákiában, Romá­niában,* Szerbiában vannak politikai és politikai alvilági erők, amelyek alig várják, hogy egy ilyen kifejezés Magyarországon elhangozzék. Júliusban Csurka a Magyar Fórumban közzé­tette a csehszlovákiai választások eredményeivel kapcsolatos véleményét, és félreérthetetlenül ál­lást foglalt. Kinyilatkoztatta, hogy a Magyar Pol­gári Párt, a szlovákiai magyarság liberális szár­nya, „talajgiliszta" az ő politikai ízlése szerint. így minősítette a 70-80 ezer liberális magyart. Vi­szont felmagasztaló elismeréssel írt az Együtté­lés - Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom koalíciójának eredményeiről. Lehet, hogy a koalí­ció néhány vezérének ez masszírozta a hiúságát. A néhány százezer szlovákiai magyar azonban nem tehet róla, hogy ilyen kétes értékű dicséret­ben részesült. Mi a teendő ilyenkor? Szerintem az, hogy az Együttélés - MKDM koalíció vezető politikusai elhatárolják magukat a hungarista esz­méket hirdető Csurkától. Ennél bölcsebbet egyi­kük sem tehet a szlovákiai magyarság érdeké­ben. TÓTH MIHÁLY

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom