Új Szó, 1992. október (45. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-13 / 242. szám, kedd

1992. OKTÓBER 13. . ÚJ SZÓ, HAZAI KORKÉP LAPSZÉLEN SAJNOS, ELLENSÉGKÉPPEL A szélsőségek mellőzését látszik garantálni Ľudovít Černák gazdasági miniszternek a Szlovák Nemzeti Párt élére történt hétvégi megválasztása. Ugyanis nagy a bizonytalanság az SZNP berkeiben, amikor a 130 évig célként megfogalmazott önálló szlovák állam már feltartóztathatatlanul megvalósulni látszik. Teljesült hát a küldetés, hogyan tovább? A hétvégi kongresszus azt igazolta, hogy több irányzat próbálta megfogalmazni az SZNP programját: jobboldali eszmeáramlat, erős baloldali szociális érzékenység és hangsúlyozott kereszténydemokrata elemek keveredtek. Mi tarthatja egybe ezeket a platformokat, ha nem Szlovákia általános felemelkedésének hangsúlyozása, a gazdasági fejlesztés előtérbe helyezése? Magyar vonatkozásban is érdekes lehet az új elnök megbízatása, hogy Szlovákia politikai pártjaival, mozgalmaival tárgyalásokat folytasson. Az SZNP érzi: sürgősen tisztáznia kell viszonyát a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalommal, amelynek erőteljes nemzeti politizálása ' zavarokat okozott az SZNP-ben, s nemegyszer a faltörő kos szerepére kárhoztatta. Černák feladata lesz kivezetni pártját a Meőiar-mozgalom árnyékából. Egyelőre óvatos lépés. ként a csendes koalícióról beszél. Ha Ľudovít Černák nem csupán miniszteri bársonyszékben gondolkodik, akkor mindez azt is jelentheti, hogy az SZNP nem lesz hajlandó a DSZM unszolására „politikai piszkos munkák" elvégzésére. A józanabbul politizáló František Bury, eddigi központi titkár számára viszont kudarccal végződött a közgyűlés. Kisebb veresége volt, hogy az elnökválasztási megmérettetésben alul maradt, a nagyobbik - sajnos - az, hogy józan, európai nézeteihez nem tudott híveket szerezni. A küldöttek között szinte közfelháborodást váltott ki ama bejelentése, hogy magyar nemzetiségű polgárok is érdeklődést mutattak az SZNMPtagság iránt! És bár Ľudovít Černák tagadta, hogy a szlovák-magyar viszony kérdésköre is a közgyűlés napirendjén szerepelt volna, a vitában. elhangzott néhány, a magyarokban hagyományosan ellenséget vélő, az irredentizmus vádjával érvelő felszólalás. A hagyományos ellenségképen tehát az SZNP 4. közgyűlése sem tudta túltenni magát. MÁZSÁR LÁSZLÓ POLGÁRMESTER KONTRA HELYETTES (Munkatársunktól) - Komikus és tragikomikus volt a hetek óta tartó „polgármester kontra helyettes" vita a besztercebányai képviselő-testület októberi ülésén. Mint arról már korábban hírt adtunk, Stanislav Mika főpolgármester arra hivatkozva, hogy nem tud együttműködni helyettesével, Ivan Hanóval, aki sok mindenben az ő tudta nélkül, a háta mögött cselekszik, kérte a képviselő-testületet, helyezzék hatályon kívül a helyettese megválasztását megerősítő határozatot. Az ülésen először a polgármester érvelt azzal, hogy a képviselőknek nem kell törvénytelenségtől tartaniuk, ugyanis ő beszélt jogásszal az ügyről és tudja, joga van ilyen lépés megtételére. Ezután a helyettes szólalt fel. Ó szintén a jogrend ismerőivel történt megbeszélés alapján állította: törvénybe ütköző az, amit Míka úr kezdeményez. Ezután jött a meglepetés: az egyik képviselő - aki bevallotta, vette azt a fáradtságot, hogy kikérje a szakemberek véleményét - elmondta, mindkettőjüknek igaza van, hála a törvény vargabetűinek. Az ötórás „szócséplés" után a polgármester újból javaslatot tett helyettesének visszahívására. Ezt a képviselők nem szavazták meg. A helyettes közölte, hogy bíróságra adja az ügyet. (polgári) A GAZDAG NAGYBACSI AVAGY A KELET-EURÓPAI SZNOBIZMUS Nem szoktunk hozzá, hogy a cseh lapokban kiadósabban foglalkozzanak magyar ügyekkel. A magyarországi történések megmaradnak a hír szintjén, a szlovákiai magyar problémákkal pedig jószerivel nem is foglalkoznak. A nagy példányszámú prágai lap, a Lidové noviny hétvégi mellékletében legutóbb két terjedelmes anyag is foglalkozott magyar gondokkal. A lap két munkatársa, Lékó István és Jaroslav Veis a közelmúltban részt vettek a Demokratikus Charta budapesti tüntetésén, és ezt az alkalmat használták fel arra, hogy több mint egyoldalas interjút készítsenek Konrád Györggyel, a Nemzetközi PEN Club elnökével, A kormány kiabál, nem mi, címmel. Konrád gondolatai közül érdemes kiemelni azt a javaslatát, hogy a Nemzetközi PEN Club legközelebbi közgyűlésén szeretné, ha létrehozhatnának - a magyar Demokratikus Charta példájára - egy nemzetközi demokratikus, chartát, amely egyesíthetné a különböző nemzetekhez tartozó, ám a demokrációról hasonlóan gondolkodó embereket. Csehszlovákiából Konrád mindenekelőtt Václav Havel volt köztársasági elnököt keresné meg. Konrád szerint veszélyes a bősi-nagymarosi vízi erőmű körül kialakult konfliktus kezelése. Ömaga kezdettől fogva ellenezte ezt az építkezést, mert végzetesen rombolja a környezetet, ráadásul cserébe minimális mennyiségű energiát nyerhetünk. Ugyanakkor mind Magyarországon, mind Szlovákiában létezik egy erős mérnök-lobby, amelynek érdekében áll az építkezés befejezése, a kormányzati tényezőknél azonban hiányzik a kompromisszumra való készség. A legérdekesebb tétele az úgynevezett közép-európai sznobizmusra vonatkozik. ,, Tudunk rácsodálkozni a Nyugatra és keresztülnézni a Keleten vagy a Balkánok... Ez nem magyar specialitás..." - mondja Konrád. Ez a jelenség olyan, mint „a szegény rokonok sznobizmusa". Valahol él egy gazdag nagybácsi, s azt szeretnénk elhitetni a világgal, hogy minket jobban szeret, mint a többi nyomorult rokont. Michal Ružička kétoldalas riportja a Magyarok Szlovákiában címet viseli, és a Lidové novinynak ugyanebben az mint vasárnapi mellékletében látott napvilágot, mint az előbb ismertetett Konrád-interjú. Rozsnyón járt a cseh hírlapíró, akit - minden bizonnyal - nyugtalanítottak a szélsőséges irányzatú szlovák lapok, a Hlas Slovenska, illetve a Koridor magyarellenes kirohanásai. Ezekből bőséges példatárat nyújt át a cseh olvasónak; megtudható többek között, hogy a bécsi császári udvarban a szlovák tanácsadók, tudósok, művészek játszották a vezető szerepet, és ez egyáltalán nem volt véletlen, hiszen a szlovákság az emberi civilizáció történetében olyan szerepet játszik, mint hajdanán az egyiptomiak, az etruszkok, illetve a kínaiak. (Csak azt nem közlik, hogy ezek a tanácsadók, miért rendelték alá saját népüket a magyar nagyuraknak, miért járultak hozzá oly aktívan saját nemzetük elnyomásához ...) Megtudható az is, hogy a gömöri magyarok igazában csak „úgynevezett magyarok", hogy létezik egy szlovákellenes magyar maffia, hogy minden magyar a régi Nagy-Magyarország után sóhajtozik. Ružička nem pazarolja sem idejét, sem a rendelkezésére álló terjedelmet ezeknek a szamárságoknak a tételes cáfolatára. Ehelyett megszólaltatja a rozsnyóiakat, magyarokat, szlovákokat, hogy mondják el tényleges problémáikat. Szóba kerül, hogy a magyar helységnévtáblát egy nap alatt nyomtalanul eltüntették, nem felejtődik el a nyelvtörvény okozta nyugtalanság, s teljesen egyértelműen kiviláglik, hogy senki semmiféle határrevíziót nem óhajt, viszont kívánják a határok átjárhatóságát, és ki-ki a saját szülőföldjén szeretne boldogulni, magyarként vagy szlovákként. Biztos, hogy e terjedelmes riport nem minden mondatával lehet egyetérteni. Az a törekvés azonban egyértelmű, hogy a nacionalista hazugságokkal Szemben a realitásokat akarja megmutatni, és ez lényegében sikerült. A tények erejével igyekszik harcolni ama bizonyos közép-európai sznobizmus ellen, amely a szomszéd lejáratásával próbálja bizonyítani a maga előrehaladását. Csakhogy ennek a sznobizmusnak, kivált agresszív formájában, nincsen jövője. BROGYÁNYI JUDIT AHOGY ÉN LÁTOM UNIÓ - LEGALABB KIS „u"-VAL Gyanúsan idilli légkörben ment végbe a szlovák és a cseh kormány kolodéjei tanácskozása. A hétfői lapok többsége a két fél kompromisszumkészségét emelte ki. Legfeljebb a rámenősebb tudósítók mutattak rá részletesebben is arra, hogy a szlovákok hangnemének kulturáltsága talán közvetlenül összefüggött azzal is, hogy meglepő tartalmú tárgyalási alapdokumentumokat kézbesített kí a pozsonyból érkezett futár a cseh minisztereknek. A prágai kormány tagjai azt várták, hogy a szlovákoknak a vámunióról, a különválás utáni valutapolitikáról és az állampolgársági kérdések rendezéséről vallott elképzeléseit tartalmazza majd a futárposta. Ehelyett a Szlovák Köztársaság és a Cseh Köztársaság Uniójának tervezetét tartalmazták a borítékok. Azt a tervezetet, amelyet a Klaus vezette cseh reprezentáció már napokkal korábban visszautasított. A pozsonyiak azt állították, hogy sajnálatos tévedésről van szó, és kilátásba helyezték a hanyag minisztériumi hivatalnok elbocsátását. A dokumentumon azonban ott állt a kidolgozás dátuma: 1992. október 9. Ami azt jelenti, hogy tévedésről aligha lehet szó, hiszen az Unió gondolatának visszautasítására e dátumnál korábban került sor. Klaus miniszterelnök úriember módjára intézte el a dolgot. Nem sértődött meg azon, hogy a Mečiar-csapat ilyen átlátszó módon próbálta a nagy „U"val írt Unió gondolatát újra a tárgyalóasztalra csempészni. Röviden kijelentette, hogy sem közepes, sem nagy ,,U"-val írott Unióról nem lehet szó, és hitelt adott Mečiar magyarázatának, aki békülékeny magatartással kvittelte a gesztust. így ment minden, mint a karikacsapás. Valószínű, hogy Mečiar belátta, az utóbbi hetekben már egyértelműen a csehek kezébe került a kezdeményezés. És egész biztosan felfedezte: Szlovákiának elsőrendű érdeke, hogy miniszterelnöke október végén ne üres kézzel menjen Londonba, az Európai Közösségek és a Visegrádi Hármak találkozójára, ahol minden valószínűség szerint eldöntik, hogy legalább tovább foglalkoznak-e a január 1 -tői kettéváló Csehszlovákia utódállamainak csatlakozásával a társulási egyezmény keretében. Aligha jöhetne számításba a társadalmi egyezmény önálló Szlovákia viszonylatában való érvényesítése, ha Csehországgal nem kötné meg a vámunióról szóló egyezményt, ha a két utódállam nem jutna dűlőre az egyezményből következő előnyök és hátrányok elosztásában (pl. exportkvóták). Bizonyos mértékben az egyszerű állampolgárt is megnyugtatja a kolodéjei tanácskozásnak a csehszlovák korona jövőjét érintő eredménye. Az 1993. január 1-jét követő időszakban még fél esztendeig megmarad a csehszlovák korona. Július 30-ig tart a cseh, illetve a szlovák pénznem bevezetése előkészítésének az időszaka. De még a két jegybank létrehozása után is működik egy közös koordináló szerv az intézkedések összehangolására. A két nemzeti jegybanknak egy ideig fel kell adnia szuverenitása egy részét, amelyet a központi bankok kormányzó tanácsa vesz át. Ez szabályozza majd a kamatokat, illetve gondoskodik arról, hogy más országok pénzneméhez képest egyenlőek legyenek a két ország feltételei. A kisember szempontjából az a leglényegesebb, hogy olyan megegyezést kötöttek a két kormány tanácskozásán, amely szavatolja, hogy nem lesz az 1953-ashoz hasonló pénzreform. Tehát nem lesz „elkobzó" típusú pénzbeváltás. Nyilvánvaló, hogy nincs olyan intézkedés, amely biztosíthatná, hogy a későbbiek során is állandóan egy az egyhez legyen a két önálló állam pénznemének az árfolyama. Ezt elsősorban a gazdaság teljesítőképessége befolyásolja. A kezdeményezés teljesen kikerült a szlovák reprezentáció kezéből. Ebben a Mečiart körülvevő gazdasági szakemberek szakmai minősége is szerepet játszik. A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom vezetői már belátták, hogy elhamarkodott volt a különválás sürgetése, a Szlovák Köztársaság gazdaságilag csak ráfizethet a válásra. Az erkölcsi válság, a biztonságérzet elvesztése ennek közvetlen következménye lesz. TÓTH MIHÁLY SZEMBENÉZÉS Szóra se méltatnám a politikusok közvetett vitáit, ha olykor nem a személyeskedés és egymás nyílt lejáratása volna bennük a meghatározó. Politikai érvek helyett Vladimír Mečiar is gyakran használ tudatos, vagy mélyebb ismeretek és összefüggések felismerésének hiányáról valló politikusi csúsztatásokat. A minap a Szlovák Rádió Magyar Adásának Pavilon magazinját szinte teljesen kitöltő szereplése múlt szombaton az Új hullámhossz-bán politikusi reflexiókra ösztönzött két szlovákiai magyar politikust: Duka Zólyomi Árpádot és Bugár Bélát. A reflektálás helyével, módjával és a véleményeikkel egyetértek. Véleményeiknek gyakrabban kellene hangot, képet és újságoldalt adni, ha maguk is akarják. Az egyre szaporodó újságírói magánvéleményeket tükröző kommentárokban, de az objektív tájékoztatásra törekedve a hírekben, tudósításokban is naponta olvashatunk jogainkat, kultúránkat, nyelvhasználatunkat és egyáltalán a Szlovák Köztársaságban állampolgári létünket kétségbevonó politikusi nyilatkozatokat. Ezekre az általunk megválasztott és az adóinkból viszonylag jól fizetett magyar politikusainknak minden alkalommal válaszolniuk kellene. Nem maradhatnak cáfolatlanul olyan állítások, amelyek kizárólag a szlovákiai magyarság elbizonytalanítását, a történelmi viharok emléke nyomán ismét felbukkanó félelmet akarják felkorbácsolni. Ezek a szlovák politikusok, s köztük elsősorban Vladimír Mečiar, jól tudják: a szorongó, a lelkében félelemmel élő ember idővel letargikussá, bizonytalanná és bezárkózottá válik, vagy éppen az első konfliktus helyzetben agresszív megnyilvánulásra ragadtatja magát. Márpedig az erőteljesen ellenségképet (természetesen nemzeti alapon is) kereső szlovák politikusok újabban mintha csak erre várnának. Mi más lehetne a céljuk a demokratikus és szabad választásokon megválasztott képviselők politikai és társadalmi bázisának a szüntelen kétségbevonásával? Aligha a Szlovák Köztársaság politikai struktúráját, demokratizmusát és jogállamiságát vonják kétségbe. Ha így tennének, akkor el kellene ismerniük önmaguk és a Demokratikus Szlovákiáért Moztalom illegitimitását is. Az viszont aligha használ a magyar politikai mozgalmak külső és belső megjelenésének, ha Mečiar úrtól tanulnak módszert... történt ugyanis, hogy a szlovák kormány elnöke az említett Pavilon magazinműsorban kijelentette: senki sem gondolhatja komolyan, hogy Szlovákia egész területén annyi hivatalos nyelv legyen, ahány az itt élő nemzetiségek száma, vagyis hét. Folytatva érvelését, megjegyezte: senki sem akarhat az országban „Babilon"-t. Az állítások politikai tartalmának abszurditásait mind Duka Zólyomi Árpád, mind Bugár Béla megcáfolta. Kár, BABILONBAN BÁBEL hogy Polák László szerkesztő aktív közreműködésével a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke - képletesen szólva - horogütést szeretett volna mérni az egykoron ökölvívással is foglalkozó Vladimír Mečiarra. Bugár Béla talán mind a mai napig hiszi, hogy a „Babilon"-t mondó kormányfőt politikai-érvek helyett azzal a bújtatott állítással is sikerült lejáratnia, miszerint ő már csak tudja (elvégre kereszténydemokrata), hogy Mečiar úr a bábeli nyelvzavarra gondolt, amit a Bibliából ismerhetünk. Bármennyire is tetszetős az állítás, egy olyan szóbajnok pillanatnyi semlegesítéséhez kevés, mint amilyen a miniszterelnök. Sajnos, a nagy ütés-váltásban ez bizony elzúgott a semmibe. Cáfolhatatlan tény, hogy az Ószövetségben (Mózes I. Könyve 11:1-9) olvashatunk Bábel tornyáról, amit az egy nyelven beszélő és közös cselekedetre magukat elszánó földi emberek kezdtek építeni. Vetettek és égettek téglát, szurokkal egymáshoz ragasztva azokat a várost és tornyot emeltek volna, ha meg nem tekinti munkálkodásokat az Úr. Látva a törekvést, mely az embert Isten égi világába szerette volna emelni, leszállt a földre és összezavarta a nyelveket, az embereket pedig szétszórta az egész föld színére. Ezzel együtt azonban a Biblia történetének kutatói és a ma már önálló tudományos diszciplínaként ismert hermenautika művelői, de nem kevésbé a régészek, valláskutatók és a világ népeinek mitológiáit egybevető etnográfusok egybehangzóan állítják: Ama nevezetes Bábel tornyát az ókori Babilonról szóló két legenda egyesítésében jeleníti meg számunkra a Biblia. Az egyik a város építésével és a nyelvek összezavarásával kapcsolatos, a másik a torony építését és az emberek szétszórattatását idézi fel. H. Gunkel német tudós szerint a legendák a történelmi valóságból erednek: Marduk isten tiszteletére Babilonban emelt templomról és toronyról szólnak. Ezt támasztották alá Koldwey és Parrot régészeti ásatásai is. (Mitológiai enciklopédia). A Tigris és az Eufrátesz folyamok vidékén kialakult Babilónia létezése történelmi tény, s az ott virágzott templom- és toronyépítési kultúrát ismerhették a birodalom pusztáin vándorló héber törzsek is. Kétségeim igen alaposak, de nem zárhatom ki annak lehetőségét, hogy Vladimír Mečiar politikusi tudatalattijában egybemosódik a bábeli nyelvzavar és a zsidó nép babiloni fogsága, miközben nemzetét félti. Viszont Bugár Bélának sem adhatok igazat, amikor azt állítja, hogy Bábel nem Babilon. Tetszik vagy nem tetszik: ama bibliai Bábel a történelmi Babiolóniában állott Babilon városának nyugati sémi neve. Jelentése: Báb-ili = az istenek kapuja. Mečiar úr viszont abban mindenképpen téved, hogyha azt hiszi: Szlovákiában valamilyen isteni kinyilatkozás folytán visszaállt volna a Bábelt megelőző „egymást értő, egymás nyelvét beszélő" társadalmi állapot, amit most éppen a nemzetiségek által lakott területeken megengedhető két hivatalos nyelv szüntetne meg. A Paradicsomból való kiűzetés mellett éppen a Babilóniában épített Bábel tornyánál összezavart nyelvek és az egész földön való szétszórattatás jelentik a legnagyobb próbatételt. Keresztyényi kötelesség - amit minden jóakaratú ember követhet -, hogy az ott ismét magukra - nemcsak keresztyényekre - vett átoksúly terhe alatt görnyedezve igyekezzünk megtanulni egymás nyelvét, hogy megértsük a leikeinkbe rejtett jézusi szeretet üzenetét. DUSZA ISTVÁN