Új Szó, 1992. október (45. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-12 / 241. szám, hétfő

*—•> MEGKÍSÉRELNI A LEHETETLENT Bátorkeszi a maga 3700 lakosával a Komáromi járás nagyobb községei közé tartozik. A falut 87 százalékbán magyarok lakják, dolgos, igyekvő emberek. Ottjártunkkor arra voltunk kíváncsiak, yajon milyen változásokat hozott a rendszerváltás óta eltelt két év a falu életében, milyen örömeket, milyen gondokat a lakói számára. A kérdést Bátorkeszi polgármesterének, Szabóné Jozefík Editnek tettük fel, aki az 1990-es helyhatósági választások után került a község élére. - Gondjaink egy része helyi jellegű, más része olyan általános probléma, amely az egész országot sújtja - mondja elöljáróban, majd rátér a konkrétumok ismertetésére. - Tavaly leállt a Meopta vállalat 120 alkalmazottal működő helyi részlege. Bezárt a 130 személyt foglalkoztató szolgáltatási üzem, felbomlott a mi melléküzemágunk, a kultúrházból el kellett küldeni az alkalmazottakat. Ezek után, no meg a környező üzemek, cégek jóvoltából a falu munkaképes lakosságának mintegy 10—11 százaléka lett munkanélküli. A község úgy próbál rajtuk segíteni, hogy felveszi őket közhasznú munkára. Ez persze nem old meg semmit. A megoldás az lenne, ha itt helyben lenne lehetőség az állandó foglalkoztatásukra, de ez egyelőre csak álom. Sőt, ellenkezőleg, a jövő évben várhatóan tovább nő majd a munkanélküliek száma, mert a szövetkezetben is várhatók az elbocsátások. Vállalkozni? Sokan kiváltották az iparengedélyt, de nagyobb vállalkozásba nem fogtak. A magángazdálkodásra meg alig mernek gondolni. Olyan kevés az a föld, amit kivehetnek, hogy abból nem élnének meg. Meg aztán a földek visszaigénylése is nehezen megy. Sok esetben hiányoznak a hagyatékról szóló végzések, a telekkönyvi bejegyzések. Az ügyintézés nehézkessége szintén sok érintettet elriaszt. Én próbálom őket győzködni, de hiába. Az emberek nem tudják, mitévők legyenek, s ilyen helyzetben kellene meggyőzni őket arról, hogy ez az új demokrácia jó. Még azt is gyűlölik, hogy a földjüket ki kell venni a szövetkezetből. Szerintem ez is az elmúlt rendszer hibája, az embereknek Miközben a nemrég alapított SOS érdekvédelmi szervezetről beszél, sötét szemében bizonytalanság tükröződik. Vagy netán félelem? Az átéltekre visszagondolva mindkettő jogos lenne, hiszen fényes nappal, sok ember szeme láttára inzultálták. A szlovák fővárosban tanuló indiai diák vétke mindössze bőre színe volt. - Március 25-én valami tüntetésféle zajlott a Szlovák Nemzeti Tanács épülete előtt. Én a könyvtárba igyekeztem, amikor váratlanul körbeáll néhány skinhead. Talán cigánynak néztek, nem tudom. Mindenesetre egyikük durván belém rúgott. Még mielőtt a többiek csatlakozhattak volna társukhoz, futni kezdtem. A bámészkodó csoportok közt „szlalomoztam", az emberek közönyösen nézték üldözésemet. Néhány rendőr is volt a közelben, de ők a fülük botját sem mozdították. Nekem szerencsém volt, sikerült elfutnom. Egyik afrikai sorstársamat viszont a villamosban rohanták le a bőrfejűek, összeverték, eltörték a kezét és a szemüvegét. Négy hetet töltött a kórházban. Hát ezért is jött létre osztrák mintára 'a helyi diákok segítségével ez az érdekvédelmi csoportosulás, amely apolitikus szervezet. Célja azoknak a védelme, akiket bőrük színe, nemzetiségük vagy vallásuk miatt érik fizikai vagy pszichikai támadások. Nagy szükség van erre, hiszen a diákotthonok börtönné válnak, mert az említettek miatt félünk egyedül, főleg estefelé, a városba menni. nem kellett törődniük semmivel, s most újra önállóan kellene gondolkodni és cselekedni - de ez a generáció erre már nem' képes. Esetleg a fiatalok. - Említette a munkanélküliséget, a vállalatok, üzemek megszűnését. Hogyan lehet megbirkózni az így előállt helyzettel? - Majdcsaknem lehetetlen. Amíg nem nyílnak meg újra az üzemek, amíg nem indul újra a termelés, addig semmi esélyünk. Hiába a szándék, ha az embernek meg van kötve keze-lába, s nincs, aki segítse. A Meopta vállalatot a múlt évben boldog-boldogtalannak megmutattam, kínáltam. Nem volt szerencsém. Vagy az érdeklődő gondolta meg, vagy az ajánlat nem volt megfelelő. A bezárt bölcsődében szerettünk volna egy műbőrfeldolgozó kisüzemet nyitni; már megrendelték a varrógépeket a nyugati partnertől, mikor a vállalkozó visszaléNemrég a Pozsony melletti Misérden tartották kétnapos szlovákiai találkozójukat a skinheadek. Állítólag cseh és német bajtársak részvételével. A helyi polgárok különféleképpen reagáltak a bakancsos, terepruhás, kopaszra nyírt fiatalok felvonulására. A község cigány lakosságának férfi tagjai egész éjjel készültséget tartottak, a gyermekes asszonyok nagy része inkább a szomszédos falvakban lakó rokonokhoz költözött. Szerencsére összetűzésre nem került sor. Néhány roma aszszony, akikkel szót váltottam, váltig bizonygatta: a bőrfejűek egy vietnami árust laposra vertek, és azzal is fenyegetőztek, felgyújtják házaikat. (A polgármester nem tudott az említett incidensről). Egy nappal a találkozó után beszélgettem az összejövetel egyik résztvevőjével. A helyi fiatalt a skinheadek filozófiájáról, nézeteiről próbáltam faggatni. - Én tulajdonképpen nem is vagyok igazi skinhead, inkább csak szimpatizáns - mondotta a 19 éves géplakatos, aki Roboként mutatkozott be. Azelőtt a pánkokhoz tartoztam, de nem bírtam cérnával a „pszichikai lincselést", melyben gyakran volt részem. Ha végigmentem az utcán, felszálltam a buszra, az emberek összeröhögtek mögöttem, és ízléstelen megjegyzéseket tettek frizurámra. Ha többen voltunk, már nem mertek piszkálódni. Miért pártoltál át a börfejüekhez? - Mert ók igazi kemény fiúk. Van tekintélyük, a rend, a tisztaság hívei. pett. Nem tudunk mihez kezdeni A rengeteg üzemépület meg itt áll a nyakunkon kihasználatlanul. Az öregotthonunk 85 százalékban kész, másfél éve elfogyott a pénz, azóta nem tudom, mi lesz a sorsa. Öregotthonnak már nem kell, más célra meg külön engedélyt kell kérni a minisztériumtól, hogy a befejezéshez megkapjuk a szükséges pénzt. 1,5-2 millió koronára lenne szükség - nekünk meg nincs. Ami van, másra kell. Nincs víz a faluban. Igaz, soha nem volt elég, de mióta a bősi gátelzárást megcsinálták, még a 15-20 méter mély kutak is kiapadtak. A vízvezeték egy része már elkészült, de még korántsincs befejezve. Aztán itt a szennyvíz problémája. 1996-tól a község büntetést fog fizetni a szennyvíz kihordásáért, ha nem lesz tisztítóállomásunk. Az meg tízrfiillióba kerülne. Honnan? A gáz bevezetését is csak úgy tudtuk elindítani, hogy az érdeklődőktől névleges foglalót szedtünk. Pénzigy néz ki ma a falu többszáz éves magja, a Tabán (Méry Gábor felvételei) Faji tisztaságra gondolsz? - Arra is. De hiszen az rasszizmus. - A cél szentesíti az eszközt. A cigányok egyetlen rendszerben sem tartottak senkitől, de a skinheadektől félnek. És van rá okuk... - Arról ők tehetnek. Szüntelenül siránkoznak, hogy nincs munkájuk, nincs mit enniük, ezért kénytelenek lopni. Jó részük viszont nyugati kocsikon furikázik, tele vannak aranynyal és úgy élnek, mint Marci hevesen, pedig sokan közülük még írniolvasni sem tudnak. Üzletelni annál inkább. De a bőrfejűek a külföldi diákoknak is „hadat üzentek." - Ha jól tudom, elsősorban a vietnamiaknak. De ez érthető is. Aki nem vak, áz látja, mi lett az évekkel Szabóné Jozefík Edit: A lehetetlent is meg kell kísérelni ügyileg végtelenül korlátozva vagyunk és semmilyen nagy beruházásba nem foghatunk. - Ennyire rosszul állnak anyagilag? - Nem állnánk mi olyan rosszul, ha az, amit ott fönn kigondoltak, bz itt lenn a gyakorlatban megvalósulna. Az állam elképzelése szerint a községeknek önállóan kellene megélniük, de mi napról napra csak kínlódunk, hogy valahogy kijöjjünk a pénzből. A várható jövedelmünk három millió korona lenne, a szövetkezetnek 800 000 korona lokalizációs illetéket kellene fizetnie, de nincs miből. Az idén a Marcelházai Adóhivatalnak 1 200 000 koronát kellene átutalnia Bátorkeszi községnek a helyi szövetkezetben dolgozók bére után. Ezzel szemben csak 300 000 koronát kaptunk. Mekkora különbség! Közben csak a kultúrház fönntartása évi egymillióba kerül, mert sajnos, olajfűtés van benne. Pedig már csak négy személlyel működtetjük. Ez a járás legnagyobb kultúrháza, de mi haszna, ha a bevétel még az alkalmazottak fizetésére sem elég. Ilyen körülmények között nagyon kell igyekeznünk, hogy a lemaradásunkat behozzuk, és a falunak valamit mégis felmutassunk. Ha csak apró dolgokat is: mint a járdák, az utak megcsináltatása, a közterületek rendbetétele, az emlékműveink felújítása, vagy éppen a víz bevezetése a futballpályára. , Tennivaló akad bőven, csak a lehetőségeink nagyon korlátozottak. De a lehetetlent is meg kell kísérelni. S. FORGON SZILVIA ezelőtti szerény, csendes, dolgos ázsiaiakból. Maffiákba verődnek, feketéznek, és csak úgy szórják a pénzt. Közben közülünk sokan állástalanok, és munkanélküli-segélyekből tengődnek. Igaz, hogy a skinheadek az ökölharc és a fogat fogért elmélet hívei, de harcuk igazságos. Miről volt szó az összejöveteleteken? - Ez csak amolyan ismerkedési találkozó volt. Eredetileg Pozsonyban szerettünk volna összejönni, de a közvéleményt sok újság annyira ellenünk hangolta, hogy már puszta megjelenésünk botrányt okozhatott volna, ezért választottunk egy csendesebb helyet. Fajgyűlölőnek tartod magad? -A... dehogy. Van egy cigány barátom is, de ó az utóbbi időben valahogy kerül... Nem ismerem az okát. Valóban nem? (ordódy) 1992. OKTÓBER 12. VIGYÁZAT! BÓVLI! Az inkubátorból való kikerülésünk egyik eredménye, hogy úgyszólván minden megszerezhetővé vált. Azok az árufajták, amelyekből korábban egy-két hazai termék alkotta a szegényes kínálatot, szinte az egyik napról a másikra soha nem látott bőségben és választékban árasztottak el bennünket. Kirakodóvásárokon turkálhatunk, ilyen-olyan butikok, shopok csalogatnak, reklámok tucatjai kínálnak ezerféle portékát, van már csomagküldő szolgálat is, amely egyenesen házhoz szállítja a megrendelt árut. Éppen e hirtelen ránkszakadt bőségnek köszönhető, hogy általában hosszasan válogatunk, mielőtt rászánnánk magunkat - például - egy-egy úgymond tartós fogyasztási cikk megvásárlására. Eközben természetesen az egyik elsődleges szempont: az ára. S valljuk be őszintén: majdnem mindig a szóbari forgó áruféleségből kapható legolcsóbb darab, típus stb. mellett döntünk, és többnyire még elégedettek is vagyunk, milyen jó vásárt csináltunk. Egy ideig. Mert szinte biztos, hogy rövidesen - immár ki tudja, hányadszor - kiderül: nem vagyunk olyan gazdagok, hogy megengedhessük magunknak az olcsó dolgokat. Bármennyire alapvető tény is, úgy látszik, még mindig nem tudatosítottuk eléggé, hogy az ár törvényszerűen vele adekvát minőséget takar. S hogy van égy határa, amely alatt a szóban forgó termék, legyen bár külalakra bármennyire tetszetős is, már nem lehet más, mint - bóvli. Magyarul: csapnivaló minőségű, sokszor ráadásul selejtes vacakság, rosszabb esetben közönséges hamisítvány. A gyártók, a kereskedők részéről - legalábbis az esetek túlnyomó részében - viszonylag tisztességes játék ez: ennyi pénzért Hyen jár, kérem, egy fokkal sem jobb. Tudunk olyannal is szolgálni: azért azonban tessék többet fizetni. Csakhogy á piac törvényeit még mindig csak kóstolgató honi vásárló általában nem hajlandó, ha úgy Véli, hogy (látszólag) ugyanazt olcsóbban is megkaphatja. Nem sokat töpreng azon, mi. rejlik az árcédula mögött: elégedetten cipeli haza a hétszázötven koronáért vásárolt duplakazettás sztereómagnót, valósággal lecsap a negyedáron kínált „Adidas"- vagy „Puma"- tornacipőre, késedelem nélkül megrendeli a világ legolcsóbb karóráját, fényképezőgépét vagy akármijét. Aztán a sztereómagnó egy-két hét múlva akadozni-nyávogni kezd, ha ugyan már új korában nem tette, a digitális karóra naponta öt percet késik vagy siet, a tornacipő fél szezont sem bír ki a gyerek lábán: nagyjából így végződik mindaz, ami pedig olyan jó vásárnak tűnt... Az olyannyira elterjedt kirakodóvásárokon, börzéken kétszeres a veszély, pedig az ilyen „előnyös" üzletek többsége éppen ott köttetik. Egyrészt az itt kapható holmik többsége nemcsak azért olcsó, mert bevallottan silány minőségű, hanem a legtöbbször azért, mert egyszerűen hamisítvány. Másrészt pedig aki itt vásárol, azt semmi sem védi: nincs szavatossági idő, reklamálás! lehetőség. Csupán kockázat van, amelynek nagysága szinte biztosra vehető, hogy a portéka árával fordítottan arányos. Aligha túlzás állítání, hogy e téren már szinte valamennyien megfizettük a tanulópénzt. Részben megbocsátható: vásárló, vagy egyszerűen csak ember legyen a talpán, akit a jelenlegi megélhetési költségek mellett sem ejt kísértésbe egy szinte már nevetségesen alacsonynak tűnő ár. S ilyenkor általában már ez a szempont szokott felülkerekedni, az „ennyi pénzt mindenképpen megér"-féle önigazolások kíséretében. Szerencsésnek mondhatja magát az, akit már egyetlen eset megtanított arra, hogy a minőségnek ára van. Hogy ez a napnál világosabb dolog; amit mindenki tud? Csakugyan az. Akkor már csak egyvalami érthetetlen: miért vásárolunk mégis annyi bóvlit? Vagy netán valóban ennyire gazdagok lennénk? VAS GYULA SOS SZERVEZET KONTRA BŐRFEJŰEK