Új Szó, 1992. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-04 / 209. szám, péntek

1992. SZEPTEMBER 4. I ÚJ SZÓM RIPORT 8 HOVÁ TÉRÜNK VISSZA? tyám súlyosan megsebesült, ki tudja, étnek-e még? - zokogja el bánatát, majd elmondja azt is, hogy lányán s néhány ruhadarabon kívül nem maradt semmije. A szoba másik sarkában Aira asszony rendezgeti táskáit, öt éves Edin kisfia a fotós kollégával barátkozik. Még nem fogja fel, hazájában mi történik. Lassan apját is elfelejti, hiszen hónapok óta nem látta. Nem tudja, mi a méz, az illatos, foszló kalács, de tudja már, mi a háború. - Azt hallod mindig, hogy lőnek, aztán nagy a ricsaj, s hiába fogja be a mamám a fülemet, hallom én, hogy kiabálnak, sirnak az emberek. Aztán tűz van, de nincs víz, amivel el lehetne oltani - mondja felnőtt komolysággal. - Vajon elfelejti-e valaha az átélt borzalmakat? - néz ránk könnyes szemmel az édesanyja, s mi döbbenten hallgatunk. Amikor sorsáról kezd beszélni, mi nyeljük a könnyeket. - A férjem harcol, de ki tudja, él-e egyáltalán. Amikor Brčkóba betörtek a csetnikek, menekülnünk kellett. A 11 éves Jasmina éppen a nagyanyjának vitt ennivalót, ezért a lezárt város végből nem tudott hazajönni. Hiszen ,,azok" mindenkire lőttek. Amikor pedig nem találtak embereket, mozgó célpontokat, rombolásba fogtak. Házunkat felgyújtották. A legrosszabb áz, hogy nincs hírem a kislányomról, anyámról, a férjemről, és ők sem tudják, hogy merre vagyok... - Talán ha a Vöröskereszt, a Szabad Európa Rádió útján, vagy rádióamatőrök közvetítésével próbálnánk kapcsolatot teremteni, elhozathatnánk Jasminát - keresi a megoldást Sándor Marianna egészségügyi nővér. - Jaj, csak azt, né, meghallhatnák ők is, és lelőnék... Ahány menekült, annyi egyéni, családi NAGYMEGYER BOSZNIAI MENEKÜLTEKET FOGADOTT BE az elszállásolásuk sem. Látjuk a gyerekeknek élettér kell, klubhelyiség, tévé, netán képmagnó, ám horvát nyelvű mese-filmszalagokkal. - Mintha valami volt pionirtábort említett volna a kezdet kezdetén? - utalok az elhangzott információkra. - Úgy volt, hogy a menekülteket az állami gazdaság tábora fogadja be, de ők másképp értelmezték a segítségnyújtást, mint mi. Ezidáig ugyanis valamennyi felajánló anyagi ellenszolgáltatás nélkül kíván segíteni. Az természetes, hogy a 73 menekültnek mi adjuk a pékárut. A kempingtulajdonos, Földes Imre úr is ingyen bocsájtja rendelkezésünkre a faházakat. A Dumas Rt. hentesárut ajánlott fel, a tejüzem tejet és tejtermékeket ad, a magánvállalkozók között akadt, aki 200 kiló száraztésztát hozott, a szódagyár bérlője biztosítja az üdítőket, a városi hivatal ingyen belépőt ad a termálfürdőbe, a dunatőkésiek tojást ígértek, a felsőpatonyiak burgonyát és paprikát küldtek, az újvári Novofruct*sűrített gyümölcspürét ajánlott fel a kicsik részére, de sokan jelentkeztek már, hogy folyamatosan szállítják a zöldséget, a gyümölcsöt, és sorolhatnám az adakozók sokaságát. Nem tagadom, társaimmal azt (is) reméltük, hogy a menekültek megsegítésére szervezett hangverseny sikeres lesz, ám 65 ezer korona volt a veszteségünk. Nem keseredünk el, vállaltuk a rizikót, s álljuk szavunkat. December 31-éig - így szól a szerződés - ellátjuk a menekülteket úgy, hogy ne érezzenek hiányt semmiben sem. Mi eredetileg 1993. májusáig ajánlottuk fel a segítséget, a hivatalos iraton az év vége szerepei Bízunk abban, hogy télvíz idején bosnyák barátainknak nem kell visszatérniük a bizonytalanba. Mert hová is mennének? Majd megtanulok mosolyogni is... SEGÍT A KERESKEDELMI AKADÉMIA IS Ács Ilonának nehéz feladata van, hiszen a 73 menekült ellátása nem kis gond. - A Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia vezetőségével megegyeztünk abban, hogy a konyhájukon nemcsak a diákoknak főznek, hanem nekünk is. Az iskolában nyittattunk egy raktárat, ahová folyamatosan szállítjuk a nyersanyagot. Segítségünkre voltak áz étrend összeállításánál is. A többi érdekelttel közösen elhatároztuk, hogy eleinte diétásabb kosztot kapnak, nehogy megbetegedjenek. A gyerekek számára biztosítjuk a koruknak megfelelő étrendet, a tejtermékeket, a zöldséget, gyümölcsöt -sorolta, majd elnézést kért azzal, - Nem zárkózunk el a további tárgyalásoktól, akár a magánvállalkozók, akár a Vöröskereszt keres fel bennünket. De látni kell a mi helyzetünket is, nagyobb adakozásba nem foghatunk. Riportírás közben hallottam a hírt, hogy a szövetségi külügyi minisztérium egymillió koronával kívánja támogatni a boszniai menekülteket. Nemrég a szlovák kormány is ugyanannyi támogatást szavazott meg. Nem lehetne a boszniai menekülteknek szánt anyagiakból - mégha magánszemélyek vállalták ellátásuk megszervezését - juttatni a Nagymegyeren élő menekülteknek is? PÉTERFI SZONYA Nincs otthonunk... FELADTA A BIZTOSAT Sándor Marianna ápolónő. Pontosabban csak ápolónő volt. Mihelyt meghallotta a menekültek érkezéséről szóló hírt, egyik napról a másikra felmondott munkahelyén, a légi geriátrián, jelentkezett a Vöröskereszt Dunaszerdahelyi Járási Bizottságán, hogy ő segíteni akar. - Tudom, mit jelent az, ha valaki elveszíti otthonát. Gyermekotthonban nőttem fel. Amíg itt lesznek a menekültek, velük leszek. Éjjel-nappal. Dunaszerdahelyen lakom, de ideköltözöm. Igaz, még nem tudom hová, de majd megoldódik ez is. Délutánra várom a férjemet, aki szintén úgy érzi, segítenie kell. Elhatároztuk, ha lesz rá mód, akár örökbefogadnánk néhány árvát. Hármat is. Gyerekeim helyett, akik felnőttek, s önálló életet élnek. A képzett ápolónő nagylányom sem tétlenkedik, ügyeletet tart a vöröskereszten, hiszen az ottani dolgozók a menekültek között vannak. A VÖRÖSKERESZTESEK Másán Mária „kedvenc szórakozása" segíteni a bajbajutottakon. Ha valaki jó ötlettel jön, felcsillan a szeme s intézkedik. A W. Á. W-nek - szerintünk - szerencséje volt, mert Marikában emberükre találtak. A lázas készülődés napjaiban, ha kellett ágyneműt hordott, ágyazott, ruhaadományokat szortírozott, szponzoroknál kilincselt, tárgyalt a rendőrökkel, a városatyákkal, beszerezte a menekülteknek a gyógyszereket, édességet és jó szót, mosolyt osztogatott, vigasztalta a csüggedöket. Néha-néha a falhoz fordult, hogy ne lássák a szemébe szökő könnyeket. Bencsik Éva szemüveggel takarja el vörösre sírt szemét. Mert ö nem bírja visszatartani a könnyeit, együtt sír az anyákkal, az idősekkel. Maga köré gyűjti a kicsiket, s bár nem értik egymás nyelvét, egy-kettőre erős baráti szálak fűzik őket össze. Azon töpreng, miként oldhatná meg, hogy a hat éves Jasminát és édesanyját magához költöztethesse. Azt akarja, hogy Jasmina megtanuljon mosolyogni, hogy megszűnjenek lidércálmai. Mašán Mária és Sándor Marianna - vöröskeresztes „őrangyalok" (Méry Gábor felvételei) Hiába utaztak egész éjszakán át, hiába várta őket tiszta ágy, szerda délelőtt csak keveset pihentek a boszniai menekültek. Volt, akinek nemhogy a virsli, de még a forró tea sem ment le a torkán. - A fájdalom, a rettegés gombóccá gyűrődik, ott, valahol legbelül - mutat szive tájékára a feketeruhás Manda Príió, s szorosabban vonja magához 18 éves Henrietta lányát. Férjemet három hónappal ezelőtt megölték, két bátragédia. Míg a férjek, apák harcolnak, vagy fogolytáborokban sínylődnek, a feleségek, a gyerekek, az idős szülők elmenekülnek a gyilkolás, a bizonytalanság elől. Voltak, -igaz, kevesen - akik mást vártak nálunk. Szállodai elhelyezést, komfortosabb életkörülményeket. NEM ÍGÉRTÜNK LUXUST Wagner László is nagyot nézett, amikor Zágrábban az induláskor egy 520-as BNW luxusautón érkezett meg az egyik menekülő házaspár. De mivel öt héten át, amióta szervezi a bosnyákok befogadását, már számos meglepetés érte, társával, Ács Sándorral, a menekültügyi hivatal dolgozóinak nem szóltak semmit. Csak akkor szorult össze a két férfi torka, amikor a járókelők magukra hagyott, éhes, síró árvákat kísértek be a hivatalba. Szívük szerint őket hozták volna el. - Amikor eldöntöttük, segítünk az ártatlanokon, a kiszolgáltatottakon, nem ígértünk luxuskörülményeket. Tetőt, ételt, alapvető ellátást kínáltunk fel azoknak, akik vagonokban, víz, rendszeres tisztálkodási lehetőség nélkül éltek, összezsúfolva. Nem állítom, hogy érkezésük pillanatától fogva minden úgy megy, ahogy kellene. Fáradtak vagyunk mi is, ők meg pláne. Nem végleges hogy sürgős dolga van, mert kell lennie amikor a menekültek számára beszerelik az automata mosógépet. - Nem lenne egyszerűbb ha nem három, hanem egy helyen laknának a menekültek? - kérdeztük, de a válaszadás ismét Wagner Lászlóra marad. - A fűtési idény megkezdéséig kiköltöztetjük a menekülteket a kempingből. Lehet hogy megvalósul még az eredeti elképzelés, és a volt táborban a csoport együtt lehet. Szeptember 15-éig, náluk akkor kezdődik a tanév, meg kell oldanunk a gyerekek oktatását. Be kell szerezni az (anyanyelvű) tankönyveket, de szükség van füzetekre, rajzlapokra, ceruzákra. Pedagógust egyenlőre nem keresünk, néhány édesanya vállalná a tanító néni szerepét. MEG LEHET EGYEZNI? Elmenőben csíptük el Bohus Károly mérnököt, a Nagymegyeri Állami Gazdaság igazgatóját, akit tábor ügyben faggattunk. Megtudtuk, október 1 -jétől a 150 férőhelyes korszerű épületben felszabadul 75 ágy, de azt is, hogy a W. Á. W. tagjai sokallták a napi 140 korona személyenkénti költséget. Wagner László