Új Szó, 1992. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-05 / 210. szám, szombat

5 MOZAIK ÚJ szól 1992. SZEPTEMBER 5. KATEDRÁRÓL TRAKTORRA GÉPEKKEL SEGÍTIK EGYMÁST A MAGÁNGAZDÁLKODÓK • HA SZÉP A TERMÉS, AZ ÖRÖM A MÁSIK FIZETÉS • A PIACGAZDASÁGBAN IS SZÜKSÉG VAN EGY KIS IRÁNYÍTÁSRA A Galántai járásban is szaporodnak a magángazdák. Köztük van a nagyfödémesi Kása család is. Az öregszülők után huszonhárom hektárt már a nevükre írtak, de 17-18 hektárt még visszavárnak. Az ismert nagygazdálkodó Pauer családból származó nagymamájuk után kapták vissza a család jogos földtulajdonát. A két „örökös": Kása László nagyfödémesi tanító és testvére, a Pozsonyban élö, a Hegesztési Kutatóintézetben dolgozó Kása Zoltán mérnök. - Kettőnké a föld - mondja a „földközelben", a faluban élő tanító úr. - Tavaly óta már azt mondhatom magunkról, hogy parasztok is vagyunk... Ez a szokatlan az egész esetben. Egyik napról a másikra valóban pa.raszt lett a negyvenhat éves tanító és a negyvenkilenc éves mérnök. Nem ebben a „szakmában" nőttek fel, ha a kerti munka nem is volt idegen számukra. Nagyobb területen gazdálkodni azonban egészen más. - Megpróbáltuk - folytatja Kása László. - Későn mérték ki a földet, novemberben, így búzát már nem tudtunk vetni, csak árpát, de ezzel is sietnünk kellett. Kölcsönkapott traktorral nonstop két nap és két éjjel szántottunk, ketten-ketten felváltva egymást: a bátyám, én, a nagyobbik fiam, a húszéves Laci... - Felültem én is a traktorra - szól közbe Kásáné, aki szintén tanítónő. - Aki tud autót vezetni, annak nem okozhat nehézséget a traktor sem. A kisebbik fiunk is szeretne azon „lovagolni", de nincs rá engedélye, csak tizenhét éves lesz. A szántáskor kíváncsiságból ő is „kiprÓT bálta"... • - Ez volt a legnehezebb kezdés - ismeri be Kása László. - Az árpán kívül kukoricát, burgonyát és fehér babot vetettünk. Az árpa betakarítását az állami gazdasággal végeztettük el, és ehhez is kaptunk állami támogatást. A termést szerződésre átvette a galántai terményfelvásárló Rovina részvénytársaság. Most még az a kérdés, hogy a kukoricát és a krumplit milyen áron veszik át. Ha megfelelő lesz, mi is elégedettek leszünk. Mert... a semmiből indultunk. Kétszázezer korona kölcsönt vettünk fel, s még az idén ötvenezret vissza kell adnunk, a többit jövőre, a tizenöt százalékos kamattal együtt. Nem olcsó indulás. Szép, erős traktort vásároltunk, vetőgépet, ekét, permetezőt. Még jó, hogy ezekre a kiadásainkra jelentős állami hozzájárulásban részesedtünk. Nagy segítség ez. Jövőbeli álmunk: egy kisebb kombájn. A nyitrai mezőgazdasági kiállításon válogathattunk is volna, de a legolcsóbb „csak" hárommillióba kerül. Akkor sem hozná meg a befektetést, ha néhányan összefognánk. Most úgy gazdálkodunk, ahogy tudunk. A faluban már többen kivették a földjüket, és kisegítjük egymást gépekkel. De a gondtól még nem szabadultunk meg. Nem tudjuk, hogy a termés behozza-e a kiadásainkat. De nem minden a befektetés. Sok minden függ az ügyességtől, az időjárástól, a felvásárlástól ... - Nehéz a mezőgazdasági munka - vallja Kásáné is -, de ha kedvvel csinálja az ember, örömét leli benne. Gyönyörködtem is: milyen szép a babunk! Az öröm a másik fizetés... - Elgondolkodva a férjére tekint. - Tanítók vagyunk mind a ketten, de a tanítást nem szeretném abbahagyni, ha szeretem is a földet. A gyerekeink is szeretik, de most csak tanuljanak. A nagyobbik pedagógus lesz, a kisebbik agrármérnök szeretne lenni. Ô lesz majd a mi szakemberünk. De messze van még az, még csak harmadikos gimnazista ... - Hogy a jövő évi termésünknek jobban örülhessünk, mi is tanultunk, rengeteg szakkönyvet olvastunk - mondja a már gazda számba menő tanító. - Galántán előadásokat tartottak nekünk, a magángazdálkodóknak, és Nyitrára is meghívtak bennünket, hogy alaposabban megismerkedhessünk a kiadás-bevétel nyilvántartásával, az adóelőírásokkal. A magántermelők szövetségébe én is benyújtottam a belépési nyilatkozatot. S azóta nem történt semmi. Hiányolom, hogy nem működik, hogy nem irányít bennünket, még tanácsadással sem. A piacgazdálkodásban is szükség van egy kis irányításra, összehangolásra, mert nem termelhetjük mindnyájan ugyanazt. Az illetékesek figyelmébe ajánljuk a hasznos észrevételt. Az idei őszt már felkészülten várják. A Pozsonyban élő testvér, a mérnök úr is erre az időszakra hagyta szabadságának egy részét, hogy a két Kása fivér már a saját traktorral szánthasson, vethessen. Ebben a nyitrai főiskolás is segít majd, hiszen a hétvégeket Nagyfödémesen tölti. S ha időközben végre rendezik a további földigényüket, s a meglévő huszonháromhoz még hozzáadják a 17-18 hektárt, győzik majd rendben tartani a már nem éppen kisbirtoknak számító gazdaságukat? Ki lesz majd a gazda? A fővárosban élő mérnök úr, vagy a faluban lakó tanító úr? Ez a kérdés már Kása Lászlót is foglalkoztatja. - Nem tudom mind a kettőt csinálni. Választanom kell a katedra és a traktor között. Ha a gazdálkodás mellett döntenék is, saját magunk akkor sem győznénk a munkát. Már nálunk is vannak munkanélküliek, munkát adhatnék nekik. De egyelőre még nem vehetek fel senkit, mert nem fizethetem ki őket a jövő évi termésből. Hogy rendszeres fizetést biztosíthassak számukra, előbb egy kis tőkét kell összehoznom... PETRÖCI BÁLINT KILÁBALÁSI KÍSÉRLET Míg a szőlőskei mezőgazdasági szakmunkásképzőben a rendszerváltás előtt évente négy első osztályt indítottak, most viszont csak egy nyílt. A 38 fős osztály is lényegében két csoportra oszlik, hiszen 11-en magyarul, a többiek pedig szlovákul ismerkednek a tananyaggal. Ez a leépülés roppantul szembetűnő, s egyben azt is igazolja, hogy a múlt tanév vége fele az iskola tanári kara nem véletlenül lépett sztrájkba. Mivel az iskola igazgatója az egyre nyomasztóbb gondok ellenére nem volt hajlandó szóba állni sem a tanárokkal, sem a tangazdaság szakembereivel, a tanárok jobb híján bojkottálták a záróvizsgákat, petíciós bizottságot alakítottak és követelték az igazgató leváltását. A mezőgazdasági minisztérium - a kialakult helyzet láttán - a nyár végén vizsgálóbizottságot menesztett a helyszínre. A bizottság - melyben az oktatásügyi intézmények szakemberei is helyt kaptak -, megállapította, hogy a pedagógusok aggodalma megalapozott volt, indokolt az igazgató leváltása, és olyan vezetőkre van szükség, akik reális programra építve képesek a tanintézet életképességét garantálni. Igazgatónak nagy szavazattöbbséggel az 1978 óta ott tanító Behyňa Milánt választották, aki annak ellenére, hogy szlovák nemzetiségű, a magyar nyelvet is jól elsajátította. Tőle kérdeztük, milyennek látja a kilábalás esélyeit. - Pedagógiai és gazdasági vonalon is azonnal újítanunk kell. Az első osztályban már most három új szakágazatot indítunk. A mezőgazdász és a vidéki szolgáltatások szakágazatban magyar és szlovák nyelven kezdik a növénytermesztés és állat tartás alapjainak oktatása mellett a gazdaságszervezést tanítani, továbbá azt is el akarjuk érni, hogy az itt tanuló lányok a főzéstől a varrásig elsajátítsák mindazt, amit egy jó háziasszonynak tudnia kell. Új szakágazatként vezetjük be a farmerképzést is, továbbá az asztalos szakma oktatását, melynek során a kádármesterségtől kezdve több olyan famegmunkáló szakma tudásanyagának átadását tervezzük, amelyek leg inkább a mezőgazdasághoz kapcsolódnak. Természetesen a másodikosaink és a harmadikosaink a szőlőtermesztési, növénytermesztési, biokémiai és gépesítői szakon a megkezdett tanulmányaikat befejezik, levelezői tagozaton pedig 45-en szerezhetnek az idén szakérettségit. - Szlovákok és magyarok is? - Igen, és én a jövőben is mindent megteszek azért, hogy az iskola kétnyelvűségét garantáljam. -Az életképességhez még sok minden másra is szükség lesz... - Nézze, ez az iskola egy hatalmas komplexum, jól fel is van szerelve, de az üzemeltetése drága. Mi ismerjük a képességeinket és tisztában vagyunk a lehetőségeinkkel. Meggyőződésünk, hogy összefogással a szaktanintézet önellátó lehet. -Hogyan gondolják ezt konkrétabban? - Mindenekelőtt úgy, hogy tangazdaságunkat piacorientáltságúvá tesszük, továbbá a kihasználatlan kapacitásainkat bérbeadjuk. Hasonlóan cselekszünk a diákotthon és a tantermek szabad kapacitásaival. Hogy a szaktanintézetünk anyagi helyzetét helyrebillentsük, pénzzé tesszük azokat az eszközöket s berendezéséket is, amelyekre nincs szükségünk. Ennek a lépésnek a megtételére talán abban az esetben nem lenne szükség, ha be tudnánk vasalni azt a több mint egymillió koronányi összeget, amellyel üzemek, intézmények tartoznak nekünk. A helyzetünk ma még nem rózsás, de jó szakembergárdával rendelkezünk, és én biztos vagyok benne, hogy amit elkezdtünk, az több mint kilábalási kísérlet, (szaszák) MOLDOVA GYÖRGY félelem kapuja i Üf • © Az asszony átkarolta a fiú nyakát: - Már csak egy kis időt kell kibírnod. Ha meggyógyulok, eladom a mezőszegi házat, és veszek egy lakást itt fenn, Pesten, csak így tudok megszabadulni a férjemtől. Marad annyi pénzem, hogy egy üzletbe is beszálljak - a fiúra nézett. - Ha feljövök Pestre, együtt fogunk élni, vigyázok rád, segítek neked, persze csak akkor, ha te is úgy akarod. Akarod? - Igen. - Miért mondtad ezt olyan furcsán? Nem vagy köteles velem maradnod, nem tartozol nekem semmivel. - De én csakugyan szeretnék veled lenni - mondta Borsos. Hogy megnyugtassa az ingerült asszonyt, lehajolt hozzá és megcsókolta. Zsóka bedugta a nyelvét a fogai közé, a fiú száját eltöltötte a szirup és a keserű orvosság íze. Nem bontakozhatott ki rögtön az ölelésből, a csókot apró cüppanásokra bontotta fel és fokozatosan elhúzódott: - Vigyázz, kijön a karodból a cső. -Nem érdekel, most már úgyis meggyógyulok. Hidd el, nincs semmi bajom. Ha túlestem ezen az operáción, felkelhetek, kiszököm hozzád és elmegyünk valahová, ahol csak ketten leszünk. Jó? -Jó. - Alig várom. Kinyílt az ajtó, egy ápolónő nézett be, Borsos fel akart emelkedni az ágyról, de Zsóka visszatartotta: - Ne félj, a barátnőm. Az ápolónő egy pillantást vetett Zsóka karjára: - Ki kell cserélni a palackodat, ez már kifogyott. -Hagyd itt, majd én megcsinálom. Adjál öt percet, szeretném kikísérni a vendégemet. - Jó, de ne legyen több, mert nemsokára jön a délutános vizit, és a helyeden kell lenned. Az ápolónő letette a palackot, és visszahúzódott a folyosóra. Borsos borzongva figyelte, hogy Zsóka milyen rutinos mozdulattal húzza ki karjából az infúziós tűt. - Fordulj el. Nem akarom, hogy igy láss. Zsóka felkelt," felvette kék pongyoláját, belekarolt a fiúba, kezét az anorák zsebébe dugta: - Úgy árad belőled a meleg, mint egy cserépkályhából. Kint, a folyosó csatlakozásánál megálltak, kinéztek a kertre, ahol már nyílott a rózsaszín virágú téltemető: - Már tavasz van, ugye, én is látok még belőle valamit?! Borsos határozatlanul biccentett. Beszélgető csoport közeledett a folyosó végéről; a vizitáló professzor a kíséretével. - Most már be kell mennem. Gyere, amikor csak tudsz, de korábban, tizenegy óra felé, olyankor minden üres. Isten veled. Zsóka még egyszer megcsókolta, és visszasietett a szobájába. Borsos megigazította az anorákját, keze valamilyen papírköteget tapintott ki a zsebében, benyúlt érte: öt darab összehajtogatott ezerforintost talált. Nem értette, hogy került oda, csak aprópénzt szokott a zsebében tartani, idő kellett, amíg felfogta, hogy Zsóka csúsztatta be. Elvörösödött és meg akart fordulni, hogy viszszaadja a pénzt, de a vizitáló slepp már a kórterem felé járt. Folytatta az útját, úgy gondolta: majd egy későbbi alkalommal számol el Zsókával. Az ezreseket a tárcájába tette a takarékkönyve mellé. Néhány nappal később egy leszállított árú amerikai Levi's inget látott meg a kirakatban, félt, hogy elviszik, amíg ő bemegy a postára pénzért, ezért elvett kettőt a külön őrzött öt ezresből. Megfogadta, hogy pótolni fogja, de később megfeledkezett róla. TIZENÖTÖDIK FEJEZET Martint megkeresték az egyik nyugat-európai ország budapesti követségéről, és kilátásba helyezték, hogy ősztől alkalmaznák sajtófigyelői munkakörben. Martin elfogadta az ajánlatot, de nem mondta fel régi állását, nem akarta megkockáztatni, hogy a közbeeső időt állás nélkül töltse el, biztosra vette, hogy a rendőrség lebuktatná közveszélyes munkakerülésért, és rövid úton internálnák. Továbbra is bejárt az antikváriumba. Szakított korábbi óvatosságával, és igyekezett kihasználni a munkahely kínálta taktikai előnyöket. A vásárlókat, főleg a forgalmasabb órákban, nehezen lehetett szemmel tartani, ezért Martin mind gyakrabban választotta a boltot különböző konspiratív találkozók helyszínéül. Mintha csak útbaigazítást nyújtana a felvilágosítást kérőknek, bárkivel találkozhatott és beszélgethetett. Ő fogadta az eladni szándékozó látogatókat is, az üzlethelyiség hátterében álló pultnál minden kockázat nélkül vehette át a vételre felkínált könyvekben elrejtett üzeneteket vagy kéziratokat. Mind több partnerét szoktatta ide, hogy kivonja a rendőrség figyelme alól legfőbb támaszpontját: anyja lakását. Egyik este már lehúzta a rolót az üzlet utcai ajtaján, és egyedül rendezgette az eladótérben kint hagyott könyveket, mikor megszólalt a telefon. Martinnak rossz előérzete támadt, attól tartott, hogy volt felesége jelentkezik szokásos gyalázkodó szövegével. Ezek az incidensek napokra elrontották a kedvét, de sohasem engedélyezte magának azt a kibúvót, hogy né fogadja a hívást: - Halló, Babits antikvárium. - Jó estét. Martin Györgyöt keresem. - Én vagyok. - Itt Borsos Ferenc. Beszélnem kell veled. - Majd hívjál fel a jövő hét közepén. - Nem várhatok addig, most kell találkoznunk. - Most nem érek rá. Nekem is van magánéletem. - Értsd meg, hogy bajban vagyok. - Oldd meg egyedül, nem vagyok óvó néni. - Terád is vonatkozik. (folytatjuk) Tavaly kölcsönkapott traktorral szántottak... (Illusztrációs felvétel)