Új Szó, 1992. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-04 / 209. szám, péntek

7 KULTÚRA K 1992. SZEPTEMBER 4. „potyautas vagyok Hrabst és Svérák hátán." Annak, aki ismeri és szereti a cseh filmet, nem lehet nehez a kérdés: kitől származik e szellemes kijelentés? Jltf Menze/, a „potyautas eddig ötször forgatott Hrabal írásai alapján, Zdenék Svéráktól pedig három forgatókönyvet kapott. "Hrabal és Svérák ugyanaz a vércsoport és úgy érzem, van egy közős adottságuk — állapítja meg Menzel —, mindkattan az smbsrsk vetó/sbe látnak. S : i 'i /',>* dzl f -L .ítouk n tiK g tudták irni üvérák s tekintetben nagyon fó kővetőié, utódja Hrabelnak Bergman saját élményeiből, tulajdon életéből merítve építette művelt, Formán, amíg itthon eh. Passerral és Papestisekkel közösen írta filmjei forgatókönyvét, Amerikában Irodalmi remekművek alapján dolgozik. Menzel nem ír, Menzelnek írnak. Ha Svérák kezében a toll, mint például most is, a történet derűs lesz és ironikus, a hősök pedig hétköznapiak, egymásra utaltak és hibáikkal egyutl is szeretnivalóak. — Először 1968-ban, a Bűntény a mulatóban című filmben dolgoztak együtt. Menzelnek ez volt a negyedik játékfilmrendezése, ön pedig első filmszerepét kapta tőle. Korábban is kapcsolatban voltak? — Menzel és én ugyanabba a gimnáziumba jártunk, de ő sokáig nem is tudott erről, hiszen azokban az években még nem ismertük egymást. Később kerültem vele kapcsolatba, amikor az elbeszélések mellett már színdarabokat is írtam, Menzel pedig javában rendezett. Forgatókönyvíróként először 1976-ban dolgoztam vele. Magány az erdőszélen címmel Ladislav Smoljakkal írtunk neki egy egyszerű, „tiszta levegőjű" emberi történetet. — A Ficsúrok a sárban forgatókönyvéről megfeledkezett? Az két évvel korábban születeti, minta Magány az erdőszélen. Menzel életében pedig azért is fontos, mert ötéves kényszerszünet után ez volt az első filmje, amellyel újra „beszélni" hagyták. —A Ficsúrok a sárban forgatókönyvét nem én írtam, abba csak besegítettem. Menzel szavaival élve: emberibbé tettem a dialógusokat. Egyébként akkor, a hetvenes évek derekán csak a külföldi kritikusok elégedetlenkedtek a film láttán, egyedül ők állították Menzelről, hogy rezignált. Én ma is azt mondom: a szocializmus legvörösebb időszakában bátrabb, őszintébb, emberibb filmet senki sem készíthetett volna egy vizieró'mű épító'munkásairól. Lehet, hogy Menzel alkotásait tekintve a Ficsúrok a sárban gyengébb, mint a többi film, de szégyenkeznie, szerintem, semmiképpen nem kell érte. — A Magány az erdőszélen stáblistáján nemcsak forgatókönyvíróként, hanem színészként is szerepel. Ön játssza a film főszerepét, a kétgyerekes családapaként is álmodozó, a AZ ÍRÓ ÉS A „POTYAUTAS" ZDENEK SVERAKKAL JIRI MENZELRŐL nagyváros zsúfoltsága elől menekülő, természetközeli életformát kereső prágai értelmiségit. A Hóvirágünnepben, ócska Trabantján, ugyanez a figura jelenik meg, Az én kis falumban pedig, amely szintén az ön forgatókönyve alapján készült, a messziről jött „festőművészt" alakítja. Forgatás közben, amikor színészként áll Menzel előtt, milyennek látja őt? — Munka közben, felvétel előtt Menzel mindig ideges egy kicsit. Néha fel is emeli rám a hangját, de a végén már jön is, hogy megszorítsa a kezemet és én abból tudom, hogy másvalakire volt dühös. Igen, ő így kér bocsánatot. Egyetlen szó nélkül, puszta kézszorítással. És én mindig megbocsátok neki... Ha fáj valami, akkor csak az, hogy forgatás után nem ülhetek be vele semmilyen vendéglőbe. Olyankor nem lehet hosszasan elbeszélgetni vele. O nem iszik és nem dohányzik, s ha végeztünk a munkával, már megy is haza, mert álmos és fáradt, azt mondja. Szerintem imád aludni. — Önnek is „előjátszik" egy-egy jelenet előtt? — Én szívesen fogadom minden instrukcióját, mert értékes tanácsokat ad mindig. Ráadásul én, az iskolázatlan színész igazán sokat tanulhatok tó'le. A Magány az erdőszélen egyik jelenetében részegen botladozom Josef Kemr mellett. Jövünk haza este'a kocsmából, és illuminált állapotban beleesek egy gödörbe. Menzel pontosan megmagyarázta, hogy lépkedjek, hogyan tartsam a testemet, pedig soha az életben, egyetlenegyszer sem volt még becsípve. „Annyira dülöngélj csak, hogy közben el tudjad hitetni: egyensúlyban akarod tartani magad — mondta —, á részeg ember nem attól komikus, hogy csetlik-botlik és összeakad a lába, hanem mert tudja magáról, hogy nyomás alatt van és mindent megtesz, hogy egyenesen menjen." — Konfliktusuk volt már? — Soha. De volt egy sikertelen együttműködésünk. Menzel, talán hat évvel ezelőtt ajánlatot kapott Amerikában, hogy rendezzen ott egy filmet amerikai forgatókönyv alapján. Egy évtizedek óta kint élő cseh származású nő írta a könyvet, de Menzelnek nem tetszett, s akkor megkért, hogy utazzak el vele, és írjuk át az egészet. Hat hétig dolgoztunk a történeten, s ami mindkettőnket meglepett: a hölgy minden észrevételünket elfogadta és szó nélkül belement a változtatásokba. De nem így a Columbia Pictures! Ők egyáltalán nem örültek. Azt mondták, elrontottam a forgatókönyvet és a nagy amerikai kalandfilmbó'l kis európai művészfilmet csináltam. A forgatás ezek után természetesen dugába dőlt, a Los Angelesben töltött hat hét pedig mindkettőnk számára kellemetlen emlék maradt. — Kapcsolatuk, ettől függetlenül, mégsem változott. — Én nagyon kedvelem Menzelt, mert olyan ember, aki minden filmjével örömet tud adni. Sokan azt vetik a szemére, hogy akár a mesemondó, szebbnek, jobbnak látja a valóságot, mint amilyen. Nem igaz, nem hiszem, hogy szebbnek mutatja. Egyszerűen arról van szó, hogy ő a jót is észreveszi az emberekben és szereti, ha a néző úgy jön ki a moziból, mintha lelki tusfürdőt vett volna. Tehát kellemes közérzettel, „megtisztulva". Az én kis falum utolsó képsorát egyébként ó' maga akarta megváltoztatni. Nem tetszett neki, hogy a félnótás Otík újra felveszi a lépést Pávek úrral. Azt mondta: nem akar happy endet, jobb lesz az anélkül, ne karolja fel még egyszer ügyefogyott kísérőjét a jólelkű sofó'r. Kész, legyen már elege a fiúból. Hosszú rábeszélés után sikerült csak elhitetnem vele, hogy így, ezzel a jelenettel kell befejeznünk a filmet, és büszke is vagyok rá nagyon, hogy a végén hallgatott rám. — Máskor is megtörtént, hogy elbizonytalanodott? — Jirkában az az érdekes, hogy ő szeret filmet forgatni, de abban a percben, amikor megkapja a kész forgatókönyvet és elhatározza, hogy dolgozni kezd, betegnek érzi magát. Beteggé teszi ó't a gondolat, hogy mi lesz, ha netán elront valamit. Mert azt képzeli, a siker után óhatatlanul kudarc következik. Forgatás közben tehát mindig nyugtatni kell őt, hogy ne féljen, ne izguljon, ne idegeskedjen. Újra és újra el kell hitetni vele, hogy ő igenis jó rendező'. — Színészi tehetségét Chicagóban, életművét Los Angelesben és Párizsban díjazták. — Számomra az a fajta rendező', akinek a kézjegyét akkor is elismeri a néző, ha késve ül be a moziba. Akármelyik képsorátveszem is a filmjének, mindegyikből kiviláglik: ez csak az ő munkája lehet. Menzel stílusa egyéni és őszszetéveszthetetlen. Ami pedig a szerepléseit illeti, én úgy érzem, neki a színészi játék sokkal nagyobb élvezet mint a rendezés. Színpadon például artistákat megszégyenítő' teljesítményekre képes. Ha kint, az utcán látja ó't az ember, ahogy vánszorog, nem is akar hinni a szemének, mert például a Nőtlen urak panziójában cirkuszi mutatványokat végzett. Fiam rendezésében, az Elemi iskolában pár perces jelenete van csupán. Ő játssza a nőgyógyászt, egyetlen szó nélkül. Amikor felkértük a szerepre, nem azt kérdezte hogy mennyit kap'érte, hanem hogy hány évesek lesznek a páciensei. Tizenhét, mondtam. Erre ó': akkor megyek, érdekel a szerep, — Komor, zárkózott, vagy inkább nyitott, felszabadult embernek ismeri őt? — Menzelt én fiatal kora óta szomorúnak látom. Ő akkor is halk, befeléforduló, hajó napjai vannak, a tekintete pedig valahogy mindig meggyötört. — Legutóbbi közös munkájuk, Az én kis falum óta hét év telt el. Nem jött még el az ideje, hogy újabb forgatókönyvet adjon Menzelnek? — De igen, lassan el is készülök vele. A történetről egyenlőre csak annyit; a századfordulótól egészen a máig ível. SZABÓ G. LÁSZLÓ A

Magyar Környezetvédelmi Egyesület Kiskunhalason rendezte meg a földrajz, biológia, természetismeret tárgyakat magyar nyelven tanító pedagógusok szakmai-szaknyelvi továbbképző' nyári táborát, melyen Kárpátaljáról, Erdélyből, a Vajdaságból és a Felvidékről ötvenen vettek részt. A tapasztalatokról Csonka Lászlót, a nagytárkányi alapiskola biológia szakos pedagógusát kérdeztük. — A lehetőség, hogy találkozhattunk, rendkívül jó ötlet megvalósításának tekinthető. Teljes egyértelműséggel bebizonyosodott, mennyire szükségünk van az elméleti tudás felfrissítésére, a legújabb ismeretek elsajátítására, ugyanakkor a gyakorlati munka egyes mesterfogásainak átadására, a tapasztalatok kicserélésére is — hiszen nem szabad feledni, hogy öt országból jöttünk, ha egy nyelvet is beszéltünk. A házigazdák kitettek magukért, és csak sajnálhatjuk, hogy Szlovákiából az előzetes jelentkezések ellenére a tizenhat fő helyett csak hatan jelentünk meg. — Mi volt a tábor fő célja? —- A rendezők, úgy vélem, idejekorán felismerték, tudják, hogy a környezetvédelem elsősorban nevelési kérdés. A táborozás fó' célja az volt, hogy bennünket, pedagógusokat felrázzanak, ugyanis a természetvédelemre már 5-8 éves korban rá kell szoktatni a gyerekeket. Erre különben nemcsak a biológia-, kémia- és földrajzórákon, hanem még az anyanyelvi oktatás és más tantárgyak keretében is vannak lehetőségei a pedagógusoknak, de nemcsak nekik. Hogy ez a témakör milyen széles és mély összefüggésekben áll több társtudománnyal, az már a bevezető' előadásból is kitűnt, melyet dr. Harmati Béla evangélikus püspök, a Magyar Környezetvédelmi Egyesület elnöke Természet — humánum — vallás címen tartott meg. Érdekes volt dr. Bábosik Ist— Mindenekeló'tt arra, hogy szűkebb hazánk, a Bodrogköz éló'világával behatóan megismertessem a gyerekeket, ugyanakkor azokkal a káros tényezőkkel is, amelyek negatívan hatottak és hatnak a növényzetre, az egész életkörnyezetünkre, ránk emberekre is. —Nem válik ez majd szélmalomharccá? — Remélem, hogy nem. Nekünk, PEDAGÓGUSOK ÉS A KÖRNYEZETVÉDELEM vánnak, az ELTE tanszékvezető tar nárának előadása arról, hogy a környezeti kultúra kialakításában az értelemnek és az esztétikumnak milyen jelentó'sége van, hogyan hatnak ezek a nevelési folyamatokban a személyiség formálására. De említhetném dr. Gáti Tibor címzetes egyetemi tanár fejtegetését is, aki érdekfeszítő módon és tanulságosan magyarázta, hogy mitől élő az élő — és hát így vehetném sorba kivétel nélkül valamennyi előadást, melyek hatása alól nem tudok és nem is akarok szabadulni. — Ha jól sejtem, ennek lesz gyakorlati eredménye is... — Feltétlenül. Én eddig iskolánkban csillagászati szakkört vezettem és a diákok futballcsapatának támogatását tartottam szívügyemnek, de most szilárd elhatározásom,, hogy környezetvédelmi szakcsoportokat is alakítok. — Mire kíván ezen belül összpontosítani? pedagógusoknak, kötelességünk fölnyitni a gyermekek szemét. Akár katartikus élményt adóan is, de rá kell döbbentenünk őket, hogy milyen valós környezetben élnek, milyen következményei vannak annak, amit mi és eló'deink az iparban, de ugyanúgy a mezőgazdaságban is könnyelműségből, nemtörődömségből elkövettünk. A helyzet ma még nem visszafordíthatatlan, ezért kell cselekednünk. Vanczák István bodrogszerdahelyi kollégámmal — aki szintén részt vett ezen a nyári továbbképzésen — úgy döntöttünk, hogy a magyarországi előadók közül néhányat a Bodrogközbe is meghívunk, mert úgy érezzük nagy szükség van ezekre a gazdag tudásanyagra épülő, cselekvésre ösztönző előadásokra. És hát a folytatást is várjuk! A jövő nyáron újra hasznos lenne találkozni a kollégákkal, akár Magyarországon, vagy máshol. SZASZÁK GYÖRGY RÉGI ZENE, JÓ ZENE Nyugodt szívvel állíthatom: a somorjai Régi Zenei Napok ebben az évben is színvonalas rendezvény volt. Sőt ha a korábbi évek hasonló fesztiváljainak színvonalát nézzük, ez a mostani — programját és mesterkurzusait tekintve — sokkal jobban sikerült, mint az előbbi kettő. A Régi Zenei Napokon első alkalommal osztrák és magyarországi, második alkalommal pedig francia művészek is felléptek. Idén, augusztus 8-a és 16-a között külföldró'l csupán magyarországi vendégművészeket hallhattunk és láthattunk Somorján. A nyitóhangversenyt a Gaudium zenészei tartották: reneszánsz és barokk szerzők műveiből adtak remek ízelítőt. A gondosan és hibátlanul elsajátított alkotások kellemes szórakozást jelentettek a nézők számára. Csiba Júlia orgonamuzsikája és Németh Imre éneke a katolikus templomban nemcsak az interpretálás magas művészi fokának köszönhetően marad emlékezetes, hanem a műsorszámok megválasztása által is. Az esti hangversenyt az Istropolitana tette emlékezetessé Ewald Dane/ vezetésével, valamint Peter és Robert Maceček hangszeres játékával. Czidra László és Kamila Zajíčková református templomi hangversenye, amelyen a korai és késői barokk zene gyöngyszemeit hallhatta a közönség, ugyanolyan nagy tapsot kapott, mint Nagy Óttó, Csiba Péter és Juraj Struhárik muzsikája. Telemann, Muffat, Vivaldi, Pergolesi és Geminiani műveit Peter Zajíček vezetésével a Musica Aeterna szólaltatta meg a helybeli zeneiskolában. Két évvel ezelőtt eredeti hangszereken kezdett el játszani az együttes, s ezt most az előadás stílusán is érezni lehetett. Kamila Zajíčková tolmácsolásában Pergolesi Orfeo című kantátájával ismerkedhetett meg a közönség, s a tapsból ítélve „értő fülekre" talált a mű. A Camerata Basso Generáli Marta Beňačková operaénekesnó'vel az élen, valamint Izsák Judit, Csiba Péter, Miloš Valent, Peter Krivda és Jozef Struhárik közreműködésével jórészt ismeretlen szerzó'k (Purcell, Morley, Dowland, Leoni) műveit szólaltatta meg, és a hatás ott, az evangélikus templomban sem maradt el. Jól sikerült a rendezvény záróhangversenye is, amelyen a Prágai Madrigalisták Pavel Baxa vezetésével Michna, Capricornus és F. I. Tomá alkotásait szólaltatták meg. A koncertek és mesterkurzusok mellett, amelyeket neves hazai és magyarországi művészek vezettek, reneszánszkori lakodalomba is „beleshettek" az érdekló'dó'k, s aki kedvet kapott, Corvin Mátyás'udvarának táncait is elsajátíthatta. JÁN ALBRECHT „Nagyon jó követője Hrabalnak..." (Miloš Fikejz felvétele)