Új Szó, 1992. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-01 / 206. szám, kedd

PUBLICISZTIKA IÚJSZÓÄ A FÉLREÁLLÍTOTT NAIVAK - VISSZATÉRÉSE INSIT MŰVÉSZET A SZLOVÁK NEMZETI GALÉRIÁBAN Visszatérés az insit művészethez a címe annak a kiállításnak, amely szepteríiber 13-áig látható a pozsonyi Szlovák Nemzeti Galériában, s amely megítélésem szerint az utóbbi hónapok legnagyobb közönségsikert elérő bemutatójaként zár majd. Lehet, hogy a választott kiállításcím az insit-művészet- kifejezés idegen hangzása miatt kissé elidegenítő, viszont maga a tárlattá rendezett anyag vonzó és közönségcsalogató. Ebben, valószínű; látatlanban is egyetértenek velem a képzőművészet iránt érdeklődők, ha felfedem, hogy az insit művészet megnevezés nem más, mint a köztudatban ismertebb naiv művészet kifejezés - 1966-ban Pozsonyban a naiv művészetről rendezett első nemzetközi szimpóziumon, Štefan Tkáč javaslatára elfogadott - szinonimája. Mire utal a visszatérés szó a kiállítás címében? Arra az, első izben 1966-ban rendezett, hagyományt teremtő nemzetközi képzőművészeti bemutatóra, melyet 1969-ben, majd 1972-ben újabbak követtek, s amely insit művészeti triennále néven került be az európai művészeti köztudatba. 1966-ban, az első triennáléval egy időben tartották a naiv művészet problémájával foglalkozó, a maga nemében első nemzetközi szimpóziumot, amelynek eredményeit a résztvevők az első ilyen jellegű, tnsita címmel félévenként megjelentetett kiadványban adták közre. Első alkalommal rendezték meg 1972ben, a harmadik triennále kísérő rendezvényeként a naiv (insit) művészettel foglalkozó filmek versenyét (fesztiválját). A hagyomány azonban a harmadik triennáléval, egy felülről érkezett rendelkezéssel megszakadt. Naiv vagyis insit művészet - rögtön az elején tisztáznunk kell, nem amatőr művészetről van szó, nem amatör művészi megnyilvánulásról. Egy olyan műfajról (stílusról), amelynek lényege, hogy nem stilizál, vagyis nem értékeli át a képzőművészeti eszközöket. Ez pedig adódik abból, hogy ez a fajta képzőművészeti megnyilvánulás nem célzatos, hiszen abban a pillanatban, amikor azzá válna, amikor az alkotó bizonyos tudatos eszközökkel irányítja a képalkotás és -szerkésztés folyamatát, az eredmény már nem a naiv művészi alkotások sorába tartozik. A naiv művészetet úgy kell értékelni, hogy egyfajta, a primitivizmushoz, az ösztönművészethez közelítő irányként jött létre, alakult az akadémiai festészet ellenpontjaként. Azzal szemben ugyanis ezt az irányt a kifejezésben a közvetlenség, az izgalmasság, a spontaneitás (vagy ösztönösség)'és a tiszta belső érzelmek vizuális megnyilvánulása jellemzi. Egyetlen tényt, érdekességet hoznék fel csupán annak bizonyítására, hogy a naiv művészet nem azonosítható az amatőr művészettel. 1966ban az első insit művészeti triennálén, amelyen 21 ország 197 képzőművésze 600 alkotással mutatkozott be, a több neves kiállító művész között szerepelt Csontváry Kosztka Tivadar is. Véle kapcsolatban pedig aligha lehetne amatőrségről szólni. Az tehát tisztázott és általánosan elfogadott tény, hogy a naiv művészeti alkotásokat nem lehet amatőrséggel megbélyegezni. Kérdés azonban, hogy mondanivalóját és képiségét tekintve más, ma élő irányzatok mellett milyen mértékben lehet modernnek, a jelenhez szólóriák minősíteni. Látszatra (anakronisztikussága, népies jellege, a primitív formákból építkező szimbolikája miatt) idejétmúltnak, az újszerű, a bravúros, néha szélsőséges, öszszetett formák, az új vizualitás mellett konzervatív- -; nak tűnhet. A művészi megnyilvánulást tekintve azonban ugyanarról a tőről fakad, mint a posztmodern művészet - hangsúlyozta Eva Trojanová művészettörténész, a nemzeti galéria igazgatója. Mindkét irányzat a személyiség autonómiáját, a műalkotás személyességét, a személyiség önkifejezését mindenek fölöttinek tartja. A személyes identitást a posztmodern és a naiv művészek is a tudat alatti lelki folyamatok felszínre hozásával és vizuális megjelenítésével formálják meg. Ezért is van létjogosultsága e mostani bemutatónak, amellyel kapcsolatban a triennále hagyomá1992. SZEPTEMBER 1. nyának jelentőségét kell hangsúlyozni; Eva Trojanová is erre hívta fel a figyelmet a megnyitó előtt tartott sajtótájékozatón. Mégpedig a nemzetközi képzőművészeti aktivitást kell kiemelni, amely Európából Pozsony és Pozsonyból Európa felé irányult. Az intézmény igazgatójának szavai szerint a hatvanas évek bizonyos fokú politikai fellazulása nemcsak a művészi nyitást segítette elő, a képzőművészetben a formai újra, a modernre való szabadabb reagálást, a szocialista realizmustól való jelentősebb elrugaszkodást tette lehetővé, hanem a nemzetközi jelenlétet is. Épp a triennálénak, a naiv művészetnek volt köszönhető, hogy annak idején a szlovákiai képzőművészet bekerülhetett az európai kontextusba. Nem tisztázott, hogy a harmadik triennálét követően, felülről érkezett rendelkezéssel miért szakították meg a hagyományt, de némi gyanúval élve, hazai (akkor szocialista) viszonylatban magyarázható ez a műfaj kifejezésformájának azzal a jellegével is, hogy nem célzatos. A naiv festők képi világukkal erős szálakkal kötődnek a gyermekkorból származó élményekhez - a valóságot mint a személyiség által átélt, bensővé tett folyamatok összességét értékelik. A személyiséget kifejező művészi valóságuk viszont egyáltalán nem rímelt, egyezett a szocialista realista képzőművészet eszmei-esztétikai ideáljaival. Idegennek tetszhetett tehát a műfaj, mert nem szolgálta ki az ideológiai elvárásokat. ' E mostani bemutatón, amelyet egyfelől a triennále szellemi atyja ós a naiv művészeti élet szervezője, Štefan Tkáč tiszteletére, másfelől az utolsó, 1972-ben rendezett triennále huszadik évfordulójára rendeztek, negyvennyolc alkotó közel háromszáz munkája látható. Köztük hazaiak és külföldiek (brazilok, franciák, belgák, lengyelek) egyaránt. Ezek az alkotások arra figyelmeztetnek, hogy érdemes lenne visszatérni az insit művészethez, nemcsak ezzel a kiállítással, hanem a megszakadt hagyomány, a triennále felújításával is. A Szlovák Nemzeti Galéria az első lépést megtette. TALLÓSI BÉLA Waldomiro de Deuus: Hintázok (Brazília) (Anna Mičúchová reprodukciói) MOLDOVA ^MMi GYÖRGY félelem. Martin beleolvasott a versekbe: - „De meddig? Keddig? Mikor ma hétfő és szerdán már késő!... Azután töredezik, mint Fiatal lánchegység, miből Az idő röghegységet rágott..." - Martin becsapta a kéziratot. - Nem érzed, öregem, hogy „eskedsz"?! - Az mit jelent? < - Eredeti eskedsz, népi eskedsz, játszod a forradalmárt, a prófétát. - Úgy gondolod, hogy nem érdemes csinálnom az egészet? - Meg kell mondanom, hogy eleinte többet éreztem benned, mint amennyit ezek az írások teljesítenek. De ne hallgass rám, mert én egészen biztos, hogy elfogult vagyok veled szemben. Egy alapvető felfogásbeli különbség van köztünk. Én polgárnak érzem magam, örököltem a klaszszikus citoyen-hagyományokat. - Ez a szó mit jelent? - A szellemi értelemben vett polgárt. Borsos felirta, Martin szelíd gúnnyal nézett rá: - Gyűjtőd az idegen szavakat? Sajnos, ebben sem vagy eredeti. Gorkijnál szerepel egy öreg csavargó, aki varázserőt tulajdonít nekik. Azt hiszi, ha össze tud állítani egy kiáltványt idegen szavakból, akkor összeomlik az egész régi világ. De térjünk vissza az alapállásunkra. Én polgárnak érzem magam, ha elégedetlen vagyok azzal a szabadságfokozattal, mely a magánéletemben kijut nekem, akkor megpróbálok szabadon gondolkodni és beszélni, hogy javítsak a helyzetemen. Ezzel áll szemben az erőszakkultusz - mindenkit ellenségnek tekintünk, csak az erőszak segítségével teremthetjük meg a magunk helyét a nap alatt, ez a módszer pedig óhatatlanul fenntartja a szabadság sérelmeit. Javíts ki, ha tévedek, de úgy gondolom, benned is valami hasonló fortyog. Martin megitta kávéja kihűlt maradékát, mikor letette a csészét, jóindulatúan csippentett a szemével: - Nem akarlak nevelni téged, pláne meggyőzni, tudom, hogy minden költő egy király, és hogy jövök én ahhoz, hogy egy királlyal vitatkozzak?! Csak azt szeretném, ha legalább annyira megértenénk egymást, hogy tovább tudjunk próbálkozni a közös munkával. Borsos sértődötten kérdezett vissza: - Miért fontos ez? - Itt kölcsönös érdekek alakultak ki: neked szükséged van a „Jelzőtúz"-re, mert ez az egyetlen esélyed, hogy valahol megjelenhess, és nekünk is szükségünk van rád, mert olyan jelentést hozol a mélyből, melyhez mi, helyzetünknél fogva nem juthatunk hozzá. Adjunk egymásnak még egy esélyt. Ne verseket fabrikálj, mert ez egyelőre nem megy neked, írd le az életed valamelyik szakaszát, eseményeit, vagy még inkább: próbálkozz meg a riporttal. Rajzold meg a munkahelyedet, a környezetedet, ez technikailag sokkal könnyebb feladat, mert nem kíván semmiféle áttételt. Ha ez sem áikerül, megígérem, hogy nem erőszakoskodom tovább. Borsos úgy találta, hogy egész kapcsolatuk során mindig őrá hárult minden munka és a felelősség egész terhe, Martin semmi mást nem tett, mint hogy nemet mondott. Csak nehezen fogta vissza indulatait, de felmérte, ha kimondja, amit gondol, az okvetlenül szakításhoz vezetne, bólintott: - Rendben van, majd megpróbálom. - Adok neked egy-egy példányt az első három számunkból, találsz bennük néhány példát, melyekből kiindulhatsz. Borsos átvette a füzeteket, és felállt a székéről: - Nekem is volna egy kérésem, szeretném, ha visszaadnád a verseimet. - Tudod mit? Nem adom. Itt tartom zálogban, mert te most úgy megsértődtél, hogy elmégy, és soha többé nem jelentkezel. - De nekem most kellenének ezek a kéziratok. Szeretnék együtt látni mindent, amit eddig írtam, és nincs másik példányom. Martin fölkapta a fejét: - Hogy lehet az? Hová lett a többi? Borsos előzetes elhatározásához híven nem akart beszámolni a betörésről és a rendőrségi kihallgatásról, kitérőleg válaszolt: - Leküldtem vidékre egy régi szerelmemnek. - Megbízható az illető? - Igen, de tőle most nem tudom visszakapni. - Csak vicceltem ezzel a zálogosdival, bármikor visszakaphatod a verseidet, ha szükséged van rájuk. Szerintem egyébként jobb helyen vannak itt, mint nálad a munkásszálláson. Itt védve vagy a lebukástól. - Ha esetleg mégis lebuknánk, mire Ítélhetnek téged vagy engem? Mi jár izgatásért vagy összeesküvésért? Martin nevetett: - Ebben az országban legalább 5 éve nem ítéltek el senkit összeesküvésért vagy izgatásért. - De téged is letartóztattak. - Az igaz, de úgy jöttem ki, hogy én szabtam meg a feltételeket. - És akkor miért követnek téged a rendőrök? Olyan nyíltan, hogy mindenkinek feltűnik? - Mit gondolsz, ha akarnák, nem tudnák álcázni magukat? Nem olyan hülyegyerekek ők. Azért alkalmazzák ezt az úgynevezett nyílt követési módszert, mert már beérik azzal, hogy megpróbáljanak elriasztani engem a munkámtól, összevissza kapkodnak a főnökeik, és a nyomozó is bizonytalanná válik, ha nem kap pontos és egyértelmű paráncsokat. De hogy jutott ez az eszedbe, történt valami veled? Megkeresett a rendőrség? - Nem, csak úgy gondolkoztam róla. (folytatjuk) GYERMEKSZÍNJÁTSZÓK • TÁBORBAN Élményidézések ideje is a tanévkezdés. Mesélnek egymásnak a gyerekek, ki hol volt a nyáron. A dunaszerdahelyi Mókázok, a nagymegyeri Csigabiga és a somorjai Napsugár színjátszócsoport tagjai bizonyára nem hagyják ki beszámolóikból a magyarországi Novákpusztát, ahol augusztusban a Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület jóvoltából egy hetet tölthettek gyermekszínjátszó-táborban, az óvári Tökmag együttes tagjaival. A történet valamikor kora tavaszszal kezdődött, a dunaszerdahelyi járási versenyen, melyen vendégszereplőként Tökmagék is részt vettek, vezetőjük pedig a zsűriben dolgozott. Ugyancsak jelen volt az említett egyesület titkára. Látván a három csallóközi csoport műsorát, nyomban meghívták mindegyiküket Mosonmagyaróvárra, M

OSQDL megye gyermekszínjátszóinak májusi találkozójára. A sikeres vendégszereplés után az újabb meghívás már táborba szólt, Novákpusztára, az ottani szép kastély parkjának hatalmas fái alá, ahol délelőtti foglalkozások keretében lehetett színházat játszani, ellesni a bábozás titkait, a délutáni, esti órákban táncházban, diszkóban táncolni stb. Egyvalami hiányzott csupán, a víz, pedig volt bőven, a pár lépésre folyó MosoniDunában, csakhogy beteg volt, épp azon a szakaszon, fürödni benne nem lehetett. Jó volt, csak rövid volt, mondták a gyerekek az utolsó napon. És, egy jelképes összeget leszámítva, a zsebpénzen kívül még pénzbe sem került, a költségeket a vendéglátók állták. E táborozás is - a régiók alakulgató együttműködésében - újabb követendő példa, azt hiszem, (b.k.m.) Lucien Vieittard: Tulle-i folyópart (Franciaország)