Új Szó, 1992. augusztus (45. évfolyam, 180-205. szám)

1992-08-05 / 183. szám, szerda

KULTURA . ÚJ SZÓ A 1992. AUGUSZTUS 5. NEM ELEG SZÉP? Amikor Faye Dunaway belépett a stúdióba, hogy az Amikor az éjszaka jön című filmben eljátsszon egy epizódszerepet, a rendező, a régi hollywoodi iskola mestere, Otto Preminger ránézett és felkiáltott: „Kisasszony,' ön nem elég szép> ahhoz, hogy sztár legyen". A kísérletező ember hírében álló Warren Beatty volt az, aki maga mellé szerződtette a nagy vihart kavart Bonnie és Clyde női főszerepére. Az alkalmi munkából alkalmi kapcsolat, majd nagy szerelem, hosszas együttélés lett, s mire a film a moziba került, a színésznő nevét az összes pletykalap közölte. Szerencsére a Bonnie és Clyde hatalmas siker lett, Faye Dunawayt a szakma és a publikum egyszerre ismerte el, ráadásul Oscar-díjra is jelölték. Erre akkor kínálkozott újabb alkalom, amikor Roman Polanski krimije, a Kínai negyed a mozikba került, de csak két évvel később vált valósággá, amikor a Hálózat főszerepéért végre meg is kapta a legjelesebb filmes kitüntetést. Személyes véleménye szerint csak azután lett igazán népszerű, miután eljátszotta a kegyetlen Miladyt a Dumas-féle Három testőr amerikai filmváltozatában. A látszólag hideg, titokzatos Faye egyaránt alkalmas számító kalandornő, üzletasszony vagy csapongó, zabolázatlan feleség szerepének alakítására, mint arról nagyszámú filmje is tanúskodik. Az Oklahoma aranya, A keselyű három napja, A kis nagyember, A bajnok nálunk is megszerettette azt a színésznőt, aki karrierjével bizonyította, hogy a szépség nem minden.. ALTERNATÍV PEDAGÓGIAI MÓDSZEREKRŐL PEDAGÓGUSOK NYÁRI EGYETEME DEÁKIBAN Idén nem panaszkodhatnak a pedagógusok, továbbképzésükről bő választékkal gondoskodnak határon innen és főleg túl. Magyarországon javában zajlanak az immár sokéves hagyományokra visszatekintő szabadegyetemek, részt vesznek rajtuk a határon túli magyarok, tehát innen Dél-Szlovákiából is. Hagyományt szeretne teremteni a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének rendezésében zajló nyári egyetem is, amelynek utolsó szakasza javában folyik még a Halotti Beszéd felbukkanásának helyén, Deákiban. Az úttörő kezdeményezés nagy visszhangra talált, olyanynyira, hogy a hathetes továbbképzés negyedik hetében, az alsó tagozatos pedagógusok részéről akkora volt az érdeklődés, hogy csak nagyobb erőfeszítéssel sikerült őket elhelyezni. Akikkel beszélgettem, elismerően szóltak az előadások színvonaláról, arról a változatos ismeretanyagról, amelynek elsajátítására itt módjuk nyílt. A szakmai szövetség elnöke, Pukkai László másféle bonyodalmakról is beszámolt: — Első ilyen rendezvényünk, a hibákból tanulni tudunk, végül is tapasztalatokat szerzünk. Kellemetlen epizódokkal kezdődött az első hét, a magyar szakos pedagógusok képzése. Húsz erdélyi magyar szakost vártunk, cserébe innen ment húsz kolléga oda. Vendégeink nem érkeztek meg, úgyhogy az első héten hét-nyolc ember ült az előadásokon, pedig voltak elutasított jelentkezők, akiket már késő volt értesíteni. A második héten a matematikusok telt házat vittek. Újdonságnak számított, hogy a hazai magyar tudományosság képviselőit kértük föl az előadások megtartására, s nagyszerű szakembereink vannak, mert remek munkát végeztek. Egyfajta együttműködés jött így létre a Csemadok között és közöttünk, mivel tudósaink a Csehszlovákiai Magyar Tudományos Társaság tagjai. Ök adtak elő tehát a fizikusoknak, kémikusoknak, történészeinknek, akik kevesen vannak, hiszen képzésük évekig elmaradt. Módszertani előadókat Magyarországról kértünk. A Győri Gyakorlóiskola NYIK-es (nyelvi-irodalmi-kommunikációs) programjának gyakorlati módszertanát ismerteti Biczó Ernöné, majd Lovász Gabriella intenzív módszerét mutatja be az előadó. A Szencen tanító Hokša Imrénétől azt kérdezem, mit nyújtottak neki az előadások? — Harmincharmadik éve tanítok elsősöket, eddig három módszerrel találkoztam. Egy évtizede a Romankovics-módszerrel tanítok. Úgy érzem, ez ad a legtöbbet a gyerekeknek, zömük ügyesen, gyorsan tanul vele írni, olvasni. Jók az alternatív módszerek, ha fiatalabb lennék, biztosan belevágnék, megtanulnám és csinálnám. Szimpatikus nekem a Tolnai-módszer, átgondolt, elemeiben jól felépített tanítási program. Amit itt hallok, abból szeptembertől belelopok ezt-azt a munkámba. Andruskó Andrea egészen fiatal a pályán. Elhivatottságból választotta a pedagógusi pályát. Egy éve tanít Szímőn. Az iskolában szeptembertől indítják be a Tolnai-módszert. Andrea egyelőre néhánynapos továbbképzéseken vett részt a módszerből, amellyel szívesen tanítana, mert, mint mondja, tetszik a programozás, a hangösszevonás, a programfal, a mozgás, az éneklés. —• Felszabadultabb a tanítási mód, a mai nagyobb mozgásigényű gyerekeknek kimondottan megfelel. Amit viszont döbbenten tapasztalok, gyermekeink nem tudnak énekelni és rossz vagy fejletlen a ritmusérzékük is. Ehhez a fejlesztéshez is nagyon alkalmas a Tolnai-módszer. — Vajon N y it rán hogyan készítik föl a leendő pedagógust az alternatív módszerekből? — kérdezem Andreától, — Úgy érzem, többet kellett volna velük foglalkozni. Igazából csak szóba kerültek, részletesebben aztán egy továbbképzésen találkoztam velük. Általában Nyitrán hiányzott a gyakorlat. Kevésnek tűnt az órahallgatás, nem is beszélve a gyakorlóórákról. Úgyhogy amikor tanítani kezdtem, az első hónapokat nagyon fárasztónak éreztem. Sok időt elvisz a fölkészülés. Még nagyobb koncentrációra van szükségem, mint majd rutinosabb koromban. A sikerélmények azonban mindig túlsegítenek a döccenőkön. Sokat kell még tanulnom, ezen a tanfolyamon is azt látom, mennyi jó dolgot lehet a gyerekekkel csinálni. Úgy érzem, többet kell majd nekik adnom. — Mi az, amivel az oktatói-nevelői folyamatot sietve meg kéne támogatni? — Jó tankönyvek kellenek. Igenis számít az, miből tanul a gyerek, legyen az a könyv szép és érdekes, kösse le a figyelmét. A honismeretet például a magam feje után tanítom, a könyv ugyanis elavult. Aztán több segédeszközre volna szükség, szemléltető eszközökre, képekre. Sok időt fölemészt a táblára rajzolgatás, írás. Könyvekről esik sző, Pukkai László elmondja, hogy sikerült megszerveznie: minden iskola kap egyegy magyarországi könyvet minden tantárgyból. Még csak terv, de valóság lehet: a celdömölki Apáczai Kiadó csodálatos kiállítású könyveit szeretnék elterjeszteni idehaza is. Folytatódnak az előadások, a Győr-Sopron-Moson megyei Pedagógiai Központ irányításával bemutatásra kerül minden alternatív módszer. Az utolsó hét már az óvónőké. Belőlük is sokat várnak ide, Deákiba. Tanulságos az első nyári egyetem. Elképzelhető, hogy jövőre némiképp módosítanak a szervezésen. Vagy egyszerre tartják meg Deákiban a különféle szakosok találkozóját, vagy a szövetség tizenhárom járási szervezete kapja meg egy-egy szakterületen a továbbképzés rendezési jogát. A szövetség adná az előadókat és állná a költségeket, a többi a helyi pedagógustársaságok dolga lesz. A szeptemberi nyitrai pedagógustalálkozón szeretnék megszervezni az egyes tantárgyak országos szekcióit, ők lennének illetékesek a későbbiekben. A szövetség kapcsolatai mára jól kiépültek, s helyt kell adni az alulról jövő kezdeményezéseknek. Végleges döntést az októberi országos képviselőtestületi ülés hoz majd a jövő évi nyári egyetemről. BROGYÁNYI JUDIT A FELEMÁSSÁG SS ESZTETEKAI ERTEK? Egy-egy csoportos képzőművészeti kiállításon egymás mellé kerülnek olyan képek, szobrok, amelyek közül némelyek teljesen marginálissá válhatnak. Történik mindez azért, mert más műtárgyak alkotói a műveikben megjelenő teremtő szenvedéllyel kioltják kollégáik vagy kevesebb teremtőerővel, vagy kevesebb szenvedéllyel készült, esetleg mindkettőnek híján lévő alkotásaik gyengécske lángját. Ez nem az előbbiek, hanem annak a bizonyos kiállításnak — pontosabban — készítőinek a hibája. Hommáge á Szabó Gyula — e címmel jelölték a losonci Nógrádi Galériában nemrég befejeződött tárlatot, amely a kiváló festőművész kétségtelenül meglévő szellemi hatását lett volna hivatott műalkotásokon keresztül bemutatni. A kiállítás előkészítői — Kubičkóné Kucsera Klára és Szabó-Haítenberger Kinga — a katalógusban nem tesznek említést arról, mennyire válogattak a beérkezett képek, plasztikák közül. Ha a beszerzett információk nem tévesek, akkor .gyakorlatilag minden beküldött műtárgy a nagyközönség elé került. Ez nem lenne baj, ha némely esetben egy-egy festmény vagy grafika nem lenne méltatlan ahhoz, amit maga a tárlat létrejötte gondolatiságával vitathatatlanul képvisel. Egyrészt Szabó Gyula művészi nagyságát, másrészt az ő szellemi és alkotói vonzásában dolgozó, szuverén művészi egyéniségek teremtette értékeket. Bizonyos mértékig tekinthető ez a kiállítás a Csehszlovákiai Magyar Képzőművészek Társaságának Szabó Gyula születése 85. évfordulója tiszteletére rendezett alkalmi kiállításának is. Sajnos, ez az „alkalmi" jelleg is erősíti a felemásságot, amely bizonyos mértékig protokolárissá tette az egymás mellé került műalkotásokat. Ennek nyomán aligha lehet szó másról, minthogy vannak, akik mindennapi szellemi küzdelmeikben öntudatlanul is sajátjuknak, magánkozmoszuk erjesztőjének tekintik a Szabó Gyula képviselte művészeteszményt. Eszményt, mivel nem beszélhetünk közvetlen hatásról, s a legkevésbé sem tanítványi szolgalelkűségről és epigonizmusról. Igazi értékeket ezen a kiállításon is azoktól a művészektől láthatunk, akik minden megnyilvánulásukkal a szellem és az erkölcs abszolútumát követik. Egy-egy ilyen közös tárlat könyörtelen, így akarva-akaratlanul értékrendet mutat. Bartusz György egyetlen temperájának feszítettsége és a leegyszerűsített formák határolta térbe szorított küzdő emberaBartusz György: Hommage á Szabó Gyula (tempera), 1992. (Könözsi István reprodukciója) lakja legalább annyira felkavarja a nézőt, mint Duncsák Attila három festménye. Az elsőként kiemelt két művész alkotásai is igazolják: nem a cím, nem is a Szabó Gyulára való konkrét utalgatás, hanem a mű jelöli alkotója szándékát. Leszámítva Jaroslav Kubíčka — a szoborportré eleve sajátos műfajában alkotott — Szabó Gyula portréját, a szobrászok „rugaszkodtak" el leginkább a némely művészek esetében eléggé direkt képzettársításokat felszínre hozó vezérgondolattól. Nagy János Népballadák című fareliéfjei, vagy az oly sokszor megcsodált Gilgames-sorozata, Lipcsei György robosztus szobrai, Mag Gyula imaginárius szülőföld-szobra és a Szabó Gyula nemzedéktársának tekinthető, 1990-ben elhunyt Löffler Béla kisplasztikái mind-mind megerősítették: nem a demonstrált kötődés, nem is Szabó Gyula életművét idézőjelek közé szorító ötlet, hanem a szuverén alkotói gondolat és a művész teremtőereje az, ami kötődést jelent. Olyannyira így van ez, hogy az ott kiállító grafikusok közül Lőrincz Zsuzsa, Štefunkóné Szabó Erzsébet és a nagyon fiatal főiskolás, Szabó Ottó kiérlelt munkákkal vállalták Szabó Gyula életművét és alkotói erkölcsét. Minden kétséget kizáróan a Hommage á Szabó Gyula kiállítás felemásságának az oka bizonyos mértékig a kiállítást rendező Nógrádi Galéria szándékának a körülhatárolatlansága volt, s kevésbé kellett volna a rendezőknek protokoláris szempontokat figyelembe venni. DUSZA ISTVÁN LAPSZÉLEN MEGLENNÉNK EGYMÁSSAL... Állíthatnak bármit némely politikusok, gyárthatják uszító, rágalmazó, hazug cikkek sorozatát némely újságírók, egészében véve egész jól megvagyunk egymással itt lent, délen, magyarok és szlovákok. Persze, azért nem teljesen hatástalan az említett urak ténykedése. Száz ember között mindig akad néhány, aki nemcsak hogy elhiszi a hazugságot, hanem még hozzá is költ a soha meg nem történt eseményhez, s adja mindjárt tovább. Szétpukkanna, ha nem mesélhetné el. Miközben olyan fekete-fehér következtetésekre jut, hogy például: én vagyok az ártatlan, a másik a gonosz. És úgy is kezd viselkedni. A másikkal szemben. Hogy bele kellene kicsit lapozni a történelembe, vagy utánanézni tényeknek, az természetesen eszébe sem jut. Nos, a között a néhány ember között, a százból, akadnak lányok, asszonyok is, akikről, mint általában a nőkről, azt gondolnánk, ugye, hogy nemük sajátosságaiból, alkati adottságaiból, alapvető funkcióikból adódóan toleránsabbak, megértőbbek, egyértelműen békepártiak, mégha az ő soraikból is található a történelemben számos ellenpélda, híres-hírhedt kivétel. És idegen tőlük, ami, illetve aki hazug. Nem. Még olyan finom, úri helyen sem, amilyen egy gyógyfürdő. Idősebb falusi magyar asszony mesélte a minap, hazatérvén az egyik ilyen fürdőből, jól megvolt szlovák szobatársnőjével, aki valahonnan- északról érkezett, sétáltak is együtt stb., ugyanakkor egy másiktól megkapta: hogy mer Szlovákiában Új Szót olvasni, vagyis magyarul olvasni?; miért nem költözik át Magyarországra? Meg ilyesmi. Ismerős szövegek. Kapott még egy-két hasonló pofont az egy hónap alatt. Nővértől is. Persze, az asszony sem hagyta magát, sőt, magyar nemzetiségű barátnőin kívül szlovák asszonyok is mellé álltak, mondván például: ő tud magyarul is, szlovákul is olvasni, mi meg csak szlovákul. Azonban mégsem ezek a konfliktusok voltak .a jellemzők, csak fájt egy kicsit a falusi magyar asszonynak, meg fél egy kicsit — már. Amiként féltek azok a szlovák kombájnosok, akiket nemrégiben Árvából küldtek „le" gépéikkel — segíteni az egyik dél-szlovákiai szövetkezetnek a gabona betakarításában. Amikor megérkeztek a magyarlakta faluba, későesti órába hajlott az idő. A szövetkezetben már nem találtak senkit. Mindenesetre, a hosszú út után jólesett volna egy-két korsó sör, a kocsma felé vettél^ hát az irányt. Közben azonban tanakodtak, merjenek-e bemenni. Ugyanis azt mondták nekik otthon, délen a magyarok verik a szlovákokat, kínozzák őket, elzavarják a nyilvános helyekről. Végül rábeszélték egyik társukat, aki korábban volt már vendégkombájnos a helyi szövetkezetben, nézzen körül a kocsmában, mi a helyzet. Hogy rövid legyek: semmilyen olyan helyzetet nem tapasztalt a felderítő, amilyet otthon lefestettek előttük. Nyugodtan megihatták sörüket. Sőt, mivel éjszaka elkezdett szakadni az eső, és reggelre nyilvánvalóvá vált, hogy legalább két napig nem hajthatnak a földekre, fölajánlotta nekik a szövetkezet, maradjanak, szívesen látják őket, vagy ha úgy gondolják: „itt egy kocsi, töltsék otthon azt a két napot, aztán visszatérhetnek". Az utóbbit választották, és, elmúlván a két nap, visszatértek. Ha némely politikusok és újságírók nem hordtak volna és nem hordanának még mindig össze hetethavat, ha a nem létező ellenség helyett létező barátban gondolkodnának végre, akkor most biztos lehetnék abban akár, hogy a magyar kombájnosok szintén békésen fogyaszthatják el sörüket a szlovák vagy cseh tájakon, és ugyanúgy térnek haza, szülőföldjükre, ahogy elmentek. (bodnár)