Új Szó, 1992. augusztus (45. évfolyam, 180-205. szám)

1992-08-27 / 202. szám, csütörtök

HAZAI KÖRKÉP ELESZTGETIK AZ ÓRIÁST... KÉT KÉZZEL A HALÁLIG 1992. AUGUSZTUS 27. AUGUSZTUSTÓL INGYEN ÖNTÖZZENEK! A szaharai tikkasztó hőség, a hosszan tartó szárazság alaposan megviseli a mezei növénykultúrákat, kihat fejlődésükre, terméshozamuk alakulására. A határ képe Szlová­' kia-szerte tükrözi a siralmas állapo­tokat. A tarlóhántó erőgépek óriási porfelhőbe burkolózva végzik mun­kájukat. Néhol a cukorrépa levelei is megsárgulva, elfonnyadva simulnak a répatőhöz. Másutt a kukorica be­csavarodott levéllel védekezik az erős kipárplgás ellen. Akad olyan kukoricaföld is, ahol már leégett, elsárgult a levél, jelezve a növény kiszáradásának közeledtét. Itt talán már az azonnali csapadék sem se­gít, egyedüli megoldás: a lesilózás. Vannak azonban táblák, határré­szek, amelyeknek még segítene az azonnali csapadék, akár eső, akár öntözés formájában. Mivel az előbbi csapadékforma - minden jel szerint - még várat magára, az öntözési lehetőségekről beszélgettünk Hurtony Istvánnal, a 47 175 hektáron kiépített csallókö­zi öntözőrendszer üzemeltetését szervező és irányító nagymagyari Agropprogres mezőgazdasági válla­lat öntözési részlegének vezetőjé­vel. Elöljáróban leszögezi, ne is cso­dálkozzunk a határszemlén látotta­kon, hiszen a növények vegetációs időszakában mindössze 192 milli­méter csapadék hullott, ez is eltérő területi eloszlásban. Megtudtam még tőle, hogy az üzemek az idén később fogtak hoz­zá az öntözéshez, s igy a gabonák úgyszólván alig részesültek mester­séges csapadékutánpótlásban. Az üzemek öntözési kedve csökkené­sének az oka viszont a pénztelen­ség, hiszen jó néhány üzem csak késő tavasszal rendezte tavalyi vil­lanyszámla-dijának törlesztését. Az­tán belejátszhatnak a mezőgazda­ság átalakulásával járó bizonytalan­sági és egyéb külső tényezők is. Tény viszont, hogy az állam a lehe­tőségeihez mérten igyekszik támo­gatni az öntözést. Az öntözési idény kezdetétől a vizet ingyenesen bo­csátották az igénylők rendelkezésé­re, csupán az e célra fogyasztott villanyáram díjának a felét kellett az üzemeknek fizetniük. Augusztus el­sejétől pedig ezt a tételt teljes egé­szében a mezőgazdasági miniszté­rium téríti, tehát az üzemek valójá­ban ingyen öntözhetnek. Hogy még­is vannak, akik spekulálnak, kivár­nak az öntözéssel, s közben rámegy a termésük, az egyszerűen érthetet­len magatartás részükről. A gyengébben öntöző üzemek közül vendéglátóm az alsó-csallókö­zi ekecsi szövetkezetet, illetve a so­morjai törzstenyésztő vállalatot és az úszori magtermesztő gazdaságot említette meg. Ez utóbbi két üzem július utolsó harmadában, illetve au­gusztus elején látott hozzá öntöző­berendezéseinek működtetéséhez. Az öntözési lehetőségeket legjob­ban kihasználók sorába a Gombai ÁG mellett a csenkei, az illésházi és a somorjai szövetkezet tartozik. Ugyanakkor meglepő, hogy az előző évek aktivitásához viszonyítva vala­hogy visszaesett a légi szövetkezet öntözési kedve, az idén későn kezd­ték meg növénykultúráik öntözését. Egyébként a Felső-Csallóközben az öntözőrendszer kihasználtsági foka már most eléri a 80-90 százalékot, átlagban napi 20 órát öntöznek, míg ez az arány az Alsó-Csallóközben még mindig csak 30^10 százalék körül mozog. Ezt tükrözi az augusz­tus közepéig kiadott vízmennyiség is, ahol a felső-csallóközi üzemek földjeire 16 millió 965 ezer köbmé­ter, mig az alsó-csallóközi földekre csak 6 millió 813 ezer köbméter víz került az öntözőrendszerből. Az öntözési részleg 45 fős kollek­tívája egyébként éjt nappallá téve igyekszik ezekben a forró napokban is biztosítani az üzemvitelt. Most az okoz gondot, hogy alacsony a Kis­Duna vízállása, így a folyóra telepí­tett 4 szivattyútelep csak csökkentett üzemelési időben működik. A .po­zsonyi öntözési Kutatóintézettől fo­lyamatosan kapják a növények víz­igényére vonatkozó adatokat, me­lyek továbbra is riasztóak, ponto­sabban figyelmeztetöek: ahol csak lehet, öntözzenek! MÉRI ISTVÁN (Folytatás az 1. oldalról) esetén elvégzik az ilyen különleges berendezéseknél szükséges típus­próbákat. A hetesen tehát, amely már közel egy éve előkészítve áll, feltöltötték a hűtőberendezéseket és eltávolították a kényszerpihenő so­rán keletkezett apróbb hibákat. Szerdán azután sor került az ünne­pélyes pillanatra, amikor is a nyílá­sokon beömlő víz először forgatta meg a lapátokat. A jelenlévők meg­lepetésére a gép csendben és töké­letesen működött. Azután leállítot­ták, majd újraindították, ezúttal teljes fordulatszámon. Ez a sorozat egé­szen a mai napig folytatódik, fokoza­tosan kipróbálták az összes fontos részt, napjainkan pedig az automati­kus irányítórendszer felélesztése fo­lyik. Arról, hogy egy ilyen 500 tonnás óriás beüzemelése egyáltalában nem gyerekjáték, a helyszínen is meggyőződhettünk. A hetes turbina legalább 10 méter széles műszerfa­lánál öt vállalat szakembereiből álló csapat igyekszik összehangolni lé­péseit. Az automatikus rendszer négy lépcsőn keresztül indítja a tur­binából és generátorból álló áram­termelő rendszert. Egy-egy túlhala­dásához viszont több feltételnek is teljesülnie kell, ezeket az irányító­pulton kis lámpák jelzik. Az élesztge­tés lassan halad, hiszen egyetlen vezeték rossz kontaktusa esetén is az egészet le kell állítani és hozzá­kezdeni a hiba kereséséhez. Ottjár­tunkkor éppen újraindították az egé­szet. Hatalmas csattanást hallunk, de a turbinaház tetején ülő technikus nem zavartatja magát, a hirtelen összeszoruló levegőre hivatkozik: „Ha majd mindent beállítunk, ezt könnyen kiküszöböljük" - mondja. Valóban, néhány másodperc múltán a turbina teljes fordulatszámmal, csendben forog. Maguk is megle­pődtek, amikor a mérések szerint a motor kilengése mindössze 1,28 mikront ért el. A szerelők ezt ráadá­sul úgy érték el, hogy a hatalmas méretek miatt Pilzenből részenként szállították Bősre, és itt szerelték össze. Az egész energiatermelő egység egyébként a csehszlovák energetikai ipar hagyományos jó színvonalát dicséri. Eredetileg ugyanis a pilzeni és a blanskói gyár kapacitáshiánya miatt mindent a Szovjetunióban gyártottak volna. A nyolcvanas évek közepén azután Magyarország ellenállása miatt a határidők csúsztak és lehetőség nyílt a hazai gyártásra. Gondok vé­gül a magyar partnerrel kapcsolat­ban merültek fel. Bármilyen hihetet­len ugyanis, 1984-ben hallani sem akart a szovjet szállítások lemondá­sáról. Végül azonban beadta a dere­kát, így az eredetinél jóval moder­nebb gépek kerültek Bősre. A gépteremben tehát folyik az automatika próbája, de alig telik el egy perc, a műszerfal hibát jelez, bekapcsolnak a turbina fékei és rö­vid dörömbölés után az egész leáll. A szakemberek pedig műszerekkel és adóvevővel a kezükben elindul­nak megkeresni a hibát. Különösebb izgalom nincs, láthatóan összeszo­kott csoport dolgozik, ők is maguk mögött tudják már a Vágón létesült erőműveket. A nagyobbak esetében ott ez a folyamat három hónapig tartott, és azóta sincs velük gond. A bősi terv erre négy hónapot irá­nyoz elő, ráadásul kényszerhelyzet­ben vannak, takarékoskodniuk kell a vízzel, hiszen a felvízcsatorna vé­gétől már távozott a szivattyúhajó, így újabb mennyiséggel csak az ok­tóberre tervezett föltöltés után szá­míthatnak. Emiatt azután el kell te­kintenünk a főpróba utolsó fázisától, a teljes terhelési próbától. Erre ugyanis csak akkor kerülhet sor, ha a pilzeniek végeztek a nyolcas turbi­nán előkészített típuspróbával. En­nek ellenére a hetes októberre tulaj­donképpen bevetésre készen fog állni, és elegendő víz esetén azon­nal megkezdheti a munkát 90 MW-os teljesítménnyel. Azt viszont, hogy végül is mennyi turbinának lesz munkája Bősön, még maguk az energetikusok sem tudják megmondani. Ez attól függ, hogy a jelenleg is folyó vizsgálatok mennyi vizet ítélnek az Öreg-Duna javára. Számukra kedvező esetben öt turbina működtetésével számol­nak, a hatodik pedig tartalékként szolgálna. Az eredtileg tervezett to­vábbi kettő építését félbehagyták, tulajdonképpen le is mondtak róluk, a még nem kész alkatrészek gyártá­sát is visszarendelték. TUBA LAJOS Újabb festőállvány lett árva-Kas­sán. A nagy elődök: Jasszush Antal, Jakoby Gyula, Löffler Béla, Feld Lajos után Eckerdt Sándor is befe­jezte életművét. (Elnézést kérünk a hozzátartozóktól, valamint olvasó­inktól, hogy tegnapi számunkban helytelenül írtuk a művész nevét - a szerk.) Tisztelői, művészetének ismerői ma vesznek tőle végső bú­csút a kassai krematóriumban. Hat­van évet élt. Az ő esetében is kegyetlen volt a halál. Rengeteg terve volt még, sok mindent meg akart valósítani. Itt persze most senki ne gondoljon fest­ményekre, grafikákra. Nem, ilyen értelemben nem voltak tervei, ugyanis nem program szerint alko­tott. Meghitt beszélgetésen vallotta be nekem, hogy nem ő választja a témákat, hanem a témák szemelik ki őt. Akkoriban, mikor ezt mondta, 1987-et írtunk, és a kassai esketőte­remben fejezett be egy festményt. Este, amikor hazament, leült a kony­hában és rajzlapokat tett maga elé. Két héten át minden este ezt csinál­ta. Néha hajnali háromig is rajzolt. A „lavina" megindult és spontán módon 44 rajz szakadt ki belőle. E műveiből, a keletkezés sorrendjé­ben összeállítva, nagy figyelmet és szakmai elismerést hozó kiállítást rendezett 1989 februárjában Po­zsonyban, majd szeptemberben Kassán. Akik látták a rajzokat, megdöb­bentek, és biztos, nem hitték volna, hogy tovább lehet még fokozni ezt a hatást. Most utólag tudjuk, hogy lehetett. És erről a 21. rajz már előre árulkodott. Mikor a 20. rajzával, A kopasz énekesnő látogatása Raffa­ellónál a Vatikánban cíművel elké­szült, eléggé elfáradt, de tovább akart dolgozni, ezért mind a két kezébe ceruzát vett és úgy rajzolta meg a 21. képet, az első kétkezes rajzot, melynek A festő és modellje címet adta. A fiatalság és az öregség szembeállításának döbbenete van ebben a rajzban. Ekkor döntötte el, hogy ha két kézzel lehet zongorázni, ha két kézzel lehet bokszolni - ak­kor a képzőművészetben is meg kell próbálni. Tréningezni kezdett. Elő­ször az ábécé betűit vette párosával. Egyik kezével az a, a másikkal a b betűt írta le egyszerre, és így tovább. Mikor ez már ment, két különböző szó, majd mondat egyide­jű leírását gyakorolta be. Csak ezu­tán ült a rajzlapok elé. Harc, küzde­lem volt ez a javából, ráadásul úgy indult neki, hogy tízmenetes ütköze­teket szabott meg magának. Gondol­junk csak bele: odaülni a tiszta rajz­lap elé, ceruzát venni mind a két kézbe, nem tudni, hogy mit fogunk rajzolni, de addig nem állhatunk fel, amíg a megszabott tíz rajz a felfoko­zott szellemi-érzelmi és idegállapot­ban bensőnk legmélyéről papírra nem ömlik. Ő megcsinálta. Több tíz­menetes ütközetben. És még ez sem volt elég. Hogy változtasson, az egyik kezébe ecsetet vett, a másik­ban meghagyta a ceruzát, és úgy lépett a rajztáblához. Teljesen bele­feledkezett az alkotásba, a kifulladá­sig dolgozott. így tette ő ezt mindig. Kérdezték is tőle néhányan, hogy bír olyan sokáig egyedül lenni, jó-e a remete élet. Ő nem válaszolt ezekre a kér­désekre. Szerette az embereket. Ha pihenni akart, felült az autóbuszra, arra a járatra, amely a város leghosz­szabb vonalán közlekedett, és nézte az embereket, a várost. Szerette Kassát. Lett volna módja külföldre menni, ott maradni, de egy percig sem akarta ezt, noha a szocialista ideológia távol állt tőle. Következés­képpen a rendszer kegyeltje sem volt. Ami, persze, nem zavarta. A kétkezesek után újra pihenni kel­lett volna, de nem maradt ereje, s már nem tudott felszállni arra a buszra. Kórházba került, ahol - a kezelés ellenére - nem bírta tovább a szíve... Csodálatos, amire képes volt Ek­kerdt Sándor, és fájó, hogy a további terveit - melyek pihentetőül szolgál­tak volna az alkotó munka szüneté­ben - már nem valósíthatja meg. örült, hogy kassai szerkesztőségünk szomszédságában visszakapta egy­kori családi házukat, melyben édes­apjának hentesüzlete volt. Hozzá is látott az épület rendbehozatalához, felújításához. Képzőművészeti sza­badiskolát akart itt nyitni, a tehetsé­ges fiatalokat rajzra akarta tanítani. „Csinálunk majd príma kamarakiál­lításokat, baráti beszélgetésekre jö­vünk össze, szalonnát sütünk a kert­ben" - mondta nekem nagy lelkese­déssel. Azt terveztük, hogy az első találkozóra a prágai írófejedelmet, Hrabalt, hívjuk meg Szigeti Lacival, Grendel Lajossal és Hrapka Tibivel, de hát... a szalonnasütés elmarad. Sándor azt a tüzet már csak a má­sik oldalon rakhatjuk meg. SZASZÁK GYÖRGY EGYESEKNEK TETSZIK, MÁSOKNAK NEM... Annak ellenére, hogy a megkérdezettek (1149 néző-hallgató) 91 száza­léka nézi a szövetségi tévé, illetve 73 százaléka hallgatja a szövetségi rádió adásait, csupán 11 százalékuk érzi úgy, hogy a híradás objektív. A szövetségi tömegtájékoztatási eszközök híradását és publicisztikáját kedvezőbben értékelik a magyar nemzetiségű nézők és hallgatók, a Kelet­Szlovákiábn élők, valamint a KDM, a PDU és a Demokrata Párt szimpatizán­sai. Az F 1-es csatornát kritikusan értékelik a DSZM és a Szlovák Nemzeti Párt hívei, továbbá a közép-szlovákiai lakosok és részben a pozsonyiak is. AHOGY ÉN LÁTOM A NEM KÍVÁNATOS DEVÁTY Vladimír Mečiar azok közé a politikusok közé tartozik, akik csak akkor nem sértődnek meg, ha nem akarnak. Most, az utóbbi napokban, éppen sértödékeny kedvében volt, és vérig sértődött amiatt, hogy a cseh politikai reprezentáció Sta­nislav Devátyt közel akarja engedni a Szövetségi Biztonsági Szolgálathoz. Klausék azt javasolták, ő legyen a Szövetségi Gyűlésben az SZBSZ működését felügyelő különleges ellenőrzési szerv elnöke. Mečiaréknak azonban már az sem tetszik, hogy nem az ö emberük, hanem Štefan Bačinský áll a titkosszolgálat élén. Erre Klausék azt mondták: rendben van, váltsuk le Bačinskýt, de akkor Deváty legyen az utóda. Ez még inkább elmérgesítette a helyzetet. Mečiar provokációról beszél, megsértődött, és kijelentette: megszakította a cseh politikai veze­tőkkel folyamatban levő tárgyalásokat. Levélvál­tások következtek, a DSZM elnöke bocsánatké­rést követelt, és megmakacsolta magát. Most nem tudjuk, örüljünk-e annak, vagy sírjunk miat­ta, hogy tegnap végül megérkezett a hír: Brünn­ben találkozik a szlovák és a cseh politikai vezetés. Némely politikai megfigyelők úgy vélik, a való­ságban nem Deváty személye váltotta ki a válsá­got, hanem a krízis egyébként is bekövetkezett volna. De hogy milyen indítékból, azt még a Me­čiarral való tárgyalások terén komoly tapasztalat­tal rendelkező Klaus sem tudta megmondani. Én úgy vélem, nem biztos, hogy a cseh képviselő személye, a titkosszolgálatba való jelölése nem játszott igen nagy szerepet a szlovák kormányfő „megsértődésében". Az olyan emberek, mint amilyen Deváty, már legalább 1991 tavasza óta úgy ingerlik a Mečiar-csapatot, mint bikát a vörös posztó. Tehát az a helyzet, hogy a mostanában egyébként is sértödékeny kedvében levő Mečiart még inkább felbőszítette a Deváty kinevezése körüli vita. Deváty, a héja! A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom körüli sajtó csak így emlegeti ezt a politikust. Vajon miért? A válasz egyértelmű: mert az elszámoltatás legkövetkezetesebb hívei közé tartozik. Nyilvánvaló, hogy a Szövetségi Biztonsági Szolgálatot felügyelő parlamenti kü­lönbizottság elnökeként, netán az SZBSZ igaz­gatójaként alaposan a körmére nézne azoknak, akiknek nem egészen tiszta a múltjuk. Más szóval: Deváty azt tenné, amit a hivatalából eredően tennie kellene: komolyan venné a luszt­rációs törvény előírta rendelkezéseket. Extenzív, tehát semmitmondó tömeges vizsgálatok helyett konkrét személyek viselt dolgaival, szabadon dáridózó ŠtB-besúgókkal, konkrét „beköpéseik­kel" és következményeikkel foglalkozna. Mert a levéltárakban nemcsak névsorok vannak, ha­nem jegyzökönyvek és működési naplók is. Te­hát különválaszthatók azok, akiket csak bele­kényszerítenek a besúgók közé, akik semmit sem követtek el, azoktól, akiknek van miért a felelősségrevonástól tartaniuk. Ez Deváty „héjaságának" a lényege. Márpedig ez teljesen ellentétes Vladimír Meči­arnak a lusztrálásokról vallott felfogásával. A DSZM elnöke - többször is kijelentette már korábban is - határozottan ellenzi az átvilágítá­sokat. Jól tudja, miért teszi. Mečiar nemcsak azért vált hallatlanul népszerűvé Szlovákiában, mert a söröshordón állva azt tudja mondani, amit a bajbajutott nép hallani szeret. Populista szóla­maival el tudja kápráztatni az egyszerű embere­ket. De vajon mivel férkőzött oly sok értelmiségi­nek is a szívébe? Nem kis mértékben azzal, hogy kijelentette: ellenzi a lusztrálásokat. És kilátásba helyezte: ha hatalomra kerül, egyik első dolga lesz a lusztrációs törvény hatályon kívül helye­zése. Hatalomra került. És Szlovákiában sok ezer, a múltjában nem egészen biztos ember szivéről esett le mázsás kő. De hát ki beszél ma már Szlovákiában a luszt­rálásokról? Ki az ŠtB volt besúgóinak elszámolta­tásáról? Meg a hatalommal egykor visszaélő ŠtB-tisztek felelősségre vonásáról? Ezek az emberek tudják, hogy amíg Mečiar lesz Szlovákia miniszterelnöke, a múltért senkit sem vonnak felelősségre. És ezt Mečiar is nagyon jól tudja, és tisztában van vele, hogy nem kevés emberről van szó. Megsértődése tehát ezúttal nem volt teljesen ­légbőlkapott. Az olyan személyiségek jelenléte, mint amilyen Stanislav Deváty, mindig nyugtala­nítják azokat, akiknek a múltból van rendezetlen számlájuk. TÓTH MIHÁLY

Next

/
Oldalképek
Tartalom