Új Szó, 1992. augusztus (45. évfolyam, 180-205. szám)

1992-08-25 / 200. szám, kedd

IÚJSZÓÄ INTERJÚ MENNYIÉRT BALLAG A KATONA? Az elmúlt néhány hét nyilatkozataiból egyértelműen kiderült: nincs a Csehszlovák Hadseregben olyan szakember, aki felelőssége teljes tu­datában el tudná mondani, mennyibe kerülne a hadsereg felosztása, az adófizetó'k milyen összeget fordítanának a Szlovák Hadsereg kiépítésé­re. Majdnem minden „civil" elgondolkodott már azon, mibe kerül az or­szágnak a hadsereg és mibe maga a kiskatona. Erre a kérdésre keres­tem én is a választ, amikor meglátogattam Ladislav Ešmír ezredest, a Keleti Katonai Parancsnokság hadtápfőnökét. Elöljáróban azonban le­szögezném: a kiskatonák felszerelése és ellátása a hadsereg kiadásai­nak talán legkisebb része. Nem hasonlítható össze ugyanis a korszerű haditechnikára fordított összegekkel, ezek ára — a műszaki fejlesztés következtében — a csillagos eget súrolja. 1992. AUGUSZTUS 25. HIT TEHET A CSALÓDOTT VEVŐ? Sok-sok hiszékeny ember ráfi­zetett arra, hogy „felült" a szenzá­ciós újsághirdetéseknek. Mert mi­re nem képes egy-egy a kelleténél valamivel gömbölydedebb nőtárs, hogy néhány kilójától megszaba­duljon? Hisz olyan egyértelműnek tűnik az egész: néhány csésze tea és újra karcsú leszek! Van aki nem csupán a százasokat nem sajnálta e célra, ezreket is költött, hogy újra jó alakja legyen. És az­tán? Jött a csalódás. Az ő sorsuk­ról, lehetőségeikről kérdeztük Da­nuša Krkošovát, a Szlovákiai Ke­reskedelmi Felügyelőség osztály­vezetőjét, mert tehetetlenségük­ben sokan ehhez a szervhez is fordulnak tanácsért. — Egy hölgy nemrégen levelet írt, hogy kínai „fogyasztó" teát vá­sárolt 245 koronáért. Tíz adagot elfogyasztott, és semmit sem fo­gyott le. Még tíz csomagocskája van a csodának hitt, illetve kikiál­tott teából, ő viszont most már ez aladó hölgyet szeretné felkeresni, és a pénzét akarja vissza. Egy másik nő a MUDr. Streda által 2390 koronáért propagált myosti­mulátorral elégedetlen. Három hónapos használat után egy de­kagrammot sem sikerült lefogynia. — Mit tehet az ilyen esetek­ben a kereskedelmi felügyelő­ség? — Mi az államigazgatás objek­tív és független ellenőrző szerve vagyunk. Nem vehetünk részt a polgárjogi viszonyok rendezésé­ben, csak cselekedhetünk vala­melyik szerződő fél helyett és arra sincs jogkörünk, hogy elbíráljuk ki­nek van igaza. — Tehát nem segíthetnek? — Csupán útbaigazítjuk a sze­rencsétlen fogyasztót, hogy az ér­vényes előírások szerint mi a ten­nivalója. Abból a tényállásból in­dulunk ki, hogy a fogyasztó ki­használta a kínálatot, megvette az árut tehát létrejött az adásvé­teli szerződés. Később viszont ki­fogása merült fel az áru minősé­gét illetően — mert az nem felelt meg az elvárásainak. A Polgári Törvénykönyv szerint a vevő írás­ban reklamálhat az eladónál az áru minősége miatt. A beadvány határidejét a törvény határozza meg: az élelmiszerek esetében a vásárlástól számított nyolc napon belül, az iparcikkeket pedig hat hó­nap elteltéig lehet reklamálni. Ha ezen időn belül a fogyasztó nem érvényesíti reklamálási jogát, ké­sőbb már nincs erre lehetősége. — Ezen kívül mást nem tehet a fogyasztó? — A kereskedelmi törvény kí­nálja a másik megoldási módot. A vevő a kártérítés igényét az ille­tékes bírósághoz adhatja be, mégpedig azzal az indoklással, hogy olyan, áruért fizetett, amely nem rendelkezik a deklarált tulaj­donságokkal. Az eladó félreveze­tő reklám által jutott jogtalan anyagi előnyhöz, (a kereskedelmi törvény 45. §-a) és hamis megje­lölést tüntetett fel az eladott árun (a kereskedelmi törvény 46. §-a). —Milyen az esélye a bíró­sághoz forduló fogyasztónak? — Szintén az említett kereske­delmi törvény rendelkezik arról, hogyan védekezhet a károsult a tisztességtelen eladóval szem­ben. Az 53. és az 54. § értelmé­ben annak a személynek, akinek a jogát megsértették, arányos elég­tételt — pénzben vagy kártérítés formájában — igényelhet. A fo­gyasztó ezt a jogát csak bírósági kereslettel érvényesítheti. A jelen­legi jogszabályok szerint egyéb lehetősége nincs. DEÁK TERÉZ • A katonák ellátását és ennek anyagi vonzatait nehéz pontosan ki­számítani — mondja a hadtápfőnök —, hiszen számszerűen csak a fel­szerelés értékét határozhatom meg. A többi adat — harcnemektől füg­gően — átlagos szám, mert nehéz kiszámítani, hogy. pontosan milyen minőségű és értékű szolgáltatásért, hol és mennyit fizetünk. A normák azonban adottak, azokba kell bele­férni, s ez, tekintetbe véve a tavalyi óv mutatóit, szerencsére sikerült is. — Kezdjük hát azzal a fölszere­léssel, amit a kiskatona a megérke­zés után kap. • A fölszerelés értéke az 1991-es árak szerint 9.481,-korona. Ez az alapfelszerelés tartalmazza: a kime­nő, a szolgálati és a terepegyenru­hát, a cipőt és a szolgálati bakan­csot, a fehérneműt és az ágyneműt. Ebből a szolgálat letelte után a ka­tonánál 1.150 korona értékű felszere­lés marad. A speciális alakulatoknál szolgáló katonák esetében az alap­felszerelés az alakulat követelmé­nyei szerint bővül: a sofőröknél 683 korona értékű kellékekkel, a tankis­táknál 1460, a motorosoknál 1480, a szakácsoknál 1300 korona értékű felszereléssel, (gy tehát a felszerelés értéke — a belépés napján 11.177 koronáig rúghat. Ehhez katonánként évente átlagban 1.408 korona értékű szolgáltatást számolhat, amibe a hajvágás, a fehérnemű és az ágyne­mű mosása tartozik. — A katona szolgálata idején in­gyen étkezik. • Pontosítanék. Amit mondott, az az alapszolgálatosokra érvényes. A hivatásos katonák fizetnek a kosz­tért, az ellátás az üzemi étkezdékhez hasonlítható árban és minőségben is. Az alapszolgálatosok napi nyers­anyagnormája 41,20, bizonyos ese­tekben 14,40 értékű pótlékokkal. Ez évente 15.038 korona átlagot jelent a hozzám tartozó katonai alakulatok­nál. Ami azonban ugyancsak ingye­nes, az az egészségügyi ellátás. Ezt viszont anyagiakban kifejezni majd­nem lehetetlen. Ebbe a belépő, a fo­lyamatos és kilépő orvosi ellenőrzés tartozik, de nem tudom kiszámítani, mibe kerülhet az egy főre eső egész­ségügyi ellátás a katonai kórházak­ban, szanatóriumokban, szakrende­lőkben, hiszen ha azok költségveté­sét átlagosítanám, csalóka számot kapnék. Néhány esetben — amikor nem rendelkezünk megfelelő katonai létesítménnyel — alapszolgálatosa­ink és hivatásosaink a polgári egész­ségügyi intézményeket veszik igény­be, amelyek a hadsereg és az egészségügyi tárcák közti egyez­mény alapján bocsájtják rendelke­zésünkre kapacitásaikat. — Aki volt katona, emlékszik az olcsó utazásra. Az eltávozáskor fél­árú menetjeggyel utaztunk, a szol­gálati utakon és a szabadság idején a hiteldfjas utalványt vettük igény­be. Ez vajon mennyibe kerül? • Az alapszolgálatosok szakasz­vezetői rangig a városi tömegközle­kedést ingyen vehetik igénybe, en­nek számszerű kimutatására azt hi­szem ma senki nem vállalkozna. A félárú menetjegyért való utazás eltá­vozás idején megszűnt, a hiteldíjas utalvány a mai napig megmaradt. Az utalványt az arra jogosult katona az állomáson menetjegyre váltja és ezt a védelmi tárca téríti az adott közlekedési vállalatnak. Ugyanígy ingyenes utazás jár a családtagok­nak is, amennyiben a szolgálat során megbetegedett vagy megsérült ka­tonát óhajtják meglátogatni. Ha a Keleti Katonai Parancsnoksághoz tartozó alakulatok utazási szolgálta­tásait számolom, átlagosan 27.890 koronát vettek igénybe. Ebbe nem­csak az alapszolgálatosokat, hanem a hivatásos állományt is beszámítot­tam. — Ha jól számolom, a szolgálati jutalmat, köznyelven a zsoldot, hagytuk csak ki. A közlegény 190, ­koronás zsoldja milyen mértékben nő rangjának emelésével? • A tizedes 250,-, a szakaszveze­tő 320,- koronát kap, ha ehhez hoz­zászámítom a speciális alakulatok pótlókait, ez az összeg katonánként évente 1500 és 2000 korona között mozog. Ladislav Ešmír ezredes (Milan Čipka felvétele) — Summa summárum? • Az alapszolgálatos katona szol­gálata — nem számítva az általa használt haditechnikát — évente nagyjából 30.000 koronába kerül. Hogy pontosabb legyek, az 1991-es évben ez az összeg a Keleti Katonai Parancsnokságnál pontosan 29.630 korona volt. — Ezredes úr, eddig az alapszol­gálatosokról beszéltünk. Annak ide­jén, amikor középiskolásként tobo­roztak minket a hadseregbe, a leg­fontosabb érv a katona szociális biztonsága és a hadsereg által nyúj­tott különböző kedvezmények vol­tak. Nemcsak a katonai iskolákban, hanem a szolgálat idején is tudtak nyújtani olyan attraktív feltételeket, amelyek ellenpontozták a katonai pálya hátrányait. Most is így van? • Nem egészen. A fizetések való­ban jobbak voltak a hadseregben mint a polgári foglalkozásoknál, ez azonban mára vagy kiegyenlítődött vagy a pojgári szféra javára tolódott el. Sok hivatásos, műszaki képzett­ségű katonatiszt hagyta ott a pályát, mert „civilben" a szakképesítésével jóval többet kereshet. A közhiede­lemmel ellentétben a katonai iskolák nagyon sok jó szakembert neveltek — s itt nem elsősorban a harcászati, hanem a műszaki iskolákra gondo­lok — és mi a jól képzett embereket nem tudjuk megfizetni. Emellett a katonai szolgálat lényegében 24 órás munka, itt nincs a szó szoros értelmében vett „fájronf. Az egyik katonafeleség a jómúltkor elmondta: nincs baj a keresettel, de az tönkre­teszi anyagilag a családot, ha két­évente költöznek, ha a feleség emiatt nem vállalhat felelősségteljes, szak­mai karriert biztosító s így anyagilag 8 is stabil állást, a gyerekek pedig két­évente iskolát — néha nyelvet is — cserélnek. A közeljövőben el kell hát gondolkodnunk azon, milyen feltéte­lekkel és milyen fizetésekkel tudunk jó hivatásos állományt kiépíteni. — Az előbb felsorolt hátrányok ellenére jönnek egyáltalán a fiúk a hivatásos állományba? Én úgy em­lékszem, a látható előnyök és jutta­tások korában sem verekedtünk azért, hogy katonatisztek legyünk! • Bizony nem jó a helyzet. Azok maradnak meg itt, akik kipróbálva a katonaságot, az alapszolgálatból jönnek hozzánk. A főiskolások nagy része is megmaradt, de a katonai középiskolásokkal sok baj van. Képzelje el, hogy egy 14 éves srác elkerül otthonról, leérettségizik a ka­tonai középiskolában, sokszor 17— 18 évesen kerül az alakulathoz s egyszerűen nem tud katonaként él­ni. Nem így képzelte el, a szülők által motivált döntésben egy romantikus egyenruha-kép is közrejátszott, a romantika viszont az alakulatnál töl­tött első napokban megszűnik, a ke­mény katonaélet pedig nem ízlik a fi­úknak. Sokszor éppen ők akarják el­hagyni a hadsereget. — Talán nem tartozik egészen a témához, de sok pénzt emészt föl az új katonai doktrínából kifolyó redisz­lokáció. Mennyire elég az az összeg, amit erre szánt a szövetségi költ­ségvetés? • Nyugodtan állíthatom, hogy ha megkaptuk volna az ígért összeget, az 1992-re tervezett rediszlokációt meg tudtuk volna valósítani. Tekin­tettel arra, hogy kevés a pénz, sok esetben improvizálnunk kellett. Az Új Szó is megírta már, milyen problé­mák voltak a lévai vagy a párkányi laktanyákkal, ugyanígy sok pénzt emészt föl a zólyomi légvédelmi hadosztály. Léván hetekig sátorok­ban laktak a katonák, tábori kony­hában étkeztek. Mára a helyzet úgy fest, hogy a harcászati szabályzat alapvető normáit, ami a szállást és az étkeztetést illeti, be tudjuk tartani. A rediszlokáció mint olyan azonban sokkal többe fog kerülni, mint ameny­nyit egyelőre fordíthatunk rá. Sok mindent elvégezhetnénk saját erőből is, de ez ellentétben állna az ember­jogi konvenciókkal. A katona lakta­nyafelújító munkája, a kőműves­munkák, a festés, takarítás, lomtala­nítás ugyanis kényszermunkának is tekinthető. Alapvető rendező elv a demokratikus országok hadseregei­ben, hogy az alapszolgálat ideje a kiképzés ideje és az másra nem használható fel. Ezt az alapelvet fi­gyelmen kívül hagyni helytelen len­ne, ezért inkább a lassúbb tempót választjuk, de az eszközeink de­mokratikusak maradnak. LOVÁSZ ATTILA „GÖRKORCSOLYÁZÓ, MINISZOKNYÁS JEGYSZEDŐNŐ LENNE AZ IGAZI..." NEM PÉNZÉRT, VAGÁNYSÁGBÓL CSINÁLJUK Szlovákia egyetlen autósmozija Érsek­újvárban működik. A nálunk még újdon­ságnak számító vállalkozás két szimpati­kus fiatalember, Morvái Péter és Procház­ka Mihály nevéhez fűződik. Találkozá­sunkkor arra voltam kíváncsi, miért pont erre adták a fejüket, amikor köztudott, hogy a gyorsan terjedő videózás nagyon megritkította a filmszínházak nézőközön­ségét. Ezzel tisztában voltunk és vagyunk, mégis úgy éreztük, önmagunkat árulnánk el, ha nem fognánk bele ebbe a valóban bizonytalan kimenetelű vál­lalkozásba — mondotta Morvái Péter. — Ameri­kában és Nyugat-Európában már régi hagyomá­nya van a kultúra e sajátságos műfajának. Mi Ma­gyarországon, főleg a Balatonnál ismerkedtünk meg az autósmozik hangulatával, számtalan elő­nyével. Nagyon tetszett ez a fajta mozizás, és ami­kor jött a rendszerváltás, élesztgetni kezdtük az ad­dig megvalósíthatatlannak tűnő álmot. Való igaz, a határok megnyitása a „videoőrületet" is meghozta. A fiatalok órákig képesek bámulni a gyakran nézhe­tetlen .ócska kópiákat. Hisszük, hogy előbb-utóbb ráunnak erre, illetve, rájönnek, hogy egy művészi al­kotás megtekintése a moziban sokkal nagyobb él­ményt nyújt, mint a képernyőn. • Szóval nem a gyors és könnyű meggazda­godás lehetősége lebegett szemük előtt? — Az ilyen feltételezés jó tréfának tűnik. Az el­ső pillanattól kezdve tudtuk, hogy az engedély megszerzésével nem aranytojást tojó tyúk kerül a birtokunkba. Ellenkezőleg. Jó, ha behozzuk a re­zsiköltséget. Mi ugyanis nemcsak'a filmkölcsön­zőnek fizetünk, de a városnak is adózunk. Ráadá­sul nemcsak akkor vetítünk, amikor a parkoló megtelik, de akkor is, ha csak egyetlen árva gép­kocsi utasa vált jegyet. A vetítőgépek égői dara­bonként 5 ezer koronába kerülnek. Nemrég az egyik felrobbant. Lehet számolni, mennyi előadást kell tartanunk, hogy a „víz felett maradjunk". Az egészet nem a pénzért, hanem egyfajta vagány­ságból csináljuk. Mindketten dolgozunk. Én a he­lyi állami gazdaság gyümölcsösét vezetem, Misi fémfeldolgozó kisiparosként,illetve kisállatte­nyésztőként keresi kenyerét. Látogatóink tábora lassan bővül. Van valami romantikus abban, ha az ember a csillagos ég alatt többedmagával, mégis diszkrét kettesben, egy jól hűtött sör vagy kóla iszogatása közben néz végig egy izgalmas krimit, szerelmes történetet, vagy akár horrort. Persze, törzsközönségünk nemcsak a fiatalokból áll, elég sok az idős házaspár is. Rentegen jönnek vidékről is. Én például utálom, ha vetítés közben valaki mellettem szöszmötöl, perecet ropogtat, köhécsel. Itt senki sem zavarja a másikat. • A filmzene, a párbeszédek nem idegesítik a környék lakóit? — Nem, hiszen a hangot nézőink az autórádió­ikon hallgatják. Akinek nincs készüléke, kölcsön­kap egy táskarádiót. • Mibe kerül egy belépő az autósmoziba? — Gépkocsinként 30, plusz személyenként 14 korona. • Az autósmozi az Elektrosvit parkolóján ta­lálható. A vetítőkabin és a 12,5x6 méteres vetí­tőtábla felépítésén kívül mi szükséges egy ilyen vállalkozás beindításához? — Hogy máshol mi minden kell, azt nem tudjuk, nálunk egy bőröndnyi engedélyre volt szükség. Azt hiszem, egy hatalmas áruház felépítését egy­szerűbb lett volna kijárni, mint ezt a kultúrát szol­gáló vállalkozást. Az ügyintézést tavaly október­ben kezdtük és idén júniusban fejeztük be. • Milyen a viszonyuk a többi mozi vezetőjé­vel? — Nagyon korrekt. Szerencsére nem féltéke­nyek ránk, jó az együttműködésünk. Ügyelünk ar­ra, hogy mindegyikünk más zsánerű filmeket vetít­sen. • Az elmondottakból kitűnt: a Morvái—Pro­cházka duóból nem hiányzik az elszántság és a kitartás. Bizonyára újabb ötletekben sincs hi­ány... — Nem, azok valóban nem hiányoznak. Min­den az anyagiakon múlik. Egy pódium felépítésé­nek gondolatával is foglalkozunk, melyen rövid showműsorokra, esetleg tombolanyeremények sorsolására is sor kerülne. Amerikai mintára sze­retnénk megcsinálni, hogy a jegyszedő és üdítőt felszolgáló kislány görkorcsolyával és miniszok­nyában száguldjon a gépkocsik között. Sajnos, ehhez a kőlapok helyett aszfaltburkolatot kellene csináltatnunk, ós ezt egyelőre nem engedhetjük meg magunknak. (ordódy)

Next

/
Oldalképek
Tartalom