Új Szó, 1992. augusztus (45. évfolyam, 180-205. szám)

1992-08-19 / 195. szám, szerda

KALEIDOSZKÓP . ÚJSZQi MIENK ITT A TER (AZ ÉRSEKÚJVÁRI SZLOVÁKOK REFERENDUMOT AKARNAK) A Dél-Szlovákia városaiban helyenként előforduló kétnyelvű utcatáblákat az utóbbi időben egyre több kifogás éri nemcsak a nemzeti beállítottságú szlovák nyelvű sajtó, de újabban már a hivatalos körök részéről is. Azonban míg a legtöbb helyen ezidáig a magyar utcanévtáblák ellenzői megelégedtek azzal, hogy ellenvéleményüknek nyilvánosan hangot adtak, Újvárban konkrét lépésre szánták el magukat: elhatározták, hogy akár törik, akár szakad, a városban referendumot kell tartani az utcatáblák ügyében. A tényállásról tudomást szerezve, elhatároztuk, utánajárunk a dolognak. Újvár utcáin végighajtva természetesen nem mulasztottuk el, hogy szemügyre vegyük a kifogásolt utcanévtáblákat. Volt, ahol még a régi tábla volt látható, máshol alatta már elhelyezték az újat is. Néhány helyen a fehér alapú hivatalos nyelvű táblák mellett kék alapú, kisebb méretű táblákat is felfedeztünk, melyeken magyarul volt feltüntetve az adott utca vagy tér neve. Ez utóbbiak lettek az immár fél éve tartó feszültség forrásai... Újvárban ugyanis az történt, hogy a múlt év derekán az önkormányzat határozatot hozott arról, hogy a város bizonyos utcáinak, közterületeinek nevét megváltoztatják. A változtatásokkal kapcsolatban kikérték a lakosság véleményét is. A javaslatok elbírálására bizottságot hoztak létre, melyben arányosan képviselve voltak a városban működő különböző politikai pártok és mozgalmak, az önkormányzat, illetve a Csemadok és a Matica Slovenská képviselői, akik minden különösebb probléma nélkül megegyeztek abban, hogy 38 utca és tér új nevet kap. A névadók között egyaránt szerepeltek neves szlovák és magyar személyiségek, akik a múltban meghatározó szerepettöltöttek be a város életében. Az önkormányzat 1991. szeptember 20-ai ülésén a javaslatokat jóváhagyták. Azonban ugyanezen az ülésen az MKDM képviselője felvetette, hogy az utcák nevét magyarul is tüntessék fel. A javaslatot a képviselőtestület meg is szavazta. S ez az, amibe a szlovákok néhány képviselője nem tudott belenyugodni. Ellenkampányt indítottak — előbb a helyi sajtóban, majd ez év februárjában megalapítottak egy nyolctagú petíciós bizottságot, amely rögvest megkezdte az aláírások gyűjtését a magyar nyelvű utcanévtáblák további DIÓHÉJ AYE, RINO! Már-már fátumszerű és elkerülhetetlen, hogy Ionescu rinocérosza a legváratlanabb, ám mindig a kellő pillanatban, újra meg újra eló'csörtet a bozótbői: itt áll'előttünk, fújtat és röfög, súlya igézetében, tehetetlen étvággyal, s mi megbabonázva nézzük, hogyan rengeti páncélborítású, mázsányi sonkáit, szegi le tülkét, s böfög jóllakottan, önmagától eltelve. Közép-Európa kedvenc állata, holott afrikai, ázsiai illetőségű. Látása gyatra, vaksin pislog bele a világba, amely lehet bármilyen szép és elvarázsolt, számára semmitmondó. Mozgása lomha, mint egy elszabadult mozdonyé. A szaglása viszont kitűnő. A leggyatrább, leggyérebb illatcsíkot, szagfoszlányt is felszippantja, a legcsekélyebbszélrezdülésre is megperdül, smár zúdul is, roppant tömegével a fellételezett irányba. A hatalom felé. Sokan, sokféleképpen megpróbálták, több-kevesebb sikerrel sorsára vonatkozó referendum kiírására. Februártól eltelt immár egy fél év, s a bizottság tagjai tudatták (igaz, csak a kiválasztott) sajtó képviselőivel: sikerült ősszegyűjteniük a népszavazáshoz szükséges menynyiségű aláírást, s mihelyt végeznek az ellenőrzéssel, az aláírásokat tartalmazó íveket a referendumra vonatkozó petícióval egyetemben átadják a város polgármesterének. Arról, hogyan is áll most valójában ez az ügy, a Matica Slovenská helyi szervezetének elnöknőjétől, Jana Garaiovától kértünk felvilágosítást. Mint elmondta, a bizottságot a Matica Slovenská, a Szlovák Nemzeti Párt és a Kereszténydemokrata Mozgalom néhány tagja hozta létre, tehát nem kifejezetten a Matica Slovenská akciójáról van szó, s bár őmaga egyetért a bizottság céljaival, nem tagja a petíciós bizottságnak. — Részt vettem azon a bizonyos önkormányzati ülésen, amelyen az MKDM képviselője javasolta a magyar nyelvű utcanévtáblák elhelyezését. A javaslat engem is váratlanul ért, és mi tagadás, meg is botránkoztam rajta. Főleg, hogy a képviselő úr megfogalmazni a rinók természetrajzát. A vezérek, diktátorok, nemzetmentők, az elhivatottak, a cézárok és pátriárkák jellemrajzaiból új alexandriai papirusz-tékát lehetne eszkábálni. Az emberi tapasztalat azonban, úgy tűnik, önmagában semmire sem jó. A történészek, filológusok, turkászok kirakósdijajottányit sem lendít előre az igazságon, miszerint korfordulókon, kollektív csömöröket követően a rinók kifinomult szaglása mit sem érne önmagában. A szagok összetétele a meghatározó. A környező állatvilág, a hullámzó fauna félelem-szaga, bizonytalanság-illatfelhője, kiszolgáltatottságpermete, összezagyvált mirigyváladéka lendíti előre az egyébként kisagyú, tohonya állat doronglábait, s készteti mindent elsöprő galoppra, pusztító vágtára. Mindazonáltal, a rinocérosz önmagában nem túl érdekes. Nem is szép, nem is okos, nem is ügyes. És mégis. Senki sem akarja, és mégis. Senki sem hisz neki igazán, és mégis. Egyszer csak megjelenik, szétrúgva a bozótot elénk álj, végzetszerűen. Akaratunk ellenére? Vagy éppen azért... KÖVESDI KÁROLY a keresztény szellemiségre hivatkozva lépett elő a javaslattal, amit persze megszavaztak. Hogy is történhetett volna másképp, hiszen a 39 képviselőből 27 magyar nemzetiségű. Miközben a város lakóinak 70 százaléka szlovák nemzetiségű. Nem csoda, hogy ez a döntés felborzolta a kedélyeket a városban, ahol korábban nemzetiségi vonalon nyugalom volt. Én magam 36 éve élek Újvárban (Martin környékéről származom), a képviselők közül is sokat ismerek, s eddig mindig megértettük egymást. A polgármesterrel az együttműködésünk mondhatni ideális. Ezek után egyszerűen nem , értem, mire volt jó ez az egész? Szerintem nem volt semmi értelme, hiszen eddig is csak szlovák nyelvű utcatáblák léteztek, mégis mindenki eligazodott a városban. A szlovákokat érthetően felháborította, hogy a többség megkérdezése nélkül a város vezetősége ilyen döntést hozott. Az aláírásgyűjtő akció is ezt bizonyítja. Legutóbb ugyan még tudomásom szerint hiányzott 250 aláírás, de megszerzésük csak idő kérdése. S ha meglesz, a polgármesternek a törvény értelmében ki kell írnia a népszavazást. S még ha a javaslatunk nem is nyeri el a többséget, legalább a lelkiismeretünk nyugodt lehet, mert megtettünk minden tőlünk telhetőt. Csanda Endre polgármester egyelőre még nem kapta kézhez az aláírásokat, sem a petíciót. Sőt, azt állítja, hivatalosan nem is tud sem a petíciós bizottság megalakulásáról, sem az aláírásgyűjtési akcióról. — Úgy látszik, nem tartották fontosnak, hogy engem erről értesítsenek. Amit tudok, én is csak a sajtóból tudom. A helyi lapokból, illetve onA rimaszombati tanügyi hivatal módszertani osztályának és a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének szervezésében 1992. augusztus 3-5 között megrendezték Tornaiján a pedagógusok átképzését a Tolnai Gyuláné által kifejlesztett heurisztikus olvasás- és írástanítás módszerére. Az átképzésen hatvan érdeklődő vett részt Nagykapostól Losoncig. A pedagógusok elismervényt kaptak Tolnai Gyulánétól, melynek alapján jogosultak a Tolnai-módszer szerinti oktatásra. „E módszer szellemében a gyermek végre gyermek maradhat az oktatás folyamatában. Játékos formában komoly feladatokat old meg, agyát permanens gondolkodásra készteti. Az állandó szellemi tréning biztosítja az alkotóképesség, az intelligencia és a logikus gondolkodásmód fejlesztését, a gyermek nem válik a pedagógiai rutin ós monotónia áldozatává. A differenciálás révén lehetővé válik a gyengébb képességű tanulók felzárkóztatása: minden tanuló egyéni munkatempóCsanda Endre polgármester: „Kíváncsian várom, mi lesz az akció eredménye..." nan, hogy a ČSTK, a rádió, a televízió tudósítói idecsörögtek, hogy megkérdezzék, mit tudok az ügyről. Nem hivatalosan úgy tudom, megvan a petíció, most ellenőrzik az aláírásokat (csak azt nem tudom, mi szerint, mert a szavazásra jogosult polgárok névsora nálam van). Ha meglesz a kellő számú aláírás — egyébként hatezernek kell lennie — és a petícióval együtt elhozzák nekem, elsősorban át kell majd nézetni, hogy hiteles-e. És ezt meg is fogom tenni. Ha rendben lesz, elő kell terjeszteni az önkormányzat ülésén a referendumra vonatkozó javaslatot. De még előbb beszélni fogunk a pártok, mozgalmak képviselőivel. Az ő hozzáálásuk is mérvadó lesz az önkormányzat számára, mintahogy az is, milyen formában fog szerepelni ez a kérdés a szlovák alkotmányban. A városban, annak ellenére, hogy már hónapok óta megy az uszítás a sajtóban, folyik az aláírások gyűjtése minden létező módon, a hangulat nyugodt. Az újváriak nagyon józanul viselkednek, nem reagálnak a provokációra — s én ezt kedvező előjelnek tartom. Végeredményben ezért nem gyűlnek az aláírások sem, Én magam is kíváncsian várom, mi lesz ennek az akciónak az eredménye... Egyelőre az az eredménye, hogy néhány utcanévtáblát máris lefújtak az ügybuzgóbb aktivisták. Sajnos, nemcsak a magyar, hanem a szlovák személyiségek neveit viselőket is. Szerencsére, míg a többség józan, nem lehet nagy baj. De nem értem, mi szükség van a kedélyek borzolására, s nem értem, miért zavarja az újvári szlovákokat (tisztelet a kivételnek), hogy a hivatalos táblák alatt magyar nyelvű utcatáblák vannak. Hiszen elférnek, nem? S. FORGON SZILVIA vaí dolgozhat. A szorongó gyermeket hozzásegíti az oldott légkörhöz, megóvja minden kudarctól, mert csak a pozitívumokat emeli ki minden tanulónál" — nyilatkozta a Tolnai-módszerről Balázs Sándorné, a módszertani osztály 1-4. évfolyamának szakelőadója, az alternatív pedagógiai módszerek jó ismerője. A résztvevők szükségét érzik, hogy időközönként találkozhassanak, megbeszéljék a felmerülő problémákat, és pontosítsák a következő időszak pedagógiai munkáját. Ez az igény hozta létre a Tolnai-módszer regionális rrjunkaközösségét, melynek szervezője, mozgatója a rimaszombati tanügyi hivatal módszertani osztálya, vezetője pedig a már egy éve a Tolnai-módszerrel tanító Hubay Adél, a tornaijai alapiskola pedagógusa. A munkaközösség első ülését 1992. augusztus 28-án 9.00 órakor tartja a rimaszombati járási módszertani osztályon. Az érdeklődőket szeretettel várják. ÁDÁM ZITA 1992. AUGUSZTUS 19. RÁCS MÖGÖTT A NŐK RÉME Az emberek különbözők. Van, aki céljait, álmait igyekszik a magánéletben, munkahelyén megvalósítani. Takarékoskodik, vagy házat épít, autót vesz, nyaralni jár, segít gyermekei, unokái életét megalapozni, s nem egy esetben családi vállalkozásba kezd. Persze olyanok is vannak, akik máról holnapra élnek, több időt töltenek a csapszékben, mint a munkahelyen. Ha van is családjuk, keveset törődnek vele. Az ilyen ember egyszerűen csak magának él, de élete nem mindenkor felhőtlen. Az utóbbiak közé sorolható Oto Funk is, aki kettő híján 50 éves, és elmondhatja magáról, hogy az életben nem sokra vitte. Élete felét — pontosabban 22 évet — ugyanis a börtönben töltött el. Ahogy baráti körben mondani szokta, „gyűlöli a nőket". Talán azért, mert négy esetben erőszakos nemi közösülésért ítélték el. Erre bent a börtönben büszke is volt, nemegyszer szóba hozta cellatársai előtt. Persze úgy állította be, hogy ő a szenvedő alany, a nők hamisan vallottak ellene, ezért van rács mögött. Ilyenkor azt is hozzátette: majd ha kiszabadul, megfizetnek érte. Hogy komolyan gondolta, amit mondott, szabadulása után hamar beigazolódott. A múlt nyáron a kocsmából hazafelé tartó, kissé ittas Božena aszszonynak az útját állta... Fél óra múlva engedte el: hogy közben mi történt, csak föltételezni lehet, mivel mindketten mélyen hallgattak róla a rendőrségen. Oto röhögött a markába, tovább élte gondtalan életét. Aztán az egyik hét végén beutazott a járási székhelyre, Nagyszombatba. A takarékpénztárból 600 koronát vett ki, no nem azért, hogy bevásároljon, hanem hogy elszórakozzon. Miközben járta a kocsmákat, az állomásra befutott a kassai gyors, és leszállt róla egy 20 éves főiskolai hallgató, hogy hazafelé tartva felüljön a személyvonatra. Úgy látszik, ez volt az utolsó vonat, mert erre szállt fel Oto is. Az elfogyasztott ital után elevenében érezte magát. A fiatal lány egyedül ült a fülkében gondolataiba merülve. A közeli vizsga járt az eszében, no meg a barátja, hogy vajon örülni fog-e érkezésének. Közben a vonat kigördült- az állomásról. Oto Funk pedig az egyik kocsiból a másikba vándorolva megállt azelőtt a fülke előtt, ahol a lány ült. Nézte, nézte, aztán gyorsan cselekedett. Berontott, torkon ragadta a mit semsejtő lányt, ledöntötte a padlóra, s közben fojtogatta... Ki tudja, hogyan végződik az eset, ha az áldozat segélykiáltása nem lett volna erősebb a vonat zakatolásánál, és az utasok nem sietnek a segítségére... Addig jár a korsó a kútra, amíg össze nem törik — tartja a közmondás. Nos, ezúttal is beigazolódott; Oto Funk Horné Orešanyban újabb erőszakos cselekedetéhez egy magányos járókelőt, 24 éves fiataíaszszonyt szemelt ki. A szerinte alkalmas pillanatban az asszony nyakának szögezte vadászkését, de annak volt bátorsága ellenállni, segítségért kiáltani, és sikerült olyan ügyesen ellöknie magától támadóját, hogy az a bokorban találta magát, ő pedig elfutott, A nyomozás megindult, a rendőrségen lassan összeállt a kép, s megkerült a három erőszakos cselekedet tettese. Amikor előállították, Oto nem is tagadta, amiket elkövetett, noha élt azzal a lehetőséggel, hogy mindent a túlzott italfogyasztásra kenjen, hogy egyes részletekre ne emlékezzen vissza. A tárgyaláson azonban nem tagadta meg önmagát, visszavonta eredeti vallomását, és semmit sem akart beismerni. Jó védőügyvédje volt, végül is nem erőszakos nemi közösülés kísérletéért, hanem csak személyi szabadságban való korlátozásért ítélték el húsz hónapi börtönbüntetésre. Senki sem fellebbezett, így Oto Funk megkezdte börtönbüntetésének letöltését. (néj) Vajon kit zavarhat, hogy a városalapítóról teret neveztek el? (Méry Gábor felvételei) A PEDAGÓGUSON MÚLIK RIMASZOMBATBAN MEGALAKULT A TOLNAI-MÓDSZER REGIONÁLIS MUNKAKÖZÖSSÉGE m