Új Szó, 1992. augusztus (45. évfolyam, 180-205. szám)
1992-08-17 / 193. szám, hétfő
SPORT IÜJSZÓM 1992. AUGUSZTUS 17: KAPUNYITÁS AZ Ľ LABDARÚGÓ LIGÁBAN CSALLÓKÖZI LEGÉNYES OSTRAVÁN Ahogy ez már lenni szokott, az 1392-93-as bajnoki idény nyitó fordulójában is bőven akadt meglepetés. Az egyiket az új köntösben bemutatkozó dunaszerdahelyiek szolgáltatták, miután Ostraván főként Jančula lövőkedvének köszönhetően fordítani tudtak. Majdnem szenzáció született a strahovi stadionban, ahol Korbei úr milliomos legényei lebecsülték a csatár nélkül kiálló nagyszombati gárdát, s a végén csak Tatarcsuk beállásával javult a Slavia játéka. Nem sok esélyt adtak a nyitraiaknak a bajnok Slovan otthonában, a Nemzeti Stadion azonban kis híján újabb szenzációt élhetett át. Nyolcvan percig egyenrangú ellenfélnek bizonyult a Jarábek vezette vendégegyüttes, s a hajrában a második félidőben beálló új csatárok frissességén múlott Galis edző öröme. Az Olomouc magabiztosan fektette két vállra az Adamec vezette Intert, akárcsak az újonc Bobby Brno a sok helyzetet elpuskázó eperjesieket. Észak- és Dél-Csehországban is vendégsikernek lehetett tanúja a több mint 24 ezer néző a Sparta Hradec Královéből, a Vítkovice pedig -10 emberrel - České Budéjovicérö! vitte el a pontokat. A 2. forduló párosítása: InterBrno, Trnava-Olomouc,DAC-Slavia,Dukla-Ostrava, Vítkovice - Bohemians, Nitra - Hradec, Prešov - Slovan. A Sparta Č. Budéjovice mérkőzést szeptember 9-ére halasztották. SLOY&H BRATiSLÄVA-FC NITRA 3:1 (1:1) BANÍK OSTRÁVA-OAC 1:2 (1:1) Bajnokhoz és esélyeshez méltóan kezdett a kék-fehér együttes. Az első fél órában Timko és Haraoui is vezetést szerezhetett volna, de Ondruška másként gondolta. A 20. percben Dubovský kitűnően indította Krištofíkot, aki kicselezte a kapust, de a „portás" elgáncsolta. A megítélt büntetőt Dubovský biztosan értékesítette. Támadott a Slovan, ám az újonc nem vonult biztos védelembe. Vencel kapuja előtt is sokszor volt forró a helyzet, s a 32. percben Dekýš ráijesztett a hazaiakra. Hiába vezetett látványosabbnál látványosabb akciót a Galis-csapat, a Kostoláni irányította védelem jól állta a sarat. A hajrában a csereemberek és egyben az új szerzemények mentették meg a Slovan becsületét. A mérkőzést 13 600 néző előtt Ihring vezette. Sárga lap: Gunda, Hipp, Bartoš. Góllövők: Dubovský (20. p - 11-esből), Klinovský (83. p), Maixner (90. p), illetve Dekýš (32. p). SLOVAN: Vencel-Stúpala-Kinder, Kitka, Hornyák-Klinovský, Dubovský, Krištofík-Pecko (46. Gostič), Timko, Haraoui (63. Maixner). FC NITRA: Ondruška-Hipp-Kostoláni, Antalovič, Gunda-Sovič, Bartoš, Ondrovič (67. Bochnovič), Dekýš-Barborík, Majoroš. SIGMA OLOMOUC-INTER BRATISLAVA 3:0 (2:0) A Hapalt nélkülöző tavalyi sikercsapat az új irányitó, Marosival ezúttal is bizonyította: a Sigma ebben az idényben is látványos focival akar nézőcsalogatóvá lenni. Az első helyzetet Obšitník hagyta ki, illetve Pŕibyl remekelt. Solár azonban éppen az ellenkezőjével hívta fel magára a figyelmet, s mivel a jobbnál jobb helyzeteket is elpuskázta, a találkozó negatív hősévé vált. OLOMOUC: Pŕibyl - Kováŕ - Pivarnik, Kotűlek - Slabý, Barboŕik, Maroši, Vaďura, Látal - Kerbr (55. Guzík), Fiala (75. Hanus). INTER: Molnár - Lavrinčík, Rehák, Schulcz, Kopča - Obšitník, Weiss, Kubica - Sluka, Luhový (67. P. Mráz), Solár (77. Forgáč). A találkozót 7500 néző előtt Gádoši vezette: Sárga lap: Slabý, Kotűlek, illetve Luhový. BOHEMIAN S PRAHA-DUKLA PRAHA 1:1 (1:0) A prágai rangadón szerencsétlenül vesztett pontot a zöld-fehér együttes. Az egész 90 percet végigtámadták, s főként a DAC-ból szerződtetett Pavlik révén veszélyes támadásokat vezettek. A hajrára azonban a magabiztos védelem egyetlen egy megingását kihasználva Karel Rada a katonáknak szerzett dicsőséget. A találkozót 3300 néző előtt Zvonič vezette. Sárga lap: Onrejčík, illetve Rada, Kosfelnik, Foldyna. Góllövők: Klusáček (11. p), illetve K. Rada (9. p). BOHEMIANS: Šimurka-Sadíiek, Litoš, Mlejnek, Klusáček-Čihák, Hrdlička, Pavlík, Lavička-Sanytrník (70. Neumann), Koči. DUKLA: J. Novák-Kokoška (80. Saidl), Janšta, K. Rada, Ludvík-Chlad, Urban, Čurilla, Foldyna-Kostelník, FC BOBBY BRNO-TATRAN PREŠOV 3:0 (2:0) Mivel mindkét együttes jobbára a támadással törődött, a szép számú közönség • színvonalas, látványos 90 perccel gazdagodva tért haza. Ha a focit gólhelyzetekre játszanák, az eperjesiek már az első negyedórában lényeges előnyre tettek volna szert. A gólhelyzetek kihagyásában főleg Kožlej és Vytykač „jeleskedett". A találkozót 8600 néző előtt Ulrich vezette. Sárga lap: Gallagberov, Vidumský, Kentoš. BRNO: Twardzik - Kobylka, Malér, Smotrič, F. Chovanec - Kufa, Z. Svoboda, Záleský, Lasota (68. I. Jurcsenko) - Kocman (76. Janoäťák), Soldán. PREŠOV: Jakubech - Džubara, Vidumský, Čmilanský, Skalka - Serbin (53. Zvara), Gallagberov, Vytykač, Kentoš (56. Bajtoš) - Kožlej, Daňko. SLAVIA PRAHA-SPARTAK TRNAVA 3:2 (1:2) Ötvennyolc percig volt életben a forduló szenzációja. A 9. percben a nagy mellénnyel játszó prágai „milliomos legények" egyedül hagyták Kostkát, aki nem adott esélyt Vahalának. A jugoszláv vendégmunkás Binics egy perc múlva kapufával válaszolt, majd a 32. percben bombagóllal kiegyenlített. Aztán jött egy újabb hideg zuhany, az „angyalok" részéről. Az egyszemélyes csatársor, azaz Haša talált a jobb alsó sarokba. Fordulást követően új színt hozott a játékba az orosz Tatarcsuk, aki első labdaérintésére ismét kiegyenlített. A Slavia vezető góljában is nagy szerepet játszott az újonnan beállt középpályás, az 59. percben Kuka lerántásáért megítélt büntetőből Suchopárek szerezte a győztes gólt. Az egész akció Tatarcsuktól indult... A találkozót 5200 néző előtt Puček vezette. Sárga lap: Petrouš, Nečas, illetve Mičega, Ovad, Frťala. SLAVIA: Vahala - Juraško - Petrouš, Suchopárek, Pénička - Berger (59. Tatarcsuk), Bejbl, Nečas, Lerch - J. Novák (54. Kukaj, Binics. TRNAVA: Praj - Michalička, Tibenský, Pavlús, Kôstka - Ovad, Mičega, Zemaník (86. R. Novák), Frťala, Jonis - Haša. HRADEC KRÁLOVÉ-SPARTA PRAHA 1:2 (1:1) Végig kiegyenlített erők küzdelmét hozta a 90 perc. A hazaiaknál az új szerzemény, Frýda jeleskedett, míg a másik oldalon Kouba mutatott remek formát. A találkozót 16 000 néző előtt Marko vezette. Sárga lap: Macháček, Janoušek, Pilný, illetve Némec, Dvirnyik, Novotný, Frýdek. HRADEC: Jelinek - Pilný, Jeslínek. V. Mráz, Macháček - Juki, Frýda, Šmarda (81. Havlíček), Urbánek - Janoušek, Duhan (66. Vodička). SPARTA: Kouba - J. Chovanec - Horňák, Novotný, Vrabec - Mistr, Bílek, Frýdek, J. Némec - Siegl (61. Vonášek), Dvirnyik. ČESKÉ BUDÉJOVICE-TJ VÍTKOVICE 0:1 (0:1) Szikrázóan kemény összecsapás (hat sárga lap és egy kiállítás), jellemezte a találkozót. A dél-csehországiak mindössze Hruška jóvoltából okoztak gondot a sziklaszilárd vendégvédelemnek, míg Vítkovicéről egy jól működő gépezet mutatkozott be. Kevesen gondolták volna, hogy a 8. percben remekre sikeredett Baránek-fejes a győztes találat lesz majd. A találkozót 5200 néző előtt Zvolánek vezette. Sárga lap: V. Rada, Fujdiar, illetve Laslop, Sýkora, Baránek, Petrovský, piros lap: Sýkora. Č. BUDÉJOVICE: Blažek - Tejml, Sialini, Pŕibyl, V. Rada (70. Hrbek) - P. Pénička, Povišer, Hruška, Fryč (46. Poborský) - Vácha, Fujdiar. VÍTKOVICE: Laslop Cieslar, Petrovský, Orel, Harazim - Kaizar, Onufer, Baránek, Varga (75. Kraut) - Sýkora, Baránek. Hiába lőtt kétszer annyi szögletet az Ostrava, Schmuckernek lényegesen több dolga akadt, mint a vendégek hálóőrének. Amit a DAC tavalyi játékában hiányolt a csallóközi közönség, azt Ostravában telt ház tapasztalhatta. A támadó játékot rendre jó lövésekkel fejezték be a sárgakékek, ezt a 7. percben Simon cáfolta, aki a kapussal szemben állt, de erőtlen lövése csak hazaadásnak számított. Ezek után Diňa próbálta ki az új cipőjét, kétszer is centiméterekkel lőtt az ostravai kapu mellé. A 22. perecben Tomáš fölöslegesen szabálytalankodott Hýravýval szemben, s a szabadrúgást Palínek mindenki meglepetésére a DAC kapujába lőtte. Nem csüggedt azonban a Ftadolský-legénység és a középpályások ötletessége folytán a két ék ígéretes helyzetbe került. Jančula és Radványi még nem élt ezekkel a lehetőségekkel, de az előbbi szélső, úgy látszik, a második 45 percre tartogatta a „titkos fegyvert". Az 56. percben egyéni akcióból, a kapust is kicselezve, kergette őrületbe a Baník-védöket, majd tíz perc múlva újra az apró termetű, robbanékony csatár „járta el a csallóközi legényest". A mérkőzés végéig is taktikusan „labdázgatott" a DAC, Kašpar és Simon technikája folytán jobbára az ellenfél lábán járt a labda, s a bányászcsapat elkeseredett lendületének is megálljt tudott parancsolni a Mintái vezette hátsó alakzat. A találkozót 5500 néző előtt Mádl vezette. Sárga lap: Palínek, Bartl, illetve Simon, Siago, Radványi. OSTRAVA: Schmucker - Staš - Škarabela, Palínek - Galásek, Grussmann, Časko, Hýravý, Bartl (72. Čížek) - Klejch (60. Chýlek), Poštulka. DAC: Mentei - Mintái - Mikuš (53. (Zsákovics), Prokop - Tomáš, Kašpar, Simon, Siago, Diňa (46. Lieskovský) - Jančula, Radványi. LABDARÚGÓ SZNL L KIKAPOTT A BAJNOKSÁG ESÉLYESE A labdarúgó SZNL I. első fordulójának meglepetései közé tartozik, hogy a nyár folyamán nagyon „fegyverkező" 1. FC Košice simán kikapott Besztercebányán az exligás katonáktól. Hogy ilyen nagy különbség lenne az I. liga és az SZNL között? Nehéz megmondani. A besztercebányaiakról azt állították, hogy szétesett a gárda, képtelen megújulni. A szombati meccs másról tanúskodik... Az első fordulóban egyébként csak a ligetfalusiak és a homonnaiak értek el győzelmet idegenben. A KÖVETKEZŐ FORDULÓ PÁROSÍTÁSA - augusztus 22, szombat, 16.30: 1. FC Košice - Petržalka, Šaľa - Senica, B. Bystrica - Žilina, 10.30: VSŽ Košice - Prievidza. Augusztus 23, vasárnap, 16.30: Humenné - Lokomotíva, Levice - Senec, Jelšava - ŠKP Bratislava, Trebišov - Vráble. LOKOMOTÍVA - FC PETRŽALKA 1:2 (0:2). Góllövők: Kysela, illetve Kurcina és Jakubec. A találkozót 700 néző előtt Gádoši vezette, aki a 75. percben kiállította a ligetfalusi Krutzot. FC VRÁBLE - DUSLO ŠAĽA 2:1 (2:1). Góllövők: Raček (11-esből), Toman, illetve Taraszov. A mérkőzést 1000 néző előtt Bóc irányította. ŽILINA - TREBIŠOV 2:0 (1:0). Góllövők: Turček és Nemčík. A mérkőzést 1000 néző előtt Vnuk vezette. STK SENEC - VSŽ KOŠICE 0:0. A meccset Sevčík irányította 500 néző előtt. B. BYSTRICA - 1. FC KOSICE 3:0 (1:0). Góllövők: Medveď, Rybár és Faktor. ŠKP BRATISLAVA - SP LEVICE 2:1 (0:0). Góllövők: Žiga, Jakubička, illetve Paľo. A vendégek a 86. percig 1:0-ra vezettek. A mérkőzést 400 néző előtt Špivák, irányította. PRIEVIDZA - HUMENNÉ 0:1 (0:1). Góllövő: Kavka. SENICA - JELŠAVA 1 :1 (0:1). Góllövők: Fila, illetve Schelling. A vendégek a 14. percben szerezték meg a vezetést. A meccset 700 néző előtt Kopča vezette. KAJAK-KENU ORSZÁGOS BAJNOKSÁG OROSZ CSABA MESTERHÁRMASA Szombaton és vasárnap Račicében bonyolították le Csehszlovákia országos kajak-kenu bajnokságát. Egy héttel az plimpiai játékok után hiányzott néhány olimpikon, például a kajakozó Szabó Attila, a Bartűnek -Fibigr kajak kettős. Kňazovický is csak a kajak kettesben állt rajthoz. Szombaton az 500 méteres távon rendeztek versenyeket és a legeredményesebbnek a somorjai OROSZ CSABA bizonyult, aki három számban is bajnok lett. Tudni kell róla, hogy az utolsó pillanatig ott lebegett előtte az olimpiai részvétel, ám a szakvezetés másként határozott. Néhány eredménye - Kenu egyes: 1. Orosz Csaba (ŠKP Bratislava), kenu kettes: Orosz-Kňazovický (ŠKP Bratislava), kenu négyes: Kňazovický, Páreš, Orosz, Filip (mind SKP Bratislava), kajak négyes: Matúš, Botló, Becker, Hrudík (ŠKP-ÚK Bratislava). LABDARÚGÁS • ISMÉT FONTOS GÓLT szerzett Ľuboš Moravčík a francia bajnokság 2. fordulójában lejátszott Metz - St. Etienne 2:2 (0:1) mérkőzésen. Az egykori nyitrai játékos az 59. percben lőtt góljával járult hozzá a vendégek pontszerzéséhez. A francia liga további eredményei: Nimes - Lens 1:1 (1:0), Auxerre - Monaco 4:1 (2:1), Toulon - Marseille 0:0, Lyon Nantes 0:2 (0:1), Toulouse - Montpellier 1:3 (0:2), Paris St. Germain - Sochaux 2:0 (0:0), Valenciennes - Strasbourg 1 :2 (1:0), Lille - Caen 1:0 (0:0), Le Havre - Girondins Bordeaux 0:1 (0:0). • MEGY A GÓLLÖVÉS az osztrák élvonalban is a cseh'szlovák idegenlégiósoknak. Az Innsbruck linzi (Admira Wakker) győzelmében Danék győztes góljával játszott főszerepet, a Rapid Wien - St. Pölten (4:1) mérkőzésen Griga kétszer volt eredményes, míg a Steyr - LASK Linz (3:1) találkozón Knoflíček taláit az ellenfél hálójába. • AZ ANGOL BAJNOKSÁG nyitófordulójában: Arsenal - Norwich 2:4 (2:0), Chelsea - Oldham 1:1 (0:0), Coventry - Middlesbrough 2:1 (1:0), Crystal Palace - Blackburn 3:3 (1:1 ), Everton - Sheffield Wednesday 1:1 (1:1), Ipswich Town - Aston Villa 1:1 (1:0), Leeds United - Wimbledon 2:1 (1:0), Sheffield United - Manchester U. 2:1 (1:0), Southampton - Tottenham Hotspur 0:0. • A BUNDESLIGA I-BEN a következő eredményekkel kezdődött meg a pontvadászat: Hamburger SV - VfB Stuttgart 1:1 (0:0), Karlsruhe - Mönchengladbach 4:2 (1:2), Bochum - Dortmund 2:2 (2:1), Shalke 04 - Wattenscheid 3:4 (1:1), Bayer Uerdingen - Baeyrn München 0:3 (0:1), Eintracht Frankfurt - Dynamo Dresden 1 :1 (0:1), Kaiserslautern - 1. FC Köln 1 :0 (1 :0), FC Nürnberg - Werder Bremen 0:0, Bayer Leverkusen - Saarbrücken 1 :1 (1:0). • SKÓCIÁBAN MÁR a NEGYEDIK fordulónál tartanak: Celtic Glasgow - Dundee United 2:0, FC Dundee - Glasgow Rangers 4:3, Falkirk - Hibernian 2:1, Hearts of Midlothian - St. Patrick 2:1, Motherwell - Aberdeen 2:1, St. Johnstone - Airdrieonians 3:0. H KOBEBAN 60 EZER NÉZŐ volt kíváncsi a Juventus vendégjátékára. Japán válogatottja a 60. percben Josida és Miura góljával már 2:0 arányban vezetett, a vendégek az utolsó negyedórában Roberto Baggio és Andreas Mölier révén egyenlítettek. LABDARÚGÓ SZNL SL NYUGATI CSOPORT: Dubnica - TTS Trenčín 2:2, Štúrovo - Sered' 1:1, Nové Zámky - Gabčíkovo 4:0, Rapid Bratislava - Inter B 0:3, Púchov - Slovan B 6:1, Partizánské - Dúbravka 2:0, Topoľčany - Bánovce 1:1, Dukla Trenčín - Hurbanovo 4:0. KELETI CSOPORT: Poprad - Sp. Nová Ves 3:1, Ružomberok - Giraltovce 4:0, Bardejov - Rimavské Sobota 1:0, Martin - Stropkov 0:1, Lubeník - Vranov 2:1, Kys. Nové Mesto - Bardejovská Nová Ves 1:0, Bytča - Michalovce 4:1, < Budkovce - Pov. Bystrica: nem jelentették. A magyar labdarúgó NB I utolsó mérkőzésén a BVSC saját pályáján 1:0-ra kikapott a Diósgyőrtől. Góllövö: Leskó. FISCHER-SZPASSZKIJ BUDAPESTEN? Az amerikai BOBBY FISCHER és az orosz BORISZ SZPASSZKIJ kérte a Nemzetközi Sakk Szövetség illetékeseit, hogy az eredetileg szeptember 2ra a Crna Gora-i Szentistvánba tervezett páros mérkőzést BUDAPESTEN rendezzék meg. Az élő sakklegendák természetesen a jugoszláviai belpolitikai helyzet miatt kérték a színhely megváltoztatását, s hogy miért éppen a magyar fővárost választották, azt egyelőre csak találgatni lehet. A hírt a belgrádi Politika című lap közölte. KRABBE, KRABBE... Ismét bebizonyosodott, hogy a németek világbajnok sprinternője, Katrin Krabbe és klubtársa, Grit Breuer tiltott szereknek köszönheti gyorsaságát. Egy hónappal ezelőtt Londonban találtak a két vágtázónő vizeletmintájában Clenbuterolt. Tegnap Kölnben is ennek a hírhedt anabolikus szteroidnak a nyomát fedezték fel a vizsgálatok során. A második pozitív' doppingteszt szinte biztos következményeként előreláthatólag a két sportolónőre bírósági tárgyalás és minden bizonnyal az aktív sportolástól való eltiltás vár. FORMAT!" MANSELL VESZTETT, DE NYERT! Immár hetedszer rendeztek Forma Ies futamot a mogyoródi Hungaroringen. Az idén először a neves Marlboro cég támogatásával. Ezúttal is izgalmas, s a világbajnokság kimenetele szempontjából fontos versenyen a.forró pillanatokat főleg a brit Brundle látványos fékezései, valamint a német Schumacher és a verseny elején sokáig élen álló olasz Patrese „kiszállása" jelentették. Egyébként elég monoton volt a viadal, mert a háromszoros világbajnok brazil Ayrton Senna szinte rajt-cél győzelmet aratott.-Ez sem akadályozhatta meg a végig másodikként „autókázó" és célba érkező brit Nigel Mansellt abban, hogy megszerezze világbajnoki címét. A „pedálgyilkos" pilóta néhány futammal az idei küzdelemsorozat vége előtt már világbajnok. A VII. Magyar Nagydíj végeredménye: 1. Senna, 2. Mansell, 3. Berger (Ausztria), 4. Hakkinen (Finnország), 5. Brundle, 6. Capelli (Olaszország). Az egyéni összetett állása: 1. Mansell (92 pont), 2. Patrese (40), 3. Senna (34), 4. Schumacher (33). Az istállók világbajnokságának jelenlegi sorrendje: 1. Williams-Renault 132 pont, 2. McLaren-Honda 58, 3. Benetton-Ford 51,4. Ferrari 16. (ét) SPORTFOGADÁS A ŠPORTKA 33. JÁTÉKHETE I: HÚZÁSÁNAK NYERŐSZÁMAI: 2 10 12 15 29 37 Pótszám: 41 II. HÚZÁS: 6 12 16 17 25 28 Pótszám: 10 A MATESZ 32-33. JÁTÉKHETÉNEK NYERŐSZÁMAI: 9 13 14 28 33 A LEHETŐSÉG NYERŐSZÁMAI - az utolsó hat számjegy: 232131 A Sazka 33. játékhetének telitalálatos szelvénye: 1 22021 2201 001