Új Szó, 1992. augusztus (45. évfolyam, 180-205. szám)

1992-08-15 / 192. szám, szombat

MOZAIK lÚJSZÓ* 1992. AUGUSZTUS 15. A GÚTAI MAGÁNVÁLLALKOZÓ TITOKZATOS HALÁLA KÉTSZER TEMETTÉK „Tisztelt polgártársak! A bűnügyi rendőrség dolgozói segítségüket kérik az eltűnt SKOPP ISTVÁN ügyében folytatott nyomozásban. A nevezett személy 1992. július 26-án, hajnali fél öt és öt óra között lakóhelyéről, a Brünni tér 5/3 számú lakásból a Csergői üdülőtelepre indult, fehér színű, KNC-20-11 rendszámú Škoda Favorit személygépkocsiján. Aki Skopp István, illetve az említett kocsi hollétével kapcsolatban bármilyen információval tud szolgálni, kérjük, értesítse a rendőrséget." Ez a közlemény július 27-én hangzott el a gútai helyi hangszóróban, szlovák és magyar nyelven. Tulajdonképpen ebből tudták meg a kisváros lakói, hogy a 63 éves magánvállalkozó - akit természetesen szinte valamennyien ismertek, lévén korábban a helyi bútorüzlet vezetője - eltűnt. Állítólag horgászni indult azon a bizonyos vasárnap hajnalon, mivel ez volt az egyik kedvenc időtöltése. Nem tért vissza, az autójának is nyoma veszett, így az ügyet jelentették a rendőrségnek, a városi hivatal pedig közzétette a fenti felhívást. Az események innentől kezdve drámaian felgyorsultak, és a szó legszorosabb értelmében órákon belül kézzelfogható bizonyíték adódott arra nézve, hogy Skopp István eltűnése mögött sötét tragédia szálai húzódnak. - Hétfőn, dél körül küldték ki a csoportunkat, a szalmakazlakat rendezni - mondja Tánczos Imre, a helyi szövetkezet dolgozója, az egyik villásrakodó kezelője. - Amikor megérkeztünk ehhez a kazalhoz - jó ötven méter hosszú volt -, már messziről láttuk, hogy nincs valami rendben: az egyik végén valahogy túlságosan kiállt az alja. Persze ennek akárhány oka lehetett, játszhattak ott gyerekek is, szóval semmi rendkívülire nem gondoltunk. Mondtam, elveszek vagy két „pofával" a végéből, odanyomom a oldalához és kész. Beszúrtam a villát, megemeltem - és nem ment, de ekkor már hallottam a pléh csikorgását. Szétdobáltuk a szalmát, és ekkor láttuk, hogy egy autó van a kazalban, a farával kifelé. Egy fehér Favorit, KNC-20-11 rendszámmal. Mit mondjak, megdöbbentünk mindannyian. Ezzel együtt még mindig csak egy közönséges autólopásra vagy ilyesmire gyanakodtunk - nem tudtuk, kié a kocsi -, így az egyik szalmagyűjtő kocsi kezelőjét azonnal beszalasztottuk a rendőrségre. Addig is jobbnak láttuk, ha nem nagyon vizslatunk az autó körül, így csak annyira emlékszem, hogy három kereke le volt eresztve, vagy tán ki volt szúrva, nem tudom. Hogy belül hogy nézett ki, azt tényleg nem figyeltük, én legalábbis nem; ahogy futólag láttam, talán egy kis szalma a padlóján is volt, meg valami sötét foltok, alighanem olaj. Aztán megjöttek a rendőrök, és megkezdték a vizsgálódást. Én tényleg csak enynyit tudok mondani. Skopp István autója tehát ily módon került meg már másnap, mondhatni, pusztán a véletlen folytán. Ez volt az első „forró nyom", amely ugyan a tulajdonos hollétéhez nem sokkal vitt közelebb, ám annál inkább sejtetni engedte tragikus sorsát: a kívülről olajnyomoknak vélt sötét foltok ugyanis vértől származtak. És a klasszikus bűnügyi történetek forgatókönyveinek „időbeosztását" tekintve újra csak megdöbbentően rövid időnek - mindössze két napnak - kellett eltelnie a további, immár valóban kézzelfoghatónak tekinthető bizonyítékok napvilágra kerüléséig. Július 29-én, szerdán, az éjszakai órákban ugyanis egy mezítelen, összekötözött kezű hullát fogtak ki a Vágból, a rendőrségi jegyzőkönyv szerint „az oszlás előrehaladott állapotában". A halált ugyanezen jegyzőkönyv szerint tarkólövés okozta. A szakértői vizsgálat megállapította, hogy Skopp István holttestéről van szó. Csakis az azonosítás eredményét erősíthetem meg, egyébként semmi másról nem nyilatkozhatom. A legkevésbé újságíróknak, erre külön is figyelmeztettek. - Dr. Borsos Zoltán fogorvos szemlátomást melegebb éghajlatra kívánva bennünket, gyakorlatilag semmit nem mond arról, amit a halottszemlén, kirendelt hivatalos közegként tapasztalt. Pedig - érthetően - kíváncsiak voltunk arra, hogy milyen állapotban volt a test, hogy három nap után csakugyan annyira oszlásnak indult-e, vagy netán valami más oka van annak, hogy erről az egészről ennyire hallgatni kell? Mert ekkorra már a gútaiakkal beszélgetve, őszintén szólva sok mindent hallottunk az esetről. S ha az itt-ott megszaladt fantáziát, szélsőséges egyéni verziókat le is számítjuk, a helybéliek információi több ponton megdöbbentő pontossággal egyeztek: S. I. testét brutálisan megcsonkítva találták meg, levágták az orrát, a fülét, kimetszették a heréit, egyszóval KÍNOZTÁK, mielőtt tarkón lőtték volna. Hogy a tettesek miért voltak ennyire kegyetlenek, miért ennyire embertelen módon hajtották végre tettüket - nos, erre nézve szintén elhangzott egy-két vélemény, de úgy látjuk jobbnak, ha azokat nem adjuk közre. Egyrészt bizonyítékok híján, másrészt az elhunyt emlékének kijáró kötelező tisztelet okán. Harmadsorban pedig: folyik a rendőrségi vizsgálat, a szokottnál is jóval nagyobb titoktartás mellett, és sem erkölcsi, sem jogi alapon nem óhajtunk az események elé menni. Eddigi tapasztalataink éppen eléggé meggyőztek bennünket arról, hogy jobb, ha utólag szépen elfogadjuk és szenvtelenül tolmácsoljuk az ügyet véglegesen lezáró jegyzőkönyv néhány tárgyilagos mondatát. Az pedig egyelőre még várat magára. Augusztus hetedike, péntek, délután négy óra. A városon kívül fekvő gútai temető parkolója az utolsó helyig foglalt. A halottasház előtti térségen látszólag a szokásos szertartás zajlik, legfeljebb a résztvevők vannak többen, mint máskor. Ám a legnagyobb különbség nem ez, hanem valami más: a plébános, a ministráns, a gyászoló család és a tisztelettevő gyülekezet csupán egy jelképes ravatalt áll körül. Skopp István földi maradványait ugyanis már napokkal korábban elhantolták, a legszűkebb család részvételével, mindennemű szertartás nélkül. A lámpástartók egyike szúrós tekintettel néz rám, miközben a szememhez emelem a fényképezőgépet; ennek ellenére elkattintom, de utána jobbnak látom mihamarabb távozni e különös szertartás helyszínéről. Túl sok volt, amit láttam, még több, amit korábban hallottam. VAS GYULA MOLDOVA ^

AX GYÖRGY félelem kap^a -Mit kellene csinálni? - Egyelőre nem tehetünk mást; alkalmazkodni kell hozzájuk. Láttad, én is úgy beszéltem azzal az öreg pártkurvával, mintha ő lenne az angol királynő. Te is legyél velük udvarias, amennyire csak kitelik tőled, tanuld meg, hogy a jó modor a legolcsóbb és a leggyümölcsözőbb befektetés. Egyelőre szükségünk van rájuk, mert az államilag ellenőrzött lapokban nem jelenhetünk meg, és nyilvánosság nélkül nem élhetünk. De azt soha ne felejtsd el, hogy ők idegenek itt, és egyszer majd adódik egy olyan pillanat, amikor ezt a szemükbe vághatjuk. Ezt meg kell érnem, addig nem halhatok meg . Káplár előkotorta az óráját mellénye zsebéből: - Fél kilenc elmúlt, a feleségem nem tudja, hol maradtam el. Az az asszony imád engem, most is már kint áll a kapuban és vár rám. Ő volt az egyetlen, aki az üldöztetésben, a szilenciumban is kitartott mellettem. Meg kell ismerned őt, egyszer gyere el hozzánk, telefonunk persze nincs, felirom a címünket. Borsos a megállóhoz kísérte az öregembert, és segített neki felszállni az autóbuszra. Utána gyalog indult el hazafelé, végig akarta gondolni az eseményeket. Úgy érezte, a mai nappal közelebb került a céljaihoz, bízott benne, hogy Martin megjelenteti a verseit. TIZENEGYEDIK FEJEZET Március közepén Borsos levelet kapott Kerkahidasról, anyja egykori gondozónője értesítette: egy falubeli ember érdeklődik az örökségbe kapott családi házuk iránt. Kérte a fiút, hogy minél hamarabb jöjjön le tárgyalni az eladásról. Borsos nem akarta elszalasztani az alkalmat, már a következő szombaton hazautazott. Mikor megérkezett, tájékozódni próbált a környéken kialakult ingatlanárakról; 150-200 ezer forintért keltek el az övékéhez hasonló házak. Az új tulajdonosok általában lebontották a régi épületet, és modern családi házat húztak fel a helyébe. A fiú mindenképpen meg akart szabadulni az ingatlan kezelésével járó gondoktól, százezer forinttal is beérte volna. Este átment a vevőhöz. Az öreg gazda és pártában maradt lánya tehenészettel foglalkozott, most felhasználva az állam által nyújtott kedvezményeket, növelni szerették volna az állatállományt, ezért akarták megszerezni Borsosék portáját és a rajta álló, jó karban levő nagy szerfás istállóval és a környező kaszálóval együtt. Az apa tárgyalt, de közben gyakran a lányára nézett, mintegy kikérve a jóváhagyását. Borsos kitette az asztalra a magával hozott telekkönyvi kivonatot és a többi papírt, a gazda gondosan átolvasta: - És hogy áll a helyzet a testvéreiddel? Aláírhatsz az ő nevükben is? Hiszen ők is tulajdonosok! A fiú gyomra összehúzódott az idegességtől, hogy ezen az akadályon meghiúsulhat az eladás: - Már beszéltem egy ügyvéddel, ő foglalkozik a gyámsági szerződéssel, azt ígérte, hogy nemsokára megkapom. - És jogosult vagy pénzt is felvenni a nevükben? Nem zárolják addig, amíg a testvéreid betöltik a tizennyolc évet? - Nem szükséges, mert újra befektetem, egy telket veszek rajta Pest mellett. Valamikor építkezni szeretnénk. Borsos úgy látta, hogy a gazda hisz neki, mielőtt rátértek volna az alkura, leküldte a lányát borért. Mikor magukra maradtak, az öregember bizalmasan közelebb hajolt hozzá: - Az a baj, hogy ketten nem győzzük ezt a nagy gazdaságot, nincs kedved beállni hozzánk? — Én már berendezkedtem Pesten, van munkám és szállásom. — Nálunk a kétszeresét is megkereshetnéd, mint ott fenn. — Itt a faluban nem is tudnék hol lakni. — Idejöhetnél hozzánk, az egyik szobánk úgyis üres, pénzt nem kérnénk érte. Később pedig Isten tudja, hogy alakulnak a dolgok. A házigazda rákacsintott, Borsos nem értette, hogy mire céloz. Csak később, a mind nyíltabb utalásokból fogta fel; arra gondol, hogy hátha összekerülnek az ő lányával. A nő épp belépett a szobába, boroskancsót hozva kiázott, vörös kezében, Borsos tekintete végigfutott sárfoltos melegítőnadrágján, vállán megfeszülő, kopott férfizakóján, megborzongott a gondolattól, hogy valaha is hozzáérjen, de uralkodott az arcvonásain és cinkosán visszahunyorított az öregemberre. Úgy gondolta, jobbak az esélyei az eladásra, ha nem oszlatja szét ezt a reménységet. Ittak egy pohár bort, aztán rátértek az alkura. A vevők nyolcvanezer forintot ajánlottak, Borsos ismerte annyira a helyi szokásokat, hogy felmérje: kilencven-százezer forintos végső árra gondolnak, ezért a maga részéről százhúszezret mondott. Ezrenként engedve-emelve végül kilencvenötezerben állapodtak meg. Az új tulajdonos huszonötezer forint foglalót rakott le, figyelmeztette Borsost, hogy ha a vétel az ő hibájából meghiúsul, az összeg dupláját kell visszafizetnie. Tanúkat hívtak át a szomszédból és megfogalmazták a szerződést, a fiú átadta a birtoklapot és írásos ígéretet tett, hogy egy hónapon belül lehozza vagy leküldi a gyámi kinevezéséről szóló bizonyítványt, meiy testvérei aláírását pótolja. A hivatalos ügyek végeztével a háziak marasztalták Borsost, megivott még egy pohár bort, de tíz óra felé elköszönt, arra hivatkozott, hogy másnap a hajnali busszal akar elutazni. Búcsúzásnál az öregember el akarta kérni a kulcsokat, de Borsos attól tartott, hogy ha a kezébe kaparintja a házat és az istállót, ezzel birtokon belül kerül, és nehezebben lehet rajta behajtani a pénzt. Azzal tért ki, hogy hamarosan újra lejön Kerkahidasra, és akkor elrendezik az ügyet. (folytatjuk) DIVATBEMUTATÓ ÉS VÁSÁR Augusztus 22-28 között kerül sor immár 25. alkalommal a Trencsén a divat városa elnevezésű rendezvényre, amely nemcsak kiállítás, hanem elsősorban vásár. A szervezők a beléptidíjjal és a vásári árakkal egyaránt a látogatók kedvében szeretnének járni. Farmernadrágokat, ingeket például 30 szazalékkai oh csobban lehet majd venni, mint a boltokban. Ľubomír Kopeckýnek, a kiállítás igazgatójának tájékoztatása szerint, a több mint 200 kiállító közül 90 magáncég. A zavaros politikai helyzet miatt ugyan két csehországi jelentkező lemondott részvételi szándékáról, de reméli, a többiek eljönnek. A rendszeresen Trencsénbe látogatók bizonyára most is várják a divatbamutatókat. Négy helyen naponta három-négyszer gyönyörködhetnek a legújabb modellekben és akiknek a pénztárcájuk engedi, meg is vásárolhatják ezeket, az áruk 3000 korona körüli lesz. A bemutatott kollekciókat nagyrészt külföldi kiegészítők teszik még vonzóbbá. Előreláthatólag nem okoz majd problémát a divat városába érkezők elszállásolása, mivel a helybeli vállalatok szálláshelyeiket erre az időre a vendégek rendelkezésére bocsátják. Azoknak a vállalkozóknak is érdemes Trencsénbe menni, akik nem állítják ki termékeiket, illetve árusítani sem fognak, mert igénybe vehetik a Szlovák Kereskedelmi és Ipari Kamara szervizét és újabb kapcsolatokat teremthetnek. Több kísérőrendezvényre kerül sor. Alkalom adódik a külföldi cégekkel való tárgyalásokra is. Ivan Klačanský NULLADIK FOKOZATÚ ÜZEMZAVAROK A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség skálája szerint a nulladik fokozatba tartozónak minősítették a Jaslovské Bohunice-i és a Dukovanyi Atomerőmű idei második negyedévi működése során észlelt üzemzavarokat. Ez azt jelenti, hogy a biztonságra egyik sem volt veszélyes. A Csehszlovák Atomenergia Bizottság közlése szerint ahhoz, hogy a Jaslovské Bohunice-i V-1-es blokk legalább 1995-ig működőképes legyen, folyó év végéig az állami felügyelet által támasztott 81 követelménynek kell eleget tenni. így többek között földrengés- és tűzvédelmiintézkedésekre véin szükség. MEGINT ELFELEDKEZTEK RÓLUNK... Leszállított árú cseh könyvek között böngészve figyeltem fel Claire Sterling A Masaryk-eset (Prípad Masaryk) című könyvére. Az amerikai újságírónőt csak irigyelni lehet, nemcsak azért, mert állandó lakhelye Rómában, egy újjáépített reneszánsz palotában van, és nemcsak azért, mert az utóbbi három évtizedben alig volt olyan fontosabb konfliktus a világon, amelyről ne írhatott volna a helyszínről, mint kiküldött tudósító, hanem mindenekelőtt azért, mert valóban jól tájékozott és tehetséges. Ezt bizonyítja ez a könyve is, amelyet 1968-ban jelentetett meg angolul, szamizdatban és 1972-ben adták ki először cseh fordítását. Jan Masaryk titokzatos halálának okai után nyomozva lényegében az utolsó fél évszázad Csehszlovákiájának történelmét és konfliktusait mutatja be. S persze, szól a Beneš által elkövetett súlyos tévedésekről, bűnökről is. Egyebek között a két és fél milliónyi szudétanémet kitelepítéséről. Helyesen. De a magyarok kitelepítéséről ő sem tud. Pedig hát Masaryk kapcsán is elmondhatta volna, hogy a külügyminiszter ugyan képviselte kormánya álláspontját, de magánbeszélgetésekben ugyancsak elítélte ezt az akciót. Nem Sterling az első, aki elfeledkezik rólunk, csehszlovákiai magyarokról. Bizonyára nem is az utolsó... Csak azért említem az ő könyvét, mert ez a fájó hiány is segíthet, hogy reálisan lássuk szerepünket a világban. (brogyányi)