Új Szó, 1992. július (45. évfolyam, 153-179. szám)
1992-07-07 / 158. szám, kedd
1992. JÚLIUS 10. SZÍNHÁZAT? AZT IS! KULTUR A I Ú JSZÓ Ä MEGTÖRTÉNT ÉS ELMARADT CSODÁK A BRIT FILMEK ELSŐ POZSONYI FESZTIVÁLJÁRÓL Első számú, kisebbfajta csoda: végre-valahára van ennek a lassan félmilliós városnak egy igazán kellemes, meghitt hangulatot árasztó filmklubja. A közel egy éve működő Charlie Centrumban minden filmrajongó talSI valami kedvére valót, hiszen a klub műsorkínálata a kommersztől a művészfilmig szinte valamennyi műfajt felöleli. Emellett nagyon jó dolog, hogy a Charlie's vezetői ebben a hazai piacot egyre inkább elárasztó amerikai „filmtengerben" Európát sem tévesztik szem elől. Rokonszenves az az igyekezetük, mellyel többek között a nyugat-európai filmművészet jelenlétének sok-sok éves - de remélhetőleg még nem teljesen behozhatatlan - hiányát szeretnék pótolni. Kivéve természetesen azokat a filmeket, melyeknek megtekintésére az elmúlt években, évtizedekben alkalmasnak találtattunk. A kezdeményezés mindenesetre biztató, s talán-talán semmiféle komoly akadálya nem lesz annak, hogy az évek során színvonalas hagyománnyá váljék. Erre egyelőre minden reményünk megvan, hiszen a Portobello Pictures, a pozsonyi British Council és az SZK Kulturális Minisztériumának támogatásával júniusban megrendezett 1. brit filmfesztiválról is csak elismeréssel lehet szólni. Gondos szervezés és igényes filmválogatás jellemezte. Igazi csemegét jelentettek a hatvanas évek free cinema (szabad mozi) irányzatának reprezentatív darabjai. Az angol irodalom „dühös fiataljainak" filmes szellemi testvérei: Karel Reisz, Tony Richardson, Lindsay Anderson ma már meglett férfiak, sőt tisztes öregurak, a szakma elismert mesterei. Lázadó, forrongó ifjakként éles, könyörtelen társadalombírálattal, friss, egyéni látásmóddal hívták fel magukra évtizedekkel ezelőtt a figyelmet, döntő hatást gyakorolva az őket követő filmes nemzedékekre. A nagy szenvedélyek idővel aztán törvényszerűen megszelídültek. A free cinema generációja is gazdagabb lett egy keserű tapasztalattal: a világot ők sem képesek megváltani. Persze valami azért maradt az akkori életérzésből: filmjeik hősei ma is ugyanolyan rebellisek, mint alkotóik voltak harminc évvel ezelőtt. Lázadozik Tony Richardson A hosszútávfutó magányossága című filmjének főszereplője, a lopás miatt javítóintézetbe zárt prolifiú, akárcsak Karel Reisz Szombat este, vasárnap reggelének fiatal munkása, Arthur, vagy a Lindsay Anderson rendezte If... elit kollégiumban nevelkedő diákjai. A megkérdőjelezhető erkölcsök, értékek, a kilátástalan sors, a gúzsba kötő, személyiségtorzító, elavult konvenciók ellen. A free cinema könnyedebb hangvételű filmjei közül a mai néző számára is élvezetes a Henry Fielding azonos című regénye alapján forgatott, Oscar-díjas Tom Jones, a Tony Richardson rendezésében. A jóvágású falusi lelencgyerek kacagtató kalandjait nézve azokat sem éri csalódás, akik olvasták a regényt, mert a Tom Jones a sikeres adaptációk közé tartozik, hitelesen adja vissza Fielding művének .hangulatát, stílusát, kedélyes humorát, iróniáját. Hasonlóan kellemes élményt jelentett Karel Reisz Morgan című fekete komédiája egy „egészségesen őrült" fiatalemberről, bár napjainkra - a történelmi változások következtében - kicsit más hangsúlyt kapnak a film fricskái. Jeremy Irons kedvelőinek most nem lehetett okuk panaszra. Az Oscar-díjas angol színész filmes pályafutásának rövid keresztmetszetét adta az a hét alkotás, melyet a művész személyesen választott ki erre az alkalomra. Ezek közül A missziói, A francia hadnagy szeretőjét és a Swann szerelmét már játszották a hazai mozik. Először láthatták viszont az érdeklődők a Dead Ringers (Hasonmások) című filmet, melyben Jeremy Irons kettős szerepben tűnik fel, egy nőgyógyász-ikerpárt alakít. Az 1988-ban készült film rendezője az a David Cronenberg, akit ma már a (sci-fi-)horror nemzetközileg elismert mestereként tartanak számon. A Hasonmásokból ugyan hiányoznak az otromba szörnyek és* gusztustalan szörnyecskék, de a film nyomasztó, baljós hangulatot árasztó, sokkoló képei már előlegezik a későbbi, hátborzongató műveket. A film az összetartozás, a végzetes egymásrautaltság, szeretet és gyűlölet szétválaszthatatlan összefonódásának komor története. Jeremy Irons emlékezetes alakítást nyújt a személyiségzavarral küszködő ikerpár szerepében. A legnagyobb várakozás természetesen a legújabb angol filmek bemutatóját előzte meg. Nem is alaptalanul. Mert igaz ugyan, hogy Nagy-Britannia már régen nem filmnagyhatalom, de azért a közmondásos angol precizitással majd minden évben jelentkezik egypár olyan művel, amelyekre érdemes odafigyelni. Ezek a filmek lehet, hogy nem olyan fantasztikus csúcstechnikával készült szuperprodukciók, mint amerikai kollégáiké, de valahogy sokkal emberibbek, és talán ezért is felelnek meg jobban az európai nézők ízlésének. A filmhét szenzációját természetesen Derek Jarman alkotása, a II. Edward jelentette, amely John Marlowe drámája alapján készült. A tragikus sorsú király nem tartozik az angol történelem nagy formátumú egyéniségei közé, ám Jarman nem véletlenül választott főhőséül. Egy, még mindig rázósnak számító témát boncolgat. Edward ugyanis a férfiakhoz vonzódott, s amikor nyíltan vállalva érzelmeit, szeretőjét a királyi udvarba vitette, sorsa végérvényesen megpecsételődött. Az érzések erejéről (irányuljon bárki felé is), a pusztító szenvedélyekről, a hátalom- és bosszúvágyról, a számkivetettségről, a megbélyegzettségről vall a zseniális Derek Jarman. Lenyűgöző magabiztossággal, felejthetetlen, megdöbbentő képeiben vegyíti a régmúltat és a jelent, utalva arra, hogy a homoszexuálisok helyzete ma sem könnyű. Jarman a tolerancia hiányára panaszkodik. Biztosan meglepődne, ha tudná, hogy errefelé viszont már egy ilyen témával foglalkozó film bemutatása is komoly haladásnak számít. Nick Ward filmje, a Dakota Road az elmaradt csodákról szól. A címadó út, amely egy kis, csupán pár lelket számláló angol település határában húzódik, sehová nem vezet. Elhalt remények, soha meg nem valósuló álmok hiú, csalóka ígérete. Mozdulatlan, de ugyanakkor feszült, vibráló, „vihar előtti" képkockák. Félresiklott, keserű, céltalan életek. Mert ezeknek az embereknek az álmai akkor is irreálisak, amikor látszólag csak kéznyújtásňyira vannak. Képtelenek egymáshoz közel kerülni, legyőzni a látszólagos akadályokat. A szerelem teher, a vágyak nem találnak viszonzásra. S ha egy röpke pillanatra az álmok valóra is válnak, utána még nehezebb visszasüllyedni a kilátástalan szürkeségbe. Vagy lehet, hogy a villanásnyi boldogság emlékével könyebb lesz elviselni a sivár jövőt? Neil Jordan nem ennyire borúlátó, legalábbis ezt bizonyítja A csoda című munkája. Átsuhan az ember agyán, hogy talán ő is ugyanarra a történetre akadt, amelyikre Nick Ward, csak ő az optimista befejezést választotta. Egy csendes kis fürdőváros a helyszín, ahol látszólag nem történik semmi. Két kamasz azonban, egy fiú és egy lány, izgalmas, kitalált történetekkel fonja körül a város jelentéktelen lakóit és látogatóit. Nem is sejtik, hogy a közeljövő egy minden képzeletüket felülmúló eseményt tartogat számukra: Oidipusz király történetének sokadik, modern verzióját. Tagadhatatlan, hogy Neil Jordan keserédes filmje kicsit érzelgősre sikeredett. De hát ez is hozzánk tartozik. Szükségünk van néha apró csodákra. MISLAY EDIT SÜTÖ-DARAB A BÁSTYA SZÍNHÁZBAN Lapunk hasábjain korábban már hírt adtunk a veszprémi Petőfi Színház és a Komáromi Városi Művelődési Központ együttműködéséről (Új Szó, 1992. március 18., Színházat látni, és...). Akkor Shakespeare Rómeó és Júlia című drámájának vendégelőadásáról közöltünk előzetest. A produkciót két alkalommal mintegy 1400 (!) néző tekintette meg. E sikeres együttműködés ösztönözte a két intézményt, annak vezetőségét arra, hogy a kezdeményezést még szorosabb együttműködéssé fonja és tartóssá tegye. Varga Anna (VMK - Komárom) és Vándorfi László (Petőfi Színház - Veszprém) előzetes tárgyalásai nyomán született az elhatározás, hogy még ebben az évben közös vállalkozásba fog a két intézmény. Sütő András Vigyorgó búbánat - Kalandozások Ihajcsuhajdiában című müvére esett a választás. Az erdélyi szerző remeke derűvel, a síró-nevető színház „totalitásával" szól az emberi szabadságvágyról, az embernek az örömhöz és a bánathoz való jogáról. Czine Mihály, a neves irodalomtörténész így vélekedik: ,,Sütő András játékát a nagy drámák szomszédságában láthatja a mindenkori olvasó, de majd a jövendő irodalomtörténete is. Csupa játék, csupa ragyogás, de a játék s a ragyogás is az emberi létezés kérdéseiről beszél... (...) Szent Péter mellett az ördög, a Halál, sőt az Isten is emberképet kap benne; az emberi és az embertelen ütközésből, mint a népmesében, természetesen ragyog fel az ember igaza; olyan érzékletes nyelven, amelyben a régi meseízek és fordulatok is maivá frissültek." Gondolom, ettől hitelesebb „ajánlás" aligha szükségeltetik egy kortárs mű színreviteléhez. Megjegyzem, a darabot színházkedvelőink láthatták már hazai magyar amatőr színpadon. 1989-ben a kassai X Iparista Kisszínpad mutatta be nagy sikerrel a Jókai Napokon (is), Pásztó András, a Thália Színház jelenlegi dramaturgja rendezésében. Pusztán a komáromi VMK és veszprémi Petőfi Színház anyagi eszközei nem tették volna lehetővé, hogy a terv megvalósuljon. A két' intézmény a Magyarok Világszövetségéhez fordult segítségért. Kérésük megértésre talált. így 1990. július 30-án, este 20.30 órai kezdettel kezdeményező értékű művészi vállalkozás várományosai lehetünk a komáromi Bástya Színház nézőterén, ahol Sütő András VIGYORGÓ BÚBÁNAT cimü játékát mutatják be a veszprémi PETŐFI SZÍNHÁZ, a THEÁTRUM ALAPÍTVÁNY és a komáromi VÁROSI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT közös produkciójában. Az előadásban Rancsó Dezső, Varga Szilvia, Körösi Csaba, Bősze György, Bencédi György lép a közönség elé. A játék zenéjét Rossa László szerezte. Díszlettervező Horgas Péter. (Ő a neves ARVISURA SZÍNHÁZ tervező-rendezője is), s a jelmezek Bakó Hona munkái. Novák Eszter a koreográfusa az előadásnak, melyet Vándorfi László rendezett. Az a vállalkozás is bizonyítéka lehet annak, hogy egy művelődést szolgáló intézmény munkájának lehetőségei „határtalanok". A különféle tanfolyamok és öntevékeny művészeti megnyilatkozási formák felkarolása mellett igazi színházat is lehet produkálni.,. A' komáromi bástyarendszerben létrehozott Bástya Színház a Jókai Színház és a Városi Művelődési Központ közös vállalkozása. Remélhetően idén is jeles nyári színházi események színhelye lesz. KISS PÉNTEK JÓZSEF jf MOLDOVA GYÖRGY félelen kapugo. Borsos most sem válaszolt, Kun folytatta ideges sétáját: - Tudnod kell: én voltam az a hülye, aki felelősséget vállaltam érted a felvételi bizottság előtt, mert senki sem akart befogadni téged a pettyes múltaddal. Ha most ki kell rúgni téged, egy kicsit én is leégtem, de gondolhatod, olyan hülye nem Jeszek, hogy még egyszer bedobjam magam az érdekedben. A fiú felemelte a fejét: - Beszélhetünk őszintén,, igazgató úr? Kun nem számított a kérdésre, meglepődve bólintott: - Tessék. - Mondja meg nyíltan: van-e valami esélyem, hogy megússzam? Nincs szó hosszú időről, én nem akarok az érettségiig itt maradni a „Csányi"-ban, csak ezt az évet szeretném kihúzni. Becsületszavamat adom, hogy ősszel nem jövök vissza. - Komolyan beszélsz? - Rögtön hazavágnának, ha megpróbálnám becsapni magukat. - Nem tudok ígérni semmit. Hoffmannon látszott, hogy el akarja vágni a torkodat. Mi történt köztetek? - Semmi. - Azt mondtad, hogy beszéljünk őszintén. - Már az első nap belém kötött. Én ki akartam térni előle, de szidta az anyámat, akkor megvertem. - Nem ítéllek el érte, vannak dolgok, amiket csak így lehet elintézni, az ember nem rohangál a felettesekhez panaszra. De ahogy Hoffmannt ismerem, ő nem fogja lenyelni ezt a békát. Én hiába próbálom leállítani, felmegy az igazgatóhoz, bepanaszol, és te már kezdhetsz is csomagolni. Mindegy, utánanézek az ügynek, hétfőn reggel tíz órakor keress meg az irodámban. Most elmehetsz. A saját érdekedben: tartsd a szádat! A fiú visszatért a tanulószobába. Leült az asztalához, a fiókból előszedte a könyveit, füzeteit, de nem tudta figyelmét a tanulásra összpontosítani. Megpróbálta felmérni, mi történik vele, ha kizárják az iskolából. Anyjához nem mehetett, mert ő is az ismerőseinél húzódott meg. Most, a téli holtszezonban olyan állásra sem számíthatott, melynek révén bejuthatott volna egy elfogadható munkásszállóra. Átkozta magát, amiért felélte azt a pénzt, melyet a piacon keresett, mert ha le tudta volna rakni a szokásos félévi előleget egy albérleti szobáért, sokkal szabadabban intézhette volna a sorsát. Legföljebb a piaci zöldségesek kegyelmében reménykedhetett; hátha megengedik neki, hogy valamelyik télire bezárt bódéban megvesse a vackát. Mindenképpen rá kellett bírnia az iskola vezetőit, hogy egyelőre ne küldjék el, adjanak neki még egy utolsó esélyt. Úgy érezte, könnyebben meggyőzhetné őket, ha a javulás jeleként legalább egy frissen szerzett jó osztályzatra hivatkozhatna. Megnézte a másnapi órarendet, a tantárgyak közül kiválasztotta az anyagismeretet, és elhatározta, hogy szóról szóra megtanulja a feladott leckét. Lemondott szokásos esti erőfejlesztő gyakorlatairól, a könyv fölé görnyedt, már éjfél is elmúlt, mikor leoltotta a lámpát az üres tanulószobában. Az iskolában éppen az anyagismereti foglalkozás nyitotta meg a napot, Borsos figyelmeztette osztálytársait, hogy senki se mp-jen jelentkezni, mert ő akar felelni. Balszerencséjére ezen a napon a tanár senkit sem hívott ki a táblához, hanem továbbhaladt az anyagban. Borsos csalódottan dőlt hátra a székén, és az óra után el is szökött az iskolából. Egész délután csavargott a városban, csak hat óra felé jutott az eszébe, hogy el kellene mennie verseiért a fénymásoló-sokszorosító irodába. Attól tartott, hogy már zárva találja, de a portál fölött még égtek a neonbetűk: „ZSÓKA". Megállt az utca túlsó oldalán, és benézett a kirakatablakon: bent egy kései ügyfél rakosgatott az aktatáskájába különféle papírtekercseket, mikor eltávozott, a nő bezárta utána az ajtót. Borsos eltöprengett, hogy merjen-e zavarni, végül elszánta mamgát és előrelépett. Kétszer is kopogott az üvegen, amíg a nő felfigyelt rá. Zsóka összehúzott szemmel nézett ki a sötétbe, aztán az arca felderült és az ajtóhoz sietett: - Jó estét. Már azt hittem, hogy nem jön. - Dolgom volt, csak később tudtam elszabadulni. - Nem számít, fő, hogy sikerült - egy papírköteget tett az asztalra. - Leírtam a verseit. - Hogy tetszettek? - Nagyon szépek. Nincs kedve egy kicesit elbeszélgetni róluk? - De, nagyon szívesen. -Jöjjön fel hozzánk egy kávéra. Nem kell messzire menni, itt lakunk ebben a házban. A nő újra bezárta az utcai ajtót, és leoltotta a kirakati világítást is. Félrehúzta a hátsó falat takaró bársonyfüggönyt, mögötte egy széles falépcső tűnt fel, mely átvezetett a lakásba. Fenn az emeleti részen ültek le, egy márványlappal borított dohányzóasztal mellé: - Talán itt az ideje, hogy rendesen is bemutatkozzunk. Doktor Keresztes Viktorné vagyok, Zsóka. A férjemről már biztosan hallott. - Nem. Mivel foglalkozik? - Ügyvéd. Csakugyan nem hallott róla? Azt hiszem, hogy maga az egyetlen egész Mezőszegen. Egyébként nem érdekes. Magát valóban Borsos Ferencnek hívják, vagy művésznévként használja? - Borsos Ferencnek hívnak. - Hol dolgozik, vagy még tanul? - A „Csányi" szakközépbe járok - önkéntelenül kicsúszott a száján -, lehet, hogy már nem sokáig. - Végez? -Úgy is lehet mondani, kirúgtak, illetve ki fognak rúgni. - Mit csinált? - Semmi különöset, a nyakamba varrtak néhány botrányt. Lehet, hogy már a jövő héten el kell hagynom az iskolát. (folytatjuk)
