Új Szó, 1992. július (45. évfolyam, 153-179. szám)

1992-07-06 / 157. szám, hétfő

SPORT WIMBLEDONI NEMZETKÖZI TENISZBAJNOKSÁG STEFFI GRAF ÉS ANDRE AGASSI . (t—só) - Az időjárás alaposan megtréfálta a wimbledoni nemzetközi teniszbaj­nokság résztvevőit. Amint fokozódtak az izgalmak, közelgett a döntő, úgy eredt el egyre gyakrabban az eső. Ám nemcsak az égi áldás ismételte meg tavalyi önmagát - akkor napokra állt a torna -, hanem Steffi Graf, a németek bajnoknője is megvédte tavalyi elsőségét, s ami ugyanilyen fontos, éppen Szeles Mónikánál bizonyult jobbnak. Vasárnap a férfiak erőpróbáján új bajnokot avattak Andre Agassi személyében. . ÚJ SZÓM 1992. JÚLIUS 6. Lehet, kissé cini­kusan hangzik, hogy a szombati női dön­tőt két dolog teszi emlékezetessé: a makacs esőzés miatt majdnem ható­rás maratoni mérkő­zéssé vált a találkozó, valamint Szeles Mónika közismert „nyögései" most el­maradtak. Szegény Mónika! Addig-addig hergelték öt, míg végül lemondott az „erőlködés hangjairól", s erre mi történt? Csendben is simán kikapott. Steffi Graf most visszavágott az idei francia bajnok­ság, a Roland Garros fináléjában elszen­vedett vereségéért. Már az első szettben érződött, sokkal nagyobb elszántsággal küzd a német baj­noknő, mint ellenfele: a 4. játékban elvet­te az újvidéki teniszfenomén adogatását, majd e fegyvertényt még egyszer megis­mételte. Alig fél óra alatt övé lett a játszma. Aki azt várta, most jön a fordu­lat, bizony alaposan csalatkozott. Graf ott folytatta, ahol abbahagyta. Mondhatni, percek alatt elhúzott 4:1-re, ekkor azon­ban az eső hosszabb szünetet paran­csolt. A végére Szeles mindent bevetett, a 6. játszma valóságos csata volt, ám a címvédőnek szombaton egyszerűen minden bejött. Szeles veresége ellenére nem oko­zott csalódást Wimbledonban, hiszen számára a torna többé-kevésbé isme­retlen volt. Tapasztalatgyűjtésnek pedig a döntőbe jutás igazán elegendő. Steffi Graf immár negyedik wimbledoni elsősé­gét aratta és az ezért járó 216 000 fontnál is többet ért számára az a tény, hogy valószínűleg kievickélödött a hullám­völgyből, s végre bebizonyította: Szelest nagy tornán is le tudja győzni. Vasárnap új bajnokot avattak a férfi­ak döntőjében. Az eddigi bajnokok közül utoljára a veterán John McEnroe búcsú­zott, nála Andre Agassi bizonyult jobb­nak. A fináléban tehát a fogadhatatlan adogatásokat csakúgy ontó Goran Ivani­sevics és a szervákat remekül fogadó Andre Agassi találkozott. A 8. és a 12. he­lyen kiemelt játékos a tenisz széles reper­toárját vonultatta fel. Az első szettben himestojásként őrizgető adogatógénjei­ket, fej fej mellett haladtak, s csak a rövi­dítés döntött a horvát fiú javára. A másik két játszmában változott a kép. Az amerikai játékosnak sikerült időnként megtörnie ellenfele rettegett szervagénjeit, és biztosabban, pontosab­ban helyezte ütéseit. A 4. szettben Ivani­sevics újult erővel vetette be magát a küzdelembe és szinte lemosta ellenfelét a pályáról. Igaz, a 6:1-es játszmaered­mény kissé csalóka, ám kétség nem fér' hozzá, e játékrészben egyértelműen jobb volt. A döntés tehát az 5. játszmára ma­radt, melyet idegileg jobban bírt az ameri­kai játékos. Agassi, annyi nagy torna döntőse végre feltette a koronát pálya­futására: megnyerte élete első Grand Slam-versenyét, ráadásul a legértéke­sebbet. EREDMÉNYEK - nöi döntö: Graf - Szeles 6:2, 6:1. Férfiak - elödöntö: Ivanisevics - Sampras 6:7 (4:7), 7:6, (7:5), 6:4, 6:2, Agassi - McEnroe 6:4,6:2, 6:3, nöi páros - döntö: Fernandez, Zve­reva (USA, FÁK) - Novotná, Szavcsenko 6:4, 6:1. Férfi páros - elődöntő: Stich, McEnroe - Forget, Hlasek 7:6 (7:4), 6:3, 7:6 (7:4), Grabb, Reneberg (amerikaiak) - Woodbridge, Woodforde 7:6 (7:3), 4:6, 4:6, 7:6 (7:4), 6:4. ORSZÁGOS ATLÉTIKAI BAJNOKSÁG GOMBALA IS UTAZHAT BARCELONÁBA (tics) - Nyitrán szombaton tikkasztó hőség kísérte a 82. országos atlétikai baj­nokság első napját. A legjobb eredmény a férfi távolugrásban született, ahol Milan Gombala 811 cm-rel győzött és ezzel három centiméterrel túlszárnyalta az olimpiai szintet. A 2. helyen a tízpróbázó, Robert Zmélik végzett figyelemreméltó 806 cm-es teljesítménnyel. Zmélik jó for­májáról tanúskodik, hogy a 110 m-es gát­futásban a 2. helyen végzett 13,4 másod­perces idővel (sajnos, elromlott az elek­tronikus időmérő berendezés, így a kép­zel mért időket vették figyelembe). Jól szerepelt a 100 m-es síkfutásban Jirí Va­lik, aki 10,27 mp-vel minden idők máso­dik legjobb hazai teljesítményét érte el, és mindössze 2 század másodperccel ma­radt el az olimpiai szinttől. Nem sikerült teljesítenie az olimpiai szintet a rúdugró Jansának, bár meglepetés, hogy maga SPORTHÍRADÓ • SAN SEBASTIANBAN 8 km-es egyenkénti indításos időversennyel meg­kezdődött a 79. kerékpáros Tour de France. Az első útszakaszt a nagy esé­lyes spanyol Indurian nyerte 51,2 km/órás átlagsebességgel. A 2. helyen a svájci Zülle, a harmadikon a francia Marie vég­zett. A világ legnagyobb kerékpáros ver­senyének résztvevőire 7 európai ország útjain 3988 km megtétele vár. • SOPRONBAN a junior vízilabda Európa-bajnokság elődöntőjének első mérkőzésén: Csehszlovákia - Romá­nia 6:6. Az eredményekből: Magyaror­szág - Belgium 26:2, Görögország - Spanyolország 9:7, Németország - Bulgária 12:5. • A JUBILEUMI, 25. kerékpáros Bo­hemia versenyt Tomáš Velecký (Milevs­ko) nyerte Zaduban (szlovák válogatott) előtt. A tegnapi időverseny győztese Za­duban lett. • WERNEBEN folytatódott a nem­zetközi vízilabda torna. A legutóbbi eredmények: Németország - FÁK 5:7, Olaszország - Franciaország 16:9. A torna élén a FÁK együttese áll 8 ponttal, Németország 4, Olaszország 2 pont előtt. mögé utasította Lubenskýt, aki ott lesz Barcelonában. AZ EREDMÉNYEKBŐL: szombat: férfiak - 100 m: Valik (Olymp Praha) 10,27, diszkoszvetés: Bugár (Dukla Praha) 62,66, 110m gát: Hudec 13,3, Zmélik (mindkettő Dukla) 13,4, ka­lapácsvetés: Sedláček (Dukla) 72,26, súlylökés: Šula (Slávia UK) 18,22, 10 000 m: Štefko (Dukla B. Bystrica) 29:05,90, nők: 100 m: Špičková (Bohe­mians) 11,81, magasugrás: Brenkusová (Dukla B. Bystrica) 182, 3000 m: Kunčic­ká (Olymp Praha) 9:38,46 pere. Vasárnap: férfiak - 200 m: Valik 21,06, 400 m: Janoušek (Dukla Praha) 46,46, 1500 m: Kunčický (Olymp Praha) 3:41,27.' Nők - 200 m: Suchovská (UGS Brno) 23,63, diszkoszvetés: Malá­tová (Olymp Praha) 61,70, távolugrás: Kadlubcová (Plzeň) 614 cm. Steffi Graf szombaton kirobbanó formában játszott: a döntőben biztosan verte Szeles Mónikát, s ezzel 4. wimbledoni győzelmét aratta LABDARÚGÓ INTERTOTÓ KUPA GYŐZELEMMEL KEZDETT A SLOVAN A hét végén újabb fordulót bonyolítot­tak le a labdarúgó Intertotó Kupában. A csehszlovák csapatok közül a Sparta otthonában, az Olomouc idegenben ara­tott győzelmet. Megkezdte szereplését a bajnok Slovan is, a 7. csoportban Vácott sikeresen mutatkozott be. 1. CSOPORT: BK Koppenhága - Sigma Olomouc 1:3 (1:0). Góllövők: Nilssen, illetve Kerbr (2), Gottwald. A Sigma csapatában már bemutatkozott a két új szerzemény, Fiala és Pivarník is. A találkozó két ellentétes félidőt hozott. Az első 45 percben álmosan játszottak a morvaországiak, szünet után azonban már hengereltek. Admira Wien - Grass­hoppers Zürich 3:2 (2:0). 1. Admira 3 2 1 0 5:3 5 2. Grasshoppers 5 1 2 2 9:9 4 3. Olomouc 4 1 1 2 5:6 3 4. BK Koppenhága 2 1 0 1 3:4 2 2. CSOPORT: Sparta Praha - Vor­wärts Steyr 3:1 (3:0). Góllövők: Voná­šek, Dvirnyik, Novotný, illetve Wald­hörn. A Františkové Láznében játszott találkozón a Sparta a következő összeál-' lításban szerepelt: Sova - Novotný, Mistr (45. p. Lavička), Vrabec, Horňák (Votava) - Sopko, Nemec, Chovanec - Vonášek, Dvirnyik (81. p. Weber), Frýdek (77. p. Vyskočil). Siófok - Lau­sanne Sports 1:0 (0:0). 1. Sparta 3 2 1 0 6:3 5 2. Siófok" 2 1 1 0 3:2 3 3. Lausanne 4 1 1 2 3:4 3 4. Steyr 3 0 1 2 3:6 1 3. CSOPORT: St. Gallen - Linz 2:2 (2:1). 4. CSOPORT: Austria Salzburg - Halmstadt 2:1 (1:0), Young Boys Bern - Karlsruhe 2:2 (0:0). 6. CSOPORT: Caen - Schalke 1:1 (1:1), Waalwijk - Lyngby 1:1 (0:0). 7. CSOPORT: Vác - Slovan Bratisla­va 2:3 (1:2) góllövők: Nagy T., Füle, illetve Krištofík, Gostič és Dubovský. MANSELL NÖVELTE ELŐNYÉT (t-só) - A Forma-l-es aut<íc „iko 1--<=»• mjija oia egy esztendő kivóiučvtM minden évben megrendezték a Francia Nagydíjat. A franciák vendég­szeretetét jelzi az is, hogy a tegnapi verseny helyett, Magny - Cours már a 7. pálya a gall kakasok földjén, ahol találkoztak egymással a Forma-1 pilótái. A tavaly felavatott helyszínen eddig csupán egyetlen versenyzőnek adatott meg a győze­lem mámora, mégpedig Nigel Mansellnek. Már az edzésen megmutatkozott, a britek kiválósága megunta, hogy az utóbbi két versenyen gyengébben szere­pelt. Az első pozíciót harcolta ki, mellette csapattársa, Riccardo Patrese indult az első sorból. A rajt utáni szokásos tüleke­dés tegnap komoly lökdösődésekbe, koc­canásokba torkollott, amelyből a sztárok is kivették részüket. Egy kanyart követően az agresszívan előzni készülő Michael Schumacher elé vágott Ayrton Senna. A világbajnok azonnal kiesett a küzdelem­ből, a németek üdvöskéjét, pontosabban gépét azonban helyrepofozták a boxban, és folytathatta a száguldást. Hogy Ron Dennisnek, a McLarren-istáló főnökének teljesen elmenjen a kedve, arról Gerhard Berger gondoskodott. Néhány kört tett meg csupán, s motorhiba miatt máris követte társát, Sennát. A Williams-pilóták, Mansell és Patrese tehát hamar elvesztették legkomolyabb ellenfeleiket. Felhőtlen autózásuknak csupán az eső vetett véget; a futamot leintették, ám néhány perces kényszerpi­henő után folytatták. Bizony minden piló­tának alaposan meg kellett küzdenie a pályán maradásáért, az autók mögött felverődő vízpára-felhők módfelett zavar­ták a látást. Érdekes, hogy éppen a kis csapatok versenyzői birkóztak meg legin­kább a nehézségekkel: pontot, pontokat érő helyre verekedték fel magukat. Külö­nösen a Lotus két „volánmüvésze", Hak­kinen és Herbert remekelt. A Williams mellett az egyetlen márkának bizonyult, amelynek mindkét gépe pontot szerzett. Nigel Mansell végül biztosan szerezte meg a győzelmet, ezzel idei 6. elsőségét érte el, ráadásul megvédte tavalyi sikerét is. Diadalával tovább növelte előnyét, az összetettben immár 32 ponttal gyűjtött többet a 2. helyezett Patresenél. A FUTAM VÉGEREDMÉNYE: 1. Mansell (Williams), 2. Patrese (Wil­liams), 3. Brundle (Benetton), 4. Hakki­nen (Lotus), 5. Comas (Ligier), 6. Her­bert (Lotus). A LABDARÚGÓ SZNL I OSZI MENETRENDJE 1. FORDULÓ (augusztus 15): Dukla B.Bystrica - 1..FC Košice, ŠK Žilina - Trebišov, Vráble - Duslo Šaľa, Senica - Jelšava, ŠKP Bratislava - Levice, Senec - Michalovce, Prievidza - Humenné, Lok. Košice - Petržalka. 2. FORDULÓ (augusztus 22): 1 . FC Košice - Petržalka, Humenné - Lokomotíva, Michalovce - Prievidza, Levice - Se­nec, Jelšava - ŠKP Bratislava, Šaľa - Senica, Trebišov - Vráble, B. Bystrica - Žilina. 3. FORDULÓ (augusztus 26): Žilina - 1. FC Košice, Vráble - B. Bystrica, Senica - Trebišov, ŠKP Bratislava - Šaľa, Senec - Jelšava, Prievidza - Levice, Lokomotíva - Michalovce, Petržal­ka - Humenné. 4. FORDULÓ (augusztus 29): 1 . FC Košice - Humenné, Michalovce - Petržalka, Levice - Lokomotíva, Jelšava - Prievi­dza, Šaľa - Senec, Trebišov - ŠKP Bratislava, B. Bystrica - Senica, Žilina - Vráble. 5. FORDULÓ (szeptember 5): Vráble -1. FC Košice, Senica - Žilina, ŠKP Bratislava - B. Bystrica, Senec - Trebišov, Prievidza - šaľa, Lokomotíva - Jelšava, Petržalka - Levice, Humenné - Michalovce. 6. FORDULÓ (szeptember 12); 1 FC Košice - Michalovce, Levice - Humenné, Jelšava - Petržalka, Šaľa - Lokomotíva, Trebišov - Prievidza, B. Bystrica - Senec, Žilina - ŠKP Bratisla­va, Vráble - Senica. 7. FORDULÓ (szeptember 19): Senica ­1 . FC Košice, ŠKP Bratislava - Vráble, Senec - Žilina, Prievidza - B. Bystrica, Lokomotíva - Trebišov, Petržalka - Šaľa, Humenné - Jelšava, Michalovce - Levice. 8. FORDULÓ: (szeptember 26): 1 . FC Košice - Levice, Jelšava - Michalovce, Šaľa - Humenné, Trebišov - Petržalka, B. Bystrica - Lokomotíva, Žilina - Prievidza, Vráble - Senec, Senica - ŠKP Bratislava. 9. FORDULÓ (október 3): ŠKP Bratislava - 1. FC Košice, Senec - Senica, Prievidza - Vráble, Lokomotíva - Žilina, Petržalka - B. Bystrica, Humenné - Trebišov, Michalovce - Se­nica, Levice - Jelšava. 10. FORDULÓ (október 10): 1. FC Košice - Jelšava, Šaľa - Levice, Trebišov - Michalovce, B. Bystrica - Humenné, Žilina - Petržalka, Vráble - Lokomotíva, Senica - Prievidza, ŠKP Bratislava - Senec. 11. FORDULÓ (október 17): Senec - 1. FC Košice, Prievi­dza - ŠKP Bratislava, Lokomotíva - Senica, Petržalka - Vráble, Humenné - Žilina, Michalovce - B. Bystrica, Levice - Trebišov, Jelšava - Šaľa. 12. FORDULÓ (október 24): 1. FC Košice - Šaľa, Trebišov - Jelšava, B. Bystrica - Levice, Žilina - Michalovce, Vráble - Humenné, Senica - Petržalka, ŠKP Bratislava - Lokomotíva, Senec - Prievidza. 13. FORDULÓ (október 31): Prievidza - 1.FC Košice, Lokomotíva - Senec, Petržalka - ŠKP Bratislava, Humenné - Senica, Michalovce - Vráble, Levice - Žilina, Jelšava - B. Bystrica, Šaľa - Trebišov. 14. FORDULÓ (november 7): 1.FC Košice - Trebišov, B. Bystrica - Šaľa, Žilina - Jelšava, Vráble - Levice, Senica - Michalovce, ŠKP Bratislava - Humenné, Senec - Petržalka, Prievidza - Lokomotíva. 15. FORDULÓ (november 15): Lokomotíva - 1. FC Košice, Petržalka - Prievidza, Humenné - Senec, Michalovce - ŠKP Bratislava, Levice - Senica, Jelšava - Vráble, Šaľa - Žilina, Trebišov - B. Bystrica. ŽELEZNÝ KÁPRÁZATOS VILÁGCSÚCSA (tics) - Az oslói Bislet stadionban ren­dezett atlétikai verseny fénypontja a csehszlovák JAN ŽELEZNÝ káprázatos gerelyhajító világcsúcsa volt. Železný utolsó kísérletével 94,74 métert ért el és ezzel 3,28 méterrel túlszárnyalta az angol Backley eddigi világcsúcsát. Backley 85,06-tal a 2. helyen végzett és elsőként gratulált az újdonsült világrekordernek. A versenyt több mint 12 ezer néző tekin­tette meg. Železný a jubileumi, 50. világ­rekordot érte el a világhírű Bislet stadion­ban. AZ EREDMÉNYEKBŐL - férfiak: 100 m - Christie (brit) 10,17, Adeníken (nigériai) 10,17, 1500 m: Kirohi (kenyai) 3:36,20, 3000 m akadály: Brahmi (algé­riai) 8:11,27, Birir (kenyai) 8:12,58, 800 m: M. Everett (amerikai) 1:43,40, Gray (ame­rikai) 1:43,51, 5000 m: Bitók (kenyai) 13:08,89, Skah (marokkói) 13:09,74, 10 000 m: Bayesa (etiópiai) 27:14,26, Helimo (kenyai) 27:15,53, magasugrás: Forsyth (ausztrál) 234. Nők: 1 mérföld: Melinte (román) 4:21,80, 800 m: Mutol (mozambiki) 1:58,46, Kovács (romániai) 1:58,55, hármasugrás: Kravcova (FÁK) 14,41, 400 m:-Davis (Bahama-szigeteki) 51,45, 5000 m: McColgan (brit) 15:01,86, gerely: Hattestad (norvég) 67,22, Zikolen­ko (FÁK) 66,76. Eberstadtban a férfi magasugrók ha­gyományos versenyét a kubai Soto­mayor nyerte, aki megvédte tavalyi első­ségét. A kubai ugró hasonlóan, mint egy évvel korábban, 236 cm-t teljesített és ezzel az idei világranglista élére került. A sorrend: 1. Sotomayor 236, 2. Conwaly (amerikai) 233, 3. Thränhardt (német) 230 cm. KATRIN KRABBE, SILKE MÖLLER és GRIT BREUER levélben közölte a Német Olimpiai Bizottsággal, hogy nem vesznek részt a barcelonai nyári olimpiai játékokon. Mint ismeretes, a há­rom német atlétanőt az év elején ajzó­szerhasználat miatt eltiltották, ám később a Nemzetközi Atlétikai Szövetség bizonyí­tékok hiányában felmentette őket. Krab­beék azzal indokolták döntésüket, hogy nagy lélektani nyomásnak voltak kitéve, és ezért nem tudtak kellőképpen felké­szülni az olimpiára. ASa n^f i rL n <i b^ n af e52fé't«2 ífösifálííí­nova 205 cm-re javította a női magasug­rás idei legjobbját. Ezt, követően sikerte­len kísérletet tett a 209 cm-es világcsúcs­magasságon. A rennesi verseny legjobb eredménye az 5 km-es férfi gyaloglásban született, ahol a lengyel Kozniewski 18:17,22-re javította a nemhivatalos világrekordot. CSEHSZLOVÁKIA NÉLKÜL Zaragozában a férfi kosárlabda olimpiai selejtezőn eldőlt, hogy Cseh­szlovákia nem lehet ott az ötkarikás játékokon. A szombati mérkőzésen a csehszlovák együttes 80:73 (31:36) arányban kikapott Litvániától, és így a tegnapi utolsó, Németország elleni ta­lálkozónak már nem volt tétje. Az utolsó forduló előtt biztos továbbjutó volt Litvá­nia, Horvátország és a FÁK együttese, a 4. továbbjutó sorsa tegnap dőlt el. Az eredményekből: Horvátország - Olasz­ország 108:62 (43:28), FÁK - Németor­szág 83:68 (36:33), Szlovénia - Izrael 73:63 (38:29). + A magyar színek képviseletében 235 sportoló utazik Barcelonába, hogy 23 sportágban vetélkedjen a világ leg­jobbjaival. A csapatban 63 nó és 173 férfi kapott helyet, 71 egyesületet képviselve. A legtöbb versenyzőt az UTE, a Bp. Honvéd, a Vasas, áz FTC, a BVSC, a Tatabánya, a Csepel és az MTK dele­gálta. • Az elözö két olimpiáról bojkott mi­att távol maradt Kuba, 192 sportolót és 127 kísérőt küld Barcelonába. Az elvá­rás az, hogy 20 érmet nyerjenek... •f Kamy Keshmiri a diszkoszvetés nagy esélyese sérülés miatt nem lehet ott a játékokon. A világ idei legjobb eredmé­nyével (70,84 m) rendelkező amerikai sportoló alhasfali izomhúzódással bajló­dik. (sz) SPORTFOGADÁS A ŠPORTKA 27. játékhete I. húzásá­nak nyerőszámai: 3 4 13 32 35 40 Pótszám: 26 II. húzás: 8 15 20 29 31 38 pótszám: 4 A LEHETŐSÉG utolsó hat számje­gye: 426067 A MATES 26-27. játékhetének nye­rőszámai: 1 6 1 6 30 31 A SAZKA 27. játékhetének telitalála­tos szelvénye: 1211001100200

Next

/
Oldalképek
Tartalom