Új Szó, 1992. július (45. évfolyam, 153-179. szám)

1992-07-30 / 178. szám, csütörtök

1992. JÚLIUS 30. PUBLICISZTIKA IÚJSZÓM A KÜLÖNBÖZŐ ORSZÁGOKBAN ÉLŐ NEMZETISÉGEK TÖREKVÉSEINEK KÖZÖS NEVEZŐJE: NÖVEKSZIK A KISEBBSÉGEK ÖNTUDATA Az ENSZ Alapokmánya a „nemzetek önrendelkezési jogát" emberi jogként jelöli meg, de nem értelmezi a „nemzet" fogalmát, s nem szól arról sem, hogy vajon az „önrendelkezés" a létező' szuverén államtól való elszakadást jelenti-e. A texasziak, a quebeckiek, a szlovének, a bretonok, a baszkok, a skótok vagy az indiánok „nemzetet" alkotnake? A nemzetközi jog tudósainak többsége egybehangzóan úgy véli, hogy a „nemzet" fogalma nem foglalja magába a nemzeti, faji, etnikai vagy nyelvi kisebbségeket egy államon belül. Az etnikai nézeteltérések, amelyek mindig is jelen voltak, a hidegháború befejeztével új erővel térnek vissza. A kisebbségi csoportok számára egyre nehezebb megtalálni a közös létezés módját s kivívni a teljes polgári és emberi jogokat annak az államnak a határain belül, amelyben élnek. zeti kisebbséggel való együttélés problémamentesnek és példásnak tűnik, amíg az egyetlen forrása a tájékozódásnak Bu dapest. (A szerzőnek ez az állítása erősen megkérdőjelezhető — K. T.) Bukarestben más véleményen vahnak. Magyarország már nem egyszer megvádolta Romániát a román területen élő 2,5 millió magyar jogai iránt tanúsított tiszteletlenség miatt. A magyar-román kölcsönös kapcsolatok megoldására rátelepszik a múlt árnya, főleg az ún. második bécsi döntés, amikor Erdély egy részét Magyarországhoz csatolták. Két évvel ezelőtt Erdélyben véres összeütközésre került sor a románok és a magyarok között, amelynek során hat személy életét vesztette s több mint 300 megsebesült. A magyar kormány szívén viseli a magyar nemzeti kisebbség sorsát minden államban, de Bukarest szerint politikájában következetesen fellelhetők a múlt nyomai, miközben Budapest arra törekszik, hogy visszafelé forgassa a történelem kerekét. Romániában hangot kapottaza vélemény, hogy Magyarország Európa e térségében nyugtalanságot szándékszik szítani, amely lehetővé tenné számára a világ közvéleményének a figyelmét az ún. területi problémákra fordítani. Magyarország az Európa Tanácsban azzal a kezdeményezéssel lépett föl, hogy kidolgozza a nemzetiségi törvény modelljét, amely példaként szolgálhatna más államok számára is. Ez mindenképpen tiszteletre méltó gondolat, rosszabb a helyzet a gyakorlatban. Ismerjük ezt szlovák szemszögből is. Míg a szlovákiai magyarok egyetemért harcolnak, a magyarországi szlovákok maximális mértékben azon igyekeznek, hogy legalább egyetlen egy szlovák óvodájuk legyen. Tragédia, ha a nemzeti kisebbség ötödik hadosztályként szolgál a múlt századok valóságához közel álló elképzelések megvalósítására, vagy az egykori hatalmi állapotokhoz való visszatérés álmaihoz. A katalánok és a többiek A katalánok nem az egyedüli nemzetiséget képezik a soknemzetiségű Spanyolországban. Az ország 73 százaléka spanyol, 16 százaléka katalán, 7 százalékot alkotnak a galíciaiak és 2,5 százalékot a baszkok. A Kelet-Európában lezajlott események után Katalániát is hatalmába kerítette a szeparatista őrület. Olyan hangok hallatszanak, hogy önállósulnia kell mind a három katalán nyelvet beszélő területnek: Katalániának, Valenciának és a Baleár szigeteknek, amelyen összesen mintegy 10 millió ember lakik. Franco tábornok halála után 1977-ben Katalánia visszaállította autonómiáját, de ma többet követel — önállóságot és külön páholyt az Európai Közösségben. A baszkok ugyan Spanyolország lakosságának csupán 2,5 százalékát alkotják, de az ország brutto nemzeti jövedelmének nem kevesebb mint 35 százalékát állítják elő. 1979-ben a baszkok kivívták az autonómiát önálló kormánnyal s viszonylag terjedelmes jogkörökkel, de sokan mindezt nem tekintik a végső megoldásnak. Az ETA terrorakciókat szervez a madridi központi kormány ellen, s arra akarja kényszeríteni, hogy tárgyalni legyen kénytelen Baszkföld teljes önállóságáról. Az ETA tevékenysége a fennálló konfliktus 23 éve alatt több mint 700 áldozatot követelt. A galíciaiak nyelvükben és szokásaikban közel állnak a portugálokhoz. Az utóbbi időben azonban az ehhez a nemzetiséghez tartozó állampolgárok könynyen asszimilálódnak, s az országnak ezt a területét sújtja a legnagyobb mértékben a kivándorlás. A franciák keménysége A legsokszínűbb nemzetiségi összetétellel, s egyben a legszigorúbb törvényekkel a nemzetiségek iránt Franciaország rendelkezik. Ennek az államnak a tulajdonképpeni franciák alighogy a többségét alkotják. Nemzeti kisebbségként élnek itt a bretonok, az elszász-lotaringiaiak, a baszkok, a flámok, a katalánok, a korzikaiak, s néhány millió ember Franciaország déli részén az okoitán és provenszáli nyelvet beszéli. Van itt még ezen kívül több mint 4 millió arabés afrikai származású bevándorolt. A nyelvi kisebbségek ügyeit vizsgáló európai bizottság francia tagozata jelentésében megállapítja, hogy Franciaország e téren nem tartja be az európai normákat. Korzikán a spanyolországi ETA-hoz hasonló terrorszervezet létezik. Korzika „valódi dekolonizációjáért" folytat harcot bombamerényletekkel és más terrorakciókkal az illegális korzikai nemzeti felszabadító front (FLNC). A belgák nem léteznek Jules Destrée, élenjáró belga politikus egykor azt írta uralkodójának, Albert királynak, hogy a belgák nem léteznek. Belgiumot ugyanis létezésének több mint 150 éves történelme óta sújtják a nemzetiségi ellentétek. Mindez a két nemzetiségi szempontból különböző közösség között zajlik. A csehek és a szlovákok szerepét itt a frankofón vallonok s a másik oldalon a flamandok töltik be. Az ország kormányzását túlnyomórészt a flamandok tartják a kezükben, ennek ellenére a vallonokkal szemben — akiktől a korábbi évekhez képest most már nem kell tartaniuk — úgy viselkednek, mintha ők lennének az elnyomott kisebbség. Belgium hivatalos nyelve ugyanis a francia volt, de a flamandok a nyelvhasználat és kulturális élet területén kivívták az egyenjogúságukat. De még mindig nem emésztették meg a francia nyelv „imperializmusát", hiszen egy évszázadon keresztül küzdöttek a flamand nyelv elnyomása ellen, amely mindig is a nép nyelve volt. A luzsicai szerbek Szinte eltitkolt kisebbséggé váltak a luzsicai szerbek, akiket szorbokként is említenek. Túlélték az ezeréves német elnyomást s képesek voltak megőrizni azonosságtudatukat. A volt NDK délkeleti részén mintegy hetvenezren élnek, de hivatalosan csupán 45 000 vallja magát szorbnak. A slezvicei dánokon kívül ők alkotják Németország egyetlen nemzeti kisebbségét, amelynek a jogait tartalmazza a Németország egyesítéséről szóló szerződés is. A bulgáriai törökök A szerző áttekintéséből kimaradtak a bulgáriai törökök, pedig itt is közel egy milliónyi népcsoportról van szó. A szocialista Bulgária minden eszközzel beolvasztásukra törekedett, nevüket is megváltoztatta. Annak idején a világsajtóban nagy port vert fel a világbajnok súlyemelő, Szulejmanov „szökése" Törökországba, ahol eredeti török nevén mint Szulejmanoglu folytatta sportpályafutását. De ismert tény a néhány évvel ezelőtti „népvándorlás" is, amikor többezer bulgáriai török kivándorolt Törökországba, majd tapasztalva az ottani állapotokat, sokan közülük visszavándoroltak. A rendszerváltás után a bulgáriai törökök is elvben kaptak bizonyos jogokat, pl. anyanyelvű iskolákat, a valódi helyzetükről kevés a hozzáférhető hiteles információ. -(K.T.) A volgai németektől az oszétokig Az egykori szovjet impérium — tekintettel az egyes területeken kölcsönösen áthatoló, egymásba folyó nemzetek és nemzetiségek sokaságára — önmagában véve külön fejezet. A moldáviai Dnyeszter melletti területektől a grúziai Dél-Oszétián keresztül az azerbajdzsáni Hegyi Karabahig fegyveres harc dúl az , önrendelkezésért s a saját méltó létezés jogának az érvényesítéséért. A számtalan fegyverszüneti megállapodást nyomban megsértik a félkatonai szervezetek s folyik a vér mind a két oldalon. A volgai németek, akik kb. 2,5 milliónyian élnek a volt Szovjetunió területén, már nem hisznek senkinek, s elhatározták, hogy kivándorolnak Németországba. Eleinte Gorbacsovban, most Jelcinben reménykedtek, de mind a kettőben csalódtak. Fél milliónak közülük már kezében van a kivándorlási engedélye. Dél-Tirol mint modell A dél-tiroli probléma az első világháború befejezése után keletkezett, amikor Tirol déli részének bizonyos területét Olaszországhoz csatolták, míg Tirol északi része Ausztriában maradt. A németül beszélő lakosság 70 százalékát alkotja a 440.000 lakost számláló országrésznek. Bécs ez év júniusában hivatalosan is kijelentette, hogy Róm-í minden intézkedésnek eleget tett a német kisebbség jogainak védelmét illetően, amelyre 1969-ben kötelezte magát. A németül beszélő kisebbség helyzetének tényleges megváltoztatásáért a harc az ENSZ segítségével a hatvanas évek elején kezdődött, de a gyakran változó olasz kormányoknál sokáig kemény ellenállásba ütközött. Most az olasz kormány is elégedett, s a hosszú ideig húzódó viszálykodás befejezését „történelmi eseménynek" és „Európa számára követendő modellnek" minősítette. ĽUBOMÍR HUĎO Práca, 1992. június 27. MEČIARNAK ÉS WEISSNEK SZÜKSÉGE VAN EGYMÁSRA Különleges helyet foglal el a szlovák politikai pártok között a jelenlegi második legerősebb tömörülés, a Peter Weiss vezette Demokratikus Baloldal Pártja. Nincs koalícióban Mečiar pártjával, a DSZM-mel (nincs egyetlen minisztere sem a kormányban), de ellenzékben sincs (rendszeresen részt vesz a „koalíciós" tárgyalásokon, s ajándékba kapta a Szlovák Nemzeti Tanács első alelnöki tisztségét is). A két tömörülés álláspontját döntő mértékben csaknem azonos gazdasági irányvonaluk jellemzi. Mind a két párt az emberarcú szocializmus felé halad, ámbár szociális piacgazdaságnak nevezik ezt a víziójukat. A NEZES gazdasági elképzelései, amelyeket mind a két párt hirdet, azonban annyira különböznek például a német típusú klasszikus szociális piacgazdaságtól, mint az ördög az angyaltól. A DSZM és a DBP közti különbség egy pontban van — míg Mečiar a tiszta szlovák szocializmus felé halad, Weiss még mindig nem adta fel a szocialista Csehszlovákiáról szőtt álmait. Az a kérdés, hogy tervei megvalósításához tulajdonképpen kinek van a másikra szüksége. Mečiar Weissék nélkül nem képes elfogadtatni az alkotmánytőrvényeket a Szlovák Nemzeti Tanácsban, mivel a Szlovák Nemzeti Párt képviselőinek a szavazataival együtt sem éri el a három őtödös többséget. A DSZM elnöke számára Weiss pártja megfelelő lepel a ma reálissá vált egypártrendszer uralmának eltakarására, s a szlovák pluralizmus mímelésére. Mečiarnak Weissre mint társtettesre van szüksége. Weissnek ezzel szemben szüksége van Mečiarra mint vétkesre. A DBP elnökének elengedhetetlenül szüksége van arra, hogy lemossa nevéről kommunista múltját (amely a mai napig akadálya annak, hogy a DBP felvételt nyerjen a Szocialista Internacionáléba) — és Szlovákia bekövetkező gazdasági csődje minden tromfot éppen a DBP kezébe i ittat. (Számos hírmagyarázó ma megegyezik abban, hogy a következő választások egyértelmű győztese Szlovákiában nem lesz más, mint éppen Peter Weiss). Egyértelmű viszont, Szlovákia csődje „katasztrofális víziójának" beteljesedése esetén nem lesz Peter Weiss helyzete könnyű. A Mečiar szlovák szocializmusa által tönkretett gazdaságot megújítani egy másik, de ugyancsak szocializmussal (ezúttal a Weissével) s megnyerni Szlovákia számára a külföldet ugyanolyan teljesíthetetlen feladatnak bizonyul, akárcsak a DSZM választások előtti ígéretei. Mind Mečiar, mind Weiss a választások előtt Szlovákia esetleges elszigetelésével vádolta meg a másikat. Úgy tűnik, hogy hosszú távon mind a kettőjüknek igaza lesz. ŠTEFAN HRÍB Lidové noviny, 1992. július 24. A RUSZINOK REMÉNYEI „A szlovákiai ruszinok azt várják, hogy a Szlovák Köztársaság új alkotmányában az ország más nemzetiségei mellett a ryszin nemzeti kisebbséget is feltüntetik. Soha nem békéltünk meg a ruszinok erőszakos elukránosításával a kommunista rendszer időszakában" — mondta Vaszil Túrok, a Ruszin Megújulás, a szlovákiai ruszinok kulturális szövetségének elnöke. Megjegyezte, hogy Csehszlovákiában hosszú évtizedek után csak az 1991-es márciusi népszámláláskor jelentkezhettek a ruszinok szabadon a saját nemzetiségükhöz. Ezelőtt őket automatikusan, akaratuk ellenére az ukránok közé sorolták, s nem volt lehetőségük a saját kultúrájuk fejlesztésére. (ČSTK) Slovenský denník, 1992. július 24. (A REPORTER karikatúrája) Az oldal anyagát összeállította KULCSÁR TIBOR ÚJRA ITT VAN AZ IRREDENTIZMUS VADJA Amióta hazai magyar politikusaink hangot adtak a szlovákiai magyarság önigazgatási törekvéseinek, a szlovák sajtóban újult erővel jelenik meg az irredentizmus vádja. Bár minden nyilatkozat kifejezetten hangsúlyozta, hogy az elképzelhető önigazgatási formák egyike sem tételezi fel a jelenlegi határok megváltoztatását, a szlovák nacionalista irányzatok híveinek „kapóra jött", hogy új veszélyforrást lássanak benne. A problémakör külföldi visszhangját a Nový čas válogatása nyomán ismertetjük. Vladimír Mečiar könnyűszerrel meghiúsította a nemzetiségi kisebbségek nagyobb jogokra való törekvését. A hatszázezres magyar kisebbség ezért autonómia kikiáltásával fenyegetőzik. (The Times) Csehszlovákia szétesése több komoly kérdést idézhet elő a nemzetiségi kisebbségekkel kapcsolatban. A csehszlovák föderációban megvolt a helyük, de a szétválás esetén, amelyet a nacionalista indítékok létrehozhatnak, hasonló helyzetben találják magukat, mint a két háború közti időszakban. (la Republica) A belátható fejlődésre éppen a magyar kisebbség tekint a legnagyobb aggodalmakkal. Nemzeti alapon három olyan pártot választott, amelyek politikai különbözőségeik ellenére összetartó egységet alkotnak. Attól tartanak, hogy ha a szlovákok elszakítják a csehekhez fűződő szálakat, a magyarok s a többi nemzetiségekhez tartozók másodrendű állampolgárokká válnak. (The Financial Times) NOVÝ ČAS, 1992. július 23. A legmagasabb fórumokon, például az Európa biztonságáról és együttműködésére! rendezett szakértői konferencián nem hiányzik a nemzeti kisebbségek nyelvi, kulturális, etnikai és vallási identitására irá' nyúló törekvéseinek a támogatása, akárcsak a kisebbségekhez tartozó személyek jogainak a védelme. Ezeknek az eszmékneka képviselői és támogatói azonban maguk is olyan környezetben kénytelenek dolgozni, amelyre a legnagyobb mértékben az etnikai intolerancia jel lemző. Éles ellentétekre és vitákra került sor a jugoszláv ésazalbán.amagyarésaromán küldöttek között Erdély kérdésében, s a török és a ciprusi görög delegátusok között. A vonzó svájci példa Politkai megfigyelők a mai Közép- és Kelet-Európát potenciális puskaporos hordóként jellemzik, tehát a terjedő nacionalizmus és etnikai intolerancia térségeként,saz ebből következő kollektív gyűlölködés megnyilvánulásainak színtereként, De a nemzetiségi gyűlölködés az öreg kontinensnek nemcsak ezen a részén számít lehetséges veszélyforrásnak. A volt keleti blokk helyzete az egykori Szovjetunió szétesése után s a Jugoszláviában dúló polgárháború következményekéntaktivizálta a Nyugat-Európában éld nemzeti kisebbségeket is. Egyre jobban erősödnek a baszkok, a katalánok, a korzikaiak, a friulánok és a rétorománok önrendelkezési követelései. A különböző országokban élő nemzetiségek törekvései közötti különbségek összehasonlításakor bizonyos általános irányvonal figyelhető meg. Ez az autochtón(eredeti) nemzeti kisebbségek nemzeti öntudatának a növekedése. A kisebbségek érdeklődése a nemzetiségi viszonyok megoldása terén a svájci modell felé irányul, amelynek hosszúéves hagyományai vannak, s a kisebbségek számára példaként szolgál. Keleten sem volt képes a kommunizmus gyökerestől kiirlani a nemzeti érzelmeket s az önigazgatás jogát illető vágyakat. Nyugaton megértették, hogy Középés Kelet-Európát nem lehet megfosztani az .etnikai megújulás" jogától, de egyidejűleg azl is előszeretettel hangoztatják a diplomaták: nem reális az a törekvés, hogy Európa mikroállamokra essen szét, s minden állam kihirdesse a saját „etnikai tisztaságát". Dougös HurdbtW külügyminiszter véleménye szerint a kisebbségi csoportosulásoknak maguknak kellene megtalálniuk a közös létezés mód ját, miközben követendő példaként a romániai magyarokat és a spa nyolofszági katalánokat hozta fel. A magyarok Erdélyben A brit diplomata szemszögéből a La Manche csatorna mögül a magyar nem-